HÍREK * REGISZTRÁCIÓ * BELÉPÉS * CHAT * FÓRUM * CIKKEK * TESZTEK * SEGÍTSÉG * LINKEK

Érzés

Vissza a témákhoz
Új Hozzászólás

1 | 2 | 3 | 4 Következő
loreleine válasz 2010-05-26 11:51:54
"Nem az az igazi fájdalom, mitől könnyes lesz a szemem. hanem amit magunknak hordoztunk titokban, csendesen..."

loreleine válasz 2010-05-26 11:31:27
Sziasztok!Én is ujj tag vagyok!Nekem eléggé zavaros éltetem volt/van.Kezdenem azzal hogy 18 éves koromba leltem meg azokat az okiratokat amikbõl kiderûlt hogy örökbe fogadtak.Nem tudtam addíg hogy miért viselkednek a nagyszüleim velem úgy ahogyan nem kellett volna.Sosem kaptam meg az a szeretetet ami az igazi unokák esetében van!Az egyik mamám aki sajnos már nem él,kiskoromban elmentünk karácsonyozni hozzájuk és levettem egy szaloncukrot a fáról észrevette és kikapta a kezembõl és visszarakta a fára.A süteményt is eldugta elõlem persze az igazi unokákat nem szólta meg sohasem:(A másik nagymamámtól kaptam egy két jó szót látszat szempontjából de õ sem tekintet igazi családtagnak.Én segítettem neki sokmindenben anyagiakban is és ugy meghálálta hogy egy csomó tartozásom maradt utánna és nem segített visszafizetni,bezzeg a másik unokának halomszámra nyomta odafelé a lóvét!Pedig õ volt az aki mocskos módon viselkedett vele mindíg!Sose szóltam rá semmi rosszat sem.Mindíg tiszteltem õt!A nagy apám volt az aki szeretett tisztán nem kívétellel!Sajnos nem fogadtak el az osztálytársaim sem mert sokat piszkáltak a kinézetem miatt pl gondolok arra nem voltak márkás cuccaim és tesnevelés órán kézilabdáztunk és véletlenûl beeresztettem egy gólt lökdöstek és ronda megjegyzéseket kiabáltak rám:(Párkapcsolatom terén az állandó megaláztatások sorozatai voltak jelen.Megcsaltak szinte mindíg és ebbõl kialakult a féltékenység,és már a bizalom sem volt jelen életemben.Próbáltam magam túltenni ezeken nagyjából sikerült is de még azért kicsit itt él velem.Mostanában minden elenem vall.Nagy örörmömre megtaláltam édestestvéreimet és a mostani párom nem hogy velem örült volna ,hanem leszidott és lelkembe tiport mondván hogy miért kerestem fel õket hisz ugysem változtat semmit az eddigi életemen........Mindig problémája van velem mindíg én vagyok a hibás mindenért,most is ugy csinálom hogy jobb legyen és én vagyok a rossz,mert nem érti meg hogy lelkileg taccson vagyok és mindíg azzal fenyeget hogy itthagy.Sok gondunk van anyagi téren is,anyukámnak segítettem hogy adósságait elrendezzem és kissebb öszeget vetem fel hogy kitisztázzam a helyzetét és mai napi én fizetem 28 ezer forintos szociális segélybõl,pedig õ is kap fizetést mióta dolgozik.Sosem tudok venni magamnak semmit!Párom engem szid hogy hamar elmegy a pénzpedig tudja õ is hogy enni meg kell és 1000 forintból nem lehet fõzni.Ma azt mondta reggel hogy õ fogja nekem adagolni a pénzt, és ma is azt mondta pakoljam össze a ruháit mert elhagy!Én mindig melette áltam csak már ez sok nekem egyszerre mert anyám anyja és a másik lánya fiának családja folyamatosan ránk vannak szállva mert dohányoznak mint mi és innen viszik el a cigit ha veszünk a boltba mert ha nekik van akkor sosem adnának egy szálat sem.Most nem tudom mit tegyek senki nem ért meg és oda megyek sírni ahol nem látnak.Folyamatosan kapom az ívet anélkül hogy tudnák mi bánt mert nem tudom magam kifejezni rendesen ha próbálom is elmondani akkor képzelõdöm és nem fogom fel a dolgok rendjét sem!Nem hallgatnak meg!Apám elõl elhalgatom azt is hogy anyámnak hitelt vettem fel és nayganyámnak és nem tudom neki elmondani csak csodálkozik hogy nem mard egy forintom sem egyik hónapról a másikra!Anyám alkoholizált sokkáig kiskorom óta most vagy 25 éves és idáig remegés volt az életem.Nem tudom hogy éljek feszültségek nélkül és milyen segítséget kaphatnék!Kínzó ÉrzésKínzó Érzés
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

