HÍREK * REGISZTRÁCIÓ * BELÉPÉS * CHAT * FÓRUM * CIKKEK * TESZTEK * SEGÍTSÉG * LINKEK

Párkapcsolati problémák

Vissza a témákhoz
Új Hozzászólás

Előző | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 Következő
Atika válasz 2011-12-13 21:09:50
Kedves Mirror,

sokszor próbáltam már a beszélgetést de falba ütközök állandóan mert mindig megigér fűt-fát csakhogy maradjon egyben a család de pár perc múlva már ugyanolyan goromba és fapofa ,mint előtte.Én is érzem csak útban vagyok neki és a külföldi munka is csak az Ő anyagi biztonsága miatt lenne jó.Kérdésem re mi lesz a gyerekekkel mig kinn vagyok a válasz anyu vigyáz rájuk.Persze én akarom a saját gyerekeim nevelni ha már egyszer vannak nem az anyósom bár igen jóban vagyunk de ha a feleségem nincs soha otthol velük akkor nekem kell foglalkozni velük.Azt sem akarja,hogy menjük szét de tuti csak azért mert így legalább van valaki a kicsikkel.Szóval nehéz de megpróbálok az ünnepek alatt többet beszélni vele hátha kinyögi mi a baja...


Köszönöm!
Előzmény: Mirror (2011-12-10 23:00:58)
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

Mirror válasz 2011-12-10 23:00:58
Kedves Atika,

a válasz ott van a soraidban. Abban látja párod a megoldást, ha máshol vállalnál munkát, lehetőleg még nem is ebben az országban, vagy éppen sorolhatnám, lehetőleg más kontinensen,esetleg ha még lenne lakható bolygó a Naprendszerben, akkor legyél ott - bárhol, csak VELE ne?
Mert a sorokban és a sorok mögött ez a logika áll össze.
Ha két ember összefog, akkor együtt erősebbek tudnak lenni, mint külön-külön, de a reakciójából azt látom, hogy itt már nem csak az érzelmi, szexuális, de fizikai eltávolodást is erősíti. Durva ezt így leírni, de az én olvasatomban a reakciója ezt jelenti.
Normális esetben, egy szeretetkapcsolatban az alapképlet valahogy így szól: "örülök Neked, hogy itt vagy" és nem úgy, hogy "annak örülnék, ha nem lennél itt".
Fatális tévedés azt képzelni, hogy ha Te külföldön vállalsz munkát, azzal jönne rendbe a kapcsolatok. Vagy ezt akarja? Aligha, akkor azt mondaná, hogy "menjünk ki együtt dolgozni", de erről itt szó sincs.
Gyanítom, komoly gondok vannak. Ha Te erőfeszítéseket teszel, az nagyon jó, de ha a másik mindezt alapból hárítja, akkor a kapcsolat menthetetlen lesz. Vagy éppen ez lenne a cél? A Veled való kapcsolat tudatos vagy nem tudatos eróziója?
Kellett a pénzed, rengeteget dolgoztál, éjszakáztál, de Te, mint ember, mint férfi kellesz-e Neki? Ez is alapvető kérdés.
Tanácstalanságod oldódásához a párod tudna támpontot adni, ha önmagával és Veled szemben is őszinte lenne. Mert azzal már lehetne mit kezdeni.
Csak a gond az, hogy van a kapcsolatokban egy pont, amikor a konfliktusok eljutnak arra a szintre, hogy már együttes erővel sem fordítható meg, ha valami eltört és nem szabad lenne eddig a pontig eljutnia. Ezért látom égető szükségét az őszinte, közös beszélgetéseknek.

Gondold át mindezt.

Szeretettel:

Mirror

PS: Nézd el nekem az őszinteségemet, vagy azt, ha bejegyzésem kissé élesre sikeredett. Nem bántó akartam ezzel lenni, csak őszinte.



Előzmény: Atika (2011-12-10 17:10:57)
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

Hirdetés

Atika válasz 2011-12-10 17:10:57
Kedves Mirror,

most gondolkodnom kellett kicsit mire összeszedtem magam mert régen voltunk már kettesben akárhol is ráadásul hmm.. akkor sem igazán tudtunk elbeszélgetni.Mint irtam nem tud "emberként" viselkedni velem nem bántásból irom de sose örül semminek soha nem kapok elismerő szavakat és igazság szerint már kezd nem érdekelni mi van az üzlettel hiszen ahányszor próbáltam segíteni vagy újítani mindig leráz.A gyerekek sajnos már kezdenek különvenni minket én már észreveszem ahogy beszélnek .Azt is megbeszéltül már egyszer ,hogy a gyerekek miatt próbáljuk meg de én egyedül hiába akarom ha a másik mindig utálatos sajnálom de nem vagyok robot. Most update van :) Kitalálta menjek ki külföldre dolgozni mert sz...ba vagyunk anyagilag és akor a kapcsolatunk is rendbe jönne.Miiiii???És a gyerekek???Szerintem csak az ő anyagi dolgai jönnének rendbe + nyugalma lenne ha nem vagyok itthol.:(((Érdekes ha telefonon beszélünk kedves,és normális de amint meglát látom a szemében a gyűlöletet.:)Nem értem.Mikor megismerkedtünk 7 éve akkor elég jól nyomtam az éjszakában,meg kb 25 kilóval több voltam mint most.A családért változtam meg és fogytam le erre mivan,nem vagyok jó.Végzek a melóval irány haza a törpékhez,csak hétvégén találkozunk mert mindennap 2-kor nyit és este zár.Szóval a heti pár óra együttlét alatt sem tud rámnézni.A szexet hagyjuk is nemtudom mikor voltunk együtt utoljára......Kifele senkinek sem mutatom mert egy vidám típusu ember vagyok rengeteg barátom és ismerősöm van és állandó jókedvem.De sokat rágódok mi lenne a jó tétemény......Amugy köszönöm a válaszaitokat jól esik ,hogy valaki megpróbál segíteni.

Üdv!
Előzmény: Mirror (2011-12-10 02:03:14)
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

Mirror válasz 2011-12-10 02:03:14
Kedves Atika,

volt egy gondolat a legutolsó bejegyzésedben, ami még egy dolgon elgondolkodtatott. Azt írod, amíg gyes-en volt, állandóan a gyerekekkel volt. Ez számomra érthető. Csak a kérdés valójában az, hogy mi az a szegmense, vagy időbeli szakasza a kapcsolatotoknak, amikor csak Veled volt? Mert még mindig nem látom jelét annak, hogy bármi módon is utalna a viselkedése arra, hogy Te és a kettőtök kapcsolata volt fontos a számára. És ez megint egy kulcskérdés: mit jelentetek Ti egymásnak, csak ketten, függetlenül üzlettől, anyagiaktól és gyerekektől.
Tudtok - e még örülni egymásnak? Jól tudjátok - e magatokat egymással érezni - csak ketten? Volt - e ilyen szakasza a kapcsolatotoknak és ha igen, mi változott meg és mikor?
Tud-e szeretni és becsülni Téged, mint férfit és férjet? És fordítva ez hogyan jelenik meg?
Azt írod, a gyerekekkel zsarol. A zsarolás nem szeretet. Kimutatja -e egyáltalán, hogy szeret Téged, mert a jelenlegi gesztusai és megnyilvánulásai nem ebben erősítenek meg.
A tanácstalanságod érthető. Hiszen az érzelmi közeledést nem viszonozza, spontán ilyet nem kezdeményez, tehát nagyon is időszerű lenne elgondolkodnia azon, mi ennek az oka, hol és mi változott meg alapvetően kettőtök kapcsolatában.
Az elsődleges támpontot ehhez Ő tudná megadni, ha erőt venne magán (nem könnyű) és őszintén elbeszélgetnétek arról, hogyan is álltok Ti most egymással.
A család elsődleges alapja a férfi-nő kapcsolat, és nem a gyerek, vagy az üzlet, esetleg valami más. Ha ez az elsődleges kapcsolat tönkremegy, nem nehéz elképzelni, hogy milyen érzelmi klímában nőnek fel a gyerekek, vagy ennek milyen további kihatásai lehetnek.
Tehát elsődlegesen a kettőtök közötti viszonyt kellene újragondolni, tisztázni és javítani, és ehhez szükség lenne számos támpontra, amit a párod adhatna meg, de valamiért nem teszi meg. És addig, amíg ez ki nem derül, őszintén el nem tudja mondani, hogy mi az, ami bántja, addig segíteni sem lehet ezen. Ha ezt Ő nem tudja, akarja kimondani, kérdezz rá és ne elégedj meg semmitmondó válaszokkal. Érdemi információkkal lehet mit kezdeni és ehhez szükséges az őszintesége. Időszerű lenne erről komolyan beszélgetnetek, mert a feszültség, ahogy érzékelem, - ilyen vagy olyan módon halmozódik és egyszer eléri azt a kritikus pontot, ami már szét tud feszíteni egy kapcsolatot. Nehéz őszintén beszélni erről, de szükséges, ha a kapcsolatot mindketten meg akarjátok menteni.

