|
|
|
Párkapcsolati problémák
Vissza a témákhoz
Új Hozzászólás
| Előző | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 Következő | | ksanc | válasz 2010-11-24 22:49:27 | Van ilyen.
A megoldás pont olyan egyszerű, mint amilyen látszólag lehetetlen.
Vannak helyzetek, esetek, amiket nem lehet racionálisan megmagyarázni. Az úgynevezett modern akármilyen tudomány nem tud mindenre választ adni. Mellesleg ezért is létezhet még a Hit és úgy egyáltalán az Egyház.
Egyszóval Neked kell ezen túllépned. Máskülönben senki sem tud rajtad segíteni, fájdalom lesz az egész életed. Ha ezt akarod.
Őt elfelejteni sosem fogod, ez van. De nélküle kell az életed leélni. Innentől rajtad áll, hogyan fog ez történni.
| | Előzmény: vivi0401 (2010-11-23 21:48:27) |
| | vivi0401 | válasz 2010-11-23 21:48:27 | Sziasztok
Nyáron már leírtam a történetemet, ehhez a folytatást szeretném elmondani,ami nagyon tanulságos,de a mai napig nem hevertem ki.
Nem igazán tudtam lelkileg Gábortól elszakadni, akármennyire is próbáltam. Ahogy telt az idő, egyre erősebb kötődést éreztem iránta, és mivel tudtam hogy elmegy a közös munkahelyről ismét a tettek mezejére léptem,mondván talán nyár óta változott valamit a helyzet. Hát nem...
Én tovább aláztam magam előtte,mivel sms-ben írtam le neki, hogy ugyan tudom, hogy már nőként nem alázhatom tovább magamat előtte, de mielőtt elmegy,tudnia kell,hogy belészerettem, sokat gondolok rá, szeretem a közelségét, hasonlók..
Tudom,hogy klinikai eset vagyok....
Ezt szerda este küldtem el neki félálomban,könnyek között.
Másnap reggel nem mertem a munkahelyen a szemébe nézni, kerültem őt is és a tekintetét is. Aztán az étkezőben valahogy rá tévedt a tekintetem,mire ő bólintott,köszönt és olyan gúnyos vigyor volt az arcán.....
Persze nem válaszolt semmit. Péntek este megint rám tört valami hülyeség, és ismét írtam neki, hogy nagyon fáj, hogy noha én őszinte voltam hozzá, neki semmit nem jelentettek az érzéseim,és biztosítottam afelől,hogy ugyan nagyon szeretem,de nem zajklatom többet.
Erre egy perc múlva jött a válasz, hogy tiszteli az őszinteségemet, de nem is ismerem őt.Sajnálja, hogy így alakult.. Reméli, hogy semmi olyat nem tett, ami ezt kiváltotta belőlem,és reméli, hogy azzal,hogy a munkahelyről elmegy, nekem is könnyebb lesz..
Péntek éjjel nem aludtam a sírógörcstől, amit persze nagyon nehéz volt a férjem előtt titkolni..De szerencsére nem jött rá.
Azóta pocsékul érzem magam,ami a legrosszabb, hogy senkivel nem oszthatom meg, mekkora trauma ért.
Senki nem tud tanácsot adni,szinte magammal beszélgetek.
Közben tudom, hogy még két nap és már soha többet nem látom,ami úgy is nagyon fáj,hogy nem szeret.
Annyira tapasztalatlan vagyok ilyen téren,naiv és bolond. A férjem az első kapcsolatom, azelőtt nem volt tapasztalatom...
Az is fáj,hogy - bár tudom, a külső nem minden, és ez Gábor kapcsán is bebizonyosodott - szóval,hogy lépten-nyomon bókolnak, dícsérnek a külsőm miatt, nők, férfiak, és ez felbátorított. Tényleg nem szeretnék önteltnek tűnni,mert korábban én sem tartottam ezt a dolgot sokra, inkább a tudást részesítettem előnyben, de miatta tényleg kivirultam, adok a megjelenésemre és tényleg csinosnak érzem magam,
és ő észre sem vette...
Szóval végtelenül elkeseredett,csalódott vagyok, és nem tudom,hogy valaha is fel tudom dolgozni az elutasítását...
