|
|
|
Párkapcsolati problémák
Vissza a témákhoz
Új Hozzászólás
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 Következő | | samo | válasz 2015-06-15 17:29:33 | Bezárt a chat, így elnéptelenedett az oldal, pedig nagyon egyszerű lenne egy csatornát regisztrálni valamelyik IRC hálózaton, és egy webchatet beállítani neki az oldalon, és akkor kódolni sem kellene az adminnak, a usereknek pedig a Javával nem kellene szenvedniük. Hátha érdekli valamelyik illetékest:
http://www.qwebirc.org/
vagy
http://cgiirc.org/ |
| | Mirror | válasz 2015-05-29 00:15:31 | Kedves Rudcsika,
nem csak ebbe a rovatba nem írt már senki meglehetősen régóta, hanem a többibe sem, ahogyan a dátumokat elnézem. Ez azonban nem tántorít el attól, hogy rendszeresen ránézzek a fórumra, hogy van-e egy-egy újabb bejegyzés.
Rögtön az elején le kell szögeznem, hogy a kapcsolatod előtörténet és az élettörténeted nem ismerem, így hát szükségszerűen ebből a bejegyzédből kell kiindulnom.
Azt nem tudhatom, hogy milyen a kapcsolatotok, milyen volt a múltban és milyen közös jövőképet ápoltok ezzel kapcsolatban az elkövetkező időszakra, Számomra az sem derül ki, hogy a párod által folytatott esetleges viszony mely időszakra vonatkozott - konkrétan például arra az időszakra, amikor börtönben voltál, ahogyan azt írod.
Azt gondolom, hogy egy ilyen helyzetben a biztos párkapcsolat tudata egy nagyon fontos lelki kapaszkodó lehet egy ilyen helyzetben, mint ahogyan minden más, ami a "jó" és ami a külvilággal kapcsolotosan valamilyen pozitív értéktartományban jelenik meg, Érthető, ha ez a dolog egy kritikus élethelyzetben - annak konkrét okától most függetlenül - felértékelődik. Más szóval, a párod hűsége kiemelten fontos értékké vált, ami szerintem teljesen érthető.
A másik dolog, amivel számolni kell, hogy az ember azért mégsem aszexuális lény, s nem tudom, mennyire reális vagy szabad ezt elvárni olyan helyzetben, amikor a kapcsolatotok testi oldalának megélése mégis komoly akadályokba ütközik. Anélkül, hogy Téged vagy a párod ismerném, mégis azt gondolom a tévedés minden jogával élve, hogy bizonyos fokú realitása mégis lehet az aggodalmadnak. Nem a pletykára gondolok, amire szerintem soha nem szabad alapozni, hanem inkább arra, hogy azért az ember szexuális lény (is), és ez azért egy olyan tény, amit valahol figyelembe kell venni és be kell kalkulálni.
Azt gondolom, hogy ezt a kétséget valóban fel lehet számolni, s úgy gondolom, jól látod, hogy ebben leginkább a párod tudna segíteni.
A lehetséges kimenetek:
- egy valóban őszinte beszélgetés, amelyből kiderülhet, hogy ő hogyan élte meg ezt az időszakot, erre ugyanis nem sok támpontot találok a soraidban. Lehetséges, hogy valóban megtörtént az, amitől tartottál, s ha ezt őszintén sikerül átbeszélni, akkor egy újabb alapról lehet folytatni a kapcsolatot. Személy szerint én ezt a variációt pártolom, de a döntés nem az enyém.
- azt a választ kapod, amit hallani szeretnél. Ez látszólag (?) megnyugtathat, de lehetséges, hogy egy hazugságon alapul. Hazugságra pedig igen kockázatos kapcsolatot építeni.
- a beszélgetés elmarad, s vele együtt a kétely növekszik.
Mindhárom változatnak van kockázata.
Az elsőnek az, hogy lehetséges, hogy nem azt a választ kapod, amit hallani szeretnél. Azonban még ebben az esetben is van esély arra, hogy normális emberi hangnemben átbeszéljétek a történteket és megvitassátok azt, hogy hol tart most a kapcsolatotok és hová alakul vagy fejlődik. Ezt értem az alatt, hogy ebben az esetben lehetséges, hogy újabb alapokra kell helyeznetek az egymáshoz való kapcsolatotokat, hogy az fennmaradjon és fejlődhessen.
A második változat esetén a kapcsolat hazugságra épül, és ez hosszú távon még rombolóbb tudd lenni.
A harmadik változat esetén pedig megmarad a kétely, s ez legalább annyira lélekromboló.
Javaslom, mérlegeld mindezt, s dönts jól. Várom a válaszod.
Üdv:
Mirror
| | Előzmény: rudcsika (2015-05-25 12:25:09) |
| | Hirdetés | | |
|
| | rudcsika | válasz 2015-05-25 12:25:09 | | Sziasztok látom, hogy nagyon rég nem irt ide senki. De remélem, hogy valaki válaszol. A problemam a következõ, pár éve már irtam errõl a kapcsolatról és még most is tart csak kicsit össze vagyok zavarodva. Én idõ közben sajnos börtönben voltam és szabadulás után egy két embertõl azt hallottam, hogy folyamatosan szexuális viszonyt folytatott valakivel a párom. Mondjuk azt senki nem mondta ha kell be is bizonyítja. És én sem érzem azt, hogy ez igaz lenne, plusz ismerem a szexuális igényét ami megint csak arra hagy következtetni, hogy nem igaz. És olyan embernek ismertem meg aki ha tényleg meg tenne ilyet ki szállna az eletembõl. Ráadásul a közvetlen környezete semmit nem tud az egészrõl gondolok itt a családjára akikrõl tudni kell, hogy ha a leg csekélyebbet is tudnának csak azért is elmondanák, csak, hogy hagyjam el a lányt. Konkrétan abban kérnék segítséget, hogy hogy lepjek túl ezen a gondolaton, mert a párom lenne az aki tudna ebben segíteni de sajnos nagyon messze van tõlem és biztosan nem tudom, mikor leszünk ujra együtt de ez a gondolat már teljesen fel õröl. Tudom azt is igazán csak magam tudok ezen segíteni de hatha van valami jó tanács. Mert az agyamat nem érdekli a dolog de a lélek az más. | Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése |
| | Mirror | válasz 2012-11-20 02:13:50 | Kedves Cinty,
engedd meg, hogy kiragadjak egy gondolatod az általad leírtakból:
„Nincs lelki béke bennem, lehet ha olyan párom lenni akiben van és haláli nyugodt akkor én is az lennék, lehet minden innen ered”.