Szeretettel:

Mirror
Előzmény: Atika (2011-12-07 21:07:47)
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

Atika válasz 2011-12-07 21:07:47
Kedves Mirror!

Hát olvasva soraid érdekes ez és lehet igaz is,hogy "menekül" a munkába vagy az üzleti sikerekbe....Ha belegondolok ameddig gyesen volt állandóan a gyerekekkel volt.Mikor kérdezem miért nem kell segíteni az a válasz,hogy nem kell őt ellenőrizgetni.És meg is mondta nem érzi jól magát ha odamegyek.Ismerősöktől már megkaptam azt is :azért ilyen mert mindent megengedek neki,de hát a feleségem mit kellene megtiltanom??Csak az a k@k@ ha viszek neki virágot vagy kaját stb.. lebiggyesztett szájjal kérdi minek hoztad?:)7 éve vagyunk házasok .Ha erőt veszek magamon és kedveskedek neki pár óra múlva már olyat beszól reflexből,hogy nem tudok kedves maradni vele és már vége is.

Köszönöm a válaszokat de még mindig tanácstalan vagyok....

Üdv!
Előzmény: Mirror (2011-12-07 00:43:04)
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

Mirror válasz 2011-12-07 00:43:04
Kedves Atika,

elöljáróban: szerintem minden hozzászólás, minden hozzáadott tudás értékes, ami egy probléma megoldásához közelebb visz, más szempontokat is enged megvilágítani és éppen ezért jó, ha minél több hozzászólás születik és jelenik meg. Szóval írjatok bátran …

Az első gondolatom az volt, hogy a párod menekül. A munkába, a vállalkozásba, de menekül. Ahogy írod, anyagi helyzetetek ezt nem tenné feltétlenül szükségessé, hiszen megteremtettetek egy alapot, egy viszonylagosan stabil egzisztenciális biztonságot, és ennek a fenntartása sem igényelné talán azt a fajta intenzitást, amit párod most tanúsít. S nem állítom, hogy mindig az első gondolat a helyes, mégis azt látom, hogy itt összességében menekülésről van szó. Mi más indokolná a családi szerepeiből (anya, feleség, nő) való ilyen mértékű kivonódást?
Jól tudom, ma nagyon meg kell dolgozni mindenért, ami az életben elérhető, de ennek az lehet esetetekben a következménye, hogy éppen azokat a célokat (családi élet, boldog házasság, kiegyensúlyozott anyagi lehetőségek és a mindennapi örömök) lehet lerombolni, amiért a küzdelem folyna. S a probléma lényege ez. S annak a kérdésnek őszinte megválaszolása (részéről), hogy boldognak éli-e meg a női szerepét, a feleség szerepét, vagy az anyai szerepet. Elképzelhető, hogy nem. Ha annak élné meg, nem „áldozna be” ennyit belőlük. De az is elképzelhető, hogy ez az üzleti világ az, amiben sikeresnek éli meg magát, talán azért, mert itt könnyebb a sikert meghatározni és egyértelműbb, s talán megélni is egyszerűbb azt. S ha túl sok energiát kivesz a családi kötelékeiből, az az energia onnan hiányozni fog, s ez csak ront a kapcsolatokon, Veled éppúgy, mint a gyerekeitekkel. A romló kapcsolatokból (melyek egyre több feszültséget és egyre kevesebb örömet adnak), megint a munka – jelen esetben a vállalkozás – lesz az, ahol a sikert elérheti, s ezzel a kör be is zárul. Te felajánlottad a segítségedet, azt, hogy részt vállalsz a közös feladatokban, s mégsem fogadja azt el – mi lehet ennek az oka?
S mi az oka a boldogtalanságának, a hajszoltságának, amibe önmagát kényszeríti? Hiszen itt azért nem arról van szó, hogy az egzisztenciális alapokat kell lerakni, hanem arról, hogy örülni és néha lazítani is lehetne. Lazítani viszont csak úgy lehet, ha képes találni olyan teret, szerepet, ahol fel tud oldódni – például erre (is) jó a párkapcsolat, a házasság, feltéve, ha az jól működik. A kulcskérdés szerintem ez, amit önmagának fel kellene tennie: miért is vagyok boldogtalan valójában? Mi elől menekülök? S miért menekülök? Megéri-e az az üzlet a család, a házasság tönkremenetelét? Mert van egy pont, ahol a folyamat már nem visszafordítható.
Vagy esetleg a kettő megfér egymással, pláne, hogy segítséget is kapna Tőled – ha azt elfogadná? De nem fogadja el, miért? Ha közös a vállalkozásotok, miért nem akarja, hogy ott is társként lehess jelen?
Az a kérdés, hogy „van-e valakid”, rendszerint akkor fordul elő, ha a szexben is elutasító. A tévedés minden jogával élve azt gondolom, hogy a női szerepét ezen a síkon is háríthatja.
S ezzel együtt azt gondolom, ő is magányos – a valamibe menekülő ember mindig az. Azt, hogy mi bántja valójában, nem tudom. Amikor megkérdezed, azt mondja, „semmi”, vagy „nem tudom”, az nem jó válasz. Ahogyan megtapasztaltam, az esetek döntő hányadában az ember, ha őszinte önmagához, nagyon is jól tudja, hogy éppen mi bántja. De ezzel a „nem tudom” válasszal lényegében azt az esélyt is elveszi, hogy segíthess neki, a „semmi” vagy a „nem tudom” jelentheti azt, hogy „tényleg nem tudom”, „nem akarom tudni”, „sejtek valamit, de magam sem vagyok biztos benne”, „tudom, de nem akarom elmondani” – szóval sokféle jelentése lehet. De a megoldást csak az őszinte válasz hozhatna.
Felajánlhatod a segítségedet, s nem csak a megélhetés területén, de másban is, lényegében mindenben, ami társsá tett vagy tesz benneteket. Azt viszont úgy érzem, hogy ebből a holtpontból ki kell törni – van egy kritikus pont, ahol a kapcsolat végleg szétesik és ezt meg kellene előzni addig, amíg lehet -, de ehhez az ő segítsége is kell, s az, hogy társként tudjon melletted lenni és társként tudjon Téged is elfogadni. Ez pedig csak akkor sikerülhet, ha ő is komolyan átgondolja azt, hogy mi az, amin változtatnotok kellene, hiszen ez mindnyájatok közös érdeke lenne.

Szeretettel:

Mirror
Előzmény: Atika (2011-12-06 22:32:34)
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

Atika válasz 2011-12-06 22:32:34
Szia!

Dolgozik,viszi a családi üzletet de annyira bele van bolondulva,hogy se segíteni nem enged senkit se nem akar pihenni vagy szabadságra menni mert akkor hátha nem jön be annyi pénz......A gyerekeket is elviszi oviba és másnap reggelig nem látja őket.Ez így megy 1 éve.Hiába mondom neki lemegyek helyette és ő lehet a gyerekekkel a válasz :nem kell segíteni neki majd ő dolgozik....Szegény törpéknek is hiányzik.
Előzmény: ksanc (2011-12-06 14:43:39)
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

ksanc válasz 2011-12-06 14:43:39
Szia!

Addig is, amig a profik válaszolnak:

A leírtak alapján nem veled van probléma, hanem a feleségeddel.
Amig ő nem képes őszintén elmondani (akár önmagának is!), hogy mi a problémája, addig nem tudsz tenni semmit.
Dolgozik a feleséged? Mivel foglalkozik?

ksanc
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

Atika válasz 2011-12-05 21:49:13
Sziasztok!

Írok mert talán valaki tud megoldást a problémámra.Nos 36 éves vagyok és azt hiszem amit el lehet érni azt elértem:feleség,2 gyerek ,van hol laknunk,kocsi,üzlet, szóval megy minden persze nem dúskálunk de nem gond ha venni kell egy kiló kenyeret.........Egy baj van a házasságunk kezd tropára menni.És sajnos nem tudom mi a gond hiszen soha nem tiltottam meg neki semmit ,nem iszom,nem járok kocsmába ,amint lehet jövök haza és a gyerekeké vagyok.De annyira buta velem ,hogy soha nincs egy jó szava vagy semminek nem tud örülni és amikor megkérdem mi baja a válasz: nem tudom. Én időnként kiakadok és akkor veszekszünk aminek a vége már sokszor volt ,hogy azt mondtam én is és már ő is akkor váljunk el és kész mert nem élhetek ugy még 30-40 évig hogy nem értékelnek.Ilyenkor sír és mindent megigér de pár perc mulva már megint ugyanaz az életunt goromba nő,mint előtte.Kérdeztem már van-e valakije mert akkor mondja meg és egyszerűbb a helyzet persze szar lenne de máshol is előfordul.Nincs mondja.Tudom a gyerekekkel tart sakkban mert biztos benn és igaz is őket nem tudnám elhagyni bármilyen is velem a nejem.De ez már teljesen felőröl mert nagyon rossz igy pedig nem sokat találkozunk, az üzlet rengeteg idejét elveszi .Ha valakinek van ötlete mit kellene csinálnom legyen kedves irni.

