|
|
|
Párkapcsolati problémák
Vissza a témákhoz
Új Hozzászólás
| Előző | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 Következő | | szivárvány666 | válasz 2011-10-18 23:36:14 | | Kedves mirror! Szeretném megkérdezni,hogy én miért nem kapok választ? | Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése |
| | Mirror | válasz 2011-09-17 00:39:06 | Kedves Mezei Virág,
nem vigasz, biztosan küzdenek, hiszen nem mindenki alkalmazkodik egyforma könnyedséggel egy - egy újabb élethelyzethez (még akkor is, ha azt maga választotta).
Talán csak több időre van szüksége ahhoz, hogy megnyíljon és fel tudjon oldódni, s megkönnyíti a helyzetet, ha ezt folyamatosan megtapasztalhatja a környezetedben.
Nem attól fél, gyanítom, hogy a "rossz az elmúlt", hanem esetleg sokkal inkább attól, hogy ez újból bekövetkezhet,
Ismered a mondást: "aki egyszer megégette magát ..."
Szóval életkortól teljesen függetlenül innen is következhet bizalmatlansága, ami remélhetően idővel fel fog oldódni és kölcsönösen meglátjátok egymásban a társat, akire bátran számíthattok. És itt nem az életkoron van a hangsúly ...
Ápoljátok a kapcsolatot, s tegyetek meg mindent azért, hogy az esetleges problémák ellenére vidám és oldott légkörű legyen az együttélésetek.
Egy - egy kezdeti problémából azt a következtetést szerintem nem szabad levonni, hogy "nem állsz/álltok" készen a házaséletre, hiszen ha az idővel megoldódik, pláne ha megoldjátok, akkor az nagyon is azt jelenti, hogy idővel a későbbi problémákat is jó eséllyel meg fogjátok tudni oldani.
Szeretettel:
Mirror
| | Előzmény: virg.mezei (2011-09-14 13:10:29) |
| | Hirdetés | | |
|
| | virg.mezei | válasz 2011-09-14 13:10:29 | Kedves Mirror!
Köszönöm szépen a válaszodat. Most már egy kicsit megnyugodtam, sikerült megbeszélnem vele azt ami bántott, talán meg is értette. Remélem.
Teljesen igazad van, én tudom. Soha nem szoktam ilyen oldalakat látogatni, önbizalomban és erőben sem szenvedek hiányt, de a múltkor nagyon elkeseredtem. Az optimizmusim nagyon elhagyott, azt éreztem , hogy mindennek én vagyok az oka, és még nem is vagyok, állok készen a házaséletre.
Holott ez közös döntésünk volt, és igazán szeretjük egymást. Én úgy gondolom, hogy a férjem csalódása nagyban megváltoztatta az élethez való hozzáállását, ennek látványos jelei vannak, a környezetünk is ezt tapasztalja. A barátai (az összes fiú) is azt mondják, hogy nagyon jó hatással vagyok rá, mindig támogatnak engem. Azt hiszem a csalódás miatt nem mer teljesen lelkileg megnyílni nekem, mert így érzi magát biztonságban, szerintem félne az újabb, ha nem is annyira durva csalódástól.
Ha valami komolyabb problémája van, nem mindig mer megnyílni előttem, mindig faggatom nagyon sokáig, mie elárulja hogy mi a baj. de ha megtörik a jég, olyan "ügyesen" beszél róla, hogy öröm hallgatni. Tudja hogy rám számíthat mindenben, mégis olyan nehéz ez neki. Miét lehet ez? Nem mer bízni bennem, vagy inkább fél?
Hogyan lehet ezt egy közel 30 éves férfinek megmagyarázni, hogy a rossz már elmúlt. Tudom, hogy a szíve legmélyén tudja ezt, csak mégis fél. Vagy nem értem. Hiszem amúgy olyan harmónikus a kapcsolatunk, hogy kívánni sem tudnék jobbat. Csak merné elengedni magát.
Jajj, csak nekem vannak ilyen hülye problémáim, vagy más is küszködik ilyen nehéz lelkű pasival?
eddig minden vágyam valóra vált vele kapcsolatban, csak egy kicsit lenne nyitottabb! Hogyan lehet ezt elérni?
| | Előzmény: Mirror (2011-09-13 22:06:16) | Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése |
| | Mirror | válasz 2011-09-13 22:06:16 | Kedves Mezei Virág,
sokszor akkor jelennek meg újabb gondok, ha a pár kimondja a "boldogító igent" és elkezdődik egy közös élet. Ilyenkor sok kapcsolat egyensúlya felborul, ami nem feltétlenül baj, ha helyette egy újabb egyensúlyi helyzet jön létre, ami akkor egészséges, ha mindkét fél azonos jogokkal és kötelességekkel rendelkezik, más szóval egyenjogú és egyenrangú társ lesz.
A házasságot felnőtt fejjel kötjük (érzelmileg felnőtten), s ha a férjed kimondta, pontosabban felvállalta a hűséget, akkor fontos lenne, hogy azt be is tartsa, de bizonyítania már nem a családtagjaid irányában kell, hanem Neked és önmagának, hogy a szavai érnek is annyit, mint a tettei.
Mivel évszámot nem írtál, úgy az esküvőtök idén nyáron volt, s ez nem volt túl régen, egy ilyen kilengést nem könnyű sem tudomásul venni, sem helyrehozni. Bízom benne, hogy átgondolta a dolgot,s komolyan veszi aszt, amire ígéretet tett, mert a felnőttség azért valahol itt kezdődne.
A lakás kérdése ugyancsak: ha úgy gondolta, hogy megnősül, akkor az "Adj helyett magad mellett" régebbi Bikini szám címét idézve azzal egészíteném ki, hogy "... meg a lakásban is..."
Mert eddig csak róla szólt a legénylakása, s következő lépés talán az lehetne, hogyan lehetne ebből közös otthont kialakítani.
Ez az elképzelésem szerint a következőként nézhetne ki:
Van egy sarok, kuckó, ami csak az övé, az ö dolgaival és van egy, ami csak a Tiéd, a Te személyes dolgaiddal, s a lakás más része funkciójában közös lenne. Persze, a döntés a Tiétek.
Furcsa lehet ezt így olvasni, de az embernek vannak territoriális szükségletei (ahogy az őt körülvevő térhez viszonyul), s ha ezek komolyan csorbulnak, akkor öntudatlanul is sok konfliktust okozhatnak, s sokszor ennek az oka ki sem derül.
Ha felvállalta a kapcsolatotokat, akkor gondolom, azzal is tisztában kell lennie, hogy itt már egy közös életről van szó, s ez nem jár ugyan teljes önfeladással (s ez nem is szerencsés), de fizikailag is méltó helyet kell kialakítani a választott társa számára. Hiszen itt már ő nem agglegény, hanem választott társ és férj.
Az ezzel járó konfliktusokat pedig jobb megbeszéléssel megelőzni, de legalábbis idejében kezelni, például közös tervezéssel, sok beszélgetéssel, mert el tud mérgesedni idővel ez a helyzet, ha most nem változtattok rajta.
Szeretettel:
Mirror
| | Előzmény: virg.mezei (2011-09-12 13:38:00) | Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése |
| | Mirror | válasz 2011-09-13 21:32:13 | Kedves Cassandra,
nagyon köszönjük a jókívánságokat.
Bízom abban, hogy a helyzeted összetettsége ellenére is tudtunk - még ha igen szerény mértékben is - de esetlegesen újabb szempontokat vagy támpontokat nyújtani.