Hirdetés

Bella válasz 2009-10-09 21:34:50
Szia!

Köszönöm szépen a válaszod!

A Nagyszüleim már nagyon idősek, és betegek, így sok türelem kell Hozzájuk, és általában ezt a türelmet tőlem kapják meg. Én vagyok az esetek többségében a "villámhárító" harmadik generáció az előző kettő között...

A Testvérem miatt pedig azért aggódom, mert én "megszoktam" a veszekedést, sosem volt aki tompítson, de anno én ráálltam arra (bízok benne, hogy jól tettem), hogy ha veszekedés volt, mindig becsuktam a gyerekszoba ajtaját, elkezdtem Vele játszani, vagy egyszerűen csak beszélgettem Vele a veszekedésről, és hogy miért nem jó az...
Na most ha én elmegyek, akkor ki lesz az a stabil pont, aki ezt továbbra is biztosítja?
Nem lesz ő sokkal érzékenyebb az egészre?





Előzmény: cry (2009-10-08 19:15:55)

cry válasz 2009-10-08 19:15:55
szia!
Elég szomorú, hogy nem tudnak benned bízni a szüleid, vagyis ez inkább rájuk nézve szomorú, de az a lényeg hogy te bízz magadban és az igenis jó dolog hogy a munkatársaid visszavárnak, a szüleid nincsenek veled a munkahelyen, ők nem tudhatják....azért merek ilyen határozott véleményt írni, mert a szüleim bennem sem bíznak nagyon és ez elég negatívan érint
A nagyszüleid miatt és a testvéred miatt miért van bűntudatod?..nekik ez által rosszabb lesz?...Sztem a te lelki egészségedet tartsd szem előtt elsősorban.
Előzmény: Bella (2009-10-08 18:30:04)
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

Bella válasz 2009-10-08 18:30:04
Sziasztok!

Én most vagyok itt először.

Igazából nem tudom, hogy sok problémám van-e, de kezdi meghaladni az erőmet. Talán ha kiadom magamból kicsit megnyugtat.

Minden úgy kezdődött, hogy a szüleim gyerekkorom óta veszekedtek egymással. Úgy nőttem fel, hogy ordítoztak, káromkodtak, szidták egymást. Nagyon hangosan. Én ezt kezdettől fogva nehezen viseltem, sokszor fájt a fejem,titokban sírtam, később aztán előttük is gyakran elsírtam magamat, amire az volt a reakció, hogy bőgőmasina vagyok, és én ne foglalkozzak az ő problémákkal.
A veszekedések tovább folytatódtak, és eljutottam oda, hogy állandóan fájt a hasam, kórházban is voltam, rövid időre rá pedig meglett az első epilepsziás rohamom. Jelenleg gyógyszert szedek már rá évek óta, mert az elsőt követte a többi. Elküldtek Pszichológushoz, mert azt feltételezték, hogy azért vannak a rohamok, mert nagyon sokat tanulok, és nem értik miért. Igazából szerintem belemenekültem a tanulásba, mert az békét adott. Én viszont tudtam, hogy a rohamok az állandó hisztéria miatt vannak. Ha sokáig stressz éri az ember agyát, egy idő után kiborul-normális. A pszichológus viszont az ismerősük volt, én meg tudtam, hogy ha elmondom mi a helyzet, abból balhé lesz. Így úgy zártuk a terápiát, hogy okos, érett kislány vagyok, ki fogom nőni a rohamokat (nem jött össze)

Igazából mindig azt mondják, hogy ők szeretik egymást, és ezért vannak még együtt, de én nem tudom, hogy lehet ilyen módon egymást szeretni.