Köszi!

Hirdetés

Tress válasz 2011-12-02 20:43:21
Kedves Szörcs!

Elnézést, hogy teljesen laikusan és kérdezés nélkül belekotyogok a problémádba. Én magam azért olvasgatom a fórumot, mert egy csomó gondom van a párkapcsolatomban, és segít rendbe tenni a gondolataimat, ha elolvasom más véleményét, élményét, azt, hogy hogyan él meg egy kapcsolatot. És nem utolsó sorban Mirror válaszai is sokat segítenek  De most nem magamról akarok írni. Vagyis igen, de nem panaszkodnék, hanem, ha megengeded, elmondanám a véleményem egy nő szemszögéből.
Először is elmesélném, hogy nagyjából hasonló cipőben járok/jártam én is, csak a másik oldalról. 27 évesen volt az első komoly kapcsolatom, és a szexre is akkor került sor először. Én ezt már egyfajta szégyenként éltem meg, hogy ennyi idősen még nem voltam együtt senkivel. Valószínűleg ez is közrejátszott abban, hogy görcsös voltam, ideges az elején. Sőt, néha még ma is, pedig nagyon szeretem a páromat, és ő is engem, a különféle problémáink ellenére, és együtt vagyunk már két és fél éve. De akkor is zavart az elején, hogy ő már annyi nővel volt együtt, igazi "kollégiumi vadász" volt annak idején, és addigra már túl volt egy házasságon is, mire találkoztunk. Tehát összemérhetetlenül több tapasztalata van, mint nekem. Kezdetben ez is hozzájárult, hogy sokat görcsöltem közben. És, mint tudod, az a nőknél sem túl jó, ha idegesek, mert akkor nem lesz "jó". Igaz, hogy ettől még lehet szexelni, csak hát nem ez a "cél", hanem az, hogy mindketten jól érezzük magunkat. Azóta nagyjából megszűnt ez az idegeskedés, de még mindig nem működik részemről a dolog, de csak akkor, ha ketten vagyunk... Igen, a technikát tanulni kell, és kell az is hogy két ember egymást "megtanulja". De nálunk az a jó, hogy a párom is megérti, hogy ez nekem nehezen megy. Kezdetben nem akarta érteni, és kb. úgy reagált, mint a te párod, hogy nem érti, miért nem engedem el magam, az elég is a jó szexhez. De lassan kezdi belátni, hogy ehhez több kell. Hogy tanulnunk kell egymást, és ez nem egy rövid folyamat. De eljutottunk oda, hogy már a tanulás is jó dolog, és ha nincs is a végén orgazmusom, de a próbálkozást is képes vagyok élvezni. De ehhez kellett az ő belátása és megértése, kellett az, hogy saját magamban megfogalmazzam, miért görcsölök, és kellett még rengeteg, rengeteg beszélgetés, odafigyelés, szeretgetés stb. Én úgy gondolom, hogy a kezdeti zavarod teljesen természetes volt, és ha egy megfelelő partnerrel lettél volna, akkor lassan, az összebújások, az intimitás megteremtése közben fel is oldódtak volna a gátlásaid. De nehéz úgy teljesíteni, ha ezt elvárják az embertől. Ha nem úgy fogod fel a szexet, mint egy élvezetes dolgot, ami minden alkalommal közelebb hoz egymáshoz. Ha a párod igazán szeretett volna, akkor előbb-utóbb eljutottatok volna egy pontra, ahol mindkettőtöknek jó a szex, mert te is megnyugodtál, feloldódtál volna, és ő is megtanult volna úgy viselkedni az ágyban, hogy neked is, és neki is jó legyen. Ezt is csak úgy lehet, ha mindkét fél alkalmazkodik, és úgy vannak együtt, hogy egymás igényeihez igazodnak. Ezt itt ő nem akarta megtenni.
Azt kell mondanom, nagyon jó dolog, hogy tudsz kedves, érzelmes, "bújós" lenni, és ha kell, tudsz beszélni a problémáidról, és nem félsz segítséget kérni, sőt harcolni egy kapcsolatért. Különösen egy ilyen, férfiak számára kényes témában. Hidd el, manapság nagyítóval kell keresni az ilyen férfiakat. A legtöbben túl önérzetesek, vagy kényelmesek, vagy csak a maguk élvezetével törődnek, vagy úgy vélik, szégyen, ha férfi létükre beszélnek egy problémáról, különösen a szexről. Hidd el, az olyat, mint te, a legtöbb nő nagyon tudja értékelni! Sajnos te kifogtál egy kivételt. De hidd el, ha megfelelő partnerrel találkozol, nem lesz gond az intimitással, és azzal, hogy elengedd magad. Mert élvezni fogod ahogy rád néz, ahogy símogat, öleltget, és az lesz a célotok, hogy a másiknak is jó legyen. Egy ilyen nővel nem lesz gondod, mert a szex célja a közös örömszerzés lesz, nem az, hogy egyikőtök "teljesítsen" valamit, amit a másik "elvár". Normális kapcsolatban, jó szexben ilyen nincs. Ott minden közös. Ha nem, akkor még egyedül is jobb, mint egy önző, követelőző partnerrel. ;-)
Előzmény: Szörcs (2011-11-30 11:45:25)

Mirror válasz 2011-12-01 03:15:15
Kedves Szörcs,

nem ritka probléma az, amit leveledben felvetettél. Tény, hogy sok kapcsolatot a szexuális összhang hiánya, vagy a nem jó, nem kielégítő szex tesz tönkre. Nem mintha ez lenne a legfőbb vagy a kizárólagos oka mindazoknak a konfliktusoknak, amelyek egy kapcsolat felbomlásához vezethetnek, de gyakoriak, s jó szex nélkül nincs jó kapcsolat. Persze, a jó szex nem teszi rendbe a kapcsolatot, de enélkül aligha lehet jó maga a kapcsolat.

Csakhogy a szexben is igaz, hogy „kettőn múlik a vásár”. S szorongva nem lehet szeretkezni, ha valami, hát a szorongás biztosan agyonvágja mind az élményt, mind pedig adott esetben a merevedést. Becsülöm benned, hogy elmentél szexuálpszichológushoz, nem sokan vállalnák fel, ahogy gondolom. De ne gondold, hogy ama ágybéli kudarcok kizárólagosan a Te kudarcaid: ha a partnered követelőző, fenyegetőző, pl. elhagyással, a kudarcok csak felerősítik a szexhez kapcsolódó szorongást és innen már szinte egyenes út vezet a potenciazavarokig. Ama kék bogyókat főleg szervi problémák esetén írják fel, s ha a kizárható a szervi zavar, ne a bogyóktól várd a megoldást.

Sajnos, a partnered nem igazán segített ebben, ha lehet ilyet mondani, akkor inkább ártott. Mert a kezdeti szorongásokat fel lehetett volna oldani, de valójában azzal csak fokozta, hogy tulajdonképpen az elhagyással és a megcsalással fenyegetett. Tulajdonképpen azt hiszem, legalábbis a soraid alapján, hogy ezen a területen most valójában sikerélményekre lenne szükséged, sajnos, ehhez a kapcsolatod nem járult hozzá. Fontos, hogy „ne címkézd meg magad” mindenféle bélyeggel meg hasonlókkal, ne tartsd magad impotensnek például.

A szex is tanulható és nem csak a technikájára gondolok, vagy arra a kapcsolatra, miliőre, amiben az együttlét lezajlik. A tanulás alatt azt értem, hogy fokozatosan le kell küzdeni a szexben felmerülő gátlásokat, s ehhez újabb partner, újabb kapcsolat kell. Kellenek a megerősítő pozitív élmények, s kell bizonyos megszerzett önbecsülés is ahhoz, hogy stabil pozícióban érezd magad a férfi szerepben – ezen a szinten is. Ez is tanulható.