Szívből kívánom, hogy problémád megnyugtatóan rendeződjön, s ha az Élet úgy hozza, az oldalhoz bármikor fordulhatsz.
Szeretettel:
Mirror | | Előzmény: Cassandra (2011-09-13 13:38:49) |
| | Cassandra | válasz 2011-09-13 13:38:49 | Kedves lelkisegély oldal
megköszönni jöttem most az elmúlt hetek leveleit. nagy segítség volt nekem, hogy ismeretlenül is kiönthettem Nektek a lelkemet... hogy leírhattam mindent, panaszkodhattam, mesélhettem. úgy érzem mindent elmondtam ami elmondható és ti mindenre válaszoltatok ami megválaszolható itt és most, ebben az életszakaszban. kívánjatok nekem erőt és szerencsét, és én is ezt kívánom Nektek nehéz de csodálatos és nélkülözhetetlen munkátokhoz. Cassandra | Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése |
| | Feri1973 | válasz 2011-09-13 06:48:32 | Szia!
Bár én is segítségért fordultam ide, de azért a te problémáddal kapcsolatban sajnos eléggé tapasztalt vagyok. Így veszem a bátorságot, hogy tanácsot adjak neked! De tudnod kell, hogy a problémáitok megoldásához a férjedre is 100%-ig szűkség van! Az első lépésben meg kellene próbálnod komolyan elbeszélgetni vele. Ha ez nem vezet, eredményre vagy nem érzi úgy, hogy szűkség lenne, erre a beszélgetésre akkor marad a párterápia. Nekem ez bevált! De nagyon fontos hogy a terápián nagyon őszinték legyetek és kitartók, mert a terápia egy hosszú folyamat és csak a helyes utat mutatja meg, de helyettetek nem oldja meg a problémákat. A tanácstalanság rovatban olvasd el nyugodtan az én esetemet és gondoljátok át. Nem is hinnéd, hogy egy kapcsolatot mennyire reménytelen helyzetből is helyre lehet hozni, na persze ha mind a két fél szeretné.
Esetleg meg tudom adni annak a számát, akihez jártunk, de tudnod kell, hogy sajnos nem ingyenes.
Tisztelettel: Feri
| | Előzmény: virg.mezei (2011-09-12 13:38:00) |
| | virg.mezei | válasz 2011-09-12 13:38:00 | Sziasztok!
Ma találtam rá erre az oldalra, mert már végképp el vagyok keseredve és segítségre lenne szüksége. Július 30-án házasodtunk össze életem szerelmével, akit mindenkinél jobban szeretek. A mi kapcsolatunk elindulása nem mondható mindennapinak. A lényeget említem csak. Mikor először megláttam őt, szerelem volt első látásra, nem hittem hogy létezik ilyen érzés. Teljesen belezúgtam, ismeretlenül is. Aztán végülis az ő kezdeményezésére összejöttünk, én voltam a legboldogabb ember a világon. Éreztem rajta hogy ő is szeret, csak nem olyan szenvedéllyel, mint én.Aztán sajnos nagyon csúnya módon szó nélkül otthagyott, visszament az előző barátnőjéhez, akivel előtte nagyon sokáig voltak együtt. Aztán a sors megbosszulta tettét, mert a barátnője megcsalta, terhes lett egy másik pasitól, és az én drágám kirakta a szűrét. A csaj szó nélkül távozott, a másikkal akart lenni. Mikor aztán az én férjem kilábalt ebből a csalódásból, ismét felvette velem a kapcsolatot. Én "gyűlöltem" teljes szívemből, nem álltam szóba vele, bár még akkor is szerettem. Nem gondoltam volna annak idején, hogy ilyen aljas tettre képes lesz, mert amúgy egy nagyon érzékeny srác. Szóval addig, addig ostromolt, beszélgettünk, bizonyított előttem nagyon sokat, hogy tényleg szeret, nagyon sok mindent ki kellett állnia, hogy bizonyítsa hűségét nekem, és a szüleimnek meg a tesómnak is. Nem nagyon akarták ők, hogy visszafogadjam, de aztán bizonyítot nekik is. Szó, mi szó már négy éve vagyunk együtt, és most összeházasodtunk. Nagyon bolgog vagyok vele, rettenetesen szeretem és látom rajta hogy ő is igaz szívvel szeret. Ez mind szép és jó csak sajnos előjöttek a gondok. A házasságunk előtt ő a saját kis házában önállóan élte a kis életét, nem szólt bele senki, hogy mit és hogyan. De ugye odaköltöztem én, és szerintem még mindig fél. Tudom hogy nem szokta még meg ezt a helyzetet, mert én sem. Bár azelőtt nagyon sokat voltam nála, azért ez más, hogy most már véglegesen ott lakom. Ugye én szépen berendezkedtem, összepakoltam mindent egy agglegény srác házában. Összepakoltam a konyhán, és az a baja, hogy ő semmit nem talál. Szinte mindenbe beleköt, ami az ég világon lézetik, mert neki semmi nem jó. Ha megbánt a viselkedésével, akkor is neki áll feljebb, hogy miért sértődök meg. Ezt egyszerűen már nem bírom, sokszor csak bőgni tudnék ezen az egészen, mert nagyon bánt. Az hogy az érvényesülésemet kritizálja mindig. Én elhiszem hogy meg kell neki szokni a helyzetet, de ennnyire!? Egyszerűen már nem tudom hogy mit csinálok jól és mit nem, mert mindenért lecsesz, és ez nekem nagyon rossz. Néha azt gondolom, hogy nem is szeret, de a másik pillanatban meg odavan értem, és érzem hogy szeret. Ez kész őrület, ebbe rövid időn belül bele fogok őrülni. Már a munkahelyemen sem tudok rendesen koncentrálni, pedig a beosztásom miatt nagy szükség lenne rá. Szinte minde nap rettegek, hogy nehogy elcsesszek valamit, mert annak megint veszekedés lesz a vége. Egyszerűen nem tud tolerálni semmit, és nem tud egy kicsit alkalmazkodni hozzám, meg kompromisszumot kötni. Ha már két napig rendben van minden, akkor már nagyon rettegek a szívem mélyén, félek az újabb "semmin való " veszekedéstől.
Nem tudom mit tegyek, kérlek benneteket, aki olvassa adjon nekem tanácsot. Nagyon zeretjük egymást, de egyszerűen nem tudom, hogy hogyan értessem meg vele, hogy egy kicsit legyen nyitottabb, ne a rosszat lássa minde cselekedetemben, mert én tényleg nem akarok, és nem is teszek semmi rosszat. De ő mindenen nagyon kiakad, ha nem talál valamit. Ez csak mondjuk egy példa, hogy ha nem talál valamit, minde apróságon veszekedik velem. Meg kellene értetni vle, hogy már ketten vagyunk. de nem tudom hogyan nyomatékosítsam neki.
Aki tud, kérlek segítsen nekem.
Előre is köszönöm, ez az utolsó reményem. | Erre a hozzászólásra 2 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése |
| | Mirror | válasz 2011-09-11 21:02:54 | Kedves Cassandra,
ahogy írtad, a - most bajban vagyok a megnevezésekkel - párod, férjed, "ex-ed", komoly szerepet vállalna abban, hogy a gyerekek ne sérüljenek, vagy a lehető legkevésbé. Igen, érzik a hiányukat, s nagyon fontos, hogy még véletlenül se az a kép alakuljon ki - tévesen - bennük, hogy miattuk ment el az apjuk.