Egy két- három éve Apum ráállt, hogy velem is ordibál. Mindenért én vagyok a bűnös. Az ország egyik legmagasabb ponthatárú szakára járok, az egyik legjobb egyetemen, bárhova megyek dolgozni, mindenhol visszavárnak, és mondják a Szüleimnek, hogy mennyire meg vannak velem elégedve, és Ők mégsem bíznak bennem.

Apám rémuralmat tart velem szemben, állandóan csak az "Enyém az utolsó szó" "Az a felállás, hogy én diktálok, te meg hallgatsz" mondatokat hallgatom.
És már nem bírom a hisztit. Állandóan fáj a gyomrom, attól félek, hogy később emiatt is problémáim lesznek. Minden egyes hangos hang után fáj a fejem, ami a rohamokból való kilábalást is biztosan elősegíti...

Az az egyedüli vágyam, hogy végre elmehessek otthonról. Vannak olyan pillanatok, amikor tök jól megvagyunk, de mindig jön valami, és újra minden felborul. Minél messzebre, minél távolabb, teljesen ki ebből a környezetből.
Amiatt viszont bűntudatom van, hogy akkor a Nagyszüleimtől és a Testvéremtől is távol lennék. Már nem tudom mi a helyes.

És amitől még félek, hogy előbb utóbb talán nálam is megjelenik ez a veszekedős- stílus, lehet, hogy annak ellenére, hogy ellene vagyok, beépült tudat alatt.
Most ez ellen mit csináljak?

És hogy viseljem még el az elkövetkezendő pár évet együtt élve? A betegségem miatt nem mehetek el csak úgy.

Az öngyilkosságo gondolatok még nem jelentkeztek, de csak azért, mert olyan elvetemült vagyok, hogy egyelőre még elhiszem, hogy ez nem minden családban működik így, és lehet, hogy az enyém normális lesz.
Csak félek attól, hogy egyszercsak elveszítem ezt a hitemet.

Már ott tartok, hogy a hangos zenét sem tudom elviselni, és ha valaki kicsit ingerültebben beszél velem, teljesen összeborulok.

Most nem lett attól túl jobb, hogy elmondtam, de talán jól tettem.

Sziasztok!
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

detto válasz 2009-07-31 20:57:54
olvasd el az egyedullet topikot.
Előzmény: clema (2009-07-30 17:11:45)

clema válasz 2009-07-30 17:11:45
kedves mindenki!megint hazudtak ma nekem és azt hitték buta vagyok pedig nem volt vicces.mindegy ez csak egy megjegyzés volt.
leírom tömören a problémám és kérem segítsen valaki.eléggé nem látom át a mit kellene tennem.de ehez ha ez van valóba túl fiatal vagyok.családom teljessen elfordult úgy néz ki.még ezt nem veszek tudomást róla./pedig fáj/nem törődöm vele.majd lesz valami.
sok éven át úgy néz ki félrekezeltek.kezd kiderülni.meg a leletek alapján is.nem is törödnék vele ha nem okozna tüneteket.pl erős fejfájás,szédülés.epilepsziaszerü rosszulétek. meg még sokminden tünetetott meg ahova tartozom rámnyomták a skizophrén jelzőt,mert volt egy pszichózis ami lezajlott bennem.
azt azután nemsokkal jötek ezek a tünetek.és az eredmény még lehangolobb....nincs kiut ebből az egészből.lehet tényleg csak a halál
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

Levendula válasz 2009-05-28 16:42:57
Hát igen, a növények életösztöne.
A cseresznyefa nem tud nem virágozni, bármi történjék is körülötte, amíg csak él, virágba borul.
A fű nem tud nem kibújni, amíg csak él, kikel és zöldell.
Ez anniyra magától értetődő.
És az ember? Ő is tudna így élni?

