HÍREK * REGISZTRÁCIÓ * BELÉPÉS * CHAT * FÓRUM * CIKKEK * TESZTEK * SEGÍTSÉG * LINKEK

Bipoláris zavar

Vissza a témákhoz
Új Hozzászólás

1 | 2 | 3 Következő
iksz válasz 2011-12-29 22:52:35
Menj be chatre, ott beszélgethetsz.
Előzmény: Fever (2011-12-29 21:09:25)

Fever válasz 2011-12-29 21:09:25
Egyszerûen nem bírom tovább.Esküszöm, nem tudom tovább elviselni ezt a szeretetlenséget.g
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

Hirdetés

Fever válasz 2011-12-29 21:06:25
Tudok valakivel beszélni?Fontos lenne.Nagyon!!!!Gábor

Sabrina válasz 2011-06-01 01:11:23
Hogy mennyie utálsz emberekkel dolgozni?

Én nyolcvanszázalékba nutálom a jelenlétuket, viszont tiszta szívbol sajnálom oket ezért, hogy én, mint negatív ember borsot torok az orruk alá. Ha értelmét látnám az imáknak, ezért imádkoznék, hogy ne vegyenek észre ebben a világban, mert mindenkit,akit csak ismerek, egyszer úgyis jól felszarom...Nem tudok ellene tenni, képtelen vagyok változtatni a hozzáállásomon, a hangulatingadozásaimon.
Előzmény: 24/7 (2010-12-07 21:35:37)

24/7 válasz 2010-12-07 21:35:37
Oké, ismét rajtam a sor. Már megint az van, hogy hiába keccsölök, törekszem, egyszerűen NEM jutok előre a boldogulás útján. Hogy én mennyire utálok emerekkel dolgozni! Úgy szeretnék elvonulni egy lakatlan szigetre.
Minden gondom megoldódna, ha nem kéne a társadalom által felállított normákhoz igazodnom.
Másfelöl, én vagyok mindennek az oka, biztos az én hozzáálásommal van a baj.
Nem tudom. Béna ez az egész.
Nagyon sajnálom, hogy nem születtem többre. De miért nem??
Mai kedvenc idézetem Tolsztojtól: "Ha boldog akarsz lenni, legyél!"
Lennék is, ha a meló nem rabolná el tőlem a nap óráit, amit annyi minden más, szép dologgal ki tudnék tölteni... De hát a pénz miatt muszáj, persze.
Ebből az ördögi körből van kiút?
egy biztosan...
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

Jamy1 válasz 2010-10-05 10:23:09
Örülök,hogy jobban vagy Pokol!:)

Jamy1 válasz 2010-10-05 10:01:55
Jól vagyok pillanat,köszi:)
Nem láttam értelmét ide jönni az utóbbi időben,mert ahányszor segíteni próbáltam le voltam oltva,hogy húzzak vissza a pozitív gondolkodású emberekhez,mert ez egy lelki segély chat.Pedig szerintem ez pont arról szól,hogy valakinek baja van,valaki meg épp tud neki segíteni.De kezdett az egész egy ilyen önsajnáltató klubhoz hasonlítani,ez meg nekem nem volt pálya,valaki vagy keresi a megoldást,vagy inkább hagyjuk szerintem.De látom már van fix. pszichótok nap szinten,na végre!!!!!!!!!
Remélem Te is jól vagy:)

pokol válasz 2010-10-05 09:21:12
Szia!
Köszönöm a tanácsot. Már hallottam erről a könyvről, most eldöntöttem, elolvasom. Jobban vagyok, segítettek a tabletták. A múltkor nagyon el voltam keseredve, most már nem látom olyan sötéten a világot.
Előzmény: Jamy1 (2010-10-04 20:42:33)