Ideig – óráig a kék bogyó is segíthetett volna egyébként abban, hogy adhatott volna egy kezdő lökést a kapcsolatban, s hogy mennyire természetes vagy sem, azért nem releváns, mert – ahogy soraidból kiveszem – a merevedési zavar nem szervi eredetű volt. Vagyis nem egy életen át kellett volna szedned, csak addig, míg ezzel a támogatással lelkileg megerősödsz, sikereid lesznek.

Egyébként a válasz ott van a soraidban: ha nincs görcsölés, akkor magától is ment volna idővel a dolog. Az, hogy ebben a szerepedben még bizonytalan vagy, az átmeneti. A fő kérdés az ismerkedés és a gyakorlás. És azért annak is érdemes lenne utána gondolnod, mi lehet az oka a gátlásosságodnak, s mit lehetne azért tenni, hogy könnyebben oldódj fel ilyen helyzetekben is.

Mondjuk, ilyen dologgal megbántani a másikat tényleg nem szép dolog, a szex nem működik parancsszóra, de mégis azt gondolom, hogy a kezdeti gátlások azért feloldódhattak volna, ha másféle reakciókat kapsz. És a szex abban az értelemben is tanulás, hogy össze kell hozzá szokni, meg kell ismerni a másikat és önmagunkat is egy ilyen helyzetben – különben az összeszokás minden új kapcsolatra igaz, s ehhez ketten kellenek.

Javaslom, hogy nézz körül és keress másik partnert, aki talán valamivel megértőbb. Ne kudarcnak, hanem tanulási folyamatnak könyveld el azt, ami Veled történt. Azt nem tudom, hogy a kapcsolatod mennyire menthető – e vagy sem az előzmények után, ha más rendben volt, akkor tényleg kár érte. És még azt gondolom, nem szabad eleve szorongással belemenni egy új kapcsolatba, azzal az érzéssel, hogy úgysem sikerül most sem, de görcsös akarással sem, inkább úgy, hogy „nézzük meg, hogyan alakul”. Légy türelmes magadhoz ilyen téren is.

Szeretettel:

Mirror
Előzmény: Szörcs (2011-11-30 11:45:25)

Szörcs válasz 2011-11-30 11:45:25
Sziasztok!

Nem is tudom hol kezdjem... Kissé kényes téma, nem is tudom mennyire illik ide. Egy már lezárt kapcsolatról van szó, tehát érdemi tanácsot ezzel kapcsolatban nem is akarok kérni. Inkább csak próbálom feldolgozni, hogy mi is történt, helyre rakni magamban a dolgokat. Szóval... 28 éves fiú vagyok, sajnos a párkapcsolatok terén nagyon tapasztalatlan. Életem első kapcsolata néhány hónapja kezdődött. Nagy szerelem, úgy tűnt nagyon egymásra találtunk, nagyon jól éreztük magunkat egymással. A lány már olyanokat mondott, hogy már annyi szörnyű férfival találkozott, de végre itt vagyok én, én más vagyok. Hogy ő annyira örül, hogy itt vagyok neki.

Az idillbe egyetlen dolog rondított bele: a szex. Sajnos tapasztalatlanságom miatt nem tudtam igazán elengedni magamat, ezért az ágyban nehezen mentek a dolgok. Konkrétan merevedési problémáról van szól, nem szervi eredetűről, egyértelműen pszichés okok voltak a háttérben. Én próbáltam mindent megtenni, hogy ennek ellenére jól menjenek a dolgok, és ez látszólag jól is ment. Szerintem élvezte az együttléteket, többször még másnap is emlegette, hogy milyen jó volt előző este. Ráadásul mivel mindenhol azt hallom, hogy a nőknek az érzelmi oldala a fontos, próbáltam erre figyelni nem hiányoztak a simogatások, összebújások, intim beszélgetések. Sőt, még orgazmusa is volt minden alkalommal. A lány ennek ellenére semmilyen megértést nem tanúsított.

Eleinte csak hisztizett, hogy ő ilyen gond miatt már szakított fiúval, hogy nem tudja meddig várjon még, hogy ő már mindent megtett, hogy menjenek a dolog. Elhatároztam, hogy elmegyek szexuálpszichológushoz. A lány megsértődött, hogy biztosan nem érzem elég erősnek kettőnk kapcsolatát, ezért nem vele, hanem a pszichológussal beszélem meg. Ennek ellenére mégis elmentem. A pszichológus kérte, hogy ketten járjunk. A lány beleegyezett, hogy persze, eljön. Ezután mégiscsak a kifogások jöttek: nem ér rá, neki egyik időpont sem jó, minek járjon ő, mikor velem van a gond. Megelégeltem, mondtam neki, hogy akkor ne jöjjön. Pár hét múlva a fejemhez vágta, hogy én be se vonom őt a probléma megoldásába. Ami igaz, de hát ő provokálta ki...

Egy idő után a hisztijei átcsaptak fenyegetésbe. Feltételes módban beszélt a kapcsolatunkról, mondván, hogy már másfél hónapja nem volt része rendes szexben, már nem sokáig fogja bírni. Elmentem orvoshoz, írt fel kék tablettát, azzal nekem ment volna. De neki nem volt jó, azt mondta, hogy így erőltetett, hogy becsapva érzi magát és hogy majd rá fogok szokni. Lehet jobb lett volna titokban bevenni. A fejemhez vágta, hogy ha tőlem fél szexet kap, akkor a másik felét kereshetné máshol is. Ettől bennem valami "elszakadt", napokig nem is mondtam erről semmi, meg akartam nyugodni. Mikor felhoztam, akkor én voltam a hibás, mert ő ezt nem is úgy gondolta és amúgy is becsapva érzi magát, hogy napokig nem mondtam, hogy megbántott.

Próbáltam vele megbeszélni a helyzetet, de össze-vissza beszélt. Mikor felhoztam, hogy nekem ez így nem jó, akkor szerinte szépen javul a helyzet. Másnap már az volt az álláspontja, hogy semmi előrelépés nem volt az utóbbi időben. Újabb beszélgetés. Elmondtam, hogy engem az stresszel, hogy ő ilyeneket mond, ettől csak rosszabb lesz a helyzet. Élvezzük azt, ami megy az ágyban és ha nem erőltetjük, akkor képes leszek elengedni magamat, egy idő után menni fog minden magától. Azt kaptam válaszul, hogy őt hibáztatom az én problémám miatt.

Úgy éreztem, hogy patthelyzetben vagyunk. Ő semmiképp nem akart engedni az álláspontjából. Mikor megkérdeztem, hogy akkor mit gondol mi lenne a megoldás, annyit mondott, hogy az a baj, hogy túl nagy problémát csinálok ebből, csak egyszerűen engedjem el magamat. Én nem tudom mások hogyan vannak ezzel, de ha folyton "ott lebeg a fejem fölött", hogy szakítani fog velem, ha nem jön össze, akkor nem tudom elengedni magamat. Egyszerűen nem megy. Igaza volt, hogy tényleg eléggé szorongós és önmarcangolós típus vagyok, de ez nem úgy meg, hogy hip-hopp, egyik pillanatról a másikra megváltozom. Én úgy érzem, mindent megtettem, hogy siker legyen, állítólag más férfiakat rá sem lehet beszélni, hogy szexuálpszichológushoz vagy orvoshoz menjenek, én önként elmentem. Ő viszont úgy érzi, hogy ő volt aki mindent megtett, holott szerintem csak várta a csodát. Most akkor kinek van igaza? Mit lehet egy ilyen helyzetben tenni? Tudom, hogy nagyon fontos a szex egy kapcsolatban, de ennyire nagy kérés egy kis türelem és empátia? Hisz az intimitás megvolt. Legalábbis az elején, később teljesen megölte az, hogy az én merevedésem volt a fő téma az ágyban.

A kapcsolatnak azóta vége lett, a fenti probléma miatt egyre csak nőtt a feszültség köztünk, a kapcsolat már egyre inkább csak erről a problémáról szólt, a végén én mondtam, hogy ezt így nem akarom folytatni. Kiderült, hogy a fenyegetései nem voltak komolyak, nem akart szakítani velem, de már nem volt visszaút. Viszont csúnyán bosszút állt rajtam, mindenfélét a fejemhez vágott, például azt, hogy ilyen problémával egyetlen lánynak sem fogok kelleni... Ami nem tett jót az amúgy sem túl nagy önbizalmamnak. Ráadásul a szakításkor derült ki, hogy ő azt várta volna, hogy amikor nem megy a dolog, akkor hozzábújjak, bíztassam. De hogyan bújjak oda hozzá, ha közben azzal fenyeget, hogy másnál keresi a szexet?
Erre a hozzászólásra 2 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

Mirror válasz 2011-11-27 21:01:24
Kedves Tress,

a soraid ismét elgondolkodtatóak. Főleg azt kellene mérlegelni, hogy mikor és meddig szabad egy kapcsolatban maradni, ahol kimondva és kimondatlanul ott van a magány, ahol már nem az öröm a kapcsolat motívuma, a cél, amelyet közösen szeretnénk elérni, már csak egyikőtök célja. A szex, ahogyan olvasom, diszharmonikus, s ahol nincs öröm, simogatás, gyengédség, ahol a kapcsolat csak a könnyekről szólnak, s a szeretet (vagy egyoldalú ragaszkodás?) és a magánytól való félelem a kapcsolat fő összetartó motívuma, ott azért igencsak meggondolandó, hogy adott kapcsolatnak van-e létjogosultsága.