Sanikó válasz 2009-05-21 21:22:56
Az élet szép, sokan mondják. Nem érzem. Nehéz… nagyon nehéz élni. Megbírkózni azokkal a nehézségekkel, ami utólag nem is az. Akkor.. abban a pillanatban mégis nehéz, nagyon nehéz. Minden nap küzdeni….küzdeni az önsajnálattal, amiből kegyetlen nehéz kitörni. Visszagondolni a szép időkre, amikor még életek… akkor mégis azt hittem azt sem jó. Mégis… most azt látom nagyon jó volt. Vissza vágyom arra az időre. Azóta minden nehéz.. mindent elrontok. Félek dönteni.. nem tudok dönteni. Élni szeretnék nyugodtan, bölcsen. Azt gondolom sokan úgy élnek… de ez nem igaz. Mindenkinek nehéz, nem csak nekem. Csak hát mindenkinek a saját baja a legnagyobb.

Akkor kezdődött minden mikor meghaltak. Az apukám 1993-ban előttem összeesett és meghalt, csak úgy meghalt. Miért???? Nem tudom. Nem tudja senki. Az orvosok sem. Érthetetlen. Próbáltuk túl élni. Az anyukám, az öcsém, én a gyerekkel és a férjemmel. Akkor jött az anyukám halála 1995-ben, aki egyszerűen nem akart élni… megtaláltam az udvaron. Februárban a hidegben az udvaron, csak ott feküdt. Meghalt. Nem értettem Miért?????? Sok-sok év telt el, mégis mintha most lett volna itt látom mindkettőjüket magam előtt. Látom a szalonnasütéseket, látom az apukámat amikor a radiátor melege előtt az ablakból integettem, ő már kint dolgozott, és visszaintett, tömte nekem a kacsát, mert tudta mennyire szeretem. Soha senki nem evett a májából, mert tudták, hogy mennyire szeretem Amikor terhes voltam jött elém…nem ment a kocsmába, csak elém. Belém karolt, és kísért haza. Látom az anyukámat, ahogyan mindenkire csak mosolyog. Annyira szép és kedves az arca….. Mindenki szerette őket. Nem tudtam felfogni… nem tudom felfogni még most sem. Nagyon jó emberek voltak mindketten. Jók… mindenki szerette őket, csak szerettek. Minket is. Ennyit tanultunk. Hogyan kell szeretni, hogyan kell mindenkinek igent mondani…. Nemet nem szabad. Maradtunk egymásnak Öcsi és én a gyerekkel és a férjemmel. Nem tudtuk mit tegyünk… nem tudtuk. Volt segítség, majd ők segítenek. Mégis egyedül maradtunk, a hétköznapokra. Gondolták már felnőttünk… de mégse, nem nőttünk fel. Talán még most sem. Nem találtam helyem sehol. Vezettem két háztartást, neveltem a gyereket, mostam az öcsémre. A férjemet elfelejtettem. Ezt nem szabad… soha senki ne tegyen ilyet. Dönteni kell…..tudni mennyit bírunk. Azt nem tudtuk…. Se én, se az öcsém. Nem tanultuk meg…. Csak azt láttuk dolgozni kell, és mindenkinek megfelelni. Akkor vagy jó ember. (Most is azon dolgozom, hogy ne bántsak meg senkit, bele vagyok betegedve, ha valaki rosszat gondol rólam) Azonban, ha sokat vállalsz belefulladsz, és semmi nem lesz jó. Próbáltunk élni, élni maradni. Nem volt elég. Mindketten elrontottunk valamit….valami nagy dolgot, amire leginkább figyelni kellett volna, amit leginkább meg kellett volna őrirzni. Csak az veszett oda.. ami a legfontosabb. Mindkettőnknek más volt fontos, Öcsémnek az örökség, nekem a család. Minden elveszett….minden. Nem bírtam…nagy volt a teher nagyon nagy. A férjemmel nem foglalkoztam…Ő sem velem. Megcsalt…. Én is megcsaltam (ezt nem szabad) tetteink előtt gondolkodni kell. Főképp az anyának, a nőnek. A férfiaknak nem fontos annyira, de a nőnek