Jamy1 válasz 2010-10-04 20:42:33
Kedves Pokol!
Nem értek a mániás depresszióhoz sajnos,de azt kérdezted,hogy van-e olyan,hogy pozitív a kimenetele a dolognak.Biztosan tudom,hogy van.Olvasd el azt a könyvet,biztosan segít,volt egy ismerősöm hasonló szituban,mint te,neki is segített,hogy elolvasta.
Kay Redfield Jamison: A nyughatatlan lélek - Egy mániás depressziós pszichológus visszaemlékezései
Ismertető: Kay Redfield Jamisonnak nem kevés bátorságra volt szüksége ahhoz, hogy pszichológusként nyilvánosságra hozza, nemcsak kutatója és gyógyítója a mániás depressziónak, hanem áldozata is. Önéletírásában szokatlan őszinteséggel veszi számba a mániás depresszió ijesztőbbnél ijesztőbb tüneteit, a mániás, depressziós és pszichotikus időszakokat, a gyógyszeres kezelés szükségességét és kellemetlen mellékhatásait, a halálvágyat és az élni akarást, de sosem felejti el hangsúlyozni, a gyógyulás lehetséges, meg lehet és meg kell tanulni együtt élni a betegséggel.
Neki sikerült. De nem győzi újra meg újra elmondani, milyen sokat köszönhet orvosainak, szerelmeinek, családtagjainak és munkatársainak, akik megértéssel fogadták betegségét, segítették, támogatták. Mindezért viszonzásképpen annak szenteli életét, hogy a betegségről szerzett tapasztalatait hasznosítsa kutatásaiban, a tanításban és a tanácsadásban. Könyv ében minden szavával igyekszik feltárni az olvasó előtt ennek az ellentmondásos betegségnek a lényegét, mely pusztítani és alkotni egyaránt képes, és minden erejével küzd azért, hogy megváltoztassa a közvélekedést a pszichiátriai betegségekről, elsősorban a mániás depresszióról.
Erre a hozzászólásra 2 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

Hirdetés

24/7 válasz 2010-09-30 22:02:19
Szia Pokol!
Nem lehet, hogy pár nap szabi segítene? A javulás érdekében akár a Széchenyi fürdőben töltött pár órát is ajánlanék.
Persze én most könnyen beszélek, innen a bipolaritás másik oldaláról.
Jobbulást és kérlek, ne vagdosd magad, mert az később olyan szánalmas hegeket hagy vissza.
Előzmény: pokol (2010-09-30 13:18:28)

pokol válasz 2010-09-30 13:18:28
Sziasztok!
Bipoláris depressziós vagyok, jelenleg mániás fázisban, annak minden kínjával együtt. Kín, mert én még ilyet nem éreztem. Eddig is voltak mániás epizódjaim, de mint megtudtam azok "csak" hypomániás fázisok voltak. Visszasírom!!!!!!!!!!!! Mert az "jó" volt, jól éreztem magam, kicsattantam az energiától, jó kedvem volt, és amíg tartott boldogságot éreztem.
Hát, most szó sincs ilyesmiről. Tele vagyok feszültséggel, ha szólnak hozzám, vagy csak megérintenek már robbanni tudnék. Legszívesebben mindenkire rákiabálnék, egyfolytában káromkodnék, és nem találom a helyem.
Középvezetőként embereket kell irányítanom, ráadásul a kereskedelemben dolgozom, tehát emberekkel érintkezem a munkaidőm minden percében. Ez hatalmas feszültséget jelent. Nem szoktam káromkodni, utálom a trágár beszédet. Ebből következik, hogy a mostani helyzetet egyenesen gyűlölöm, és undorodom saját magamtól. Rémálmaim vannak, visszajöttek a gyerekkorom rémségei, vagy az életem mai szereplői közül valakivel valami borzalom. Keveset -3-4 órát- alszom, de ha rémálomra ébredek, akkor annyit sem.
Fáj a fejem, a szívem, de legjobban a lelkem. És nem értem. Nem értem mi történik velem, bennem, mi váltotta ki ezt az egészet.
Félek. Már többször kárt tettem magamban, utoljára januárban voltam olyan állapotban. Akkor is szedtem gyógyszereket, most is szedem a tablettáimat. Akkor is bíztam az orvosomban, most is belé kapaszkodom. Csak mégis azt érzem ez kevés.
Egyedül vagyok...A szó szoros értelmében. Egyedül élek. Vannak barátok, ők megértenek, sajnálnak-most ez utóbbi se jó. A család pedig értetlen, mert már megint beteg lettem. És ennek hangot is adnak, de ha ingerült a válaszom, akkor kezelhetetlen vagyok. Ha nem jelentkezem, akkor meg az a baj.
Bennem van a hiba? Tényleg olyan nagy hiba 5 éven keresztül megbízni egy orvosban? Tényleg váltanom kellene csak azért mert a betegségem időnként felülkerekedik a tablettákon?
Van-e olyan, hogy a tabletták győznek és nem lesz önvagdosás? Szeretném tudni, hogy van ilyen, hogy van pozitív kimenetele is ennek a pokolnak.
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