Az elképzelésem szerint a kapcsolat a növekedésről, a beteljesedésről és az örömről szól – ha ez nincs, aligha van egészséges kapcsolat.

A kapcsolat legtöbbször mindig gyönyörűnek indul. A folytatással szoktak bajok lenni rendszerint. S egy kapcsolat, ha abban valami elromlott, s ez a hiba nem oldódott meg, lassanként magától is tönkremegy és kiürül. S akkor már lényegtelen, hogy kezdetben hogyan indult.

Mi a rosszabb? A magány? Vagy egy boldogtalan kapcsolat? Ha jól sejtem, itt mindkettő jelen van. Bizonyos értelemben most is egyedül vagy. Ugyanakkor szó sincs arról, hogy feltétlenül rossz választás volt: egyszerűen hiányozhatott a csiszolódás, az egymáshoz való valamilyen mértékű formálódás, amely mindkét fél részéről időt és energiát igényelt volna. Részedről, valószínűsítem, ez meglehetett, de részéről is?

„Egész életemben összesen nem sírtam annyit, mint amióta együtt vagyunk”.
Hát éppen ez az. Ez a lényege a dolognak. Hiszen, hangsúlyozom, egy kapcsolat lényege szerintem éppen az örömben és a növekedésben rejlik. S a sok könny éppúgy boldogtalanná tesz egy kapcsolatot, mind az esetlegesen meghiúsuló célok. Akkor meg mire jó az egész?

Két lehetőséget látok, ami kiutat jelent ebben a helyzetben: az egyik, ha gyökeresen átgondoljátok azt, hogy ki mit vár el a kapcsolattól és mit hajlandó érte tenni, hogy az boldog legyen. Mindkettőtöknek. Ha ez nem sikerül, a kapcsolat óhatatlanul tönkre fog menni, s egy válságban lévő kapcsolatban már óhatatlanul eljön az a pont, amikor azt mindketten, a legjobb szándékotok ellenére sem tudjátok megmenteni, ha mindketten nagyon akarjátok, akkor sem. Ezt most kell megelőzni, addig, amíg csak azt lehet. Újabb esély, újabb erőfeszítések, mindkét részről, ekkor mozdulhat ki a kapcsolat a mostani kritikus állapotából.

A másik, ha jobb egyedül… Egyedül sohasem jó. Az egyedüllét egy esély egy másik kapcsolatra, ami sok szempontból másmilyen lehet, de összességében vélhetően jobb.

Azt írod, szereted. Ez nagyon fontos, de egy kapcsolathoz önmagában nem elég, ha egyéb feltételek hiányoznak (érzelmi melegség, jó szex, közös célok és örömök, perspektíva, közösen vállalt terhek, közös ünnepek, hadd ne soroljam). És még annyit szeretnék hozzátenni, hogy a házasság mindebből semmit sem old meg - a kapcsolat minősége nem a jegygyűrű létén vagy nemlétén múlik, ha a kapcsolat ugyanolyan marad, amilyen volt.

A kapcsolatotok – ahogyan azt kívülről látom – elvben megmenthető, de ehhez mindkettőtöknek nagyon komoly erőfeszítéseket kell tennie, mert ezen nagyon sok áll vagy bukik.

Szeretettel:
Mirror
Előzmény: Tress (2011-11-27 00:12:30)

Tress válasz 2011-11-27 00:12:30
Kedves Mirror,

Köszönöm szépen a válaszodat. Kezdek már magam is rájönni, hogy az élet milyen bonyolult. Lehet, hogy az, amit én egyszerű dolognak tartok, másnak talán nehéz.
Nem tudom eldönteni, a szívem mélyéről, vagy az eszemből hallom-e a hangot, ami azt mondja, hogy lépjek tovább, és hagyjam ezt a kapcsolatot. A világon a legnehezebb önmagunkkal őszintének lenni. Olyan nehezemre esik leírni, hogy milyen gondolatok jutnak néha eszembe. Az, hogy mi nem illünk egymáshoz. Nem ugyanazt akarjuk az élettől. És itt lehet, hogy nem is a nagy dolgokra gondolok, hanem az apróságokra, a mindennapokra. Nekem egy olyan kapcsolat az álmom, ahol természetes, ha megöleljük egymást, természetes a símogatás, az összebújás. Ahol nincs örök harc a szexben, vagy érte, ahol nem érzem minden nap, hogy valami nem olyan, ahogy szeretném. Annyi minden eszembe jut napról napra, hogy vágyom rá, de nem kapom meg. És az is kérdés, hogy a sok minden, amiről azt hiszem, hogy jó, ha adom, nem téveszt-e célt. Mi van, ha a párom nem is arra vágyik, amit én annyira nagyon igyekszem adni neki? Olyan tisztán, érthetően látszanak a problémák közöttünk. Olyan jól tudom, mivel vannak a bajok. De akkor is itt vagyok. Még nem tudom, csak hazudok magamnak, hogy halogassam a végét, vagy tényleg van még esélyünk, és minden rendbe jöhet? Félek, hogy csak áltatom magam. Tudom, hogy nagyrészben attól félek, hogy egyedül maradok. Mindenkitől azt hallom, jobb egyedül, mint egy rossz kapcsolatban. De én nem akarok egyedül lenni. Csak félek, ha együtt maradunk, és nem oldódnak meg a problémák, hagyom magam tönkretenni, megölni a szerelmet, a szeretetet, a bizalmat, a reményt, mindent. Csak azért, mert félek továbblépni, félek az egyedülléttől. Félek beismerni, hogy hiba volt. De amikor olyan gyönyörűnek indult minden. Egy ennyire szép dolog nem érhet ilyen véget! Nem akarom, hogy vége legyen ennek a kapcsolatnak, mert akkor azok a dolgok is eltűnnének, amik szépek voltak. És még most is van, ami szép. Hogy lehet valami ennyire bonyolult és nehéz? Mennyi könnyet kell/lehet ejteni egyetlen kapcsolatban? Egész életemben összesen nem sírtam annyit, mint amióta együtt vagyunk. De nem is szerettem még ennyire senkit. Hol vannak a határok? Meddig kell őt szeretnem, és meddig magamat? Egyetlen emberrel lehetne ezt megbeszélni, vele. De ha egyszer föl se fogja, amikor ezeket megpróbálom elmondani. Szegénykém, minden ellene szól. Lassan már egy okot se tudok mondani, miért vagyunk együtt. És arra meg rengeteget, hogy miért hagyjuk abba. De akkor hova tegyem azt, ami sehogy se illik a szép, logikus képbe? Azt, hogy nagyon szeretem? Nagyon, nagyon. Mondom én, aki egyedül ül otthon, és egy ismeretlennek panaszkodik az életéről… És olyan nagyon jól tudom, mi tenne boldoggá ebben a pillanatban. De az senkit nem érdekel, és senkitől sem kapom meg…
Előzmény: Mirror (2011-11-23 23:50:57)
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

Mirror válasz 2011-11-23 23:50:57
Kedves Tress,

a soraid elgondolkodtattak. Először is a képzettséged, státuszod alapján sokkal könnyebben asszociálnék arra, hogy ez egy karrier-centrikus életstílus, amit Te megélsz (s nem negatív értelemben). Ha valaki valamit el akar az életben érni, s ezért még erőfeszítéseket is hajlandó tenni, könnyen rásütik, hogy karrierista. Pedig szerintem ez nem így működik.

… hogy tudok a szerelemben, az érzelmi életemben ennyire gyámoltalan, tanácstalan, határozatlan lenni. És azért nem esik nehezemre ezeket így elmondani magamról, mert ezeket a dolgokat én nem tartom sokra, nekem ez nem igazi érték” – írod. Ha jól értem, ezt most a képzettségedre írod, de ezeket sem szabad alábecsülni. Megdolgoztál érte.