Azt mindenesetre érzékelik, hogy nincs jelen az életükben olyan gyakran, és úgy, ahogyan kellene, vagy ahogy ők elvárják. Szó sincs arról, hogy ellenük nevelnéd az Édesapjukat - éppen ellenkezőleg, még akkor is felmented Őt a gyerekeid védelmében a felelősség alól, amikor valójában apai szerepben és minőségben ott kellene lenni (persze, ha ez így lenne, szükség sem lenne magyarázkodásra, de most6 egy más kérdés).
Kettőtök kapcsolatának alakulásától függetlenül Ő mindig apa marad a gyerekek számára, s ezt kell, hogy lássák, érezzék és érzékeljék.
Soraidból következtetve azt látom, inkább lezárni készülsz a vele való kapcsolatot, ami érthető, mint ahogyan az is, ahogy a szakmádhoz viszonyulsz.
Ugyanis, amikor felvállalta a kapcsolatot, nagyon jól tudta, mivel foglalkozol és az várhatóan mivel fog járni. A kapcsolatot, a házasságot és a gyerekek vállalását ennek tudatában vállalta fel. A tények ismeretében akkor és ott, amikor ez eldőlt, mondhatott volna nemet is, de nem tette.
Már meg ne bántsak senkit, nem szándékom, de ahogy a bejegyzéseid elolvastam, egy kicsit az az érzésem, hogy ha a szakmád a harmadik gyereked, akkor a - férjed, párod, "ex-ed" - nem is tudom, hogy írjam, képletesen a negyedik?
Irigykedik a sikereidre?
Irigykedni könnyebb, mint mint megteremteni a saját sikerességét, még egy olyan speciális területen is, ahol dolgozol.
Sok energiát viszel ki a hivatásodba a kapcsolatodból?
Ez biztosan így van, de ezt eddig is tudta, abban a pillanatban tudnia kellett, mivel fog járni, lévén ismerte az a területet, amivel foglalkozol, így utólag reklamálni nem igazán ildomos.
S hogy nem kap elég figyelmet és szeretet? A kapcsolat jelen szakaszában ez biztosan így lehet, de mit vár egy férfi akkor, ha az ágyban - ami nem megy, azt ne erőltessük - jelszóval kivonul a hálószobából?
Mirror
| | Előzmény: Cassandra (2011-09-08 21:34:32) |
| | Hirdetés | | |
|
| | iksz | válasz 2011-09-11 15:13:40 | Érthető a bizonytalanságod, hiszen volt a család, ahol te vihetted tovább az üzletasszonyi ambícióidat, mert a gyerekek nevelésében ott állt melletted valaki; és most ez az munkamegosztás borult fel, mindent neked kell majd megszervezni.
Úgy gondolom, nem kell tartanod attól, meg tudsz-e felelni ennek a kihívásnak, mert neked nem muszáj a mások által bejárt utat reprodukálnod. Megkeresheted a saját megoldásaidat, amiben szerepet kap az ex is, hiszen a látottak alapján számíthatsz rá. | | Előzmény: Cassandra (2011-09-08 21:34:32) |
| | Cassandra | válasz 2011-09-08 21:34:32 | Sziasztok
én úgy érzem, hogy apaként nagyon is meg akarja oldani a helyzetet, törődik a gyerekekkel, a jövőjükben is ott látja magát, és valóban,talán még inkább szorgalmazza a rendszeres együtt létet velük, mint amikor még azt "játszottuk", hogy jó a házasságunk. A megbeszélésekkel sincs semmi baj,sőt, kettőnk közül inkább én voltam az, aki már nem akart annyit "rágódni" folyton, nem akart permanensen lelkizni esténként. Szóval ezzel nincs baj. Egyszerűen csak azzal kell szembe nézni, hogy ő ezt nem akarja,engem, a helyzetet nem akarja. Tegnap is beszélgettünk, mert én most tényleg járni is alig tudok, ha nem a gyerekekről van szó, és azt mondta, a szakmámból adódó bonyodalmakat nem bírja egyszerűen elviselni. Hogy az ő szeretetigényével én túl sokat "viszek ki" a kettőnk közötti kizárólagos szeretetből szerinte. Szóval, ez igaz, hogy én amikor dolgozom, ami egy szenvedély, sokszor érzelmileg is hetekre kifordulok itthonról, ez nem jelenti azt, hogy nem szeretem a családomat mindennél jobban, de akkor, egy nehezebb héten tényleg oda kell tegyem magam érzelmileg is. Aztán ez lecsillapodik és újra itthon vagyok. De ebből a szempontból nekem egy kicsit kettős az életem. De hát valahogy úgy gondolom, egy üzletembernek is lehetnek olyan hetei, tárgyalásai, amikor maximálisan a szakmájára kell koncentrálnia, nem? Amikor ott jár az agya a vasárnapi ebéd alatt is. Vagy rosszul látom ezt? Azon kívül én nem árultam zsákba macskát, mindig is tudta, hogy mivel foglalkozom. Ebből nem tudok engedni, mert ez az életem egyik tartópillére, a hivatásom. Lehet, hogy titokban féltékeny volt rá, hogy nem csak ő van... de ezzel nem tudok mit kezdeni, ez ügyben nem tudok változtatni, vagy ígérni bármit... mert ismerem magam és tudom, hogy nekem a szakmám a harmadik gyermekem. Egyformán fontos. Szóval ő most sokkal stabilabb mint én, bár úgy látom, komoly lelkiismereti problémát okoz benne, hogy látja, hogy én padlót fogtam. Meg hát az az igazság, hogy most az elszakadásnak abban a stádiumában vagyok, amikor nem nagyon akarok vele kommunikálni. És ezt meg nem érti, mert eddig is napi 3-4szer felhívott, vagy hívtuk egymást,most meg nem akarom felvenni, nem hívom csak napi egyszer a gyerekek miatt, vagy sms-t küldök, hogy minden oké volt. Ja, és tegnap nagyon leszidott, hogy amikor a kislányom (háromésfél éves) megkérdezte, huszadszorra is, hogy hol van apa, akkor azt válaszoltam rá, hogy "apa elköltözött, messze dolgozik, most így fogunk élni, de apa mindennél jobban szeret titeket és a családját, és nagyon sokat jön majd hozzánk". Ő úgy érezte, hogy ez felesleges mert úgy is sokat jön és így csak a gyereket tudatosan leválasztom őróla és majdhogynem ellene nevelem. Pedig szerintem ez nem igaz, én mindig csak szuperlativuszokban beszélek nekik az apjukról, de hát valamit csak mondanom kell, hogy miért nincs itt SOHA reggelente, és este is mondjuk heti háromszor. Nem hiszem el, hogy nem érzik a gyerekek, hogy valami megváltozott, és nem akartam bennük ezt a lappangó feszültséget. Kislányom másnap a kocsiban megkérdezte, hogy "de apa ugye szeret minket" én meg öt percig hosszabbítottam neki, hogy "mindennél jobban", és úgy látom, ez megnyugtatta, megértette. Ezzel ugye nem nevelem az apja ellen? Sosem tennék ilyet, a gyerekeim érdekében nem!!!!!! | | Előzmény: Mirror (2011-09-05 23:18:28) | Erre a hozzászólásra 2 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése |
| | Mirror | válasz 2011-09-05 23:18:28 | Kedves Cassandra,
azt hiszem, legalábbis a soraidat olvasva, hogy férjed tényleg nem "partner", s így vagy úgy, de megtalálta a kibúvót a közösen vállalt felelősség alól. Ez sokszor rejtett módon történik, s nincsenek kezdetben nyilvánvaló jelei.
