HÍREK * REGISZTRÁCIÓ * BELÉPÉS * CHAT * FÓRUM * CIKKEK * TESZTEK * SEGÍTSÉG * LINKEK

Párkapcsolati problémák

Vissza a témákhoz
Új Hozzászólás

Előző | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 Következő
pokol válasz 2011-01-14 10:39:07
Sziasztok!
Bipoláris depressziós- és családon belüli erőszak áldozata vagyok. Ez utóbbit a férjem nem tudta(már elváltunk), bár utólag úgy látom jobban megértett volna, ha tud róla.
Most megismerkedtem egy férfival, aki szimpatikus nekem, és a visszajelzéseiből azt gondolom, én is szimpatikus vagyok Neki. Eddig 5-ször találkoztunk, sokat sétáltunk, beszélgettünk.
Azt szeretném megkérdezni, hogy mikor mondja el Neki a betegségemet, és mikor az erőszakot.
Nagyon tanácstalan vagyok.

Mirror válasz 2011-01-04 00:49:04
Kedves Deby,

Neked is meg szeretnénk adni azt a segítséget, amit vársz és ami tőlünk telhető. Ugyanakkor a problémád nem jelent meg a honlapon, így nem is olvashattuk. Mivel most aktív a regisztrációd, várjuk jelentkezésedet.

Mirror
Előzmény: deby (2010-12-28 20:04:23)

Hirdetés

Mirror válasz 2011-01-04 00:28:30
Kedves Rudcsika,

minden kezdődő párkapcsolatnak megvan a maga szorongása - előfordul, hogy az öröm, a várakozás és a szorongás sajátos módon vegyül egymással, néha meglepő módon. Ahogy jobban megismered a másik felet és alaposabban megtapasztalod önmagad reakcióit az újonnan induló kapcsolatodban, magabiztosabbá válsz és a szorongás és a bizonytalanság is fokozatosan elmúlik - mint ahogyan azt soraid is igazolják.
Olykor persze felbukkanhat a szorongás is a kapcsolatokban, s ez általában akkor fordul elő, ha maga a kapcsolat is mélyül, változik. Része neki, de ne hagyd, hogy eluralkodjon, mert egy párkapcsolat azért mégis az örömről és a kiteljesedésről szól.
Az az űr, amit említettél, ki fog töltődni, csak légy türelmes - ne várj feltétlenül gyors és túl intenzív érzéseket se magadtól, se társadtól. Ha hagyod, akkor ezek az érzések lassan, de biztosabban fognak kialakulni benned.

Sok - sok örömet kívánok Nektek!

Szeretettel: Mirror
Előzmény: rudcsika (2010-12-30 11:45:01)

rudcsika válasz 2011-01-02 23:00:08
Köszönöm a segítséget. Természetesen nem csak a külső alapján akarom őt szeretni. De szerencsére elmúlt a rossz érzésem. És nagyon örültem neki mikor megláttam.

Vickie válasz 2010-12-30 19:30:11
Kedves Rudcsika

Találkozz a lánnyal sokat, ismerjétek meg egymást, és utána dönts. Ne a külsejét szeresd, hanem a belső értékeit.

A szerelem is elmúlik, és átalakul szeretetté egy bizonyos idő múltán.

Üdv


rudcsika válasz 2010-12-30 11:45:01
Sziasztok. Van egy kicsi problémám. És nem tudom mi lehet ez. Van kialakulóban egy kapcsolatom. Úgy éreztem kezdek beleszeretni a lányba ezt most is így érzem. Egy hete nem találkoztunk és már alig várom, hogy lássam. De a bajom az, hogy valahogy most egy kicsit üresnek érzem magam és hiába gondolok rá most nem igazán dob fel a gondolat mint eddig. Nem közömbös érzések jönnek fel de megy a nevetés vagy is nem úgy mint eddig. És ez miatt kicsit félek a találkozástól mert nem tudom milyen hatással lesz rám ha meg látom. Az biztos, hogy sokat gondolok rá. És néha a képét megszoktam puszilni. És eszem ágában sincs, hogy valaki mást akarnék. Csak olyan üres vagyok. Attól félek, hogy talán nem is úgy érzek ahogy azt hiszem. Vagy nem tudom mi van. Remélem tudtok segíteni valami bíztatóval. Én akarom őt is és ezt a kapcsolatot is. csak ezzel az érzéssel nem tudom mit kezdjek.
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

Vickie válasz 2010-12-29 13:39:05
Kedves Deby

Nem jött át a hozzáaszólásod, legalábbis nem láttam. Valószínű az történt, hogy még nem volt aktiválva a regisztrációd, és úgy csak Te látod a saját hozzászólásod. Sajnos nem tudjuk azonnal aktiválni a regisztrációkat, akár 2 napban is bele telhet. Ezért elnézést kérünk.

Szépen teljen a napod

deby válasz 2010-12-28 20:04:23
Kedves fórumosok!

Kb. két hete írtam nektek a problémámról. Soha nem léptem még fel ilyen oldalra, mert azt gondoltam meg tudom oldani a problémáimat segítség nélkül. Sajnos nem kaptam segítő hozzászólásokat, persze lehet rosszul csináltam valamit. Vagy talán unalmas volt a téma. Többet mégsem lépek fel ilyen oldalra. Megpróbálok egyedül boldogulni, mint eddig bármikor az életben. De irigylem aki kap segítséget.

Azért köszöntem a lehetőséget.
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

Zoell válasz 2010-12-28 14:44:16
Ő,mármint a férjem egy hasonlóan egyszerű családból származik,mint én.Így aztán sokáig nagyon otthonosan éreztem magam velük.Aztán kibuggyantak a problémák.Mivel én erdélyi vagyok,kicsit másabb a kultúránk.Nálunk több generáció tartja a kpcsolatot rendszeresen egymással.Ő ezt nem bírja.Nem érti miért bánok Anyám húgával úgy,mintha az én testvérem lenne.Szerinte semmi közöm nem lenne hozzá.Aztán- csak egy-két furcsaság: miután megszületett gyermekünk kiborított a családjával együtt,hogy miért kellett meghívnom a keresztelőre az unokahúgom barátját,hiszen semmi közünk hozzá.És ezt miért nélküle döntöm el.(Nekem az a normális,hogy a párja-nem mondhatom,hogy őt ne hozza,így persze,hogy nem kérdezem meg a férjemet,hogy meghívhatom-e)