… aki ugyanúgy kell hogy gondolkodjon, mint én”.
Két ember soha sem gondolkodik egyformán, s ha a párodtól azt várod el, hogy ugyanúgy gondolkodjon, mint Te, az eléggé irreális. Inkább úgy fogalmaznék, hogy hasonló dolgokat tartson fontosnak az életben, mert ezek mentén lehet közös jövőt tervezni. S egy férfi sem várhatja el, hogy választott párja ugyanúgy gondolkodjon, mint ő – van ebben azért valami rejtett arrogancia. Senkinek sem szabad a saját gondolkodásmódját a másikra erőszakolnia.

Amint írtad, az előző kapcsolata a barátodat némileg gyermeki státuszba kényszerítette, s eléggé megalázó, ha két, elvben felnőtt ember kölcsönösen vagy egyoldalúan engedélyt kér a másiktól. Erre biztosan nem vágyik, pláne, ha ezt egyszer már átélte. Az sem jó, a házasságkötés, ami valahol azért mérföldkő egy kapcsolatban, megváltoztatja magát a kapcsolatot, pláne, ha megjelenik benne a zsarnokoskodás, a hatalmi harcok vagy éppen az „elsárkányosodás”. Az előbbi főként a férfiak, az utóbbi a nők, a középső mindkét nem sajátja, amivel megmérgezi az eddig felépített és működő kapcsolatát.

Ha azért nem szeretne „elvenni”, mert „kövérnek tart”, akkor ott már valahol megszólal a vészcsengő. Ez számomra intő jel. Nem a testsúlyról, a BMI – indexről, hanem az elfogadásról szól szerintem. Ha ugyanis valóban szeretek valakit, akkor azt olyannak szeretem, amilyen. Ha cicababákra vágyik, menjen a plázába, de ez kifogásnak eléggé gyér szerintem. Ha valami, ez azért elgondolkodtató. Ne hasonlítsd magad a volt párjához, de az sem szerencsés, ha ezt ő teszi.

A másik: ne Édesanyádnak szülj unokát, hanem Neked és a párodnak gyereket. Kettőtöknek. Ez a legkevésbé sem a szülőkre tartozik, hanem kettőtökre. Nem Édesanyád elvárásainak kell eleget tenned szerintem, hanem a saját céljaidat kell elérned. És családalapításnál: közös célokat kell megvalósítanotok.

S ha ez a kapcsolat a családalapítás szempontjából vakvágány – s lehet, hogy tényleg az -, akkor beszéljétek át a dolgot, s ha végképp nem megy, akkor ezen elbukhat a kapcsolat. Kiderülhet ugyanis, hogy ez nem közös cél, hanem csak a Te célod.

S ne gondold, hogy másoknak ez olyan egyszerű, mert nem az, elég, ha megnézed a válási statisztikákat. Szóval nem jó azért ezt a dolgot sem idealizálni.

Nagyon fontos, hogy a párod mérlegelje, hogy valóban akar-e gyereket, és ha igen, mikor. A majd egyszer nem túl jó válasz, a férfi és a nő biológiai órája kicsit másként ketyeg. Ha nem, akkor legyen őszinte. S aligha lesz jó apa akkor, ha ezt az egészet kényszerként éli meg. Tehát csak akkor mondjon igent, ha az őszinte. Az is lehet, hogy egyáltalán nem akar gyereket, és ha így van, akkor vállalja ezt fel őszintén.

„De hát férfi. És ez a férfiaknál fontos szempont. Ezt tudom, mert mint mondtam, okos nő vagyok”.
Nem az okosságod vitatom el, csak ez az érvelés azért valahol sántít. Ugyanis a férfiak sem egységesek abban, hogy milyen testalkatú nőt tartanak vonzónak. Itt is nagy a szóródás. S azzal, hogy azt mondta, nem vesz el, mert kövérnek tart, lényegében azt fejezte ki, hogy nem tart vonzó nőnek. S ezért írtam, hogy bennem ilyenkor azért megszólal az a bizonyos vészcsengő. Ha ugyanis párkapcsolatban élek, fontos, hogy a választott párom vonzónak tartson - s ehhez nem kell, hogy valaki Brad Pitt vagy Angelina Jolie legyen.

Azt jó ötletnek tartom, hogy időt adtál magadnak. Több oknál fogva is. Egyrészt, ha nem akar családot, akkor jobb, ha előbb derül ki, mint utóbb. Másrészt, egy év alatt Ő is sokat változhat, s talán átgondolja a dolgait.

S ha nem megy, akkor bizony el kell gondolkodni azon is, hogy talán nem ő lesz az, akivel lesznek megvalósítható, közös céljaitok, amibe a családalapítás is belefér.
És egyáltalán nem baj, ha sokat írsz …

Szeretettel:

Mirror
Előzmény: Tress (2011-11-21 23:06:33)
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

Tress válasz 2011-11-21 23:07:16
És ne haragudj, amiért ennyit írtam. Tényleg. Most látom, hogy mennyit. Borzalom!!
Előzmény: Tress (2011-11-21 23:06:33)

Tress válasz 2011-11-21 23:06:33
Kedves Mirror,

nagyon szépen köszönöm a kedves válaszodat. Tudod, úgy érzem, mindazok ellenére, hogy valójában "bajban" vagyok, az egész helyzet vicces (na jó, olyan szomorú-vicces). Igazán nem szoktam magam dícsérgetni, de én nem vagyok egy szőke nő. (Na jó, az vagyok, de csak a fejemen.) A normális életben okos vagyok, talpraesett, van két egyetemi diplomám, most járok doktorira, két nyelvet is tanulok egyszerre, van két felelősségteljes munkahelyem. És megállom a helyemet minden téren. Ezt csak azért írom, hogy hihetetlenül vicces magam számára is, hogy tudok a szerelemben, az érzelmi életemben ennyire gyámoltalan, tanácstalan, határozatlan lenni. És azért nem esik nehezemre ezeket így elmondani magamról, mert ezeket a dolgokat én nem tartom sokra, nekem ez nem igazi érték. Igazából, ahogy írod is, tudom, hogy nincs baj azzal, ha valaki családot szeretne karrier helyett. Vagy fordítva. De én sajnos azért csinálok karriert (ami egyre szebben alakul az utóbbi időben), mert "ráérek" addig, amíg várok az igazi életemre. Mert úgy érzem, suliba járni, tanulni, mászkálni a ranglétrán csak akarat, szorgalom, kitartás kérdése. De ha a fejem tetejére állok is, családot nem tudok alapítani csak a magam erejéből. Ahhoz szükségem van valakire, és ha úgy tetszik, ki vagyok szolgáltatva egy másik embernek (most nem konkrétan a páromra gondolok, hanem bármelyik férfira), aki ugyanúgy kell hogy gondolkodjon, mint én.
Beszéltem a párommal, sajnos folyton beszélek, ez tipikus női hibám. Az eszemmel tudom ezt, csak hát a szívem-lelkem nem nyugszik. Ő nem akar nősülni. Egyrészt azért, mert az előző kapcsolata is akkor ért véget, amikor elvette a barátnőjét öt év után, aki ezután megváltozott, "sárkány" lett, ahogy Ő fogalmaz, és teljesen tönkrement a kapcsolatuk. Alig egy év után el is váltak. Egyrészt tehát ettől fél, hogy a mi kapcsolatunk is megváltozna. Mert mint mondja, köztünk nagyon szép kapcsolat van. Ezt én is így gondolom, és nagyon szeretem, és ezért vagyok még vele annak ellenére, hogy bizonyos szempontból sokat szenvedek miatta. Azután valóban van benne egyfajta szabadságféltés is, de ez is az előző kapcsolatából ered, ahol a végén már engedélyt kellett kérnie, ha a munkán kívül máshova is elment. (Valójában még a mai napig is, tőlem is engedélyt kér, hogy elmehet-e sörözni vagy beszélgetni a barátaival. Pedig soha egy szóval sem kértem erre, és örülök, ha jól érzi magát, szeretem a barátait is, ezzel nincs baj, és felnőtt ember, oda megy, ahova akar. De annyira belerögzült ez a dolog - sok más hasonló mellett -, hogy mindig megkérdezi, elmehet-e.) Ami a gyerekvállalást illeti, ezzel nincs baj, egyszer szeretne majd gyereket. A feleségének sokat könyörgött érte, aki a világért sem akart volna szülni, nehogy tönkremenjen az alakja. Ezt Ő mesélte, a barátaiktól is hallottam. De van másik ok is, amiért nem szeretne elvenni ebben a pillanatban. Egy tipikus prózai férfikifogás: az, hogy kövérnek tart. Tudom, hogy hangzik, de végül is sikerült elfogadnom az álláspontját, az Ő szempontjából igaza van. Valójában nem vagyok egy hájas borzalom, de egy szépen "megalapozott", a 177 centim mellett 85 kilós nő vagyok. Nem vagyok gusztustalan, de valóban lehetnék vékonyabb. Az is voltam, mikor megismerkedtünk. Csak sajnos idegességemben-evő típus vagyok, és sajnos mellette elég sokat idegeskedtem, mire eljutottunk eddig a kapcsolatunkban. Jó kis 22-es csapdája, igaz? Tudom, hogy ez egy felületes és érzéketlen kifogás tőle. De hát férfi. És ez a férfiaknál fontos szempont. Ezt tudom, mert mint mondtam, okos nő vagyok.  Ami persze nem jelenti, hogy nem is fáj. Különösen, hogy a volt felesége egy modell alkatú, vékony, gyönyörű nő volt, aki nem dolgozott, egész nap otthon ülhetett és csinosította magát, és aki miatt mindenki irígyelte a páromat. (Ezt mind tőle és az ismerőseitől tudom.) Hát vele akárhány kilósan sem tudom felvenni a versenyt, fogyhatok életem végéig, akkor sem leszek egy cicababa alkat. Én olyan háziasszony típus vagyok. Nem vagyok csúnya, csak neki volt már szebb, és így nem értékel valami sokra.
Szóval ezek az okok. Vagyis egy részük.
Minden ezetre, hogy ne bolonduljak meg, és ne rágódjak ezen folyton, egyezségre jutottunk. Nem tudom, részéről meddig tartja majd, de a terv az, hogy kap egy évet, addig ráér gondolkodni, akar-e velem családot alapítani. Ha egy év múlva a szülinapomra gyűrűt kapok tőle (ami nem jelent azonnali házasságot, csak szándékot, jelzést), akkor jó. Ha nem, akkor…
Anyukám szerint nagyon sok idő az egy év (szegénynek nem részleteztem semmit, csak annyit mondtam dióhélyban, hogy még nem nősülne a párom, mert szerintem lelőné), de én úgy érzem, így elég időt kap, Ő is, én is, hogy mindent átgondoljunk. Még van két és fél évem a doktorin, azzal úgyis elfoglalom magam. Nem tudom, jól döntöttem-e. Úgy félek, hogy a végén nemet mond, és megint csak egyedül maradok, úgy, mintha most válnánk el. De nem vagyok képes feladni valami ilyen szépet, ameddig mindent de mindet nem tettem meg, hogy sikerüljön. Olyan nehéz ez. Mindig csak az jár az eszemben, hogy más embereknek milyen természetes, hogy eljegyzik egymást, összeházasodnak, gyerekük lesz. Miért pont nálunk megy ez ilyen keservesen? A sors üzen valamit? Azt hogy legyek még türelmesebb? Már így is angyal vagyok. Egy duci angyal…
Előzmény: Mirror (2011-11-21 21:28:55)
Erre a hozzászólásra 2 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