Ez a dolog egyik vetülete.
A másik, hogy az apaszerep alól viszont nem bújhat ki - két kis gyerekért nagyon is felelősséggel tartozik. Ez annak az esete, amikor a szülői és a házastársi szerepek szétválnak egymástól.
Szó sincs arról, hogy bármilyen értelemben "becsapnád" a gyerekeket, dehogyis, hiszen óvod őket minden lehetséges módon.
Azt kicsit furcsálltam, hogy éppen a tudatosságodat "rótták fel" Neked, vannak helyzetek, amiben a tudatosságra meg az értelmes tervezésre is nagy szükség van.
Soraidból úgy érzem, Te nagyon is felelősségteljesen és éretten viszonyulsz ehhez az egyébként nagyon nem könnyű helyzethez, ugyanakkor fontos lenne azt is tudni, hogy a férjed hogy látja mindezt. Partner vagy partner lenne az őszinte párbeszédben? Hiszen az közös érdek, hogy mindannyiótok sorsa megnyugtatóan alakuljon, s ehhez az Ő erőfeszítésére is szükség van, s ebből a helyzetből nem vonulhat ki, hiszen Neki is van felelőssége abban, ahogyan ez ideáig alakult és abban is, hogy hogyan alakul a folytatás.
Partner lehet abban, hogy ezt őszintén - s nem feltétlenül az indulatok szintjén - mindezt megbeszéljétek? Abban partner tud lenni, hogy olyan megoldás szülessen, ami mindannyiótok számára megnyugtató módon, de legalábbis az adott helyzetet tekintve a lehető legkisebb sérüléssel járjon?
Szeretettel:
Mirror | | Előzmény: Cassandra (2011-09-04 23:42:30) | Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése |
| | Cassandra | válasz 2011-09-04 23:42:30 | Nem, nem akarok én hazudni nekik. És sajnos már az is világos, hogy nincs is eldöntendő kérdés: a férjem nem akarja ezt az egészet. Tulajdonképpen azt hiszem így akarta... ezt akarta, talán nem egészen tudatosan, de az elmúlt egy év így visszanézve arról szólt, hogy ő hogyan rázta le magáról a felelősség béklyóit. Ő most remekül van. Boldog. Az én állapotom hullámzó. De meg fogok erősödni, muszáj lesz.
Igen, átgondoltam, mindent átgondolok mindig, volt néhány hét amikor pszichológushoz jártam (amikor először elköltözött a férjem, még múlt decemberben) és ő legfőbb hibámnak épp ezt rótta fel, hogy túlságosan racionális és tudatos vagyok sokszor. Ennek egyébként némileg azért ellentmond például ez a nyári kaland azért :))), de valóban, nem tehetek róla, nekem az agyam rögtön kidobja a "megoldásokat", egyszerűen nem tudok nem a következményekre gondolni, nem tudok "sodródni", nem tudok nem hosszú távon gondolkodni az esetek legnagyobb részében. Nem tudom, hogy ezen kell-e, lehet-e változtatni, a mostani helyzetemet is azt hiszem nagyon éles megvilágításban látom... és épp ezért nehéz hinni még bármiben. Holnap kezdődik az oviba szoktatás, hazajött a férjem két napra emiatt.. nagyon furcsa és nehéz, felkavaró, hogy egyáltalán nem tudom, hogyan is kellene viselkednem vele... Esti rutin, oké... és utána? Ideges egymásnakfeszülés, aztán ő elnézést kért... és megittunk együtt egy sört. Aztán ő mostmár alszik, én meg megint nem tudok, azt sem tudom, ha felsír valamelyik, ki megy majd be éjjel hozzájuk? Felbomlott a régi rendszer, de még nincs új, ha egyedül vagyok evidens, hogy kire tartozik.. de ez most, ezek a helyzetek olyan "senki földje" szituációk, nem tudok velük mit kezdeni... csak felkavar. De közben meg ugye, a gyereknek fontos, azt hiszem, hogy itt legyen.. úgy várta, még nem is tudja, hogy mostantól nem igazán élnek majd együtt apjukkal... jaj, ezt sem tudom, nem tudom hogyan kell megmondani nekik. Tudom, az ő kis szintjükön.. tudom, egyenesen, őszintén... de nem visz rá a lélek egyszerűen.. ez azt jelenti, hogy még én sem engedtem el, igaz? Igaz... Csak azt nem tudom, ha majd elmúlik nála a szerelmi hév, mert ELMÚLIK, ha jön a Karácsony... nem fogja-e nagyon megbánni, amikor majd VALÓBAN rádöbben, hogy vége.. ha jön a magány... a gyerekek nélküli hétköznapok. Akkor mi lesz... aztán lehet, hogy akkor fogok végképp csalódni benne, mert nem bánja meg akkor sem, mert örül, hogy megmenekült... nem tudom. Keresném magamban a csöndet, de csak néha megy. Pillanatokra. És sosem éjjel... éjjel csak a gondolat-madarak köröznek fölöttem. | | Előzmény: Mirror (2011-09-04 00:28:17) | Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése |
| | Mirror | válasz 2011-09-04 00:28:17 | Kedves Cassandra,
azt gondolom, mindenkinek a saját problémája a legfontosabb, ezért nem túl szerencsés összevetni a különböző problémákkal küzdő emberek helyzetét a Tiéddel.
Azt gondolom, bizonyos dolgokat nagyon is reálisan látsz, s végig az volt az érzésem, ahogy a bejegyzéseidet olvastam, hogy magadban ezeket a kérdéseket és problémákat már több soron átgondoltad, s a lehetőségeket is (persze tévedhetek).
Én nem állítom azt, hogy könnyű helyzetben vagy, függetlenül attól, hogy - ahogy írod - meg van mindened. A bejáratott élet nem jelent feltétlenül boldog életet, legfeljebb valamiféle stabilitást, de gondolom, ezt Te sokkal inkább érzed.
Hogy a házasság valamiféle intézményes hazugság-e? Ez egy érdekes kérdés. Láttam nagyon jól működő, több évtizedes házasságokat, szeretetben, szerelemben és harmóniában. Meglepő, de ilyen is létezik. És láttam ugyancsak több évtizedes házasságokat, ami fojtogató, lélekromboló, s ahonnan – így vagy úgy csak menekülni lehet. S olyanokat is, akik csak a gyerekek miatt maradtak együtt, s ezek a gyerekek ma ezerféle lelki problémával küzdenek, a szülők hivatalosan nem váltak el, de lelkileg már régesrégen. Láttam válásokat és utána sikeres újrakezdést és boldog párkapcsolatot, meg válásokat, amik után az egykor szeretett és választott társak lelki roncsként botladoznak tovább az életben, vagy éppen egyik kapcsolatból a másikba ugranak bele, amiben gyakran méginkább sérülnek. Meg külső kapcsolatokkal terhelt – tarkított házasságokat, hallgatólagosan vagy nyíltan kimondott „nyitott házasságokat”. Szóval sokfélét.
A paletta széles és változatos, de gondolom, ezzel nem csak én vagyok így.
" ... 30 kerek évig és a családomban sehol de SEHOL nincs válás" – írod. De ez tényleg boldog házasságot is jelentett?
Az elvált szó ma valamiféle stigma, a kudarc (?) nyílt felvállalása, a kifelé boldog családnak mutatott kép sokféle belső tartalmat takarhat, ami nemegyszer merő képmutatás. Szóval, nem tudom, melyik a deviáns valójában …
„tényleg, remekül vagyok, puszta önsajnálat az egész, egoizmus, igaz?”