Veszélyes gondolatmenet ez, két okból is. Bármilyen imponáló egy olyan társ, aki minden körülmények között erős és meg tudja adni számodra a lelki békét, ez a kijelentés sajnos logikailag téves. A lelki békét ugyanis csak Te tudhatod magadnak megadni és ezt mástól nem szabad – és nem is lehetséges – elvárni. A lelki béke nem statikus dolog, hanem olyasvalami, amiért időnként újra és újra meg kell küzdenünk. Lelki békét adni vagy kapni ugyanis nem lehet (mint ahogyan önbecsülést vagy reális önértékelést sem). A két veszélyforrás, amit nagyon is komolyan kell venni, az az, hogy még egy ilyen idealizált társ sem képes tartósan megfelelni a „tökéletes partner” mítoszának, lévén, hogy hús-vér emberi lény, erényeivel és hibáival együtt. A másik, hogy ha ilyennek is látnánk a társunkat, akkor ebben alapból benne van a csalódás, a társfüggésről nem is beszélve. A társkapcsolat egyenrangúságot feltételez, enélkül tartósan nem működik.
„nincs valami akármilyen módszer, hogy az ember dolgozhasson önmagán, a látásmódján?”
De van, szeretet és elfogadás.
Ha elvárod – joggal – hogy egy párkapcsolatban szeressenek és elfogadjanak, a másiknak pontosan ugyanilyen joga van ehhez. Ez is a szimmetria és az egyenrangúság része. És minél jobban szeretünk valakit, annál jobban elfogadjuk a zavaró szokásait is. Egy határon túl persze meg kell mondani őszintén, ha valami tényleg zavar, mert azon lehet változtatni.
A dolog másféleképpen is igaz, minél több bennünk a belső elégedetlenség, annál több zavaró tényezőt látunk meg a másikban. Vagyis a kérdés az, hol az elégedetlenség valódi forrása?
„Önmagam csak azért hibáztatom, mert aki nem tud elfogadni másokat, annak dolgoznia kéne azon h saját magát is elfogadja”.
Ez igaz. Az önmagunkkal szembeni elfogadás lehet egyaránt építő és romboló. Ha számba veszem azokat a dolgaimat, amin javítani és változtatni szeretnék és tudok is, akkor az önmagunkkal szembeni elégedetlenség jogos is lehet.
Ha olyasmiről van szó, amin önmagamban sincs hatalmam változtatni, vagy éppen romboló irányba menne el, ha változtatnék, akkor sokkal jobb megoldás az elfogadás.
Nem egészen világos számomra, mit értesz ego-n (ego nélkül nincs személyiség, sem identitás, az ego szükségszerű része az embernek). Ha valamilyen mértékben az önzés szinonimájaként használod ezt a kifejezést, az nyilván már egy másik kérdés, de erre a választ Te tudhatod.
„Az igaz szeretetet hogyan lehet megtanulni? Ez lenne a kulcs!”
A kérdésedben persze ott van még egy kérdés, vagyis az, hogy a szeretet tanulható-e.
Induljunk ki abból, hogy igen. Ebben az esetben én nem spirituális utat választanék, bár ez a Te döntésed, hanem őszintén sorra szedném, mit is szeretek valóban a társamban? Mik a jó tulajdonságai? Mi alapján választottam? Mi az, amit szeretek és becsülök benne? Jó érzés – e az, hogy ha Veled van és hiányzik-e akkor, ha nincs ott? Mit szeretsz benne igazán? S lelked mélyén valóban szereted-e?
Én ez a gondolatmenet mentén indulnék el.
Röviden most talán ennyit.
Szeretettel:
Mirror
PS:
Úgy gondolom, hogy a fórumon minden hozzászólás értékes – minél több szemszögből nézünk meg dolgokat, annál közelebb juthatunk a megoldáshoz. A Ksanc által leírtakkal személy szerint egyetértek, s megszívlelendőnek tartom, amit az előzőkben bejegyzett.
| | Előzmény: Cinty (2012-11-18 13:33:38) |
| | Cinty | válasz 2012-11-18 13:33:38 | Kedves ksanc! Köszönöm, hogy elmondtad a véleményed!
Igen igazad van, volt már olyan szerelem az életemben akinek nem voltak hibái :) Persze biztos voltak... csak az én szememben nem, de akiket így láttam mind elhagyott, átvert, mire én fülig szerelmes lettem, de itt van a mostani párom akit nem látok olyan tökéletesnek viszont életét adná értem. Ez nagyon jó érzés, hogy ő elfogad engem a hibáimmal együtt. Tudom h ez is közhely, de ne a szakítás legyen a megoldás, ezt szeretném, nincs valami akármilyen módszer, hogy az ember dolgozhasson önmagán, a látásmódján?Nem vagyok az a feladós tipus! Az igaz szeretetet hogyan lehet megtanulni? Ez lenne a kulcs!Foglalkozom a spiritualizmussal is de gyakorlatban még nem nagyon engedi az egóm alkalmazni. Önmagam csak azért hibáztatom, mert aki nem tud elfogadni másokat annak dolgoznia kéne azon h saját magát is elfogadja. Még leírok ide egy durvább példát, a családomban vannak olyan szokások, hogy orrszipogás, erősen fújtat az egyik rokonom, és már nem szeretek a környezetükben lenni, mert idegesítenek ezek, és a legközelebbi rokonaimról van szó! Őket se hagyhatom el, mert nekem nem felelnek meg! Nincs lelki béke bennem, lehet ha olyan párom lenni akiben van és haláli nyugodt akkor én is az lennék, lehet minden innen ered. De megfigyeltem más emberekben nem váltanak ki ilyenek reakciókat ilyen szokások!
| | Előzmény: ksanc (2012-11-18 01:22:03) | Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése |
| | ksanc | válasz 2012-11-18 01:22:03 | Szia Cinty!
Hogy ne csak szakember válaszoljon :)
Én azt gondolom, hogy ez a kapcsolat nem az igazi Neked. Tudod, ha szeretsz valakit, a hibáival együtt szereted. Mondjuk úgy, hogy észre sem veszed. Közhely, de sajnos nem lehet jobban leírni, így működik.