Hirdetés

Zoell válasz 2010-12-28 14:27:50
A párom nagyon rámenős volt.Az első két hét után már feleségül akart venni,de ez nekem túl gyors volt.Megmondtam neki,hogy én nem vagyok belé szerelmes,de ő kitartó volt ennek ellenére.Persze nem is küzködtem,hogy elzavarjam,hiszen gyógyír volt a sebeimre.Ha éjjel sírva keltem fel,mert exemmel álmodtam-ő megvígasztalt,és letörölte a könnyeimet.Bekötötte a cipőfűzőmet,főzött nekem,minden nap fölhívott az egyetemen-pedig nem volt egyszerű elérni engem,mert nem volt mobilom.Amikor tele volt a hócipőm a tanulással,ő kikérdezte a tételeket.Megszerettem őt,de nem szerelemmel.Gondolta-ha ez a fránya szerelem úgyis elmúlik..miért erőlködök annyira,hogy érezzem???Aztán végül hozzámentem Anyám nagy bánatára.Ugyanis vannak furcsa dolgai.De úgy gondoltam,ezeket simán megszokom.A lényeg az,hogy biztonságban érzem magam mellette.Ő nem fog megcsalni,nem haverozik,mert barátai nincsenek,és nem haragtartó,ráadásul diplomás-mérnök.(Itt megjegyezném-az intelligenciát nem a diplomával osztják).Durva,de sajnos így van-majd elmesélem,miért gondolom így.

Zoell válasz 2010-12-28 14:16:26
Egyetemi éveim alatt hallottam,hogy összejött egy olyan lánnyal,aki ugyanolyan háttérrel bírt,mint ő.Ugyanúgy lovardájuk volt,és a zenei ízlésük is hasonló volt-ő a kemény rockot szereti.AKKOR BÁR A SZÍVEM SZAKADT MEG-LEMONDTAM RÓLA,mert rájöttem,hogy van ember ebben a nagyvilágban,akivel sokkal jobban összeillik,mint velem.
Annyit elmondanék még,hogy voltak kalandok az életemben ffiakkal,de sokáig semmi komoly nem akadt.Aztán jött egy srác a baráti körömből.Két évig kitartóan udvarolt,és én belezúgtam.Persze nem illettünk össze,mert ő bár intelligens volt-a végzettsége szakmunkás volt,én meg orvosira jártam.(A szerelem vak)Szerelmünk fantasztikus volt kb fél évig.Aztán a következő fél évet kinlódással töltöttem-próbáltam összetartani a kapcsolatunkat,de sajnos szélmalomharcnak bizonyult.Persze,mivel én egy mazohista típus vagyok,nem én távoztam,hanem engem rúgtak ki.Hát gyerekek....az egy olyan iszonyatos szenvedés volt...a könnyeimbe beleremegtek a falak.(Hogy költői legyek)Én nem is tudtam,hogy így is lehet sírni.A szakítás vizsgaidőszak kellős közepén történt,és annyira kiborultam,hogy nyugtatókkal másztam ki belőle.Utazgattam,társaságba jártam,és nem sokkal a nagy pofára esés után megismertem a páromat.

Zoell válasz 2010-12-28 14:04:01
Ettől kezdve engem nem "szivatott".Tisztelettel beszélt velem,és így megismerhettem azt a kedves,sebezhető fiút,aki nagyon is szeretnivaló.A humora olyan volt,hogy még ma is röhögök a sajátos viccein:)
Ez a vonzalom végigkísért bennünket a középiskolás éveink alatt.Én közeledtem felé: meghívattam bulikba,pizzázni-(talán elárul ez a gesztus is elárul vmit-megvárta,hogy mit rendelek,és bár öten voltunk-ő ugyanazt rendelte,amit én.)Ezek után nagy nehezen megszólalt: ha akarod...kettesben is elmehetünk pizzázni."Ha akarod"-nekem ez úgy hangzott,mintha nem is akarna engem igazán.De igazából nem is ezért,hanem azért,mert nem fogtam fel,amit mondott...így aztán nem reagáltam a randira hívásra.De hozzá kell tennem,hogy olyan érzésem volt,mintha öt centivel a föld felett lebegnék.Aztán egy időre eltűnt,mert Amerikában tanult a tesójával együtt egy évig.
Már érettségi előtt álltunk,amikor itt,ahol lakunk-megnyílt a zeneiskola.A lelkész lánya megkeresett,hogy volna-e kedvem gitárórákra járni szombatonként-mi leszünk ott,meg még Eteléék a testvérével.:)))))NANÁ,hogy mentem.Ennél nagyobb főnyereményt még elképzelni sem tudtam- VELE egy tanfolyamon:)Persze,hogy egymás mellett ültünk.Én annyira leblokkoltam a közelségétől,hogy nem sokat beszéltem.Sebaj,ő megtette helyettem is.Ilyeneket mondott: "ha mi ketten összefognánk,akkor hegyeket mozgatnánk meg".Amikor szét akartak minket választani,mert nem egyformán haladtunk,akkor ő megszólalt-úgy,hogy mindenki hallotta: nekem mindegy,hogy hová,milyen csoportba kerülök,csak Zoellel legyek.Akár énekkarba is mennék:)Ilyeneket nem mond egy srác tök komolyan,ha a nőt ugratja.Sztem.Aztán külön csoportba kerültünk mégis.De ő ezen kívül semmit nem mondott.Nem hívott meg sehova.Épp kezdtem lemondani róla,amikor megjelent a szülői háznál.Azt sem tudtam,hogy fiú vagyok-e vagy lány... de ő is csak improvizálni tudott-elkérte a fizika könyvemet,és elment.HMMMM.Ettől kezdve nem láttam többé.Nem tudom miért.Borzasztóan sajnálom ezt azóta is.Így utólag-talán az lehetetta gond,hogy annyira csóró voltam hozzá képest,hogy az már ordított.A szülei valószínűleg sosem engedték volna meg ezt a kapcsolatot.

ksanc válasz 2010-12-21 10:27:17
Talán még néhány szót a szerelemről:

Gyakran a szerelem nem extrémen nem racionális, fogalmunk sincs, miért érzünk úgy, ahogy. Ez talán tényleg nem szerelem, inkább egyfajta rajongás, megmagyarázhatatlanul. Számunkra legalább is, mert mások szemében gyakran könnyen magyarázható (Hogy is van a vicc az N-Sync, vagy bármelyik fiúcsapat koncertjén a közönség első soráról? :) )

Én amikor a Szerelmet megláttam, úgy éreztem, rámszakad az ég. És azt is tudtam, hogy soha többet nem fogom elfelejteni.
Nem jött össze a dolog. Ma már boldog házas, két gyerkőccel.
Ha hagyom, hogy ez eszembe jusson és eluralkodjon az érzéseim felett, akkor értelmetlennek érzem az egész életem és úgy érzem, nincs értelme már élni.
Ha hagyom. Úgy tűnik, a racionális énem erősebb (már), mint az érzelmi, mert nem hagyom. De így is egy állandó sajgás van bennem.