Azt, hogy hogyan vagy, nyilván Te érzed a leginkább, de a legelső bejegyzésedből nem ezt olvastam ki. Szerintem Te a problémádat nagyon is reálisan érzékeled, még akkor is, ha egyelőre egyértelmű és jó megoldás nincs erre a helyzetre.
Amikor Hozzád méltó partnerre gondoltam, nem azt értettem alatta, hogy tökéletes legyen. Sokkal inkább azt, hogy elég jó legyen ahhoz, hogy egy közös élet elképzelhető legyen vele.
A Veled egykorú férfiak – ahogy írod – zömében stabil kapcsolatban élnek. Nagy átlagban ez biztos így is van, de azért érdemes nyitott szemmel járni. S aki egyedül él, sem feltétlenül deviáns vagy antiszociális. Miért lenne az?
Hiteles mintát hiteles szülő nyújthat. Ez a párkapcsolati mintára is vonatkozik. Más szóval egy gyereknek kell az az élmény, hogy az apa és az anya jelen van az életében és szeretik is egymást (a gyerek ezt megérzi, s akkor elhiszi, hogy a párkapcsolat, a házasság egy vonzó és jó dolog). Persze, minden Tőled telhetőt megtehetsz (és úgy érzem, meg is teszel) azért, hogy a gyerekek ne sérüljenek, mégis azt gondolom, hogy ez a minta nem pótolható. S hogyan tudnál olyan mintát hitelesen közvetíteni, amiben Te magad sem hiszel?
Mindezek ellenére azt gondolom, a legkisebb rossz az, ha a gyerekek megkapják a stabilitást és a biztonságot, megkapják a szükséges védettséget, minden értelemben. Ez korántsem az optimális megoldás, de a jelen helyzetben talán ez a leginkább elfogadható.
De bennem azért az is felvetődik, hogy a gyerekek egyszer – s manapság különösen gyorsan – felnőnek és mindez egyszer majd tudatosul bennük – az, hogy a gyermekkoruk egy része hazugság volt. Kérdéseket fognak feltenni és erre őszinte válaszokat fognak várni.
Szeretettel:
Mirror
| | Előzmény: Cassandra (2011-09-03 23:04:06) | Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése |
| | Cassandra | válasz 2011-09-03 23:04:06 | ezzel nincs problémám, bejáratott rendszer szerint élünk-éltünk már egy éve van egy "fizetett nagyi" aki nélkül leállna az élet... viszont az előbb beleolvastam egy másik fórumba, a bipoláris depresszióban szenvedők kértek ott segítséget... és eléggé elszégyelltem magam. nincs jogom rosszul érezni magam, amíg mindenem megvan, beleértve MINDENEK ELŐTT a gyerekeim egészségét. tényleg, remekül vagyok, puszta önsajnálat az egész, egoizmus, igaz? majd lesz valami. és ha egyedül, hát egyedül. akkor tehát ha őszinte és nyugodt vagyok a gyerekekkel, ha nem terhelem rájuk a szülei közötti esetleges feszültségeket, ha apjuk-anyjuk megmarad az életükben... ha biztos és kiegyensúlyozott rendszert alakítok ki az életükben, amelyben stabilan és renszeresen (ha néha egy kicsit keveset is) de ott vagyok, ott vagyunk, akkor ugye nem lehet baj? akkor ugye van esélyük a boldogságra és főleg tudnak majd hinni a saját kapcsolataikban? magyarán: nem lesznek olyan kiábrándultak, mint most én vagyok? (pedig a szüleim minden krízisüket megoldották, és egészében véve boldog házasságban éltek apám haláláig, 30 kerek évig és a családomban sehol de SEHOL nincs válás. ellentétben a férjem családjával, ahol mindenki feladta). mit kell tenni a gyerekekért? őszintén, nyíltan, egyedül...
| | Előzmény: iksz (2011-09-03 16:49:51) | Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése |
| | iksz | válasz 2011-09-03 16:49:51 | Az előző beírásodnál jutott eszembe: a gyerekek – bármilyen korúak is – az őszinteséggel járnak legjobban. Nem arra van szükségük, hogy azt lássák: minden rendben; elég, ha azt látják, hogy a szülők szembenéznek a nehézségeikkel, és okosan, mindenki számára a lehető legemberibb módon oldják meg.
A te nehézségeid most két szálon futnak(minimum). Lehetne esetleg csak az egyikre – a jelenlegi kapcsolatod lezárására – koncentrálni. Megtervezni, ha egyedül maradsz a gyerekekkel, hogyan oldod meg, hogy a saját szabadságigényed se sérüljön, és ők is megkapják azt a törődést, ami jár nekik. Nem mindig kell az anyuka jelenléte, de mindig kell, hogy ő biztosítsa egy megbízható ember jelenlétét.
| | Előzmény: Cassandra (2011-09-03 15:08:37) | Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése |
| | Cassandra | válasz 2011-09-03 15:08:37 | nem direkt csinálom a fiatalabb pasizást. azért alakul azt hiszem így, mert egyrészt van a személyiségemnek -a két gyerek, a család és a nagy kihívást jelentő feladataim ellenére, vagy épp ezért- egy nagy lazaságot, sok nevetést, könnyedséget, időtlenséget igénylő része. másrészt pedig, a hozzám illő férfiak pillanatnyilag mind nősek. és gyermekük van. én pedig nem rombolok csak azért, mert az enyém nem működött... ráadásul valljuk be, melyik férfi cseréli be még, ha rossz házasságban is él, a saját gyerekét két idegen gyerekért? ez teljesen reménytelen. az én generációmban akinek még nincs családja, de minimum egy sok éves élettársi kapcsolata, az, valljuk be, valószínűleg antiszociális, még nyilvánvalóbb, hogy nem kell neki ami velem jár. nna, akkor mit tehetnék? evidens, hogy azokra figyelek fel és azok figyelnek fel rám, akiknek ez még inkább belefér, vagy azok, akik még nincsenek rákényszerítve, hogy a holnapra is gondoljanak. élvezik amíg lehet a velem való találkozást, aztán lepattannak. végül is logikus, nem kell mellre szívni.
s hogy mit akarok egy párkapcsolattól... hát, amit a házasságomtól is szerettem volna, de nem tudom, hosszú távon alkalmas-e erre az emberi természet... intellektuális és testi összetartozást, bizalmat... biztonságot, kitartást... ilyesmit. nagy szavak, kevés tartalom :)))... és itt nem csak a férfiak "hódító" jelleméről beszélek. nem tudom, létezik-e hosszú távon valóban élő és értelmes, előre mozdító kapcsolat férfi és nő között. hogy nem egy nagy társadalmi egyezményes hazugság-e ez az egész családról alkotott kép és elvárás... hogy nem az-e a törvényszerű, hogy időszakokra összekapcsolódik két életút, amíg a célok közösek, s ha megtörtént, aminek meg kellett történnie, hát el kell engedni egymást. én most, így 37évesen, a hátam mögött ennyi tapasztalattal, megkockáztatom, hogy a szerelem múlékony illúzió, a házasság legfeljebb szükséges rossz, a fajfenntartás intézményesült rendszere, amelyben az egyik mindig alul marad és amelyben törvényszerűen mindent fel kell adnunk magunkból és ami a végén úgy is maga alá temet. egyszerűen, ha nem a gyerekekről lenne szó, ÉRTELMETLEN.