Kérlek benneteket,adjatok tanácsot.
| Erre a hozzászólásra 2 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése |
| | Hirdetés | | |
|
| | fireman | válasz 2010-10-07 20:11:39 | Köszönöm szépen a választ! Értem én hogy az ő problémáját nem oldhatom meg helyette. Ez az ő csatája ezt neki kell lejátszani. Sokat mondtam már neki hogy én csak a egy "kéz" vagyok a gödör szélén amibe bele tud kapaszkodni de saját magát kell felhúzni. Csak tudjátok nincs attól rosszabb érzés amikor a szeretteitekkel van valami gond és kézzel lábbal segítenél de igazán nem nagyon tudsz mit tenni.
Köszönöm még egyszer a válaszokat!!!
Minden jót kívánok! Még biztosan jelentkezem..... |
| | Jamy1 | válasz 2010-10-06 09:13:25 | | Előbbi hozzászólásomban elégedett helyett elégedetlent akartam írni az elején,nem tudom hol lehet itt javítani. |
| | Jamy1 | válasz 2010-10-06 09:12:15 | Kedves Fireman!
Esetleg beszélhetnél a barátnődnek arról,hogy vajon mi okozza a szüleinél azt,hogy állandóan leszólják őt.Gondolom a szülők nem elégedettek az életükkel és saját magukkal szemben a kudarcaikat a lányukon vezetik le.Esetleg úgy akarták,hogy majd a gyerek megvalósítja az ő álmaikat és mikor kiderült,hogy nem,rá lettek mérgesek.Látszólag a lány önbizalmát akarják elvenni,mindebből ők valószínűleg semmit se látnak,hiszen saját belső konfliktusukat vetítik ki a lányra,amivel még nem szembesültek.Érdemes lenne megpróbálni szerintem beszélni velük erről,ha olyan a viszony,hogy családon belüli beszélgetések lehetségesek.De ha nem, akkor is jó lenne a lánynak megtudnia,hogy nem ő a hibás azért,mert a szüleinek bajuk van magukkal.Ha a szülei viselkedésének az okát megérti,akkor agyilag át tud állni egy másik gondolkodásmódra,szerintem rögtön,hiszen akkor rájön,hogy nincs miért bűntudatot éreznie és megfelelnie se kell se szülőknek,se senkinek,csak magának.Érzelmileg nézve meg megerősítések pozitív irányba,amiket már mondtál is neki,szerintem idáig azért nem volt hatásuk,mert maga se hitte amit hallott,hiszen a te véleményed róla,ellentétben állt a szülei róla alkotott véleményével.Viszont ha a szülei véleményét sztornózza agyban a viselkedésükkel kapcsolatos felismerés által,akkor már nem lesz mi szemben álljon a pozitív megerősítésekkel.Önbizalmat adni szerintem se lehet,bár szerintem kiharcolni se sikerekkel. Ha te adod neki az önbizalmat akkor tőled fog függeni,kiharcolni sikerekkel esetben meg a sikerektől fog függeni.Segíthetnél neki mondjuk megtalálni magában az értékeket és akkor se a te személyedtől,se a sikerektől nem fogja függővé tenni,hogy kinek tartja magát.Ha elkezd negatívan gondolkodni és a szülei által kapott képet vetíti magára,akkor mondhatnád neki,hogy kérdőjelezze meg a "selejt vagyok" gondolatait,mert mennyire hitelesek ezek a gondolatok?Ha figyel ezekre a gondolatokra és ilyenkor mindig eszébe jut,hogy ezek a gondolatok nem róla szólnak,hanem mások konfliktusainak a kivetülései,már nincs mit komolyan venni.Előbb utóbb már figyelni se kell rájuk,automatikusan sztornózni fogja őket. Pozitív érzelmi megerősítéssel kapcsolatban meg tele van a youtube meditációs zenével, agykontrollal. |
| | Mirror | válasz 2010-09-29 22:14:29 | Kedves Fireman,
első gondolatom az, hogy egy érett párkapcsolathoz bizony felnőttség kell – nem a párkapcsolat által válik valaki felnőtté, mint ahogyan néhányan gondolják. A párod szorongásának okai eléggé egyértelműen kiderülnek a soraidból. Bizony, le kell válnia és függetlenednie kell a szüleitől, lehetőleg minél kevesebb traumával és fájdalommal. A tartós szorongás bizony kizárja a tartalmas és a boldog életet – ezért hát a kapcsolatotok érdekében is le kell küzdenie a párodnak a szorongásait. Azt azért el szeretném mondani, hogy ezek az ő szorongásai, neki kell ezeken úrrá lennie. Segíthetsz benne, s ez nagyon jó, de nem változtat mindez azon a tényen, hogy ezt a dolgot neki kell megoldania, neki kell megküzdenie. Ha (túl)erős támasza leszel, paradox módon a függősége Tőled méginkább erősödni fog – s ezzel párhuzamosan a szorongásai is. Objektíven nézve ez az Ő útja, neki kell végigjárnia, neki kell megküzdenie vele. Viszont azon is elgondolkodtam, hogy talán az éppen előre megtervezett közös jövő az, ami nyomaszthatja. Hiszen, írod, egyébként is szorongó alkat, s most még újabb követelményeteket támaszt ez a különben szép és becsülendő jövőkép elé, nyitva hagyva azt a kérdést párod számára, hogy meg tud – e párod felelni ezeknek akkor, ha már most is szorongásai vannak.