Van ilyen. Vannak, akik azt mondják, nincs szerelem első látásra. Ilyenkor csak mosolygok és nem szólok semmit és kívánom, hogy ne is tudják meg, milyen érzés. Mert itt csak végletek vannak. Ha összejön, mindennél nagyobb boldogság. De ha nem, akkor mindennél nagyobb fájdalom.

Meg lehet tanulni együtt élni vele. Sőt, még érezhetsz boldogságot is :)
Ha megadod magadnak az esélyt és képes vagy továbblépni.
De ezt csak Te tudod eldönteni.

Könnyebb szenvedni, az mán igaz. Ha így akarsz érezni, akkor az Atyaúristen sem tudna meggyőzni arról (nem is akarna, ezért van a szabad akarat :) ), hogy hülyeséget csinálsz.
Mindenki úgy szúrja el az életét, ahogy akarja.
Te el akarod?
De az utat Neked kell megtalálni. Mások segíthetnek, de lépegetni Neked kell.

iksz válasz 2010-12-20 05:52:21
Kedves Vivi!
"Annyit azért mondott, hogy látja, a munka és a beteg szüleim miatt sok teher van rajtam. "
Én is ezt érzem: valami miatt sok a teher rajtad, és keresed a kapaszkodót. Szerelemnek nevezed, de nekem inkább kétségbeesett kapaszkodókeresésnek tűnik. Azért épp benne keresed, mert aki ilyen állhatatosan tud nemet mondani, és mégis ennyire meg tud érteni téged, az erős ember lehet. De a segítségadáshoz kevés, hogy erős, kevés, hogy megért téged - ő is bizonyára ezt érzi - hozzád egy szakértelem is kellene, ami segít kilábalni a nehézségeidből. Szakember.
A viselkedésedről pedig csak annyit: gyakran csak mi érezzük, milyen "lehetetlenül" viselkedtünk, a felületes szemlélő számára kívülről ez egész normálisnak szokott ez tűnni.
Előzmény: vivi0401 (2010-12-19 18:31:55)

vivi0401 válasz 2010-12-19 18:31:55
Szia Mirror, Ksanc és azok a kedves és segítőkész emberek,akik tanácsot adnak!

Először is nagyon köszönöm,hogy időt és energiát szakítotok rám s segíteni próbáltok nekem ebben a szerencsétlen élethelyzetemben.

Ne haragudjatok azért, amit most fogok írni. Mert hiszen az orvosnak és a betegnek is az a jó, ha nem látják többet egymást, szóval ha a terápia sikeres volt... Szóval az elmúlt két hétben én is így reméltem,hogy mostanában nem szorulok a segítségetekre, nem kell újra írnom..

Amióta elment Gábor és nem látom úgy tűnt, kicsit megnyugodtam, azon kaptam magam napjában többször, már megint elmúlt egy hosszabb-rövidebb idő, hogy nem gondoltam rá. Ennek felettébb örültem.
Persze ehhez az is hozzájárult,hogy két hete végső elkeseredettségemben írtam neki egy sms-t - amikor a munkahelyemen ismét megoldhatatlannak tűnő feladat elé állított az instruktorom -, amire nem válaszolt. Akkor kicsit megszólalt valami bennem, hogy meddig alázom vajon magamat ez előtt az ember előtt, és hasonlók.

De pénteken sajnos megint hülyeséget csináltam.

Karácsonyi buli volt a munkahelyen, ahova ő is eljött.Már előtte párórával belém nyílalt a felismerés,hogy te jó ég,mi lesz, ha eljön? Hogyan viselkedjek. Arra jutottam - ismerve persze saját magamat - hogy a legjobb lesz önvédelmi célból,ha rá sem nézek, nem gyötröm tovább a szívemet, nem kavarom újra fel a lelkemet; vagy ha rá is nézek, nem mutatom jelét annak, hogy még mindig szeretem, csak közömbösen viselkedek...

Ja, ez volt a jónak tűnő haditerv.Csak a kivitelezés sikerült rosszul.

Ugyanis amikor az egyik kollégától meghallottam,hogy Gábor megérkezett, mint akin a villám csapott keresztül, ismét felvillanyozódtam iránta és szinte remegtem a vágytól, hogy láthassam.

Arra azért mégsem vetemedtem volna,hogy csak úgy odamenjek hozzá, nem. A helyzet mégis úgy hozta, hogy szerencsétlenül pont akkor,amikor a vezetőség megköszönve a szervező munkámat itallal kínált - amit én egyáltalán nem szoktam - szóval másodmagammal beszédbe elegyedtem vele, amit aztán - amikor a másik kolléga továbbállt - kettesben folytattunk. Addig komoly szakmai polémiát folytattunk, aztán értőn érdeklődtem az új munkahelye felől,stb. Mindegy mit, csak lássam, halljam, érezzem a közelségét.

Nem kell hogy részletezzem, a kb. fél deciliternyi jager megtette a hatását az én gyenge alkoholtűrő szervezeteben és úgy megeredt a nyelvem,mint még soha...

Egyből nagyon bátor lettem, és persze amint kettesben maradtunk azonnal rákérdeztem,megkapta-e az sms-t. Erre igennel válaszolt és azonnal hozzá tette, nem NEVELÉSI CÉLZATTAL (jó,mi?) nem válaszolt, hanem KÉSŐN (mihez képest?) kapta meg az én szívhez szóló írásomat és ELFELEJTETT (???? - én az első órában másodpercenként néztem a telefonomat) válaszolni... és el kezdett mindenfélét magyarázkodni, amit én már nem is hallottam, mert a noha átlag embernek csekély mennyiségű, de nekem ütős alkohol a szó (ELFELEJTETT!!!) hallatára kikapcsolta az agyamat és csak néztem magam elé. Annyira meglepett ez a válasz. Rosszul esett.

Annyit tudtam kinyögni, hogy nem kell nekem magyarázkodnia,mert nincs alapom,hogy számon kérjem rajta a cselekedeteinek az okát.