Keress olyan párt, akinél nem az ilyen dolgokra figyelsz. Ja, hogy az nem könnyű. Nem, de ilyen kapcsolatban sem jobb, ezt már tapasztalod rendesen...
Az, hogy önmagadat hibáztatod és ez még magától is értetődő számodra, az biztosan nem frankó.
"Bár minden veszekedésnél otthagy és csak később beszéljük meg. Pedig nagyon szeretem, és sokkal jobb lehetne a kapcsolatunk, ha... "
Nem, nem őt szereted, hanem valami álomképet, amihez momentán ő van a legközelebb, de még mindig jó messze. Fel kellene ébredni. Ez sem könnyű. Kell hozzá önmagunk ismerete.
Igen, el lehet fogadni nehéz természetű embereket, de ahhoz igazi szeretet kell. Visszafelé is. Itt ez nincs meg.
Enyit így hirtelen, első gondolatként.
| Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése |
| | Cinty | válasz 2012-11-17 14:23:36 | | A páromnál a sértődékenység és a gyerekességet a szülői neveltetésre vezetném vissza, az anyukája miatt van, csak ezt a régi mintát hogyan is törölhetné ki egy barátnő? Nem tudom, hogy el lehet e fogadni a nehéz természetű embereket vagy ők mindig csak tengődnek egyik kapcsolatból a másikba vénségükig?! | | Előzmény: Cinty (2012-11-17 13:38:21) |
| | Cinty | válasz 2012-11-17 13:38:21 | Köszönöm, a válaszod!
Átgondolván, jól írtad nem arra figyelek amit mond hanem ahogyan mondja, és igen szerintem mintha álomvilágban élnék egyféleképpen mondhatunk szavakat. és ha már valaki nem úgy tesz vagy mond valamit akkor az kiborít. Nem tudok elfogadni másokat szerintem ez a baj, de régebben nem voltam ilyen 4 éve más voltam. A párom pedig nagyon sértődékeny ember és ez is megnehezíti a dolgokat és igen könnyebb észrevenni másokban rossz tulajdonságokat mint a jót. Látom rajta, hogy fáj neki ha én ki akarom javítani sőt idegesíti, de nem tudok uralkodni magamon és igen mintha nekem valamilyen kényszerességem lenne arra, hogy ilyen dolgokra figyeljek, ez borzasztó hisz akár hány emberrel találkozom majd életem során mindben a hibát fogom észrevenni. Alighanem ez a kapcsolat zátonyra fog futni miattam, amit nem szerettem volna a szívem mélyén h eljöjjön. | | Előzmény: Mirror (2012-11-16 23:29:59) | Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése |
| | Mirror | válasz 2012-11-16 23:29:59 | Kedves Cynti,
köszönjük, hogy írtál.
Azzal azt hiszem, semmi újat nem mondok, hogy az emberek tele vannak jó és rossz szokásokkal. Mindenkinek vannak szokásai (ebből persze nem következik az automatikusan, hogy a környezetünknek minden szokásainkat tolerálnia kell).
Azt kérdezed, hol a hiba. Ennyiből ezt nyilván nem tudom megállapítania, de amit érzek a soraidban, az számomra valahol kényszeresség.
A logikai ívét ennek a következőképpen tudnám felvázolni, ami azt jelenti, hogy beszélni csak egyféleképpen lehet, egy szónak csak egy helyes alakja lehet, egy viselkedési helyzetnek csak egy helyes megoldása van, az összes többi bosszantó tévedés. A valóságban ez nem igaz, ha a párod durván bántó vagy hasonló, az nyilván nem tolerálható viselkedés, de van bizonyos stílusa (mint mindenkinek), szokásai (mint mindenkinek) és van egy szükséges toleranciaszint - ami persze ingadozhat -, amivel adott helyzetben a párunk szokásaira vagy viselkedésére reagálhatunk. Lehet, hogy őt éppen az a szokásod zavarja, hogy állandóan kijavítod, hogyan kell(ene) egy szót helyesen használnia.
Ha egyébként mélyebb okok nincsenek (amit látatlanban nyilván nem tudok megítélni), akkor, ha jól érem, Téged sokkal inkább az zavar, ahogyan mond dolgokat, s nem az, amit mond (esetleg tesz).
Amit érdemes lenne átgondolnod, hogy mi az, ami miatt bosszantók vagy dühítők ezek a szokások - még akkor is, ha azt gondolom, hogy ezeknek nincs különösebb súlyuk.
Ha kontrollálni akarod a viselkedését, azzal azt éred el, hogy egyre kevésbé tud a környezetedben, társaságodban felszabadulni, s ennek már valós kihatásai lehetnek - romboló értelemben - a kapcsolatotokra, annak csaknem minden területére.
A másik dolog: ne csak a hibát lásd meg benne. Ha csak rossz szokásai lennének, nyilván nem választottad volna. Vedd észre és jelezd vissza számára a jó dolgokat is.
Nyilván, ha olyasvalamit tesz, ami komolyabb horderejű számodra, azt is mindenképpen jelezd vissza neki.
De ha azt éli meg, hogy állandóan kijavítják, helyreteszik, "átnevelik", azzal a kapcsolat örömét veszíti el - s a boldogtalan kapcsolatok manapság gyorsan befejeződnek.
A kapcsolat minőségének - sok minden egyébbel együtt - az is a fokmérője, hogy a társak mennyire tudnak felszabadultnak lenni egy kapcsolatban, s itt azért van egy kölcsönösség, hogy mennyire engedik - tudatosan vagy sem - a társuknak azt, hogy megélhessék önmagukat. A millió meg egy szinten leszabályozott életben, ahol minden és mindenki elvárásokat közvetít, a párkapcsolatok tere lehet az a színhely, ahol a benne résztvevők joggal elvárhatják, hogy feloldódhassanak és önmaguk legyenek - mindenféle különösebb leszabályozottság nélkül.
Nos, első körben ennyi jutott eszembe, a tévedés minden jogával élve. Gondold át mindezt és várni fogom a jelentkezésed.
Köszönöm, hogy írtál.