Önbizalmat adni valójában nem lehet, még oly’ sok pozitív visszacsatolással sem. Önbizalmat és önbecsülést sokkal inkább csak kiharcolni lehet. Méghozzá úgy, ha valaki sikereket ér el, amik erőssé teszik, legalább annyira, hogy a mindennapoknak megfeleljen.
Amíg a szülőkkel éltek, lényegében a függőségi helyzet fennáll, hiányzik az az erőpróba, amikor éles helyzetben is kiderülhetne, hogy ténylegesen mennyit bír el kapcsolatotokat. Kicsit úgy érzem, előreszaladtatok a tervezéssel. Sokkal fontosabb lenne feltöltődni, örülni egymásnak és a kapcsolatotoknak, s ezek után lépni mindig egyet tovább – így idő és energia is lenne ahhoz, hogy a későbbiekben komolyan és hosszútávra is sikeresen tervezhessetek.
S mindaddig ez a függőség (és az ebből fakadó szorongás) a kapcsolatotokon fog lecsapódni, amíg ez a helyzet fennáll. Ha így konkrétan kérdezed, nem tartom normális dolognak, s idővel nem biztos, hogy erősíti, sokkal inkább gyengítheti a kapcsolatotokat.
Én korántsem tartom annyira rossz ötletnek az összeköltözést – hagyományok ide vagy oda. Ott derülne ki, mennyire lenne működőképes és boldog a kapcsolatotok, lévén, hogy a házasságokat felnőtt emberek kötik, s nem (lélekben) kisfiúk és kislányok.
Egy függőségi helyzetet egy másikra cserélni bizony nem old meg semmit. Ezért tartom elsődlegesnek az önállóságot, s csak aztán a komolyabb elköteleződést, lépésről lépésre leküzdeni a szorongást és felépíteni a kapcsolatot. Sőt, szép dolog a segítés, de azért szem előtt kell tartani, hogy a férje, és nem a terapeutája leszel a jövendőbelidnek.
A másik, ha az öröm és a szeretet kiveszik a kapcsolatból, hiába a szép célok, azok gyorsan összedőlhetnek, lévén nem lesz „érzelmi fűtőanyag”, ami a kapcsolatotokat működtetné.
Mirror
| | Előzmény: fireman (2010-09-23 23:24:34) |
| | Hipphappsero | válasz 2010-09-29 12:20:44 | Kedves Györgyi!
Nem tudom, hogy hova valósiak, mert leginkább Budapesten (és esetleg környékén) vannak különböző közösségi lehetőségei a társaságra vágyó értelmi fogyatékossággal élőknek.
Javaslom a http://www.adhat.hu oldalt, és annak is az "Adományozók" részét, ahol remélhetőleg találhat olyan alapítványt a környékén, ahol van szabad hely a fia számára, hogy egy közösségen belül barátokat, és idővel remélhetőleg párt is találjon magának. |
| | györgyi | válasz 2010-09-28 22:58:19 | | Kedves Vickie Nagyon kedves vagy és köszönök neked mindent ,de valószínű hogy majd valahogy meg oldok mindent ,addig is keresgélek mindenfele ,főleg fogyiatékos portálokon,csak ott nem működik sehol a fórum.Még egyszer BOCS HA NYERS VOLTAM ........üdv györgyi | | Előzmény: Vickie (2010-09-27 09:12:02) |
| | fireman | válasz 2010-09-28 18:49:05 | Köszönöm szépen a választ!!!