Aztán rátértem, hogy akkor amennnyiben és mindazonáltal nem SZÁNDÉKOSAN csak KÖZÖNYBŐL nem válaszolt, akkor ugyan él-e még az ajánlata (amit mondjuk úgy, kierőszakoltam belőle) arra vonatkozóan,hogy találkozzunk néha.

Erre határozottan azt válaszolta, persze,mivel Ő NEM szokott FELELŐTLENül ígérgetni.

Én már annyira önkívületi állapotban voltam a történtek miatt -most ezt úgy értsétek, hogy nem részeg voltam,mivel még én, antialkoholista sem tudok berúgni kb. 0,3 dl alkoholos italtól - hogy folyton csak azt hajtogattam neki, hogy "hiányzol".

Tettem persze mindezt úgy, hogy a kollégák kb. 3 cm-re álltak tőlünk és beszélgettek, de a hangos zene miatt szerencsére mi is alig értettük egymás szavát.

Szóval valami olyan bátorság lett rajtam úrrá, hogy magamon is elcsodálkoztam. Amikor pedig elhatároztam már előre,hogy mit NEM fogok tenni, akkor MIÉRT álltam mégis megint előtte, MIÉRT sajátítottam ki kb. fél órára, nem törődve azzal,ki és mit szól, MIÉRT...- mert még mindig halálosan belé vagyok zúgva. A fenébe is.

Annyit azért mondott, hogy látja, a munka és a beteg szüleim miatt sok teher van rajtam.

De én nem akarom, hogy problémás,hisztis és gyerekes csajnak tartson.MERT NEM VAGYOK AZ.

Csak eleinte fogalmam sem volt, hogy férjes 26 éves asszonyént???, hogyan közeledjek hozzá, hogyan hívjam fel magamra a figyelmét.

És nem találtam JOBB megoldást - mivel ilyen téren nagyon-nagyon tapasztalatlan vagyok- mint azt, hogy sajnáltatom magamat... Így próbáltam valahogy elérni azt, hogy legyen miről beszélgetni abban a napi kb. 5 perben,amikor nem dolgozta magát éppen halálra, hanem ebédelt.

(Ne értsétek félre, nem csak beszédtémaként hoztam fel a családtagjaim betegségét,mivel sajnos tényleg vágytam egy társra,aki meghallgat,aki megsajnál és talán tanácsot ad.)

Belátom,nem volt túl jó a téma választás, és ezáltal aztán végképp nem tettem magamat vonzóvá a szemében.

Szóval amikor elment a buliból, odajött hozzám, megpuszilt és mondta, vigyázzak magamra... Én meg megint odavágtam neki, hogy mennyire hiányzik. A fenébe is.

Ennyi történt. Azóta megint nagyon zaklatott lettem, ahogy ti mondjátok, "hamis illúziók" gyötrik a lelkem és folyton folyvást csak rá gondolok.

Nagyon vívódom belülről, tudom, nem helyes amit csinálok, de még mindig vágyom rá és nagyon szeretném szeretni. Nem akarom elveszíteni,mert úgy érzem, ha megismerné az igazi valómat, tudna viszont szeretni.

(Látom rajta, valami őt is nyomasztja,mert nem volt felhőtlen a mások felé mutatott arca sem.)

Persze az est "fénypontjaként" még éjfélkor -felbuzdulva azon,hogy hát nem is nevelési célzattal, csak feledékenységből nem válaszolt legutóbb - ismét írhatnékom támadt, és röviden tömören ismét "szerelmet vallottam" neki smsben, miszerint jó volt újra látni,és örülök,hogy eljött...

Jött is aztán a diplomatikus válasz,kb.12 óra elteltével,hogy neki is jó volt találkoznia VELÜNK(!?)

Siralmas.

Szóval azóta megint "meghülyültem", és már azon töröm azt a leleményes odüsszeuszi agyamat,hogy mikor és milyen formában fogjam szaván a találkozónkat illetően. Amit mint azt egy hozzá hasonló úriember, nyilván diplomatikusan vállalni fog.Mivel hát ő nem szokott felelőtlenül ígérgetni....







Előzmény: ksanc (2010-12-12 14:04:53)
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

ksanc válasz 2010-12-12 14:04:53
Szia!

Bocsánat, hogy nem válaszoltam, kissé el vagyok havazva mostanság.
Nem akartalak bántani, eszemben sincs. Én így szoktam fogalmazni, márpedig azért, mert mint tudjuk, az igazság tud lenni a legfájóbb. Ha valaki felkapja a vizet, megsértődik, akkor az azt jelenti, hogy ott bibi van. És nem nagyon akar szembenézni a dologgal az illető.
Neked is fájdalmas volt, amit írtam, de elgondolkodtál rajta. És ennyi volt a cél. Ha hülyeséget írtam, akkor meg tudod cáfolni. Ha meg nem írtam hülyeséget, akkor fáj ugyan, de nem küldesz el a francba, hanem elgondolkodsz, hogy lehet-e benne valami. Ha meg nem lehet, akkor megint csak meg tudod cáfolni.
És a lényeg ez, hogy elgondolkodsz rajta.
Feltéve, ha az ember nem hazudik meggyőződéssel önmagának is.

És hogy válaszoljak, bár csak magamból indulhatok ki:

"Ha jól veszem ki a szavaidból, fiú vagy. Szóval mondd már el nekem, kérlek, mi alapján választ párt magának a férfi?"

Naná, hogy pasi vagyok :)
Mi alapján? BÁRMI alapján.
Meglátom és megszeretem. Kb. ennyi. Ahogy egyszer valahol olvastam: ha meg tudom magyarázni, miért szeretek valakit, akkor nem is szeretem igazán.

"Nem imponáló neki, ha valaki - aki mondjuk nem azonos a locknessi szörnnyel :-) - ilyen nyíltan meri vállalni az érzéseit, a taktikázás, fondorlatoskodás, ügyeskedés helyett,?"

Nem, ez önmagában egyáltalán nem! Ti így gondolkodtok, de mi NEM! És ezt örökösen elfelejti mindkét fél. Ezért működik olyan sok kapcsolatban az, hogy mi hazudunk, ti meg el akarjátok hinni...