nem tudom kire lenne szükségem. egy méltó partnerre? de azt honnan látom, hogy az? mert értelmes? mert humora van? mert idősebb? ez a biztosíték? vagy, hogy szeret? és azt honnan tudom? sokszor mondtak már nekem ilyet, mégis egyedül vagyok. pedig Istenemre, elhittem :))
ki méltó partnere egy embernek? ki mozdítja előre? aki a családban hisz? akit a munka tüzel? vagy mindkettő? aki okos, jó humorú, türelmes, toleráns.. tehát a tökéletes férfi? de hogy lenne ilyen, amikor tökéletes nő sincsen, az ember maga tökéletlen, önző, én is, hát hogyne, nagyon is.
vagy ez úgy van, hogy minél idősebb az ember, annál jobban fél a magánytól, az egyedülléttől, s annál inkább képes megalkudni, kompromisszumot kötni... elfogadni azt is, olyat is, akit 10éve még észre sem vett volna, amibe sosem törődött volna bele... de hát ez szánalmas, nem igaz? ez egy ördöglakat és nincs kiút. hogy József Attilát idézzem:
"Kit anya szült, az mind csalódik végül,
vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni.
Ha kűzd, hát abba, ha pedig kibékül,
ebbe fog belehalni" | | Előzmény: Mirror (2011-09-02 23:49:40) | Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése |
| | Mirror | válasz 2011-09-02 23:49:40 | Kedves Cassandra,
köszönjük a leveled.
Rögtön feltűnt egy kifejezés, amire ha megengeded, néhány mondatban reagálnék. Az önmegvalósítás. Ha hűek akarunk maradni MASLOW eredeti (1954) modelljéhez, akkor láthatjuk, hogy az önmegvalósítás az emberi szükségletek hierarchiájában a piramis legfelső szintjén található, vagyis akkor működik valójában, ha előtte minden más szükséglet normális szinten kielégült (így a társas szükségletek, meg az én-es szükségletek szintjén is rend van). Mintha mostanában, ahogy tapasztalom, ez a piramis mintha a feje tetejére állt volna. Az önmegvalósítással kezdjük, aztán jön minden más. Nem mennék mélyebben bele, de azért felvetődött bennem, hogy az ember, amikor olyannyira „önmegvalósító”, akkor valójában ezzel a címszóval csak menekül a gondjai elől, önámítás, s amit csinál, az minden, csak nem önmegvalósítás. Szóval ez a fogalom is szép lassan devalválódott. Ezt nem valami didaktikai célzattal írtam, s nem is közvetlenül a problémád kapcsán, egyszerűen csak eszembe jutott.
De most nem is ez a lényeg, sokkal inkább az, mit tehetsz abban a helyzetben, ahogy vagy. Pontosabban, mit lehet kezdeni azzal a kapcsolattal, amiben élsz. A szó hagyományos értelmében sem házasságnak, sem családnak nem nevezném.
„azt mondta, ne erőltessük, ami nem megy…”
Jó szex nélkül nincs jó házasság (sem más párkapcsolat). És normális érzelmek nélkül sincs. Van ÉN és van a TE, de hol a MI, a kapcsolatotoknak a közös szegmense? Amitől tényleg kapcsolat egy kapcsolat? A férjed és Te társak vagytok valójában? A szó minden értelmében? Én nem úgy érzem. Úgy látom, sokkal inkább szétesett, több szinten is, ahogy leírtad.
”igazából nem is tudom, mi kellene nekem” – ez egy fontos kérdés. Erre mindenképpen választ kell találni ahhoz, hogy tudd, mit várhatsz el pontosan a választott társadtól – és Ő Tőled.
A másik része az aszimmetria. Ha kiindulva abból, hogy egy kapcsolatnak akkor jobbak az esélyei, ha a felek egyenjogúak és egyenrangúak, más szóval, „azonos súlycsoportba” tartoznak, akkor jó eséllyel megmarad a kapcsolat. Minden kapcsolatnak van valamilyen hatalmi egyensúlya – de csúnya ezt így leírni – s ebben a Te javadra billent a mérleg nyelve, de ettől még az egyensúly felborult. És ahogy olvasom, nem egy terület van, ahol sokkal sikeresebb vagy, s ezt a férfiak eléggé nehezen tűrik, de a nők nemkülönben, ha közben ők hordoznak minden terhet.
„ szeretném, ha barátsággá tudna szelídülni a férjemmel ez a dolog... ez jó ötlet?” Igen, de ezzel a házasság végérvényesen tönkrement. A barátság más kategória. Ezáltal lesz jobb esetben egy barátod, de az, hogy férjednek nevezd, szerintem édeskevés.
Küzdeni? Ezt nagyon reálisan fel kell mérni, mármint azt, hogy van-e még értelme ezek után egy több sebből vérző, aszimmetrikus, kihűlő kapcsolat újjáépítéséért küzdeni? Mindketten akarjátok? Hisztek benne, hogy működni fog? Van – e elég tartalék minden szinten az újrakezdéshez?
„mindig azt mondja, én nem tudtam őt úgy és annyira szeretni, ahogy neki arra szüksége lett volna”. Gyanítom, ez fordítva lehet igaz, talán Ő nem tudott annyira szeretni, amennyire Neked szükséged lett volna.
A sikeres, vonzó, kreatív, művelt és intelligens nők rendszerint előhozzák a férfiak rejtett komplexusaikat. Azt gondolom, könnyű lenne társat találnod, de sokkal nehezebb lenne Hozzád méltó, Veled „egy súlycsoportban” lévő társat / férjet találnod, olyat, ahol az erőviszonyok kiegyensúlyozottak és a kapcsolat, család, házasság minden szinten a helyére kerülne (mert ez most az én meglátásom szerint abszolút nem ott van). Ezért gondolom, hogy fontos lenne tisztáznod magadban, hogy Te mit vársz el egy kapcsolattól és mit tudsz nyújtani – és ehhez kellene társat találnod.
Az, hogy a „házasságotok” megmenthető-e, nem tudom. Az általad leírtak alapján én nem ezt gondolom, de sokkal fontosabb az, hogy ezt Te, illetve Ti hogyan látjátok ezt.
S végül a gyerekek. Nagyon tisztelem Benned azt, hogy komolyan veszed a gyerekeitek sorsát. Csak hát egy gyerek azt is megérzi, ha a szülőkkel baj van, s nem szerencsés megoldás szerintem az, ha csak a gyerekek miatt maradtok együtt. A gyerek számára éppúgy törés egy nem működő házasság, s a vele járó boldogtalanság, mint egy válás. Az optimális megoldás persze a működő család lenne a gyerekek számára is, ami viszont nem lehetséges működő házasság nélkül.
„ és lehet, nem bírok megöregedni sem, ezért az egyre fiatalabb srácok..” Miért kell, hogy fiatalabb legyen a választott partnered? Nem jelentene jobb megoldást a Hozzád illő? S itt nem az életkoron van a hangsúly, hanem az egyenrangúságon és az egyenjogúságon – lehetőleg minden tekintetben.
Várjuk jelentkezésedet.