24/7 válasz 2010-08-24 09:03:04
Igen, mint említettem, rendkívül szeretem a munkahelyem. Viszont vannak álmaim, vagyis kicsit földreszálltabb megfogalmazásban, ambícióim.
A himalajai kristálysóban a tizedik (kb.) legnagyobb mennyiségben előforduló elem a Li. (Periódusos rendszerben Li és Na szomszédok). Ezek a sótömbök már megvilágítva is jelentős (szín)terápiával bírnak az emberi psychére, ezért érzi mindenki magát oly kellemesen, relaxáltran a sóbarlangunkban.
Hát csak úgy volt egy agymenésem, hátha valami folytán (levegő v. páratartalom, vmi kémiai reakció hatására) ez a lítium is hatással lehet rám és ezért ragaszkodom annyira a helyhez.
Most azon elmélkedem, hogy vajon képes lennék-e tablettákhoz nyúlni, ha nem járnék be a terápiás barlangocskába.
Előzmény: iksz (2010-08-23 12:53:21)

iksz válasz 2010-08-23 13:37:44
...javítás: lítium-citrát (nem nitrát)

iksz válasz 2010-08-23 12:53:21
Mert biztos, hogy az a munkahely kell, ahol meg lehet gazdagodni, és nem az, ahol jól érzed magad?
A lítiumos kérdést nem értem: a konyhasó a nátrium egy sója (nátrium-klorid; nagyjából köztudottak a szervezetre gyakorolt hatásai), a lítiumnak is vannak sói: pl a lítium-karbonát, lítium-nitrát éppen a depressziós betegségek gyógyszereként használatosak, de más sói meg más hatást gyakorolnak.
Előzmény: 24/7 (2010-08-22 11:56:16)
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

24/7 válasz 2010-08-22 11:56:16
Igen, írtad, hogy szakemberrel kéne beszélnem. Nem vezettél félre, csak az volt a gyanúm, hogy direkt nem keltesz ön-reklámot. A munkahelyről még annyit, hogy a világ legjobb munkahelye, főleg pszichés betegeknek, viszont a jelenlegi helyzet azt mutatja, hogy ebből nem fogok meggazdagodni.
A munkahelyem kapcsán eszembejutott egy talán nem túl idióta kérdés: milyen kapcsolatban áll egymással a líthium és a só (amit étkezésre használunk), mint elemek és van-e hasonlóság az emberi szervezetre gyakorolt hatásaik között?

Bizony, a kis apró örömök… Mit is egyek nutellás palacsintát vagy fagyit? Miért kéne választanom?! Mindkettőt! – ezen jót nevetek, remélem más is (de annyira mégsem vicces ám!)
Előzmény: iksz (2010-08-21 22:21:31)
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

iksz válasz 2010-08-21 22:21:31
Szia
Kérdezted, praktizálok-e: én nem vagyok szakember (elnézést, ha félreérthető voltam). Ezért is szerepel a szövegemben, hogy tessék hozzáértőt keresni, mert az, hogy jól érzem-e magam a beszélgetéstől, vagy haladok-e, az gyakran nem jár párban.
Ha nem kapod meg a megfelelő elismerést egy olyan munkahelyen, ahol egyébként szereted a munkádat, akkor nem az a megoldás, hogy továbbállsz, sokkal inkább az, hogy megtanulod az elismerés kivívásának a módszereit, megtanulod, hogyan kell a munkádat elismertetni. Ha ugyanis te kihasználható vagy, akkor a következő munkahelyeden is ki fognak használni: nem kapod meg azt a fizetést, ami járna neked és nem kapod meg a neked járó megbecsülést. Az nagyon klassz dolog, hogy nyelvet tanulsz, tanfolyamra jársz, de abban teljesen biztos vagyok, hogy nem ezek hiánya okozza az elismeréshiányt.
Én tudom, hogy az ember szereti tenni a dolgát, és nem szeretne önreklámozni, hogy ezt észrevegyék, de ha nem veszik észre, és te ettől rosszul vagy, akkor nem arra van hatásod, hogy a környezetedet megváltoztatod, csak arra, hogy te mindent megteszel azért, hogy a munkád értékét lássák is.
A pillanatnyi örömök, az jó, csak sok legyen belőle :)
Előzmény: 24/7 (2010-08-21 21:06:57)
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