"És még egy dolog. Gábor amikor beszéltünk, többször utalt arra, hogy nem tudja,mi legyen, mert még soha nem volt ilyen helyzetben...Kérdem én, most valaki vagy tudja, hogy a másikat nem akarja egyáltalán és akkor nemet mond, vagy nem tesz ilyen kétértelmű megjegyzést, egy amúgy is labilis érzelmi állapotú nőnek. Nemde? "

Na ez a nagy gond még. A labilis érzelmi állapotú nő. Hát ilyen nőket próbál minden férfi kerülni, már ha igazi kapcsolatra vágyik.
Ha azonban nem tudja, mit akar, vagy csak "egynek jó lesz", akkor persze eszményi. Ez a két véglet.

Gábornál szerintem a "nem akarlak megbántani" érzések dominálnak. Ez persze hosszú távon még rosszabb, mert állandóan hamis reményben élsz. De kerek-perec véget vetni sem akar ennek, mert a "labilis érzelmi állapotú" nők ilyenkor akarnak öngyilkosok lenni, amit inkább érzelmi zsarolásnak lehetne nevezni. Na ettől retteg minden férfi.

Ez persze megint elég végletes és kemény álláspont, ráadásul az én egyéni véleményem de én ugye ilyeneket szoktam írni.

Az előző két válaszban egyébként benne van minden, amit az általad elmondottakhoz írni lehet.

Majd írj, hogy hogyan alakulsz!
Előzmény: vivi0401 (2010-11-30 21:23:30)
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

Mirror válasz 2010-12-05 14:33:40
Kedves Vivi,

azt gondolom, felesleges hangsúlyozni, hogy tapasztalatok nélkül, önálló, teljes identitással, erős szülői nyomásra házasságot kötni elég kockázatos - annál is inkább, mert ezt megtapasztaltad, saját bőrödön. Hogyan fogod tudni teljesen magadénak érezni azt a kapcsolatot, amire nem Te mondtad ki teljes szíveddel az igent? A választott társunkat méltatlan dolog "jó férjanyagként" kezelni, fordítva ez úgy nézne ki, mint az a kijelentés, hogy "kell egy asszony a házhoz"? Neked hogyan esne mindez, ha Rólad így döntenének, a hátad mögött? Édesanyád vajon ebbe belegondolt? Egyszer azért én megkérdezném Tőle. És Te belegondoltál ebbe?

Ami érdekes lehet, az főleg az én-állapotokkal kapcsolatos. Legfőként azzal, hogy a kapcsolataidban mintegy "gyermeki énnel" veszel részt.
Mindazonáltal nem mondanám ki teljes mértékben, hogy a szakmai munkádban felnőttként, a párkapcsolatodban "gyermekként" reagálsz, bár az igazságot valójában csak Te ismerheted.
A házasságodnak is vannak olyan felnőtt elemei, amik jól működhettek, bár az alapok eléggé instabilak voltak a kezdetektől. A kezdésnél volt inkább baj, ami aztán hibaként kódolódott és gyűrűzhetett tovább.
A teljes öröm megélésére csak a gyermeki énünk képes, a maga önfeledtségével és felszabadultságával.
A szorongásra és a kétségbeesésére is leginkább csak a gyermeki énünk képes (az előbbit "természetes gyermeknek", az utóbbit "alkalmazkodó gyermeknek" nevezzünk). Ez nem több én, hanem az énünk összetett szerveződésének és működésmódjának eltérő állapotai. A kérdés az, hogy melyik életterünkön melyik működésmód a domináns, lévén, hogy létezik még egy "felnőtt én-állapotunk", ami ugyan túl sok érzelmet nem foglal magában, de racionális döntésekre elég jó. (Meg persze van egy "szülői én-állapotunk" is, pontosabban kettő, de ebbe most nem mennék bele). Az a szerencsés, ha minden én-állapotunkat megfelelő módon tudjuk megélni, megfelelő szerepek és keretek között.
A kérdésem a következő:
Mindezek fényében milyen döntést akarsz hozni? Vagy, akarsz - e egyáltalán döntést hozni?
Ha döntesz, annak következményei lesznek, melyek nem csak Téged érintenek. Ha nem, akkor inkább más emberek döntéseinek következményeit viseled, amik szintén több embert érintenek, így vagy úgy, s nem csak magadat. Ez esetben arról döntesz, hogy mások döntsenek Rólad. Legalább egyszer ez már megtörtént. A következményét megtapasztaltad.
Döntesz? Kivársz? Kompromisszumot kötsz? Az érzéseidre vagy az értelmedre akarsz inkább hallgatni? Másra hagyod a döntést?
Mi az a stratégia, amivel ilyen helyzeteket a legjobban - vagy a legkevésbé rosszul - lehet kezelni?
Azt javaslom, gondold át minden lehetséges szempontból, noha tudom, hogy nagyon nem egyszerű.
Összegezve, a gyermeki énünkre is szükség van és legalább annyira a felnőtt énünkre is.
Az alaphelyzet azért nem könnyű, mert, gyanítom, ez a szerelem, érzés szinten az első igazán komoly ilyen érzés benned, ezt igazán megélni lehet, mintát, például arra, hogyan kezeld, feltételezem, még nem dolgoztál ki rá.
Egy megoldási lehetőségtől (?) azért óvnálak: nevezetesen attól, hogy ez a képlékeny állapot szerelmi (?) háromszöggé kristályosodjon, s állandósuljon egy olyan helyzet, amiben "van egy férjem és van egy szerelmem" - mert ebben csak veszíteni lehet, valójában minden érintettnek.
Meg kellene állni egy pillanatra és át kellene gondolni ezeket a dolgokat, hogy utána olyan döntést hozhass, amire "ésszel és szívvel" is igent mondhatsz.
Bízom benne, hogy ha igen szerény mértékben is, de valamilyen támpontot tudtam Neked nyújtani.
Tudom, hogy ez a helyzet nem könnyű. Dönts jól, s nézd el nekem, hogy válaszok helyett újabb kérdéseket feszegetek.

Szeretettel:

Mirror

Előzmény: vivi0401 (2010-11-30 21:23:30)

Sal válasz 2010-12-02 01:14:00
üdv,

A teljesség igénye nélkül csak egy-két gondolatodra reagálnék.

"Ezek szerint minden kapcsolatnak a szürkeség lesz a vége és megalkuvás..." - Nem. A kapcsolat akkor fog elszürkülni, ha külsőségekre épül. Az igazi nem az az ember, aki azonnal nagy lángra lobbant, hanem aki lassú parázsként jön, és lassan gyújt meg. Az, akivel köd max csak később alakul ki, és nem azonnal. Ez azért jobb, mert köd nélkül ismered meg, és nem veszíted el az ítélő képességed.