kell. Feladata. Meghülyültem! Öcsém életébe jött a változás, nagyon rossz változás, ami nekem is rossz volt. Nem figyeltem rá eléggé. Most másképpen tenném… de már nem tudom. Jött a lakásmaffia…..a rémálom. Elveszett, ahol felnőttem…. A szüleim emlékei. Mondják… a szívünkbe élnek. Nem olyan egyszerű, mint ahogyan mondják. Így a tárgyak is odavesztek. Az istállóba vittek mindent. A ganéba forgatva a fényképeket… a ruhákat, a szekrényt, a csillárt, a cipőt….. mindent, ami az övéké volt. Minden a ganéba volt. A maffia megfenyegetett, ha nem engedek megölnek a családommal együtt. Nem hagytam. Jött a rendőrség, de minden hiába a ház elveszett. Elveszett…..Ekkor haltak meg igazán. Minden elveszett, minden ami rájuk emlékeztetett. NEM AKAROM!!! Megkérdeztem az öcsémet miért??? Csak ez az egy kérdésem volt. Azt mondta én is így tettem volna, én is aláírtam volna a papírt. Azóta nem beszéltünk róla. Most itt lakik a feleségével és fiával velem. Sokáig úgy feküdtem le, hogy ha felébredek, akkor rájövök, hogy csak álmodtam. Reggel mikor felébredtem….megint csak reménykedtem, hogy majd holnap… még biztosan csak álmodok. Csak rossz álom. Vége lesz…egyszer vége lesz. Azóta sincs vége. Innentől csak rosszabb volt. Senki nem mondta mit csináljak…. Meg kellett volna?? Nem. Tudnom kellett volna… mégse tudtam. Nem kértem segítséget. Kell kérni. Tudni kell kérni. Én nem tudtam. Elküldtem a férjem… Ő el is ment. Nem jött vissza. Az elején nem is akartam. Meghülyültem. Jött a buli meg a buli. Elfelejtettem, hogy van két gyermekem. Ki maradt két év….két év, amikor a legnagyobb szükségük lett volna rám. Szerelmes lettem… Nem szabad. Ezt sem szabad. Nem szabad szerelmesnek lenni. Már tudom. Az normális, mikor éjszaki elindul valaki egy hálóingben az aktuális kedveséhez???? Normális voltam??? Nem. Az normális, ha valaki a vasúti sinek között rohangál mint egy elmebeteg? Nem! Az normális, ha valaki két gyerek mellett gyógyszert vesz be, és meg akar halni?? Jött egy kapcsolat. Jónak indult, azt hittem ő lesz az igazi. A gyerekek szerették, én szerettem. Sokáig titkoltam. Úgy éreztem a családomnak nem szabad tudni róla. Nem értem miért, azt gondoltam megvetnek, mert elrontottam. Nem kérdeztem, csak gondoltam. Soha semmit nem kérdeztem. Azt éreztem, ha én úgy gondolom más is úgy gondolja. Minden teher volt. Nem tudtam segíteni az öcsémnek, nem tudtam megmenteni a házasságomat. A gyerekekkel nem eltöltött időt már soha nem tudom visszahozni. Nem beszéltem meg senkivel semmit. Ez baj!!!!! Nem szabad. (Most sem megy.) Pszihológushoz kerültem. Egy éve járok. Nagyon sokat segít. Vissza akartam kapni a férjem. Már késő volt… nagyon késő, amikor észhez tértem. Már észnél vagyok, mégsem találom a helyem. Nem tudom, hogy hol kezdjem az új életem. Még 15 év után sem. Csak sodródom. Próbálkozom, de nem megy. Félek, hogy az öcsém nehogy bajt csináljon. Félek, hogy én csinálok valami bajt. A gyerekeket túlságosan szeretem….vissza akarom adni, amit akkor nem adtam. Tudom sokszor teher nekik. Teher, hogy annyit akarok velük lenni. Már nincs szükségük rám. Nincs úgy mint akkor lett volna. Nem tudom, hogy mit csináljak… hogyan tehetném jóvá. Csak egyszerűen jóvá szeretném tenni. Hogyan???? Hogyan kell???