Szeretettel:
Mirror | | Előzmény: Cinty (2012-11-16 00:11:04) | Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése |
| | Hirdetés | | |
|
| | Cinty | válasz 2012-11-16 00:11:04 | | Bocsánat, még annyit hozzá tennék, hogy engem viszont nagyon sok minden idegesít, ajtócsapkodás, mások szokásai... Szóval egyértelmű, hogy kiben van a hiba. Csak, hogy ezzel mit lehet kezdeni?! | Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése |
| | Cinty | válasz 2012-11-16 00:05:26 | Kedves Mirror!
Az én gondom elég ijesztő! Van egy párom, ő 31 én 26. 1,2 éve vagyunk együtt. Nehéz természetűnek tartom Őt, nagyon sértődékeny, de igaz, hogy sokszor próbálom javítani. Ami pedig a beszédje, hogy néha hadar de az az érdekes, hogy csak szavakat és nem mindig de az még furább, hogy belőlem ez mit vált ki. Felidegesít és egy ilyen energiablokkot érzek különböző testrészeimben, mintha a haragom oda elbújt volna és utána nem tudok elvonatkoztatni és magamban hibáztatom őt, hogy hogyan lehet így beszélni és addig míg nem mondott ki egy szót úgy ahogy szerintem nem szoktunk mondani, addig minden oké volt és szegény nem érti hogy utána mi bajom van, mert nem akarom megbántani, hogy már megint ez mi volt? Számomra érthetetlen ahogy néha elhadarja a szavakat és nem értem h ez engem miért bosszant ennyire. Miután látja rajtam h mérges vagyok, persze szegénynek fogalma sincs hogy miért, akkor meg otthagy. Bár minden veszekedésnél otthagy és csak később beszéljük meg. Pedig nagyon szeretem, és sokkal jobb lehetne a kapcsolatunk, ha én tudnám hova tenni, azt hogy néha miért mondja ki úgy a szavakat. Biztos, hogy bennem van a hiba. Ezt tudom, de hogy erre mi lenne a megoldás... Kérlek mond el a véleményed, nem akarom, hogy ez miatt legyen vége a kapcsolatnak!!! |
| | Mirror | válasz 2012-03-14 22:22:56 | Kedves Tress,
örülök, hogy írtál. Nem, nem vagy hülye, a kérdéseid nagyon is reálisak. Sokszor igaz, hogy egy mondatban, párbeszédben sok minden, néha minden benne van, túlmutat önmagán. Egy fél oldalas párbeszéd is sokat mondhat a kapcsolat egészéről. Szóval itt azért nem csak kommunikációs zavarról van szó, sokkal többről ennél.
Az értelmezésemben nem az az infantilis, aki néha idétlen, vagy szeret viccelődni, felnőttként is szeret pl. játszani, nem erről van szó. Arról, hogy az az infantilis, aki felnőttként nem tud viselkedni egy olyan helyzetben, ami azt megköveteli. Megértetni csak azzal lehet valamit, aki képes és hajlandó a megértésre, s ha ez hiányzik, akkor az tényleg pusztába kiáltott szó.
A kérdés nem az, hogy a mai világban ennyi elég-e, hanem az, hogy így ez a kapcsolat Neked elég-e. Az ideálist nem érdemes keresni, mert szerintem olyan nincs. Minden kapcsolat másmilyen, máshogyan jó vagy rossz.
Az is elgondolkodtató, hogy egy kapcsolatot nem „túlélni” kell, hanem örülni annak, hogy van. A boldogtalan kapcsolat tulajdonképpen értelmetlen. Az megint egy másik kérdés, hogy egy boldog kapcsolatért mindkét félnek meg kell dolgoznia, s nem elég, ha csak az egyik fél tesz erőfeszítéseket. Amit a párodról leírtál, becsülendő, sok jó tulajdonsága van, nem is ez a kérdés, hanem az, hogy mi van akkor, ha úgy érzed, mégsem tudjátok egymást boldoggá tenni? Ami pedig egy kapcsolatnak a lényege lenne. Akkor hiába ez a sok jó tulajdonság, ami persze önmagában is érték, de nem teszi boldoggá a másikat.
Nem tudom, ő mindebből mit érzékel, de azt sem, hogy egyáltalán érzi-e azt, hogy gondok vannak.
S hogy hol az a határ? Amikor egy kapcsolat oly’ mértékben válik boldogtalanná, hogy az egyik vagy mindkét fél kiszökik belőle, érzelmileg, fizikailag vagy mindkét módon. Ez persze elkerülendő lenne, optimális esetben.
Érdemes a kérdést a Te szemszögedből is megvizsgálni. Szereted Őt? Vágysz rá? Jó, ha együtt vagytok és hiányzik, amikor nincs melletted? Van benne valami, ami különösen szeretetre méltó? Te hogyan állsz hozzá érzelmileg? Szerinted Neki mire van szüksége és azt Te meg tudod adni?
Te hogyan látod: mit kell Neked és mit kell Neki ahhoz tennetek, hogy ez a kapcsolat jobban működjön? Mi az, amit még tanulnotok kell ehhez?
A párkapcsolatok világát nem szabad érzelmi meg nem érzelmi szakaszokra bontani. Az érzelmek, ha vannak, a kapcsolat egészében jelen vannak, mindegy, hogy éppen mit csináltok, az érzelmek a kapcsolat egészét átszövik.
Nem kell egy kapcsolatot eldobni, ha az valamiért bizonyos szinteken nem működik. Meg is lehet azokat javítani, de csak abban az esetben, ha ebben mindkét fél partner tud lenni. Kilépni csak akkor szabad szerintem egy kapcsolatból, ha minden erőfeszítés ellenére sem tudott sem működő, sem boldoggá válni.
Ami még eszembe jutott, hogy nagyon sok embernek elképzelése sincs arról, hogy mit is vár el egy kapcsolattól és mit nyújtani, valamint hogy ez a kettő szinkronban van-e egymással. Ezt időnként érdemes lenne átgondolni.
A másik, hogy azt írod, nehezen tudod a vágyaidat és a kívánságaidat kifejezni. Van ilyen, de miért gondolod, hogy egy másik kapcsolatban ez könnyebben menne? Hiszen ezt itt is megtanulhatod.