Munka és a gyermeki én... Ez a legtöbb embernél ugyanígy van. A munkádban kifejlett szakember vagy, oké. A gyermeki részed pedig megállt egy szinten. Ezt szavakkal aligha lehet pótolni, csak elősegíthetjük a fejlődését, de egy érzelmileg sivár környezetben aligha fog. Már elmúlt az az idő, amikor komolyabb kockázat nélkül játszhatsz velük, és próbálgathatod.

Ami Gábor reakcióját illeti: Nem csak ez a két lehetőség van, amit felvázoltál, és hidd el, dönteni piszkosul nem könnyű, főleg ha figyelembe vesszük a másik ember érzelmeit is... és szerintem ő próbálja figyelembe venni őket, de a sajátját sem téveszti szem elől.

Mi alapján választ egy férfi? Hát először is: férfiből is több fajta van, hiába mondják női dogmák, hogy "mind egyforma". S hogy ki mi alapján választ, az pont ugyanolyan összetett, mint amennyire egy női választás az; csupán más szempontokat vesznek figyelembe. Próbálj a pasi szemével gondolkodni, és légy magadhoz őszinte, mert anélkül nem fog menni! Gondolkodj a fejével!
Előzmény: vivi0401 (2010-11-30 21:23:30)

vivi0401 válasz 2010-11-30 21:23:30
Elnézést, még eszembe jutott valami.

Ahhoz a gondolathoz, hogy írtad, fel kellene végre nőnöm..

Szóval néha úgy érzem, két személyiség lappang bennem. Az egyik a munkám miatt felelős,felnőtt én, aki mindenkinek segít szakmailag, akit bárki, bármilyen "hétköznapi" problémával megkereshet. Kicsit kihasználható ez az énem, mivel törekszem előbbre a munkában és igyekszem mindenhol ott lenni, minden munkából a részemet kivenni, tanulni és bizonyítani az instruktoromnak,magamnak. Néha ez annyira lefáraszt, hogy itthoni problémára már nem marad erőm..

A másik ez a gyermeki én, aki - amint teljesen alappal mondtad - még a mesékben él. Ez soha nem a munkám során jön elő, ott feletteseim szerint is kiválóan teljesítek, ezt az oldalamat nem is ismerik. A tanácstalan, gyermeki én a párkapcsolati gondjaimban tör elő, de olyan intenzitással, hogy az eszement tettekre késztet, ami sok fájdalmat okoz. Valóban nincs kitől tanácsot kérnie...

És még egy dolog. Gábor amikor beszéltünk, többször utalt arra, hogy nem tudja,mi legyen, mert még soha nem volt ilyen helyzetben...Kérdem én, most valaki vagy tudja, hogy a másikat nem akarja egyáltalán és akkor nemet mond, vagy nem tesz ilyen kétértelmű megjegyzést, egy amúgy is labilis érzelmi állapotú nőnek. Nemde?

Mégegyszer köszönöm a válaszod, és ha időd engedi, kérlek írj valami reakciót..
Előzmény: ksanc (2010-11-29 20:27:47)
Erre a hozzászólásra 3 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

vivi0401 válasz 2010-11-30 21:12:26
Köszönöm, hogy őszinte voltál. Többször elolvastam a soraidat. Először rosszul esett néhány mondatod, aztán elgondolkodtam rajtuk.

Néhány dolgot azonban nem értek, így mit értettél az alatt, hogy "nem tudom, hogyan működik a szerelem".Miért, te tudod? Tudja valaki egyáltalán? Szerintem mindenki próbálkozik, valakinek bejön, valakinek nem...De ha tudnál valami konkrétumot mondani, jó lenne.

Ha jól veszem ki a szavaidból, fiú vagy. Szóval mondd már el nekem, kérlek, mi alapján választ párt magának a férfi?

Nem imponáló neki, ha valaki - aki mondjuk nem azonos a locknessi szörnnyel :-) - ilyen nyíltan meri vállalni az érzéseit, a taktikázás, fondorlatoskodás, ügyeskedés helyett,?

Nem kellene értékelni,hogy a mai világban valaki mer őszinte lenni?

Ezek szerint minden kapcsolatnak a szürkeség lesz a vége és megalkuvás, vagy de mivel az emberi természet gyarló és önző, ezért mindenki az önös érdekét szem előtt tartva a rózsaszín felhőket kergeti?

Nekem ténylegesen - sajnos- soha nem volt részem abban, hogy effektíve ilyen rózsaszín felhőben éljek,mivel vagy visszautasított az, aki iránt ilyen erős vonzalmat éreztem, vagy megalkuvásra kényszerültem...

Szerinted van még reményem...?

Előzmény: ksanc (2010-11-29 20:27:47)

ksanc válasz 2010-11-29 20:27:47
Szia Vivi!

Én ugyan nem Mirror vagyok, de azért írok, mert én ilyen vagyok :)

"Nagyon rosszul esett mindegyik. Hidd el, úgy kaptam két pofont ilyen téren, hogy soha nem voltam diszkóba járó, fiúzós, kicsapongó... Mindig csak tanultam, és kicsit kimaradtam - úgy érzem- a való életből. "

Igen, kimaradtál, de nem az életből, hanem abból, hogy megtanuld, hogyan is működnek a párkapcsolatok.
Rózsaszínű elképzeléseid voltak, sőt, szerintem még ma is azok vannak. Tizenévesen tanulja meg az ember, hogy rózsaszínű herceg nincs, mint ahogy csak értem égő number one full extrás Csipkerózsika sem.
Ha ez kimarad, később már nagyon nehéz beletalálni a kerékvágásba. Tudom, mert én is kihagytam. Vergődök én is rendesen.

A pofonok pedig? Elhiszem, hogy keményen élted meg, mint minden első, második csalódást az ember. De ezek szerint barátnőid se nagyon voltak, akikkel ezt jól ki lehet tárgyalni és elintézni "minden fijjú hüje" megegyezéssel, így benned maradt tüskének.
A gimnazista srác? A fiatalságod nem egyszerű fiatalság volt, hanem gyerek voltál még. Ha 16 évesen ismerted meg a férjedet, ami már ugye ez után volt... 5 év korkülönbség ebben a korban a végtelennel egyenlő.

Nem klinikai eset vagy. Csak ahogy írtad, mindennél előbbre helyezted a biztonságot. Csak olyan indokok alapján, amik nem fogják, mint ahogy nem is hozták el a biztonságot.