24/7 válasz 2010-08-21 21:06:57
Szia X!
Tulajdonképp semmi bajom nem lenne, ha mondjuk most lennék 21 éves.
Az a baj, hogy nálam időrendben fordítva történtek a dolgok. A gimi befejeztévével máris külföldön dolgoztam és éltem. Az egyetem alatt is féllábbal külföldön laktam, ezért több félévet halasztanom is kellett. Aztán két éve haza kényszerített a sors és most jönnek elő azok a problémák, amiken a „kortársaim” már túl vannak. Anyagilag meg vagyok lőve, jóbarátaim nincsenek, a munkámat szinte karitatív módon végzem (mert szeretem a helyet, ahol dolgozom- bár, amint bejön egy megpályázott jólfizető állás, innen ki fogok lépni, ami azért fájdalmas lesz). Elismerést nem kapok, bátorításban sem részesülök, csak úgy lógok a levegőben. Közben persze azon küszködök, hogy hogyan lehetnék jó vagy mégjobb: nyelvet tanulok, tanfolyamokra, különórákra járok és tornázni (hogy letagadhassam, hogy zugevő vagyok). Én tényleg úgy gondoltam, hogy mire 30 éves leszek, addigra elérek egy olyan szintet, hogy önállóan képes leszek megállni a lábamon. Ehelyett egyhelyben toporgok, vagyis az előző évekhez képest inkább visszafelé tántorgok, semmint 1-ről a 2-re jutnék. Hogy is van ez?
Kezdek fáradni, lassan az álmaim is szétfoszlanak.
Felmutatni semmit nem tudok, csak pillanatnyi örömeim vannak.
Iksz, te praktizálsz?
Ahoz mit szólsz, ha azt mondom, hogy a borderline személyiségzavaromból bipolárrá „gyógyultam”?
Előzmény: iksz (2010-08-20 14:50:16)
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

iksz válasz 2010-08-20 14:50:16
Gyakran járunk úgy, hogy van egy látszólag élvezhető életünk, mégsem vagyunk benne boldogok, és akkor keressük a másfajta tevékenységeket, helyzeteket; mindig új dolgokban próbáljuk ki magunkat, ami megint lehet, hogy mások szemében sikeres és jól működő, csak a mi hiányérzetünk marad meg. A külsőségeket (munkahely, családi állapot, lakhely, anyagiak, stb.) egy picit békén kellene hagyni, és a belsőségek felé fordulni. (lehet, hogy nem a „megfelelő életszínvonal” megszerzése a megoldás, hanem a meglévő élvezése). Ha tudod boldogan megélni az aktuálisat, könnyebben jönnek a még hiányzó dolgok (társ).

A humor remek dolog. Átsegít például olyan nemszeretem dolgokon, mint az önérvényesítés, amikor nem mosolyoghatok a másik emberre, mert vele szemben kell érvényesítenem a saját érdekeimet. Ezt is meg kell tanulni, ez is kell a lelki egyensúlyhoz.

Az evéssel kapcsolatos nehézséged meg azért jó, mert picit jelzi a lelki problémák eredetét (ezt szakemberrel jól át lehet beszélni), ami eredet általában nem érdemel sok boncolást, viszont könnyebb a jelent rendbe tenni, ha tudod, hogy oka van az labilitásnak.
Előzmény: 24/7 (2010-08-19 01:11:54)
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