„nem halok szomjan ugyan, de mindig szomjas maradok“ – ez a kapcsolati elégedetlenség. Ez az, ami intő jel, hogy változtatni kell, s nem kilépni a kapcsolatból feltétlenül, de lépéseket kell azért tenni, hogy a kapcsolat jobb legyen. Ezt én tanulási lehetőségnek fognám fel, s nem egy kapcsolat kudarcának (bár ezt Te sem írod).
Mégegyszer, örülök, hogy írtál.
Szeretettel:
Mirror
| | Előzmény: Tress (2012-03-14 20:34:32) |
| | Tress | válasz 2012-03-14 20:34:32 | Kedves Mirror,
annyira jól látod a dolgokat. Igen, ez az egész beszélgetés egy immár hátoméves kapcsolat "eredménye". Azért is írtam így le, mert annyira benne van minden gondunk ebben a pár sorban. Az, hogy én (a lány) egyszerűen a mai napig nem tudom kommunikálni a párom felé a kívánságaimat, mindazt, amit várok a kapcsolatunktól, tőle. Ő pedig annyira nem tudja kimutatni az érzelmeit, és megadni amire szükségem lenne. Ne érts félre, nem állandóan az én szükségleteimről van szó, fordítva is vannak adok-kapok gondok, de az megint egy másik kérdés, egy másik prábeszéd foglalná össze. Ez most az érmünk felém eső oldala. Olyan gyerek! Ebben, az érzelmek kimutatásában. 100 alkalomból 99-szer nem éri el az ötéves szintet. De nem ez a baj. Hanem az, hogy én tudom, hogy Ő nem ilyen infantilis. Ha úgy érzi, az én problémám valóban indokolt (igen, sokszor nyarvogok, igaz, de nem mindig, és nem mindig alaptalan a panaszom), akkor nagyon felnőttesen, komolyan áll a dolgok mögé, segít, ott van, ahol kell. Csak az a baj, hogy mindig annyival ad kevesebbet, hogy képletesen mondva nem halok szomjan ugyan, de mindig szomjas maradok. Sokszor nem tudom vele megértetni, mire vágyom. Sok területen, majdnem mindenhol. Tudom, hogy fontos vagyok neki, figyel rám, hétköznapi dolgokban, amiknek nincs köze az érzelmekhez, mindig lehet rá számítani. Sajnos úgy veszem érszre, lassan én is csak a "hétköznapokban" tudom tisztelni, felnézni rá, ha az érzelmekről van szó, nem bízom benne. Ritkán fogok bele érzelmeket érintő kérésekbe, mert úgysem sikerül. Lehetek komoly, nyarvogó, idétlenkedő, vicces, szomorú, mindegy hogyan adom elő. Nem érti. Én meg nem elégszem meg mindig a hülyéskedéssel. Néha szükségem lenne rá, hogy az én nyelvemen fejezze ki az érzelmeit. Lehet, hogy tényleg sokat várok el? Hogy a mai világban örüljek annak, hogy van egy szorgalmas, dolgos, józan gondolkodású, tisztességes férfi melettem, aki nem csal meg, időben hazajár este, nincs káros szenvedélye, és az esetek 1 százalékában úgy reagál a "hullámaimra", hogy azzal boldoggá tesz? Mi az a határ, ameddig az ember kockáztathat, és eldob egy szerelmet, kacsolatot, csak mert nem minden klappol, és keresi tovább az ideálist, az IGAZIT, a nagy ŐT, miközben egy kis tűréssel, harccal lehet egy félig jól működő kapcsolata? Hülye vagyok? | | Előzmény: Mirror (2012-03-13 22:25:19) | Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése |
| | Mirror | válasz 2012-03-13 22:25:19 | Kedves Tress,
nos, feladtad a leckét :) Hogy ki hibázott? Szerintem mindkét fél hibázott és nem kicsit. Hogy kinek van igaza? Szerintem ez a kérdés itt most nem értelmezhető. Szembetűnő ezért, hogy mennyire hiányzik a kapcsolatból egymás kölcsönös tisztelete. Semmi erre utaló jel nincs a szövegben. A fordítottjára annál inkább. Ezen azért érdemes elgondolkodni.
Kezdjük a Fiúval.
Nem éppen úgy viselkedik, mint egy társ, inkább, mint egy idétlen kölyök. A Lány bátorítást és együttérzést várna el, ami, mondjuk egy kapcsolatban teljesen természetes lenne. Nyilván nem fizikailag lehetséges segíteni, ebben a helyzetben legalábbis nem, de szeretetet és együttérzést még a cset-en is ki lehet fejezni. A Fiú ezt nem észleli, nem „dekódolja”, hogy a Lány ezt várná el, legalábbis semmi erre utaló megjegyzése nincs. Nem tiszteli a lányt, idétlenkedik, mint egy ötéves. Nem csak azt nem érzékeli, hogy az üzenet lefordítva annyi lenne, hogy „szeretetet és bátorítást szeretnék egy kicsit kapni Tőled”, hanem idétlen és utasítgat, amikor rájön, hogy a helyzettel ezen a szinten nemigen tud mit kezdeni. Itt most nem a fizikai távolságon van a hangsúly, hanem azon, hogy a társa szeretetet és megértést szeretne kapni, olyan „cirógatós”, kedves, erőt adó gesztust, amiből kiderülne, hogy tényleg szereti és tiszteli a társát és ezt akkor is képes kifejezni, ha fizikailag nincs jelen. Itt van egy kommunikációs deficit a Fiúnál.
A Lány is hibázik. Nyavalyog, hisztizik és követelőzik. A „találd ki, hogy tudsz segíteni”, az nagyjából azon a szinten van, hogy „olvass a gondolataimban”. Megtehetné, hogy azt írja, pl. „szeretném, ha itt lennél velem, akkor is, ha most rengeteg a dolgom”, ezzel nyíltan kifejezné a szükségleteit, ez egy felnőtt megnyilvánulás lenne, így az érzelmi szükségleteket is kifejezhetné, de nem ezt teszi. Helyette hisztizik és a Fiúra borítja a problémáit. Nem a Férfira, ugyanis azzal, hogy azt írja le, hogy „legalább most az egyszer lennél férfi”, azzal azt fejezi ki, hogy alaphelyzetben nem tekinti férfinak a párját. Az ilyen kijelentéseken nem árt azért elgondolkodni, mert a Lány élete párja idővel máshol, az ágyban sem lesz férfi, esetleg más ágyában csak, ha ez a kapcsolatban így kódolódik. A szavak mögött ugyanis ez van. Amikor a Lány azt írja, „nem is szeretsz”, abban nem csak a csalódottság van, hanem az is, hogy ezzel definiálja a kettejük viszonyát, s a „nem is szeretsz” viszonylat megint csak oda vezet idővel, ahová. Nem mintha a Lány érzelmileg meleg vagy kedves lenne a Fiúhoz, mert ez ebből nem derül ki, ugyanis nem az. Mint ahogyan az sem, hogy komolyan érdekelné, hogy mi is van a Fiúval.