Továbbra is jár(unk) pszichológushoz.... Egyenlõre ez segít, vagyis úgy tûnik mert kezd lenyugodni.
| | Előzmény: Vickie (2010-09-26 16:50:33) |
| | Hirdetés | | |
|
| | györgyi | válasz 2010-09-27 08:58:14 | | Kedves Vickie köszi a választ ,de kb 10 éve keresek valami ilyesmit egyszerüen nincs.Mégegyszer,egészségesnek hülye,hülyék között meg okosLeegyszerüsitve erről van szó.Nevezhetjük szebben is de a jényeg EZ.Ezért vagyok ki borulva,és úgy érzem már nekem végem idegileg.nég egyszer bocsi Vickie | | Előzmény: Vickie (2010-09-26 12:05:54) | Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése |
| | györgyi | válasz 2010-09-25 20:02:16 | | Aki halja adja át!!!!sos ,Röviden a gondom a következő:van egy 24 éves enyhe értelmi fogyatékos fiam ,és nem talál magának olyan lányt aki a fogyatékosok között is értelmes,és beszélgetni tudna vele,és e miatt a szorongása már át csap valamilyen szinten spontán megnyilvánulásokba.pld:el rohan csak úgy,aztán le nyugszik.Tombolnak a hormonok benne mert sose volt barátnője,de még barátja se ,mert az egészségeseknek "hülye"a fogyik között meg "értelmes"SEMMI de semmi gond nem lenne ha találkozna egy olyan könyebb fogyatékos lányal,mert igy előbb utóbb a pszihiátrián köt e miatt,vagy nem is tudom mit tegyek,mert kiszámithatatlan e miatt mikor rohan el,netán ha valakinek van tapasztalata e téren kérem irjon nekem mert én már idegileg nem birom igy sokáig.VALAKI segitsen tanácsal mit tegyek? | Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése |
| | fireman | válasz 2010-09-23 23:24:34 | Sziasztok!
Segítségeteket szeretném kérni......
Páromnak szorongások gyötrik az életét, plusz még rendkívül kishitû ezáltal önértékelési problémái vannak. 8 hónapja tart ez a kapcsolat, mindketten 25 évesek vagyunk, dolgozunk, szüleinkkel élünk heti 3-4 alkalommal találkozunk (udvarlás formájában) 5-6 órát alkalmanként. Szorongásai: elmondása szerint amit sokat hallok tõle, hogy "neki nem jár a boldog párkapcsolat, õ ezt nem érdemli meg, stb." Mikor rákérdezek hogy miért érzi ezt akkor a válasz az, hogy nem tudja viszonozni nekem azt a sok törõdést, gondoskodást amit kap tõlem. Kérdem én, hogy miért??? Válasz: mert annyira lecsökkentik ezek a szorongások hogy rengeteg energiát vesz el tõle. Helyt kell állnia a munkahelyén, a szüleivel szemben és a párkapcsolattal is törõdnie kellene. Nagyon sokat agyal olyan dolgokon, hogy vajon majd helyt tud állni a gyereknevelés, család stb. Mikor ezek a szorongások elhatalmasodnak rajta akkor szinte érezhetõ akár egy telefonbeszélgetésbõl szinte a hangján hallom, hogy "le van csökkenve". Próbálom tolerálni ezt a helyzetet de baromi nehéz mert néha nekem is jól esne ha pl.: azt mondaná hogy "szeretlek" stb. De sajnos ilyen állapotában erre képtelen. Ha jól van akkor tényleg a párkapcsolatnak maximálisan része, résztvevõje. Már voltunk kineziológusnál, reiki kezelésen, pszichológusnál is. Egy másik nagyon fontos dolog amit még tudnotok kell. A szülei: folyamatosan kislányként kezelik állandóan leszólják minden ötlete miatt, és ezek is nagyon mélyen bántják mivel szegénykém nagyon lelkis típus és a még sokszor õ érzi azt a szülei megnyilvánulása miatt, hogy õ tesz rosszat. Már beszéltünk az összeköltözésrõl azaz kiszakadni a "szülõi felügyelet" alól. Mindketten eléggé hagyományosan gondolkodunk tehát udvarlás eljegyzés házasság..... Szóval ezért nem igazán vállaljuk be ezt az összeköltözésesdit.