24/7 válasz 2010-08-19 01:11:54
Köszönöm Iksz a soraidat.
Ha így haladok, akkor elég keserves lesz az elkövetkezendő 40 évem, míg 70 leszek. Olyannyira, hogy fásult, kimerült, meggyötört és a sok átélt kudarctól egy rosszindulatú, irígy vénember leszek, aki a legnagyobb boldogságát abban fogja lelni, hogy a hamut – szerinte- nem mamunak mondja :)
Én most vagyok fiatal, nekem most kellenek dolgok és nem holnap (nem ma jött ez az ötletem, az elmúlt 6-8 évemet is tudatosan próbáltam építeni , de nincs eredménye). Teljesen mindegy milyen brilliáns ötlettel is rukkolok elő az élet jobbátátételéhez, hátszél nélkül csak a poshadt vizű pocslyában fuldoklom. Józan ésszel fel tudom fogni, hogy adottságaimmal meddig érhetek el, sajnos ez nem biztosít számomra akkora teret, amekkorában jól/boldogan érezném magam. Ezt nem én döntöttem el, hanem az eddig tett próbálkozásaim/kísérleteim ezt bizonyították.
Teljesen jól írod ezt a „szintentartás” dolgot, tudom és érzem is hogy egy darabig így még menni fog. Viszont előre haladásra nem számíthatok, és ha képtelen vagyok számomra biztosítani a megfelelő életszínvonalat, akkor nincs miről beszélni.
Bizonyos szempontból én nagyon szabad vagyok, nincs mihez ragaszkodnom, viszont megnyugvásom sincs. Nincs egy helyem, ahova hazatérhetek, nincs partnerem, akivel őszintén beszélhetek. Az emberek addig kiváncsiak rám, amíg mosolygok rájuk, az már mellékes, hogy kínomban teszem azt. (Viszont tényleg a humor a jól bevált fegyverem, remekül elszórakoztatom magam....de ebből nem lehet megélni.) Szánalmas hétköznapjaimat azzal nehezítem, hogy mivel nincs mit birtokolnom, ezért az evészethez fordulok. A túl-evés rosszabb, mint az alkoholizmus vagy a drogok használata, mert ezt nem Büntetik! Ott nehezedik a dolog, hogy közben természetesen JÓL akarok kinézni. Ha ha ha, se eleje, se vége. Próbálom ezt is ésszerűen kezelni, de ez meghaladja minden erőmet. Az a baj, hogy erre nincs „egyenletem” kidolgozva. Jellemző rám a zugevés, de szoktam étterembe is járni (kellemetlen, mert hiába van nálam könyv, csak lerí, hogy egyedül vagyok), „nagy aszkéta”-ként is megállom a helyem, valamint 10 napos víz böjtöket is képes vagyok lefolytatni!, aztán 1-2 nap és tönkrevágok mindent amit elértem, valamikor még meg is magyarázom magamnak, hogy miért is jó, ha még egy dupla adagot bekebelezek egy ételből...
Az a baj, hogy én is teljesen tisztán látom a pozitív és negatív dolgokat és általában reálisan szemlélem őket, nem túlzom el egyiket sem. Ezért tudom levonni a következtetést, hogy egyedül kevés vagyok, hiába az AKARAT. Nem akarok tovább nyűglődni. Mivel magamat nem szeretem, így más személy iránt sem tudok szerelmet táplálni, tehát egyedülül fogok vacsorázni járni, míg a hamut mamumank nem mondom. Nem kérek belőle! Nincs sok bizadalmam a pszichomókusok iránt, mit tudna tanácsolni? Ne egyek este 6 után és iratkozzak fel egy társkereső oldalra? Nem vált be...
Előzmény: iksz (2010-08-18 14:55:52)
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