A kommunikáció végül megszakad, zárlathoz vezet és ez nem véletlen. És ott marad mindkét félben valami keserűség, ami megint csak rombolja a kapcsolatot.
Így idővel, órákig, majd napokig nem szólnak egymáshoz azok, társul választották egymást, először, mert nem megfelelően mondják ki, amit szeretnének, később meg már nem is igen lesz mit kimondaniuk.
Nem a szavak számítanak sokszor, amik elhangzanak, hanem az a mögöttes tartalom, amit közvetítenek.
Számomra a fenti párbeszéd – kívülállóként – azt tükrözte, amit felvázoltam.
Még egyszer köszönöm, hogy közreadtad.
Szeretettel:
Mirror
| | Előzmény: Tress (2012-03-11 21:00:43) | Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése |
| | Tress | válasz 2012-03-11 21:00:43 | Sziasztok!
Lenne egy kérésem. Elolvasnátok az alábbi párbeszédet? Szerintetek ki hol hibázott, és mit kellett volna máshogy mondania? Kinek van igaza? Hogy kellett volna egyik és másik félnek kommunikálnia? Mit kellett volna mondania? Komolyan kérdezem. Meg akarom érteni, tanulni, hogy kell kérni, elmondani, mire vágyom. Köszönöm előre is. Íme az említett (chat) párbeszéd:
L.: Szia! Mit csinálsz?
F.: Nézem a tévét.
L.: Nekem elegem van! Úgy utálom amit csinálnom kell! Porszívózás, meg egy tonna angol cikk lefordítása!
F.: :- PPPPPPPPPPPPPPPP
L.: Ne nyújtogasd a nyelved!!! Segíííííts! Gyere porszívózni vagy cikket fordítani!!!
F.: hahahahahahahahahhahahahahaaaaa....
L.: Ne nevess már ki! Képletesen gondoltam!
F.: hihihihihihihihihihihihihihihihihi
L.: Akkor tessék: te vagy a pasim, találd ki, hogy tudsz segíteni!! egyszer legyél férfi!!
F.: zzzzzz....... (durván fordítva ez az "elalszom" jele nálunk)
L.: hát ez nem sok. egy picit jobban erőltesd meg magad. Komolyan!
F.: zzzzzzzzzz+1
L.: NAAA!
F.: :-PPPPPPPPPPPPPP
L.: nem is szeretsz!
F.: Jaj, istenem!
L.: hát nem is!
F.: Lazíts!
L.: Egy picit se tudsz vigasztalni, bátorítani vagy segíteni, mint egy férfi, aki szereti a párját
F.: Te itt írkálsz, ahelyett, hogy csinálnád a dolgod
L.: Ez nem pont az, amire gondolok! Néha nagyon nehéz a barátnődnek lenni!
F.: nem tudok állandóan melletted lenni
L.: nem is kértem ilyet.
F.: akkor hallgass és csináld azt az angolt
L.: egy kis megértést, meg kedveskedés kértem, csak pár kedves szót, hogy tudjam, együttérzel velem, amiért ilyen sok szar munkám van. csak egy pici bátorítást. mint egy felnőtt férfi, nem mint egy hülyegyerek, aki nyújtogatja a nyelvét.
F.: Semmit nem akarok válaszolni erre
| Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése |
| | lonelygirl | válasz 2012-01-25 12:14:48 | A nevem ezer éves, nagyon régen regisztráltam már ide, akkor még valóban magányos voltam.
A többire reagálok inkább priviben, ha nem gond! | | Előzmény: Mirror (2012-01-25 12:00:41) |
| | Mirror | válasz 2012-01-25 12:00:41 | Kedves Lonelygirl,
úgy látom, többféle szempontot is kaptál arra vonatkozóan, hogyan és mi módon viszonyulj az őszinteséghez (és a múlthoz) a párkapcsolatokban. Vallom, hogy minden hozzászólás egyaránt értékes, és az, hogy eltérő nézőpontokat közvetítenek, nem jelentenek problémát, sokkal inkább lehetőséget, mert - gyanítom - az igazság valahol a többféle vélemény metszéspontjában van.
Néhány dolog azért még mindig szemet szúrt. Írod: "hazudtál, noha ez kegyes hazugság volt". De miről is? Egy múltbéli kapcsolatról. Szerintem az őszinteség akkor várható el, ha az a kapcsolat valamilyen módon még kihatással van jelen kapcsolatodra, mondjuk úgy, nem lezárt kapcsolatról van szó. Ilyenkor tényleg alapja lehet a kérdésnek. De egy lezárt kapcsolatnál már aligha.
Az őszinteség? Vallom, egy kapcsolat nem épülhet hazugságokra és a fontos dolgokat igenis el kell mondani. De azért gondolj bele abba is, jó a teljes őszinteség? Mit segít egy kapcsolaton az, ha elhangzik egy ilyen kijelentés, hogy "pocsék lett az új frizurád" vagy "nem igaz, hogy nem tudsz egy nyakkendőt normálisan megkötni".
Ez akár igaz is lehet, csak a páromtól én biztosan nem ezt várom el. Szóval ezért sem vagyok híve a "totális őszinteségnek", de ismétlem, ez csak egy vélemény a sok közül.
Ha a múltadról faggatózik a párod, (kivel, mikor, hogy, hol), lehet, hogy valamiért fenyegetve érzi magát a kapcsolatban. Nem hiszem, hogy a hazugság, még ha az "kegyes" is, indokolt, ha az a kapcsolat lezárult és nincs kihatással közös életetekre.
A másik, ami eszembe jutott: a párod faggatózása mögött lehet valamiféle önmagával szembeni bizalmatlanság is, valamilyen viszonyítási alapot kereshet, amihez önmagát, mint partnert viszonyíthatja. Feltételes módban írom, de ilyen motívum is lehet emögött.