Mirror válasz 2011-11-21 21:28:55
Kedves Tress,

miért gondolod, hogy szégyen az, ha valakinek csak 27 éves korában lett komoly kapcsolata? Vagy éppen az, ha nem rutinos az ismerkedésben, vagy nem kifejezetten társasági lény, ha valaki sokkal inkább vágyik egy családra, mint a karrierre?
Mégis, ha egy kapcsolat elakad, hiszem, ahogy írod, Te mindenképpen családot szeretnél, s a párod nem, akkor azért érdemes azon elgondolkodni, hogy tényleg merre tart a kapcsolatotok, s mik a kilátásaitok. Annál is inkább, mert a család szempontjából is kulcstényező az idő, s szerintem, ha egy nő harmincévesen családra és gyerekre vágyik, az teljesen normális. Fontos tisztázni, hogy a párod akar – e családot, s ha igen, mikor. Vagy neki ez a kapcsolat így, ebben a formában is elég, de többre nem vágyik. Ha ez utóbbi eset állna fenn, úgy meg kell fontolni azt is, hogy benne szabad-e maradni egy kapcsolatban akkor, ha az a félelem áll a hátterében, hogy a következő, ha lesz, még ilyen sem biztos, hogy lesz. És garancia arra sincs, hogy a következő kapcsolat milyen lesz majd. Ennek is van kockázata. Mint ahogyan annak is, mi lesz Veled, ha valójában számodra fontos célok hiúsulnak meg ebben a kapcsolatban, mert hogy ennek éppúgy éppúgy megvan a kockázata.
Én nem szeretném megmondani, hogy mit tegyél vagy sem. Jogom sincs hozzá, hiszen a Te döntéseidért Neked kell az életedben azok következményeit viselned.
Tulajdonképpen az alapok, így a kölcsönös szeretet, szerelem és hűség megvannak, erre – bár azt írod, mindez nem sok, szerintem nagyon is az – már lehetne alapozni egy családot. Persze, jól tudom, önmagában mindez még ehhez sem elég, de kezdetnek nem rossz. A kérdés, mi az, ami a párodat visszatartja. Maga a házasság ténye? Az ezzel járó kötelezettségek? Esetleg maga a gyerekvállalás gondolata? A szabadság feladása? Az apaszerep elutasítása? Bármi is, fontos, hogy tudjatok erről beszélni, annál is inkább, mert ezen tényleg sok múlhat, maga a kapcsolat és a gyermekvállalás is. S úgy látom, a boldogságod a családban látod, s ha ez irányában nem tudtok lépéseket tenni, fel kell tenni azt a kérdést önmagadnak, meddig szabad benne maradni egy olyan kapcsolatban, amely tulajdonképpen nem tesz igazán boldoggá.

Szeretettel:

Mirror
Előzmény: Tress (2011-11-20 15:24:38)
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

Tress válasz 2011-11-20 15:24:38
Sziasztok!

Néhány éve írtam már Nektek, és most ismét erre kényszerülök. Az akkori problémáimmal kapcsolatban lényegében azt a tanácsot kaptam mindenkitől, hogy gondoljam meg, és fejezzem be a kapcsolatot. Senkire sem hallgattam, mert akármilyen gyerekesen hangzik is, szerettem, és most is szeretem a páromat. Úgy érzem, túljutottam valamilyen szinten az akkori nehézségeken. Megtanultam mellette élni, és Ő is igyekszik. Igaz, ez még most sem tökéletes, de néha már teljesen boldognak érzem magam mellette. Igen tudom, hogy szánalmas vagyok, de 27 éves koromig egyedül éltem, és azt nem akarom mégegyszer. Igen, tudom, egy nem megfelelő kapcsolatban élek, csak azért, mert gyáva vagyok, és félek az egyedülléttől. De legalább szeretem a páromat, és Ő is szeret engem, még akkor is, ha tényleg senkinek nem tudom megmagyarázni, hogy ez miben nyilványul meg. Velem van, nem csal meg, kedves, fogja a kezem ha kell... Tudom, ez nem sok, de van akinek még ennyi sincs. Nem akarok újra olyan lenni.
Tudom, szerencsétlen tipikus 30 éves nő vagyok, aki csak arra vágyik, hogy férjhez menjen és gyereket szüljön. Én vagyok az a szörny, akitől rettegnek a férfiak. Sajnos azt hittem eddig, hogy minden rendben lesz, ha eddig együtt voltunk, és megszoktuk az életet egymás mellett, akkor ez már jó lesz. Eddig is beszéltünk már a jövőről, mindig mondta, hogy szeretne majd gyerekeket, egyszer majd újranősül (8 hónappal azelőtt vált el, hogy megismertük egymást). Ez eddig így volt, nyugodtan éldegéltem vele, úgy éreztem, hogy van jövője a kapcsolatunknak. Soha nem siettettem, soha nem adtam ultimátumot, kész voltam/vagyok időt adni neki, ha kell, még éveket is. De már két és fél éve vagyunk együtt, és konkrétan megkérdeztem, Ő is úgy érzi-e, hogy van jövőnk (Nem azt mondtam, hogy holnap vegyen el, csak szerettem volna tudni, a hülye női kérdést, hogy tartunk-e valamerre, és merre?)? És akkor néhány hete kategorikusan kijelentette, hogy nem szeretne megnősülni, "nem látja magát" egy házasságban velem. De szeret, és így, ahogy most élünk, jó neki. Vagyis végül én kaptam ultimátumot. Belenyugszom, hogy így élünk, vagy mehetek, keressek olyan férfit, aki házasodni akar. Minden normális nő tudná, mi a teendő ilyenkor. Én is tudom. De nagyon félek. Egyrészt szeretem. Tudom, ezt senki nem veszi komolyan rajtam kívül de Ő akkor is igen drága nekem. Nem csak azért, mert Ő volt az első. Másért is szeretem, sok dologért. Nagyon kedves emlékeim, élményeim vannak ebben a kapcsolatban. Szeretek vele lenni, most már szeretek, és megtanultam mellette élni. De a családról és a gyerekekről nem tudok lemondani. Már csak esküvői ruhákat és gyerekekeket látok mindenhol. (Még nehezebb, hogy óvodában és iskolában dolgozom, kisgyerekek között.) Tudom, hogy a férfiak menekülnek egy ilyen nőtől. De hát minél inkább ködbe veszik az ember álma, annál jobban kapaszkodik bele, nem?
A lényeg, hogy tudom magamról, nem vagyok egy pasizós típus. Szégyenlős vagyok, és gátlásos, és fogalmam sincs, hogyan és hol kell ismerkedni. 27 évig nem volt senkim. Őt is egy ismerősnek köszönhetem, aki bemutatott minket. Magamtól soha nem mertem volna megszólítani, Ő meg se látott volna. Nagyon félek, hogy elhagyom, és soha nem lesz senkim. Egyrészt szeretem, és félek a fájdalomtól is (nyilván szakításom sem volt még, ha egyszer Ő az első...). És mi van, ha elhagyom, és jön valaki, akivel ugyanúgy élek 2-3 évig, és Ő se akar majd elvenni? És ha nem is fogom szeretni? Mi van, ha soha nem találok senkit, és megint egyedül maradok, és megint nem lesz senki, akihez odabújjak, akivel végigmenjek az utcán, akivel beszélgessek éjjel az ágyban, vagy aki elkészíti nekem a fogkefémet? Nem merem elhagyni, és fájna is elhagyni. Csak azért, hogy TALÁN, EGYSZER találhatok valakit. Én nem tudom, hogy kell találni valakit. Nem akarok egyedül lenni megint. De ezt az életet sem tudom már sokáig élni. Sajnos sírva fakadok a hülye babakocsiktól a kirakatban, meg a menyasszonyi ruháktól, meg a pici zokniktól meg hasonlóktól... Miért nem szeret engem valaki annyira, hogy keljek neki mint feleség? Én olyan keveset kérek az élettől. Csak ezt a két dolgot. Férjet, gyereket. Mindenkinek van körülöttem. Ők miért jobbak nálam? Hogy csinálták? Miért pont én vagyok ilyen szerencsétlen?
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