Kérdésem a következõ lenne: Normális-e hogy a párkapcsolaton is csapódik ez az egész? Illetve, hogyan tudnék segítségére lenni? Mert sokat erõsítgetem beszélek neki a pozitív dolgokról hogy vegye észere a körülötte történõ pozitív cselekményeket, bárhová elkísérem pszicho, kinez stb.
Mindent megtennék érte csak hogy rendbe jöjjön, hisz szinte a legfontosabb emberke lett az életembe.
Elõre is köszönöm a tanácsokat, ötleteket. | Erre a hozzászólásra 2 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése |
| | Waas | válasz 2010-09-23 17:55:42 | Kedves Mirror,
Először is köszönöm szépen a hosszú választ. Eléggé elgondolkodtató kérdéseket tettél fel, meg fogom próbálni a dolgokat ezek szemszögéből is nézni.
Sajnos pontosan az egyik probléma, hogy nem igazán vagyok tisztában azzal, hogy mit is várok egy párkapcsolttól illetve mit tudok nyújtani a másiknak. Illetve jó ideig azt hittem, hogy ezekkel nincs gond, de egyetlen rövidke kapcsolatom megmutatta, hogy nagyon másképp működnek ezek a dolgok, mint én az elképzeltem.
Az elvárásaimmal talán nincs probléma, már nagyon sok mindent "lejjebb adtam", viszont az tény, hogy vagy nem látom a vonzalomra irányúló jelzéseket, vagy nem is kapok olyanokat. Sajnos ilyen téren pozitív visszajelzést még nagyon keveset kaptam, negatívat viszont már annál többet. Egy igaz isikerélmén valószínűleg tényleg sokat segítene, csak hát annak meg kellene történnie... Jelenleg azt is nehezen tudom elhinni, hogy van olyan lány, aki tényleg tetszem.
Jól gondolod, hogy bizonytalan vagyok, sőt teljesen elveszettnek érzem magamat a párkapcsolatok terén és sajnos azt kell mondjam, hogy mindhárom általad említett oka jelen van.
De a lényeg, hogy próbálom pozitívabban felfogni a dolgot és mindenfelé ismerkedni, hátha végre sikerül valami.
| | Előzmény: Mirror (2010-09-19 20:59:26) |
| | Mirror | válasz 2010-09-19 20:59:26 | Kedves Waas,
biztosan sokszor végiggondoltad már magadban, mi lehet az oka annak, hogy - ahogy írod - húszas éveid végéhez közeledve még mindig nem sikerült párkapcsolatot kialakítanod, noha szeretnéd. Jópár okot felsoroltál, s azt sem vitatom, hogy a mai világban nagyon nehéz tartós és jól működő és boldog párkapcsolatot kialakítani. Azt írod, mindig a kapcsolat elején akadsz el, mintha az indulási pont lenne az, amit nehéz átlépni számodra.
Az általad felsorolt okok mellett lehet azonban még néhány, amit érdemes lenne fontolóra venned.
Csak néhány: tisztában vagy - e azzal, hogy milyen párkapcsolatot szeretnél. A párkapcsolatok belső tartalmát ma már sokkal inkább a felek közötti megállapodások tartalmazzák, s nem igazán a hagyományok.
Pontosan mit vársz el egy kapcsolattól és mik azok, amiket értékként Te tudsz belevinni egy párkapcsolatban, ami - nézetem szerint - mindig két ember közös, egyedi felépítménye. S reálisak - e az elvárásaid, ezt is érdemes fontolóra venned, mint ahogyan azt is, ha feléd érkeznek olyan pozitív jelzések a másik nem irányából, amelyek azt közvetítik, hogy Te vagy a másik személy vonzalmának tárgya. Ezeket megfelelően észleld? S ha igen, akkor hogyan reagálsz?
S mi a helyzet az önbecsüléssel, az önértékeléssel? Megfelelő súlyán kezeled a saját értékeidet?