És: egy párkapcsolatban élő lány a "magányos lány" nick-et választja becenévnek. Nem látsz ebben valami furcsa ellentmondást? Honnan van az a "magány"?
Szeretettel:
Mirror | | Előzmény: lonelygirl (2012-01-24 17:50:50) | Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése |
| | lonelygirl | válasz 2012-01-24 17:50:50 | | Nézd Pogi, nem gondolom, hogy nem szeretne, ha tudna a múltról, csak egyszerűen ha fordított esetben gondolkodom, akkor én például nem szeretnék hallani az előző kapcsolatairól. Engem az abszolúte nem érdekel. Biztos vagyok benne, hogy neki is vannak fájó pontok egy-egy kapcsolatában és nem szívesen beszélne erről.Meg nekem sem lenne egy felüdülés. Egy kapcsolat szerintem nem arról szól, hogy az egyéni múltunkon rágódjunk közösen, hanem hogy a közös jelenünket éljük meg és közös jövőnket tervezzük. De attól, hogy én még egy bizonyos kapcsolatomról nem akarok beszélni neki, mert tegyük fel nekem az egy fájó pont, és megszenvedtem a magamét és sokat hibáztam, az nem jelenti azt, hogy ő ne ismerne.Ettől függetlenül ő rengeteg dolgot tud a múltamról,de most komolyan minden részletét tudnia kéne? És azt hiszem, hogy az ember változik és amik a múltban történtek velünk, attól lesz a jelenünk olyan amilyen. Nem egy másik képet mutatok neki, egyszerűen nem akarom felhozni a múlt ezen sebeit. Nem éri meg szerintem ezen rágódni. Inkább örülök a változásnak, és annak, hogy ő már így ismert meg. Persze tiszteletben tartom a véleményedet, és jó, hogy leírtad, csak én ezzel nagyon nem értek egyet, ugyanis én vagyok benne a kapcsolatban, és bizton állíthatom, nincs még egy ember aki ennyire ismerne, mint ő. Tényleg nem veszekedni akarok, csak leírtam én is amit gondolok. És köszi, hogy írtál, meg hogy egyáltalán elolvastad és foglalkoztál vele :) | | Előzmény: Pogi (2012-01-24 17:04:17) | Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése |
| | Pogi | válasz 2012-01-24 17:04:17 | Én nem vagyok szakember, csak a saját véleményemet tudom elmondani ha érdekel valakit. szerintem egy kapcsolatban nagyon fontos az őszinteség, és ide tartozik az is hogy akár a múltadról tudjon. Ha nem mondasz el neki semmit, akkor olyan dolgokat is elképzel ami nem igaz, és csak még jobban marcangolja magát. És ha úgy nézzük végülis "joga van" tudni hogy "kivel" van együtt, amihez a múltad is hozzá tartozik..gondolod hogy nem szeretne ha tudná a régi dolgaidat?
Nem hiszem hogy le lehet élni úgy egy életet hogy nem ismered a másikat teljesen..és szerintem ő nem ismer téged úgy igazán.. | | Előzmény: lonelygirl (2012-01-24 11:37:40) | Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése |
| | lonelygirl | válasz 2012-01-24 11:37:40 | Köszönöm szépen a válaszaitokat Mirror és ksanc!
Először is Mirror a te véleményedre reagálnék. Örülök neki, hogy ezek szerint jól látom ezt a dolgot a múltbéli eseményekkel kapcsolatosan. Abszolút én is úgy gondolom, hogy ettől csak sérülhetünk, és valóban nem csak az egyikünk, hanem a másik is. Pontosan ezt hoztam fel neki, hogy ennyi erővel én is kérdezősködhetnék az ő múltjáról, de mégsem teszem. Mert pontosan úgy gondolom, hogy mindenkinek van múltja, de mindenkinek saját magával kell elszámolnia. Én úgy érzem talán már el tudtam magammal számolni, viszont mégis rossz, hogyha emlékeztetnek rá. Főleg egy olyan embertől rossz ezt hallani, aki tényleg a legfontosabb számodra.
A bizalmatlanságával kapcsolatban… nos ezt jól érezted Mirror, valóban van benne ,és valamilyen szintű féltékenység is. Ez néha tényleg nagyon rossz tud lenni… Nyilván felmerül a kérdés, hogy mi miatt alakult ki a bizalmatlansága. Ez az én hibám miatt, ugyanis nem mondtam neki igazat egy szintén múltbéli eseményről, kapcsolatról, majd később bevallottam, de sajnos ez megtört benne valamit. Én akkor,amikor, hát ki kell mondjam, hazudtam neki , akkor abban a helyzetben úgy gondoltam ez lehet a legjobb megoldás, tényleg őt akartam kímélni…úgynevezett kegyes hazugság volt! Mentségemre legyen, hogy tényleg elmondtam neki az igazat. Nem részletezem ezt itt most, lehet nehéz így megérteni. De lényeg a lényeg, sikerült megbeszélnünk a dolgot, és ezután, fura, de mintha még jobb lett volna a kapcsolatunk, mint ezelőtt. Viszont néha-néha feljönnek ezek a dolgok, mint például most. De ezután elmúlik, és fel sem hozza a témát, és látszik a gesztusaiból, a viselkedéséből, hogy mintha tudná, hogy nem így kéne csinálni a dolgokat, és mintha mi sem történt volna. De attól tartok, hogy lesz még erről szó. az is lehet, hogy elgondolkodott, és rájött, hogy tényleg nincs értelme a múltat felhozni… nem tudom.
Ksanc, őőőő nagyon elgondolkodtam azon, amit írtál… Nem az első részén, nem tudom, hogy mennyire nézek ki jól, az önbizalmam nem a legmagasabb szinten áll :D De nem hinném, hogy csak villogni akarna velem, tényleg szeret, ezt ki merem jelenteni. Viszont a második, amit írtál… ez nekem még eszembe sem jutott… gondolkodom rajta azért, bár eddig senki nem jutott eszembe, aki rosszat akarna nekünk az ő részéről, bár ha belegondolok, nálam volt már példa ilyenre, engem akartak elszakítani tőle kissé, még az is lehetséges, hogy neki is van ilyen „jóakarója”. Mindenesetre beletetted a bogarat a fülecskémbe :D
| Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése |
| | ksanc | válasz 2012-01-23 20:58:44 | Szia!