Mirror válasz 2011-10-26 21:05:44
Kedves Avokádó,

szeretettel köszöntünk a fórumon és hagy javasoljam - a Psyche hagyományainak megfelelően - a kölcsönös tegeződést.
Természetesen arra is van lehetőség, hogy a problémádat csak velem (vagy más segítővel) oszd meg, nick nevem + klikk bal egérgomb. Ez esetben az e-mail-ed közvetlenül hozzám fut be, s más nem olvassa. Örülök, ha írásaim alapján bizalmat érzel irántam, várni fogom az e-mail-edet és igyekszem segítségedre lenni, hogy a problémád mihamarabb megoldódjon.

Szeretettel:

Mirror
Előzmény: avokádó (2011-10-26 12:59:49)

avokádó válasz 2011-10-26 12:59:49
Kedves Mirror!

Szeretnék érdeklődni, hogy Ön emailban is fogad segítségkérést, vagy csak itt a fórumon lehet Önnek írni? Nekem fontos lenne, hogy bár névtelenül egy fantázia név alatt írva, csak Ön olvashassa az Én történetemet! Várom válaszát, remélve a segítségnyújtását!
Köszönettel: Avokádó
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

szivárvány666 válasz 2011-10-21 15:32:00
kedves mirror

nagyon szépen köszönöm a válaszod sokat segített.Igen mindenképp elgondolkodtató ez a dolog mert ez így nem kapcsolat.Jövőt már semmi képp nem tervezek ilyen emberrel eldöntöttem.Az igazság az,hogy neki már két nőtől van két gyereke is azokkal sem törődik...És az a családi ház amiben lakunk :(egy szobában..:)tele van tartozással a nővére,az ő és a faterjuk jó voltáb
ol,és ami vicces az az,hogy azt hiszik ennek nem lesznek következményei idővel,bank stb..Elég szövevényes élete van és már majdnem 40 éves...Mindegy nagyon köszi a válszt örülök hogy végre valaki meghallgatott.

Mirror válasz 2011-10-20 22:25:13
Kedves Szivárvány666,

amikor az ember belekezd egy kapcsolatba, az alapvető dolgokat az elején azért érdemes tisztázni. Például azt, hogy elég ciki együtt élni valakivel, akiről azt hiszed, hogy egyedülálló, közben meg jogilag házasságban él.
Ez azért nem valami korrekt dolog a részéről.

Szerintem az alapvető dolgokat azért el kell mondani a másiknak. S ezek az információk, amiket elhallgatott, eléggé fajsúlyosak.

Biztosan megrendült Benned a párod iránti bizalom mindazok után, amiket leírtál, legalábbis én erre következtetek.
Úgyhogy talán egy hosszabb, alaposabb és őszinte beszélgetés jót tenne ahhoz, hogy tisztán lássátok kettőtök helyzetét. Különösen igaz ez abban az esetben, ha komolyabb jövőt tervezel vele.
A másik, hogy természetesen tarthatja a kapcsolatot a volt feleségével, miért is ne, de ennek is megvannak a maga ésszerű keretei, ami a privátszférátokat (ami kettőtöké) már nem sérti.

Én magamban azért feltenném azt a kérdést, hogy mennyire tervezhetek közös jövőt olyan emberrel, aki ilyen mértékben nem volt korrekt. Ezt a részét a dolognak Neked kell mérlegelni.

A hiteltörlesztésre ez ugyanúgy vonatkozik. Amikor kimondták a válást, ott fehéren-feketén le vannak írva a felek (volt házastársak) jogai és kötelességei. A hölgy azt szeretné, ha … itt azért ennyi nem elég. A párod meg azt gondolom, nem ártana, ha helyre tenné a dolgait, ha közös jövőt akar Veled. És persze az őszinteség sem hátrány, mert hazugságokra sem kapcsolatot, sem esetleg házasságot vagy közös jövőt sem lehet alapozni.

Szeretettel:

Mirror

Előzmény: szivárvány666 (2011-10-20 21:34:07)

szivárvány666 válasz 2011-10-20 21:34:07
Kedves Mirror!
Nekem is a párkapcsolatommal van gondom,ami már a tűrőképességem határait feszegeti,és ebben szeretnék tanácsot,segítséget kérni.A történet úgy kezdődött,hogy egy chat-en ismertem meg a párom.Nagyon jól elbeszélgettünk,pár dologban ősziote volt hozzám,s mint utólag kiderült,több dolgot nem említett.Aztán találkoztunk s komolyra fordult a kapcsolat,segített az albérletem fizetni,meg anyagilag,mivel én külföldön dolgoztam,s őt ez zavarta,így haza csalt.70kilóméter távolság volt közdtünk,pár hónapig lejárt,aztán hozzá költöztem.És lassacskán kezdtek kiderülni az ügyes bajos dolgai,még az is,hogy az alatt az idő alatt,amig nekem udvarolt,stb neki felesége volt,akitől időközben elvált.Már nála laktanikor kimondták a válást.Majdnem 3 éve vele vagyok,de az exe azóta nem hagy minket nyugton. Mivel a hölgyemény a házasságuk alatt vett fel személyi hitelt,azt a páromék házára költötte.Most szeretné,ha a higel felét a párom fizetné.Ez eddig jogos,csak az a baj,hogy egyre többet követel,s már úgy,hogy kigyúrt emberkékkel jön a lakásunkra. S én is veszélyben érzem magam,nem tudom tűrjek e a végtelenségig,vagy költözzek haza a szüleimhez kezdjek új életet?30 éves leszek még talán nem késő gyerek hál isten nincs.Elnézést ha hosszúra sikerült.Várom válaszod,köszönöm:)
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

Mirror válasz 2011-10-19 22:03:19
Kedves Szivárvány666,

azt nem tudom, hogy a fórumra írtál-e, vagy pedig e-mailt esetleg nekem, de az írásod egyik helyen sem jelent meg.
Ezért arra szeretnélek kérni, hogy ha gondolod, a problémádat írd meg e-mailben vagy pedig ismételten írd meg a fórumra.
Előfordulhat, hogy ha a fórumra írtál, azt még a regisztrációd aktiválása előtt tetted meg, így az nem jelenik meg.
Tehát arra kérlek, hogy ha a regisztrációdat már aktiváltuk, akkor írhatsz a fórumra, de írhatsz közvetlenül nekem is. (Egérgomb, jobb klikk).

Szeretettel:

Mirror
Előzmény: szivárvány666 (2011-10-18 23:36:14)

Előző | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 Következő
Új Hozzászólás
Google PageRank