A Gáborral újra beleestél egy rózsaszínű ködbe. Nem tudod, hogyan működik a szerelem és hogyan múlik el és mi következik utána, hogyan alakul át. Vajon ha mindazt megkapnád a Gábortól, amit szeretnél, vajon nem keresnéd újra a ködöt? Mással? Sajnos jó eséllyel de. Erre persze mindenki azt mondja, aki úgy gondolkodik, mint te (vagy jórészt én is!), hogy dehogy keresnék mást, hiszen ő kell! Nem, nem ő kell. Hanem a köd. És itt a bibi.

És még valami. Az ember szereti a szüleit, de az élete mégiscsak a sajátja. Olyan érzésem van, hogy te sosem beszélgettél igazán anyuddal sem (azok a feldolgozatlan gyerekkori "pofonok" nagyon ezt mutatják!), inkább csak hallgattad és tetted, amit mondott. Ő pedig nem is tud(ott) (tudhat) róla, hogy te miket is érzel valójában.

A házasságod rendbetételéről nehéz beszélni, mivel sosem volt az, ami egy igazi házasság érzelmi szempontból.
Az tényleg piszok nehéz, hogy a férjed elé állj és azt mondd: Bocsi, tévedés volt az egész. Pedig kb. ezt kéne tenned.

Igazából nincs jó megoldás. Csak kevésbé fájdalmas. És nem csak neked.
Vagy minden marad a régiben. Viszont ahhoz is erő kell.
Hát én nem tudom, mit kéne tenni. Felnőni azt biztosan.

Kicsit kusza ez az egész, de én mindig leírom, ami eszembe jut :)

Erre a hozzászólásra 2 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

vivi0401 válasz 2010-11-27 20:00:28
Kedves Mirror,

Nagyon köszönöm a válaszod, igazán elgondolkodtató. A férjemmel a helyzet az, hogy az utóbbi időben tanúsított magatartásom, a feszültségem betudja annak,hogy nehéz, felelős és fárasztó a munkám. Tanulok a szakvizsgára és közben dolgozom...Amióta ismer, szinte végig csak tanultam, ezért nem nyaggat már ilyenek miatt, csak betudja annak, és kész.

Magamhoz és hozzád öszinte vagyok. Tudatosult bennem az utóbbi időben, hogy talán nem is kellett volna férjhez mennem ilyen fiatalon. Döntésem oka az volt, hogy szeretem a kényelmet, biztonságot. Fiatalon - 16 évesen - ismertem meg a férjemet, addig kapcsolatom nem volt.Illetve két egymáshoz és a jelenlegi esethez kísértetiesen hasonló csalódás ért. Az egyik ált. iskolában, az osztály "legmenőbb" focista fiúját akartam moziba hívni úgy, hogy előtte nem is beszélgettünk és engem az osztály stréberének tartottak, buliba nem jártam... stb. Természetesen visszautasított.

Aztán rá két évre a neten ismerkedtem össze egy nálam 5 évvel idősebb fiúval, többször találkoztunk, szerintem tetszettem neki, de ő már egyetemista volt és szégyellte volna, ha egy gimis lánnyal jár... Azzal indokolta, hogy túl fiatal vagyok, talán, ha már elmúltam volna 18...

Nagyon rosszul esett mindegyik. Hidd el, úgy kaptam két pofont ilyen téren, hogy soha nem voltam diszkóba járó, fiúzós, kicsapongó... Mindig csak tanultam, és kicsit kimaradtam - úgy érzem- a való életből.

Aztán jött a férjem. Mondhatnám anyukám válaszotta,és kezdettől fogva nagyon sokat dícsérte nekem, hogy neki van szeme, tapasztalata, és higgyem el, jó férjanyag.

Lángoló szerelmet soha nem éreztem iránta, de nagyon jó ember: tanult, dolgozik, túlórázik, szereti a gyerekeket, a gyerekek is őt, itthon házias, jóképű, sportol, nagyon jól kijön a szüleimmel, segít nekik mindenben és tiszteli őket és tudom, hogy soha nem csal(t)na meg, mert lelkileg rám szorul. Szereti, ha meghallgatom, tervezi a jövőnket, mindenben kikéri a tanácsomat.

Mindezek után joggal kérdezheted,mi a fenének kell nekem más? A mai világban. Én nagyon is tisztában vagyok vele, hogy ő ritka kincs,mint társ, mint férj. Az hogy az én lelki hűtlenségemből semmit nem vett észre, az az én rafináltságomnak és hazugságaimnak köszönhető, amire egyáltalán nem vagyok büszke, nem annak, hogy elhanyagol. Nagyon bízik bennem, és mindent ki tudok magyarázni....

Persze megint kérdezhetnéd, hogy valaminek mégiscsak kell lennie, valahol elhanyagol, ha én ilyen magányos vagyok. Ezen én is sokat gondolkoztam, nem igazán tudom mivel magyarázni

Talán azzal, hogy lángoló szerelmet nem éreztem soha iránta,olyat nem,mint amit most Gábor iránt érzek.

Elképzelhető,hogy nagyon pórul járnék (jártam volna), ha feldobom a házasságom egy lángolás miatt, mert kihűlhetett volna az is, és akkor két szék közül.. Plusz ott van az új férfiban való csalódás lehetősége is.

Mindezek után szerintem kicsit megérted, hogy a biztosat miért nem akarom feladni. Ha Gábort nem ismertem volna meg, ezt a kissé langyos házasságot könnyedén fenn tudtam volna tartani,mert a férjem mellett építhetek karriert, családot vállalhatok....

Most pedig nagyon szenvedek. Bármikor el tudnám sírni magamat, ami tőlem igencsak szokatlan,mivel elég kemény típus vagyok. Tudom, hogy nincs más lehetőségem, fel kell élesztenem a házasságomat,mivel csak azért,mert nem lángolok a férjem iránt, nem fogok mindent felrúgni.

De most nagyon nehéz. A legnehezebb, hogy anyukámmal - akinek egyébként mindent elmondok, tanácsot kérek tőle- semmit nem oszthatok meg. Szegénykém nagyon beteg, és nem akarom őt még ezzel is terhelni. Megszakadna a szíve. Ő már az unokát várja a vizsgák után...

Anyukám betegsége is lelkileg legyengít, tudom ez is közrejátszhatott abban, hogy Gábornál kerestem a szeretetet.

És még valamit. Tegnap érdekes dolog történt...

Gábor -mivel tegnap volt az utolsó munkanapja - végigjárta a kollégákat,elköszönt. Hozzánk is bejött. Csodás szerencsére egyedül voltam a szobában - és tudtam, hogy az instruktorom csak később jön vissza. Azt hittem, hogy kényelmetlen lesz a beszélgetésünk, de nagyon "jól" sikerült.