Úgy érzem, Neked most sikerre és egy nagy adag pozitív megerősítésre lenne szükséged, de persze tévedhetek. Keresd azokat az alkalmakat, amelyek jók lehetnek a kapcsolatteremtésre, s ne szegjék kedved a csalódások.
Ahogy írásodat végigolvastam, éreztem benne egy adag bizonytalanságot, amit nem igazán tudom, hogy honnan származik. Bátortalanság, hiányzó minták, vagy éppen olyan képességek, amiket még ki kell magadban alakítanod? Gondolkodj el ezen. Tégy érte és ne add fel, örülj minden kis sikernek és ne keserítsenek el a csalódások - tanulj belőlük.
Sok sikert Neked!
Mirror
| | Előzmény: Waas (2010-09-06 23:12:14) | Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése |
| | tudatlanka | válasz 2010-09-19 17:45:44 | Hát eléggé leült a topik.
ugy látszik mindenkinek jól megy sora, ennek örülök. |
| | tudatlanka | válasz 2010-09-11 10:06:39 | | Szia Pokol! Nagyon megtudlak érteni, én hasonló helyzetbe kerültem. Mondjuk én egyedül álló voltam ő nős. Nem vált el a feleségétől hozzám költözött. De rövid idő alatt kiderült, hogy tartotta továbbra is a feleségével a kapcsolatot. MOst ujra nála van, én mondtam hogy menjen el, mert úgy éreztem a feleség fontosabb mint én. Hát úgylátszik igazam lett. Ennek ellenére majd elpusztulok. Nem tudom mi fáj jobban, hogy hiányzikk, vagy hogy átvert kihasznált. Viszont azt tudok hogy én nagyon szeretem. Vissza is fogadnám, de nem jön. Ebből is látszik nem én vagyok a fontos. Nem tudom te hány éves vagy, én 45, és félek már egyedül maradok. Én is mindig azon agyalok, mit rontotk mindig el, mit kellene máshogy tennem. |
| | pokol | válasz 2010-09-11 09:23:52 | A párommal decemberben ismerkedtem meg interneten keresztül. Sem én, sem ő nem vált el a házastársától (anyagi okokra hivatkozott). Februárban pszichiátrián kellett feküdnöm, de úgy látszott ez csak jobban összetart bennünket. Azután látszólag minden rendben ment, megismerkedtem a családjával is. Augusztus elején már nem mentek rendben a dolgaink, vidéki munkára hivatkozva nem találkoztunk 5 hétig. Kedden találkoztam vele, beszélgettünk, kezdtem feloldódni, hogy minden rendben van közöttünk. Akkor jelent meg a felesége, elmondta, hogy ők február óta újra együtt vannak, és amikor én a páromnál voltam, neki el kellett menni otthonról, vagy amikor kórházban voltam az én lakásomban ők együtt voltak, és mindent tud rólam, mert mindent megbeszéltek ami velem kapcsolatos volt. Azóta kétszer hívott a párom, ne higgyek el semmit a feleségének, mert hazudik. Talán meginognék, de honnan tudja a feleség, hogy a páromnál volt a lakáskulcsom amíg kórházban voltam? Ezt csak ketten tudtuk, még az én rokonaim sem tudták.
Mélységesen szomorú vagyok, nem tudom hol hibázom örökké. Ő a harmadik aki megcsal. Eddig három kapcsolatom volt. Talán nem is lesz több, nincs értelme, mindig megcsalás a vége. Mi lehet a hiba bennem? Mit rontok el örökké? |
| | tudatlanka | válasz 2010-09-11 08:33:47 | | Az agyam felfogja hogy nem jön vissza, de atestemmek valami baj van. Folyamatosan rosszul vagyok, hányingerem van, nem tudok aludni. Mit lehet tenni? |
| | Waas | válasz 2010-09-06 23:12:14 | Sziasztok!
Nem is tudom hol kezdjem a problémámat. Huszas éveim közepén, lassan inkább már a végén járó fiú vagyok. A problémám azt hiszem egy mondatban is jól megfogalmazható: korom ellenére eddig még gyakorlatilag nem volt normális párkapcsolatom. Egyetlen kéthónapos "valami" volt, de utólag visszatekintve azt sem nevezném kapcsolatnak, mint kiderült a lánynak nem sok mindent jelentett a dolog. Jól jellemzi a helyzetet, hogy életem első csókja másfél éve történt meg, sőt lány kezét is akkor fogtam először.