Szeretettel – ám élve a tévedés jogával:
Mirror
| | Előzmény: Cassandra (2011-09-02 19:13:56) | Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése |
| | Cassandra | válasz 2011-09-02 19:13:56 | Sziasztok. 37 éves vagyok, két gyerek édesanyja. 3,5 és 2,5 évesek. szellemi szabadfoglalkozású, nagyon sikeres a szakmámban. van egy férjem, nálam 7 évvel fiatalabb, szintén szellemi szabadfoglalkozású. nem túl sikeres. a házasságunk kezdetén ő sokkal szenvedélyesebb volt nálam, én már túl voltam néhány csalódáson és magányos éven, mellette nyugalmat éreztem. a korkülönbség ellenére ő akarta a családot, mindkét gyereket. a szex a második gyerek születése óta egyre kevésbé működött, végül leállt, én sokáig erőltettem, de egyre nyögvenyelősebb lett, másik szobába költözött. azt mondta, ne erőltessük, ami nem megy. igaz, mindkettőnknek voltak a kapcsolatunk előtt meghatározóbb szexuális élményei, nem volt rossz a szex egymással, de nem volt eget rengető sosem. egy éve jöttek végképp felszínre a problémák. karácsony körül elment két hétre, azt mondta, miattam nem képes megvalósítani önmagát. én nem vagyok egy elnyomós típus, sőt, szeretem, ha mindenkinek megvan a szabadsága, két kis gyerek mellől ment el több hónapra külföldre "önmegvalósítani", sosem korlátoztam sem az esti programjaiban, sem a munkájában. a baj ott lehet, hogy az elmúlt hat évben (amióta házasok vagyunk) neki nem sikerült ötről hatra jutni, én tartom el (jól keresek), az első időben fej -fej mellett nyomtuk a gyerekprojektet, de én aztán hamar visszamentem dolgozni. a munkám időszakos, néha 3-4hét intenzív munka, utána hónapokig alig, vagy semmi (színház). a gyerekek sosem maradtak pusztán őrá, ráadásul imádja őket és tényleg jó apa, de nyilván besokallt. már egy éve van egy megbízható pótnagyink, aki jön a gyerekekhez, szóval most már ő is felszabadult, tudja csinálni a dolgát. és mégis szétesett minden. külön szobába ment, én meg nyáron vidéken dolgoztam, mondtam neki, hogy így aztán benne lesz a pakliban, hogy lesz kalandom. azt mondta, hajrá, legalább lazítunk egyet. meg is történt, őszintén elmondtam neki, nem vagyok egy hazudozós, erre azt mondta, most már bevallhatja, hogy neki néhány hónapja van valakije. azóta a házasságunk a következő képpen néz ki: beosztjuk a napokat, mikor van ő a gyerekekkel, mikor én. ha későig dolgozom, addig gyerekezik, ha hazaérek megy a barátnőjéhez. heti egyszer közösen megyünk kirándulni a gyerekekkel mint egy igazi család. (a lány egyébként súlyosan beteg, veseproblémákkal küzd) azt mondja róla, hogy nagyon szereti, kötődik hozzá. komoly kapcsolat. de a legfontosabb neki most, hogy a szakmájában megcsinálja magát. én nem tudom megítélni, hogy menni fog-e neki, nagyon tehetséges, de nagy álmodozó. mindig azt mondja, én nem tudtam őt úgy és annyira szeretni, ahogy neki arra szüksége lett volna. nem tudom... lehet, hogy nem volt szenvedély, ezt elismerem... de mindig mellette álltam. az én kalandomnak egy hónap alatt vége lett, egy nálam sokkal (12)évvel fiatalabb fiú volt, amíg tartott őrült jól éreztem magam és bár végig tudtam, hogy nincs benne ráció, most, hogy vége (én küldtem el mert lanyhulni éreztem és nem bírtam volna végigélni, ahogy eltűnik, hát inkább elküldtem én) esküszöm azt érzem, hogy ha nem lennének a gyerekek, az ágyból sem tudnék felkelni. egyfolytában bőgök, semmi erőm nincs és bár próbálok szembe nézni a sorsommal és próbálom mondogatni magamnak, hogy majd megnyugszom, hogy más is felnevelt már egyedül két gyereket, hogy van segítségem, hogy szeretem a szakmám, hogy nincs gyűlölködés és ez nagyon jó, egyszerűen magamat is meglepi ahogy - FÉLEK. azt hiszem túl erős, túl meghatározó személyiség vagyok, bár nem tudatosan, de összemennek mellettem a férfiak, hát ezért választok már eleve gyerekeket magam mellé... azok meg hosszú távon úgy sem tudják megadni nekem ami AZT HISZEM egy kapcsolatban kellene nekem. igazából nem is tudom, mi kellene nekem. a férjemmel egyébként nincsen gyűlölködés, én egyszerűen nem tudok hibáztatni egy másik embert azért, mert már nem szeret... hogyan is kényszeríthetnénk egy másikat arra, hogy érezzen valamit, ha már nem képes rá?!?!!!! féltékeny típus sem vagyok, nem gyűlölöm azt a lányt, hát mit tehet az arról, hogy köztünk ekkorák lettek a bajok... csak azért rettegek, hogy a gyerekek ne sérüljenek, hogy a mi bűneink miatt egészséges lelkületük legyen, hogy tudjanak szeretni, hogy legyen bizalmuk majd.... és nagyon félek, hogy két emberke vére szárad majd rajtam, rajtunk... szeretném, ha barátsággá tudna szelidülni a férjemmel ez a dolog... ez jó ötlet? vagy küzdjünk még? MIT TEGYEK???? és, ha ennek vége, akkor én mit kezdjek magammal, mit kezdjek a női oldalammal? állítólag átlagon felüli vagyok, szép meg csinos meg minden.... de két gyerekkel, kinek fogok én kelleni, ilyen kondíciókkal, ilyen szabadságvággyal mégis hiperérzékenységgel, sikeresen... nem kell egy ilyen nő senkinek, legfeljebb az ágyba, mert utána ijesztő, ijesztő, nem? azt érzem, hogy nincs hozzám való. ráadásul monogám vagyok, a szex önmagában... nem nagyon érdekel. és lehet, nem bírok megöregedni sem, ezért az egyre fiatalabb srácok.. nem tudom ki vagyok én, ez a nagy helyzet. és, hogy mit csináljak, hogy ne sírjak folyton, hogy tudjak aludni, hogy megint elmúljon ez a folytonos belső reszketés és nyugtalanság.. mert így nem lehet élni, nem lehet dolgozni... mit csináljak? Cassandra
| | Előzmény: Mirror (2011-09-01 16:46:28) | Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése |
| | Vickie | válasz 2011-09-01 16:50:19 | | .. | | Előzmény: Mirror (2011-09-01 16:46:28) |
| | Mirror | válasz 2011-09-01 16:46:28 | Kedves Cassandra,
az oldal él. Amíg a regisztrációdat nem igazoljuk vissza (ez egy - két nap is lehet), mert ez nem automatikusan történik, addig nálunk nem jelenik meg az általad beírt szöveg - csak a regisztráció visszaigazolása és aktiválása után beírt szöveg lesz látható.
Így lehet, hogy azért nem kaptál választ, mert a regisztrációd még nem volt aktív. Ebben az esetben arra kérnélek, hogy légy szíves a problémádat újra leírni, hogy mihamarabb válaszolhassunk,
Szeretettel:
Mirror | | Előzmény: Cassandra (2011-09-01 15:58:17) | Erre a hozzászólásra 2 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése |
| | Cassandra | válasz 2011-09-01 15:58:17 | | miért nem válaszoltok? nem él már az oldal???? | Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése |
| | ee14 | válasz 2011-08-04 12:20:18 | Kedves Mirror!
Nagyon köszönöm a válaszod, sokat segített.