Képzeld, végre őszintén beszéltünk kettőnkről,munkaidőben, azzal a kockázattal, hogy bárki ránk nyit. Szóval elmondtam, hogy nagyon szeretem,nagyon fog hiányozni. De egyáltalán nem voltam zavarban. Csak egymás szemébe néztünk és ő próbált vigasztalni. Olyan új arcát mutatta, amit eddig még soha. Nagyon emberséges volt. Aztán megengedte, hogy megöleljem. Hihetetlen érzés volt. Mondtam is neki, hogy tudja-e, hogy mennyit álmodoztam erről a pillanatról. Elmosolyodott. Aztán abban maradtunk,hogy h szükségét érzem,hogy beszélgessünk, keressem fel és nem fog visszautasítani.

Elment. Este írtam neki sms-t,hogy nagyon jól esett a beszélgetésünk és köszönöm, hogy barátilag legalább nem utasított el,mivel így nem veszítem el. Erre visszaírt, hogy nincs mit, és addig is vigyázzak magamra.

Talán végre megértette,hogy komolyak az érzéseim, és ha elzárkózik tőlem,azzal nem "gyógyít" meg.

Tudom,hogy új munkahelye lesz, neki elsősorban ott kell helytállnia,nem az én lelkemmel foglalkoznia, de alig várom, hogy írhassak neki, hogy láthassam.Nagyon remélem, hogy tényleg nem fog visszautasítani..

Ugye Kedves Mirror, mégiscsak "klinikai eset" vagyok......?


Előzmény: Mirror (2010-11-26 01:00:10)

Mirror válasz 2010-11-26 01:00:10
Kedves Vivi,

nem kis dilemmát okozott írásod, ezt be kell vallanom. Azt, hogy beleszerettél valakibe, aki ezt nem viszonozta és ezt megszenveded, attól aligha vagy klinikai eset, bármennyire fájdalmas is a dolog. A dilemmát nem ez okozta. Csak hát van egy férjed, aki szerencsére (?) mindebből semmit nem vett észre, azt sem, amikor sírógörcsöd volt egész éjszaka... Szóval hogy is van ez? Meg azt sem, hogy hónapok óta már másvalakibe vagy szerelmes? Ez azért számomra jelzésértékű.
Neki milyen szerepet szántál a történetedben? - mert számomra ez sem derült ki teljesen. Elmondani nyilvánvalóan nem mondtad el neki, mert akkor borult volna az egész házasság, de abba belegondoltál, hogy vajon életed párja hogyan élte meg ezt az időszakot melletted?
Mi a jobbik: becsületesen bevallani, hogy másvalakit szeretsz és borítani ezzel mindent, vagy a kifelé boldog (?) házasság látszatával hazudni önmagunknak, a választott társunknak meg a külvilágnak? Ez a dilemma lényege.
Szóval a kérdés sokkal inkább az, hogy mi történt kettőtökkel, ami miatt ilyen elemi erővel robbant be egy harmadik az életedbe, inkább az életetekbe. Mert hogy ez azért aligha a véletlen műve, bár sokan erről mást gondolnak.
Ezért azt gondolom, sokkal inkább a házasságotok minőségét kellene átértékelnetek, amelynek a talaján ez a szerelem kibontakozott.
Különben, ahogy tapasztalom, éppen a külső kapcsolatok rombolják le leginkább a házasság lényegét, mert ott kellene ezeket az érzelmeket megélni a leginkább. Innen a kör bezárul: ellaposodó házasság, megjelenő külső kapcsolatok(ok), még rosszabbá váló házasság, stb. Nem tudom, mi volt előbb az esetetekben, de ezt érdemes végiggondolni azért. Mint ahogy azt is, mi történik akkor, ha életünk választott párját főszereplőből szép lassan statisztává minősítjük.
Tesszük ezt többféleképpen: energiát veszünk ki a kapcsolatból és az lassan elszürkül vagy szétesik. Nem dolgozunk meg kellően azért, hogy az a kapcsolat jó maradjon. Leértékeljük, amit ad a társunk és felértékeljük, amit egy külső személy nyújt (vagy nyújthat). És ez utóbbi egy potenciális csapda.
Azt kérdezed, ha nem is így szó szerint, hogyan lehet ezt feldolgozni. Többféleképpen. Például meg lehet élni az elvesztés fájdalmát is a maga teljességében, ami azért nagyon nehéz. Meg talán azt érdemes átgondolni, hogy a visszautasítás mely részedet érintette a legérzékenyebben. Ehhez is kell egy jó adag őszinteség. Mi fájt benne a leginkább? Ahol a legrosszabbul érintett, ott érdemes a válaszokat keresni.
Meg azt gondolom, idővel el kell fogadni azt a tényt is, hogy elment. Persze, ez a megoldás sem fájdalommentes, vigasztalót annyit tudok csak mondani, hogy ez azért átmeneti.
Remélem, tudtam Neked némi támpontot nyújtani, főként olyan kérdések tekintetében, amiket érdemes időnként feltenni.
Sok - sok erőt kívánok Neked ehhez az időszakhoz, ami átmenetileg most elég nehéz lesz.

Szeretettel - s a tévedés jogával élve:

Mirror
Előzmény: vivi0401 (2010-11-23 21:48:27)
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

vivi0401 válasz 2010-11-25 21:17:40
Köszönöm a választ. Kemények a szavaid, de bizonyára igazad van. Megélni ezt egyáltalán nem egyszerű. Igen,sokat gondolkodtam azon, hogy mi a helyzet Vele. És pont ezt nem értem, nem tudom elfogadni, hogy nem él komoly párkapcsolatban és mégsem érintette meg az én őszinteségem. Ha engem ilyennel keresett volna meg valaki, biztos valamennyire hízelgett volna az irántam táplált mély érzelem, de embert is láttam volna mögötte és legalább annyira méltattam volna, hogy személyesen beszélek vele, hogy könnyebb legyen elfogadnia a döntésemet...
Előzmény: ksanc (2010-11-24 22:52:51)

ksanc válasz 2010-11-24 22:52:51
Jajj, persze a lényeg: Te ezt érzed. És Ő? Gondolkodtál már ezen?
Neked egy világ, neki meg egy helyzet.
Szar ügy.
De ez van.
Kb. ennyi.
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

Előző | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 Következő
Új Hozzászólás
Google PageRank