Röviden és tömören:
1. Ha egy férfi szeret egy nőt, nem befolyásolja annak múltja! Legalább is nem akarja mindenáron tudni!
Kivéve ha nem szeretetről, hanem másról van szó. Pl.: Jól nézel ki? Nem csak villogni akar Veled?
2. Nézz körül a közös ismerősök háza tájékán, mert nekem olyan, mintha valaki "fűtené"
Én |
| | Mirror | válasz 2012-01-23 16:20:22 | Kedves Lonelygirl,
nagyon köszönjünk, hogy írtál.
Azt gondolom, helyes, amikor a pároddal szemben azt az álláspontot képviseled, hogy kettőtök kapcsolata csak rátok (elsődlegesen és kizárólagosan csak rátok) vonatkozik, mint ahogy - e logika alapján az is igaz, hogy semmiféle "beszámolási vagy elszámolási" kötelezettséged nincs mindarról a párod irányában, ami Veled a múltban megtörtént, vagy esetleg arról, hogy kivel, s milyen formában volt párkapcsolatod. Ez lényegében lezárult szakasza az életednek, s ha mindenáron el akarsz számolni valakivel, az csak Te önmagad lehetsz.
Veszélyes játékot játszik a barátod, amikor a múltad olyan szakaszát feszegeti, ami nem tartozik rá. Múltbéli szereplőkkel nem érdemes "szélmalomharcot" vívni, hiszen abban Ő is, s Te is egyaránt csak sérülni tudtok. Az pedig nem csak felesleges sebeket szakít fel, de megmérgezi mindazt az örömöt, amit ez a kapcsolat - ha egyébként jól működik -, adni tud mindkettőtöknek.
Érzek közvetve a párodról szóló soraidban némi "bizalmatlanságot" részéről, ami megalapozhat később egy jó adag féltékenységet, vagy ezzel járó szorongást, de ezt nem oldja meg azzal, ha a múltadról faggatózik - jut eszembe: Neki nincs múltja? S nem szabad hagyni, hogy ez a bizalmatlanság már a kezdetektől "kódolódjon", beépüljön a kapcsolatotokba, feltéve, ha egyikőtök sem ad rá komoly okot. Tisztelni kell a másikat ilyen szinten is, hogy a múltról, amin változtatni már nem lehet, nem teszünk fel tapintatlan kérdéseket. S fontosnak érzem, ezt valamilyen szinten a párodban is tudatosítsd.
Nos, elsőre talán ennyit.
Szeretettel:
Mirror
| | Előzmény: lonelygirl (2012-01-23 13:24:43) |
| | lonelygirl | válasz 2012-01-23 13:24:43 | Sziasztok!
Van egy kis gondom, és kíváncsi vagyok a véleményetekre.
Szóval a lényeg az, hogy a barátommal már elég régóta együtt vagyunk, jól megvoltunk eddig, kisebb-nagyobb viták mellett, de azokat sikerült megbeszélnünk. Nos a gondom az, hogy mostanában feljött egy téma, a múltunkról. Arról az időről, amikor még nem voltunk együtt, nem is ismertük egymást! Feljöttek a régi kapcsolatok. Én mondtam hogy inkább hagyjuk is a témát nem kell a régi kapcsolatainkról és egyebekről beszélni, feltépni a sebeket stb. Éljünk a mának,és a jövőre koncentráljunk. Ám ő erősködik, hogy mondjak neveket, kikkel voltam ezelőtt mi volt velük minden részletet tudni akar. De én nem mondok neki semmit, mert én nem gondolom, hogy ezzel kellene foglalkoznunk. Másrészről pedig, nekem rossz ezekről a dolgokról beszélni, rosszak az emlékeim, amíg őt nem találtam meg,addig nagyon elveszett és kétségbeesett voltam, sok olyan dolgot műveltem,amikre nem vagyok büszke és legszívesebben kitörölném az életemből. Miután megismertem őt, azután elég sokat változtam, mind gondolkodásmódban,mind viselkedésben.Eléggé jó irányban, úgy gondolom. De sajnos nem tudom kitörölni életem ezelőtti részét sem...bárcsak megtehetném. Tudom, az ilyen dolgoktól leszünk azok,akik vagyunk.De mégis fáj nekem ezekre visszagondolni, és az a részem már nem tartozik a mostani életemhez, nem tartozik a páromra, és a kapcsolatunkra sem. Csak nem tudom, hogy ezt hogyan értessem meg vele...
Hát ennyi nagyjából...lehet kicsit hosszú voltam, de aki elolvasta, leírhatná a véleményét,esetleg tanácsot adhatna! Előre is köszönöm. | Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése |
| | Atika | válasz 2011-12-14 21:16:30 | Szia!!
Köszi az eddigi kedves hozzászólásokat és remélem előbbre jutunk most majd lesz időm beszélni vele....Jelentkezem ,hogy mi volt.
ÜDv! | | Előzmény: Mirror (2011-12-14 00:31:15) |
| | Mirror | válasz 2011-12-14 00:31:15 | Kedves Atika,
az a legfurcsább, hogy a párod egyszerre küzd a család összetartásáért és ellene is. A megnyilvánulásai sokkal inkább arra következtetnek, hogy minél inkább távol akar Tőled tartani önmagától és a gyerekektől, miközben, ha ezt Te hozod fel, kétségbe esik.
Természetes igény, hogy szeretnéd azt megélni, hogy a családod teljes és ne a rokonok, anyósod nevelje fel a Te gyermekeidet, hiszen az apjuk vagy, természetes, hogy ott a helyed a családban. A beszélgetést, a köztetek feszülő probléma őszinte feltárását alapvetőnek tartom, ha komolyan meg akarjátok a házasságotokat menteni - ezt a szándékot egyelőre csak a Te részedről tapasztalom. A család pedig jóval több annál, hogy "majd Anyu (anyósod) vigyáz a gyerekekre.
Ha tehetitek, mihamarabb ejtsetek meg egy vagy néhány őszinte beszélgetést, mert igazából azzal lehet valamit kezdeni.
Szeretettel:
Mirror | | Előzmény: Atika (2011-12-13 21:09:50) | Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése |
| | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 Következő |
Új Hozzászólás
|
| |