A legrosszabb az egészben, hogy már az ismerkedés résznél elbukik az egész. Világ életemben nagyon fiús társaságban mozogtam, most is csupa férfi munkahelyen dolgozom, baráti körömben szinte nincs is lány, így aztán ismerkedésre mindig csak a szórakozóhelyek, az internet és hasonlók maradt. Ott pedig nem igazán ment soha. Nem tudom megmondani, hogy miért, de valamiért nem is igazán tetszem a lányoknak. Eddigi szinte összes próbálkozásomnak elutasítás lett a vége, pedig volt jópár, a lányok mindig csak barátkozni szeretnének velem (arra viszont nagyon "jó szoktam lenni"). Barátaim szerint teljesen normális srác vagyok, nem értik, hogy miért nem megy ez nekem. Bár egyszer egy lány azt mondta, hogy túl normális vagyok...
A legnagyobb gond az egésszel, hogy mostmár irtózatosan zavar ez a helyzet. Sokan a koromban már házasságon törik a fejüket, én pedig olyan tapasztalatlan vagyok, mint egy tizenéves. Sajnos a már említett ismerkedési nehézségek miatt egyre kevésbé látom a kiutat, kezdek egyre inkább elkeseredni. Ráadásul mostanában szinte csak ez foglalkoztat.
Ti mit tennétek a helyemben? Úgy érzem, hogy valamit nagyon kell, mert ha így folytatódik, akkor nem lesz jó vége. | Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése |
| | tudatlanka | válasz 2010-09-05 14:59:11 | | Az anyagi problémákat valóban nem szívesen vállalnám be. Nekem teljesen rendezettek a körülményeim, van tehermentes lakásom egy kevés spórolt pénzem is. A fizetésemből végül is egyedül kijövök. Azért is tartok attól hogy ő inkább az anyagiak miatt jönne vissza mint miattam. Ezért vagyok tanácstalan nem igazán tudom mi lenne a helyes. Szeretem de félek az anyagi próblémák megrontanák a viszonyunkat. Ti hogy látjátok? |
| | ksanc | válasz 2010-09-05 12:05:29 | Nincs mit bevállalni.
Hacsak nem akarod az anyagi problémáit magadra venni.
Márpedig ha ez a helyzet, akkor kétlem, hogy az anyagiak nélkül tudtok normális kapcsolatban lenni... |
| | tudatlanka | válasz 2010-09-05 09:17:15 | Már irtam ide kaptam is tanácsokat. Most még ugyanabban a témában vagyok csak most már nemcsak a lelki de az anyagi rész is szerepet kapott. Mint már irtam kedvesem teljesen el van adósodva. Visszajönne, de anyagilag nem tudna hozzájárulni a kiadásokhoz. Az én fizetésem viszont kettőnk életéhez kevés. Hozzátenném még hogy nem rövid időről van szó, hanem évekről 4-5 meg ennél is több mire talán rendeződnének anyagi helyzee. Lehet hogy csak ez miatt jönne vissza. Ti bevállalnátok?
|
| | vivi0401 | válasz 2010-09-03 22:41:30 | Szia!
Mirror válasza nekem is tanulságos volt..
A mi történetünk kísértetiesen hasonlít egymásra, és mindkettõnket elutasítottak. Nálam ez már június óta tartó állapot és sajnos a közös munka nagyon nehezíti a felejtést. A mai napig keresem a tekintetét, egy-egy találkozás a mennyekbe repít,aztán visszasüllyedek a szenvedésbe és utána sóvárgok....
Átérzem a helyzeted,pocsék egy dolog ez így.
Nincs perc, hogy ne RÁ gondolnék és ez lassan megõrjít... | | Előzmény: zsolnaii (2010-08-31 11:19:44) |
| | Mirror | válasz 2010-09-01 21:37:15 | Kedves Zsolnaii,
ritka dolog az, hogy két ember azonos hőfokon égjen, s a szerelmed iránt táplált érzéseid azonos intenzitással találjanak viszonzásra, ha viszonzásra találnak, mert ez most még kérdéses. Talán igaz lehet az, hogy lassú víz partot mos, ezért nem lenne jó, ha úgy járnátok egymás mellett, mint - ahogy írod - két vadidegen. Légy vele visszafogottabb, de ne kerüld a társaságát, adj időt neki, hogy ő is felépíthessen érzéseket és érzelmeket irányodban.