24/7 válasz 2010-08-19 01:09:51
Köszönöm Iksz a soraidat.
Ha így haladok, akkor elég keserves lesz az elkövetkezendő 40 évem, míg 70 leszek. Olyannyira, hogy fásult, kimerült, meggyötört és a sok átélt kudarctól egy rosszindulatú, irígy vénember leszek, aki a legnagyobb boldogságát abban fogja lelni, hogy a hamut – szerinte- nem mamunak mondja .
Én most vagyok fiatal, nekem most kellenek dolgok és nem holnap (nem ma jött ez az ötletem, az elmúlt 6-8 évemet is tudatosan próbáltam építeni , de nincs eredménye). Teljesen mindegy milyen brilliáns ötlettel is rukkolok elő az élet jobbátátételéhez, hátszél nélkül csak a poshadt vizű pocslyában fuldoklom. Józan ésszel fel tudom fogni, hogy adottságaimmal meddig érhetek el, sajnos ez nem biztosít számomra akkora teret, amekkorában jól/boldogan érezném magam. Ezt nem én döntöttem el, hanem az eddig tett próbálkozásaim/kísérleteim ezt bizonyították.
Teljesen jól írod ezt a „szintentartás” dolgot, tudom és érzem is hogy egy darabig így még menni fog. Viszont előre haladásra nem számíthatok, és ha képtelen vagyok számomra biztosítani a megfelelő életszínvonalat, akkor nincs miről beszélni.
Bizonyos szempontból én nagyon szabad vagyok, nincs mihez ragaszkodnom, viszont megnyugvásom sincs. Nincs egy helyem, ahova hazatérhetek, nincs partnerem, akivel őszintén beszélhetek. Az emberek addig kiváncsiak rám, amíg mosolygok rájuk, az már mellékes, hogy kínomban teszem azt. (Viszont tényleg a humor a jól bevált fegyverem, remekül elszórakoztatom magam....de ebből nem lehet megélni.) Szánalmas hétköznapjaimat azzal nehezítem, hogy mivel nincs mit birtokolnom, ezért az evészethez fordulok. A túl-evés rosszabb, mint az alkoholizmus vagy a drogok használata, mert ezt nem Büntetik! Ott nehezedik a dolog, hogy közben természetesen JÓL akarok kinézni. Ha ha ha, se eleje, se vége. Próbálom ezt is ésszerűen kezelni, de ez meghaladja minden erőmet. Az a baj, hogy erre nincs „egyenletem” kidolgozva. Jellemző rám a zugevés, de szoktam étterembe is járni (kellemetlen, mert hiába van nálam könyv, csak lerí, hogy egyedül vagyok), „nagy aszkéta”-ként is megállom a helyem, valamint 10 napos víz böjtöket is képes vagyok lefolytatni!, aztán 1-2 nap és tönkrevágok mindent amit elértem, valamikor még meg is magyarázom magamnak, hogy miért is jó, ha még egy dupla adagot bekebelezek egy ételből...
Az a baj, hogy én is teljesen tisztán látom a pozitív és negatív dolgokat és általában reálisan szemlélem őket, nem túlzom el egyiket sem. Ezért tudom levonni a következtetést, hogy egyedül kevés vagyok, hiába az AKARAT. Nem akarok tovább nyűglődni. Mivel magamat nem szeretem, így más személy iránt sem tudok szerelmet táplálni, tehát egyedülül fogok vacsorázni járni, míg a hamut mamumank nem mondom. Nem kérek belőle! Nincs sok bizadalmam a pszichomókusok iránt, mit tudna tanácsolni? Ne egyek este 6 után és iratkozzak fel egy társkereső oldalra? Nem vált be...
Előzmény: iksz (2010-08-18 14:55:52)

iksz válasz 2010-08-18 14:55:52
Egy - a tartalommal ellentétes - jó sodrású, szellemes, ironikus/főleg önironikus írást olvasok.
Csak a legszemetszúróbb dolgokra hadd reagáljak. Mennyi az az „ennyi idős kor”, amikor már „felesleges tovább küszködni”. Ha én hetven éves vagyok, mért ne éljem le a hátralevő bármennyit boldogságban, ha akkor adódik rá esélyem? Mért mondanék le róla?
Azt gondolom, amiket teszel, hogy „elvond a figyelmet az önutálatról”, az a szintentartáshoz nagyon jó, és a továbblépés alapjához is nagyon jó, de pl itt lenne az ideje szakembert (pl pszichológust) találni, aki segítségedre lehet abban, mit tudsz magaddal „pszichikai módon kezdeni”.
Az életünk általában nem attól van elrontva, hogy el van rontva, hanem attól, hogy (valamilyen – persze kideríthető – okok miatt) olyan szemszögből szemléljük, ahonnét a negatívumainkra remek a kilátás, a pozitív dolgok pedig úgy maradnak rejtve, hogy azt gondoljuk, nincsenek is. Pedig de, csak ki kell rá nyitni a szemünket.
Előzmény: 24/7 (2010-08-18 07:47:23)
Erre a hozzászólásra 2 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

24/7 válasz 2010-08-18 14:31:59
Szia, kedves bipolár társ!
Engedd meg, hogy így ismeretlenül hozzád szóljak. Biztos már többször hallottad, hogy a jelek, amiket hagysz magadon azok a a külvilág felé szólnak. Figyelemfelkeltésből teszed, hogy megvágod magad, igaz?
Tulajdonképp, mit szeretnél, hogy a sebeket mások észrevegyék és szánalmat érezzenek irántad? Azt akarod, hogy azt érezzék, hogy azokat a sebeket ők ejtették rajtad?
Megértem.
Én Összevagdostam a karom azért, hogy megbüntessem magam és, hogy egyáltalán ÉREZZEK valamit. Ráadásul, így akartam felelősségre vonni a társadalmat, hogy "tessék, itt vagyok, nézzétek mit tettetek velem".
Ma már tudom, hogy ez így SENKIT nem érdekel.
Mindenkinek mostmár csak azt mondom, ha a sebeimről kérdez (vad húsú vagyok, úgyhogy hernyó méretűek ma is a hegek), hogy búvárkodás közben egy élesfogú hal nekem támadt. Mindenki nagyokat derül rajta, ÉN IS!
Bár, tényleg búvárkodom.
Mindegy.
Az önsebesítés nem visz előre. Ne tedd.
De azért légyszi, ha van időd írj erről többet nekem.
24/7
Előzmény: Amane (2010-06-20 19:43:19)