Ez a kapcsolat csak telefonos volt ez biztos, a férjem egyszer találkozott a nõvel amikor megismerkedett, (szakmai találkozó)de akkor még nem volt semmi köztük, utána jóval késõbb kereste meg õt a nõ egy kéréssel (szakmai kérés) és ebbõl lettek a telefonos beszélgetések, amelyek nagyon kellemesek lettek a férjem számára. A férjem egy idõ után amikor azt érezte, hogy a nõ visszahívja õt és keresi a társaságát beleszeretett, ezt el is mondta neki, de a nõ nem viszonozta érzelmeit. Sõt olyasmirõl is beszámolt a férjemnek amibõl kiderült, hogy van valakije, de ezt a férjem mindig figyelmen kívül hagyta és a kellemes beszélgetésekért tovább is folytatta. Úgy gondolta, hogy ki tud szállni, de sajnos szembesülnie kellett, hogy érzelmileg annyira kötõdött hozzá, hogy hiába hagyta abba a beszélgetéseket, hiába rendezgettük a kettõnk kapcsolatát, nagyon erõsen kötõdött hozzá és nem tudta kizárni gondolataiból. Látta, hogy nagy bajt okozott a nõ, de nem tudott haraggal gondolni rá sõt inkább féltõ gondoskodással. Titokba újra felhívta, a nõ tudtára adta, hogy nem akarja folytatni még a beszélgetéseket sem, de a férjem nagyon kérte, hogy e-mailben folytassák, ebbe a nõ belement, de inkább a férjem részérõl voltak a kezdeményezõ kedves levelek, a nõ csak válaszolt de abból nem csengett ki semmi érzelem hacsak az nem, hogy: emberszámba veszlek azzal, hogy válaszolok. Miután ezt is megtudtam ezután szakított végleg, de a gondolataiban tudom, hogy ott van. Úgy gondolom, hogy nagyon szeretetéhes lehetett, hogy a hang és a visszahívás is elég volt számára a szerelem kialakulásához. Tõlem a házaséleten kívül mindent megkapott. A házasélet hiánya tudom, hogy nagy hiány és a teljes elfogadás hiányát is jelenti. Most hiába próbálkozom úgy érzem már nem szeret pedig azt mondja, hogy szeret nagyon. A testbeszéde másról gyõz meg engem, pedig én már meggyõztem õt arról, hogy nem akarom elveszíteni és pontosan úgy kell ahogy van. | | Előzmény: Mirror (2011-07-31 22:03:22) |
| | Mirror | válasz 2011-07-31 22:17:01 | Kedves Anddyyka,
szerintem azt, hogy szereteted - e vagy sem, azt Neked kell tudnod igazán. Az én meglátásom az, hogy - soraidból ítélve - szereted, de vannak dolgok, amivel nem tudtok dűlőre jutni.
Szereted, de vannak gondjaitok. Ezt a problémát ketté kell választani.
Nem tudom, mik azok a problémák, jelen pillanatban, amik visszatérőek, de csak azt tudom mondani, amit eddig leírtam: átbeszélni és megoldani, mert a krónikus problémák tényleg meg tudják mérgezni a kapcsolatokat és ezt idejekorán el kellene kerülni, mert akkor egyszer csak a szeretet (szerelem) is odalesz.
meg kellene vizsgálnod, hogy reálisak - e a kéréseid, egyszer, másrészt mindkettőtöknek meg kellene vizsgálni, hogy miért futnak zátonyra ezek a próbálkozások? Mi az, ami miatt ez folyton elakad?
Ezt csak akkor lehetne megoldani, ha őszintén is tisztán át tudnátok beszélni ezeket a dolgokat és a párod tényleg mutatna hajlandóságot a változásra.
Szeretettel:
Mirror | | Előzmény: anddyyka (2011-07-22 20:37:44) |
| | Mirror | válasz 2011-07-31 22:03:22 | Szia EE14,
Köszönjük a leveled.
Megpróbálom röviden a gondolataimat összefoglalni. Kérdésed, miért csalt meg a férjed. Idézlek:
"Már nem volt szerelem köztünk és nem tudtam lefeküdni vele, ő úgy érezte nem fogadom el őt".
Annak biztos tudatában, hogy a megint fogok kapni néhány vitriolos kritikát (ami nem baj), ismét leírom, mert fontosnak érzem: jó szex nélkül nincs sem kapcsolat, sem házasság.
A szex nem teszi önmagában jóvá a kapcsolatot, egyik fontos, de nem kizárólagos komponense, de enélkül biztosan nem lehet jó egy kapcsolat. Erre már sokan (túl) későn döbbennek rá. 20 év után már nem gondolom, hogy bármelyik fél ugyanazt a lángoló szerelmet várja el, mint a kapcsolat kezdetén. Ha visszautasítod, mint férfit, nagyjából ez várható volt. Becsületére legyen szólva, nem feküdt le vele (?), de ezt neki is időben jelezni kellett volna, ha gondjaitok vannak, feléd.
"Azóta őrlődünk, nem tudok élni úgy, hogy a házasságom nem tökéletes azóta már nagyon intenzív házaséletet élünk, de úgy tűnik ezt későn léptem meg."
Ehhez két rövid megjegyzés: a házasságotok gyanítom, nem a megcsalás pillanatában vált "nem tökéletessé". A jelek, ha kimondatlanul, már hamarabb ott lehettek.
A másik fele: későn lépted meg, írod, de meglépted. Legyen hát ez a lényeges.
A bizalmatlanságod érthető. Egy érzés, ha kialakul, nem mindig robbanásszerű gyorsasággal jön létre, s nem is ilyen gyorsan múlik el.
A férjed részéről pedig? Miért kell hazudni, nem csak Neked, hanem annak a harmadik félnek is, mondván, hogy Őt nem szerette soha? Miért olyan nehéz azt őszintén kimondani, hogy igen, valóban, volt egy szakasza a házasságomnak, amikor kiürültnek éreztem azt és akkor beléd szerettem - még akkor is, ha ez csak egy átmeneti fellángolás volt.
Az lenne a jó, ha férjed korrekt lenne - igen, megtörtént, most mindegy milyen síkon, vállalom, de nekem Te és a családom fontos, és úgy látom, mindketten mutattok hajlandóságot arra, hogy a közös életeteket (és ne csak a gyerekekért) rendbe hozzátok.
"Szerelem nem volt köztünk, azaz csak egyoldalú az ő részéről irántam, de most én érzek iránta talán szerelmet".
Nos, ez a gondolat nekem is szemet szúrt. Húsz évig nem voltál bele szerelmes, holott Ő igen, s erre most másba szeretett bele, azt felrovod neki? Nem sántít itt valami?
Ez lenne a tökéletes házasság? Ami most dőlt össze?
Ezen talán el kellene gondolkodni, talán csak akkor kezdünk el IGAZÁN szeretni, amikor megkondulnak a vészharangok?
Itt nem csak a szex hiányával voltak gondok, hanem úgy látom, az érzelmi fedezettel is.
S végül: igen. Most adj meg neki mindent, amit 20 év alatt nem, s kérd, hogy Ő viszont legyen Veled őszinte, s ha komolyan gondolta, amit Neked mondott, zárja le a kapcsolatát. Ha komolyan gondolja, nem olyan nehéz.
Sok - sok erőt (és örömöt) kívánok ehhez az időszakhoz.
Szeretettel:
Mirror
| | Előzmény: ee14 (2011-07-28 16:02:14) | Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése |
| | Előző | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 Következő |
Új Hozzászólás
|
| |