Az is eszembe jutott, hogy lehet, hogy éppen az iránta érzett szerelmed intenzitása az, ami elijeszthette szíved választottját, talán felkészületlenül érte, lehet, hogy ez a váltás irányába túl sok volt neki. Pláne, hogy közvetlen munkatárs, akivel napi találkozás elkerülhetetlen.
Nagyon komoly szerepfeszültséghez vezet, ha a szerelmed a munkatársad is egyben. Gondolj csak bele, milyen szerepben is szólítod meg, ha valamit meg kell beszélni: mint munkatársat, akibe szerelmes vagy, vagy a szerelmedet, akivel közösen meg kell valami problémát oldani.
Kevés munkahely bírja ezt el, mert két lényeges dolog mosódik össze egy térben és időben.
A viszonzatlan szerelem nagyon fájdalmas, de még fájdalmasabbá válik, ha olyan elvárásokat támasztasz most a választott hölggyel kapcsolatban, amelyeket nem tud teljesíteni.
Azt hiszem, az a legjobb, ha időt hagysz neki, s az idő mellé még lehetőséget és választást adsz a kezébe, s biztosítod számára, hogy vonzó és kellemes ember legyél a szemében.
Ennyit a dolog "racionális részéhez".
A szerelem azonban a legkevésbé tartozik a pusztán racionális dolgok közé, egyszer "csak megesik az emberrel", mert ilyen a természete. Szóval ez nem egy olyan probléma, ami józan ésszel megoldható lenne.
Vannak választási lehetőségeid azért:
Az első az, amit már az előzőekben körvonalaztam, a második, hogy totálisan átéled valamennyi fázisát, a reményt, a gyötrődést, a gyönyört, a kiábrándulást, bármit, amit ez a helyzet élményszinten hozhat. Ennek azért vannak veszélyei.
S van egy "középarányos" lehetőség is: szép dolog a szerelem, jó dolog a szerelem, kell, hogy néha elborítsa az ember agyát a "lila köd", de fájdalmas és gyötrő is tud lenni, de azért mégsem kell ebbe belepusztulni.
Lelkem mélyén azért azt kívánom Neked, hogy a történet jól végződjön.
Mirror
| | Előzmény: zsolnaii (2010-08-31 11:19:44) |
| | zsolnaii | válasz 2010-08-31 11:19:44 | Sziasztok!
Nekem is munkahelyi problémám van.
Kb.6 hónapja érkezett hozzánk egy új kollegina akivel egy munkaterületen kellet dolgoznunk.Elsõre nem is szimpatizáltam vele,de mikor elbeszélgettem vele rájöttem,hogy nagyon egy hullámhosszon vagyunk.Sajnos mikor rákérdeztem,hogy lenne-e nála esélyem,mint férfi elutasított valami nagyon gyenge kifogással.Így felajánlottam neki a barátságomat,mert nem tudtam nem ott lenni ahol õ.Néhány nagyon értékes beszélgetés és együtt töltött kellemes óra után újra megpróbáltam elcsábítani.Teljes kudarc most már nem is beszélünk egymással,csak köszönünk mint valami vadidegennek.Nagyon beleszerettem és nem tudom most ezzel mit kezdjek.Sokan akiket megkérdeztem azt mondták felejtsem el,meg keressek mást,és hogy nem hozzám való.Sajnos egyiket sem tudom hogy kell és minden nap találkozni vele úgy,hogy egész nap csak õ jár a fejemben igencsak nehéz.Megpróbáltam a munkába temetkezni.Napi 12-16 órákat dolgoztam és hulla fáradtan dõltem be az ágyba,így addig míg bírtam nem jutott eszembe.De mikor pihentebb lettem az összes eddig elfojtott fájdalom elõtört és szinte megbénít.Mit tegyek most?A segítséget elõre is köszönöm:egy teljesen kétségbeesett ember | Erre a hozzászólásra 2 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése |
| | Előző | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 Következő |
Új Hozzászólás
|
| |