24/7 válasz 2010-08-18 07:47:23
Üdvözlet mindenkinek!
Rájöttem, hogy valószínűleg bipoláris zarom van, úgyhogy megragadom az alkalmat, hogy szélesítsem a kört. Rendkívüliek a hangulatváltozásaim, egyik nap én vagyok a Föld legboldogabb lakója, másnap pedig golyót eresztenék a fejembe (ha végre birtokolhatnék egy pisztolyt-a feltételeknek egyenlőre nem felelek meg, amire kiadhatnák nekem a fegyvert).
Egyetlen egy visszatérő gondolatom van: az öngyilkosság. Ami tulajdonképp az euthanázia művelete lenne, mert már régóta nyűglődöm, szóval haldoklom és az csak a kegyelem döfése lenne a társadalomtól (egy felesleges emberrel kevesebb lenne a létszám). Megoldást ebben az életben már nem találhatok, elmúlt felettem az idő, öreg vagyok. Legalábbis világ életemben azt tartottam, hogy ha ennyi idős koromra nem viszem semmire, akkor már felesleges tovább küszködnöm, hisz most vagyok életem teljében, ezek után ez már csak rosszabb lesz, a lehetőségek száma szűkül. Az én önmegvalósításom: impossible (majd talán a következő életben, ha lesz egyáltalán).
Nem vagyok lusta, nem vagyok tehetetlen, viszont NEM megy harmóniába kerülnöm az élettel. 10 éve a borderline szimptómáival élek (erre is olvasmányaim során jöttem rá). Mindig megpróbálom elvonni figyelmemet az önutálatról (zenét tanulok, táncolok, sokat olvasok, EGÉSZSÉGESnek vallott életvitelt folytatok), nem megy. Maradandót nem tudok alkotni, egy tehetségtelen senki vagyok, aki még mindig nem rendelkezik saját semmivel ( se lakás, se kutya, se partner). Gyűlölöm a napot, amikor édesanyám életet adott nekem. Mint tényt, ezt már vele is közöltem, de azt mindig hozzáteszem, hogy ezt nem azért mondom neki, hogy bántsam, sőt nem is haragszom rá, NAGYON is szeretem őt. Tudom, hogy Ő csak a szociális társadalom által elvárt női szerepének tett eleget és tulajdonképp ezzel Ő egy minta polgárrá vált.

Igazából, nem is tudom mit lehet pszichikai módon velem kezdeni. Csak hagyni, "hadd főljön a saját tehetetlenségében", amit a környezete ró rá (kiszakadni többször próbáltam, évekig külföldön éltem), viszont a származásomat nem tudom megváltoztatni és ez örök akadály az önmegvalósítás felé, vagyis a boldogulásom felé.
Na jó, bemutatkozásként talán ennyit.
És ha nem is érkezik hozzám intézett sor, úgy érzem, a terápiámat elkezdtem... elvégre megpróbáltam megfogalmazni néhány mondatban, ami ebben a pillanatban "nyomja" a lelkem :)
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

pokol válasz 2010-08-01 09:13:15
Szisztok!
A mániás depressziómra rátelepedett egy szociális fóbia.
Kérem segítsetek megszabadulni tőle, mert ez tarthatatlan állapot!
Köszönöm.

aliz válasz 2010-06-30 18:42:38
Szia Leila, én szedtem már abilifyt, elég "modern" gyógyszer, kevés mellékhatással, azok is hamar elmúlnak. Az abilify antipszichotikum, a lamolep hangulatstabilizáló. Drukkolok hogy jobban legyél
Előzmény: Leila133 (2010-05-25 10:16:03)

1 | 2 | 3 Következő
Új Hozzászólás
198