Hirdetés

Pokolfajzatka válasz 2009-05-21 10:35:59
Most keltem fel: szégyen. Fáj a fejem. Nincs ebédem. Nincs elmosogatva. Nincs életkedvem. Van szenvedés a fejfájástól. Van halálfélelem a gyors szívdobogástól. Melegem van. Sírni akarok, de nem tudok. Csak a gombóc nyom a torkomban. Félek. Minek élek. Semminek. Felkelek, dolgozom, lefekszem. A köztes idő szenvedés, fájdalom, üresség. Gondolatfutás, vagy épp az ellenkezője, emlékezetkiesés (nem tudom, elfelejtettem). Fájdalom felkelni, elindulni, menni, jönni, mosolyogni (hiszen muszáj), néha beszélni is. Itthon jó: egyedül, biztonságban. Az itthon védelem, az utca félelem.
Nem tehetem azt amit ÉN akarok, mert valami eltérít ettől. Nehezen viselem ezt az állapotot, mert hozzászoktam, hogy önálló vagyok, hogy ÉN döntök az életemről. Most nem ez történik. Most valami fekete pokol határozza meg a napjaimat, ez mindenre képtelenné tesz. "Szerencse", hogy egyedül élő, szegény ember vagyok. Ez kikényszerít az utcára. A félelmetes, mégis jótékony utcára. Nem veszítem el a kapcsolatot a világgal, ahová nagyon szeretnék tartozni.

bagoly válasz 2009-05-13 23:10:25
Amíg nem tudtam milyen mikor valaki ott van mellettem mikor felébredek nem ismertem ennek a szónak a jelentését:MAGÁNY nagyon vacak érzés.

Viki válasz 2009-05-11 20:30:59
nagyon hiányzol, bocsáss meg kérlek...még mindig ott az üresség érzés

ngizi válasz 2009-01-22 14:24:57
Kőszőnőm hogy válaszolsz nekem és tudom hogy igazad van, de amikor elhatározom magam valamire akkor mintha visszatartana valami pl ha beszélni akarok valamejk családtagomal nemtudom hogykezdjek ell valamit egyszerűen csődőt mondok mindenben és nincs tűrelmem semihez már nemtudom hogy hogykezeljem ezeket a dolgokat, félek hogy ottlyukadok ki ahonan ellindultam nemtudom hogy mitcsináljak?
Előzmény: human.eRRor (2009-01-21 20:18:57)

human.eRRor válasz 2009-01-21 20:18:57
Szia!

Köszönöm, hogy írtál. Nem tartom hülyeségnek (ahogy téged sem hülyének), hogy így érzel, hiszen egy nagyon nehéz időszakon vagy túl. Valószínűleg nem könnyű szembenézni azokkal a dolgokkal, amik kiváltottak nálad azt a gondolatot, hogy öngyilkos leszel, de ha megpróbálsz teljesen elzárkózni a kellemetlenségek elől, akkor az növelheti a levertséged. Ellenben, ha beszélgetsz pl. a családtagjaiddal (vagy közülük a hozzád legközelebb állókkal) erről az segíthet. Bár írtad, hogy nincs kivel beszélned erről, de azt is, hogy van családod, akik aggódnak érted, ezért azt gondolom, hogy meghallgatnának.

A gyógyszer szedését viszont nem szabad abbahagynod, mert az segít abban, hogy ne ess vissza. Bár úgy tűnhet egy ideig, hogy gyógyszer nélkül is ugyanolyan, az csak azét van, mert a a gyógyszer hatása nm azonnal múlik el, hanem hetek alatt (de ugyanígy: nem azonnal kezd el hatni, amikor szeded, hanem hetek alatt). Később, ha jobban vagy az orvos úgyis mondani fogja, hogy lehet csökkenteni az adagot, ezért a mellékhatásoktól nem kell tarts, pláne az elhízástól, ami nem is a gyógyszer szedésének, hanem a betegségnek a velejárója.

Human
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

ngizi válasz 2009-01-21 19:45:18
kőszőnőm a tanácsod, de én azthiszem hogy nem vagyok olyan fontos, és nemszedem a gyógyszereket amit írtak mert akit ismerek a kőrnyezetemben csúnyán elhíztak a gyógyszerektől, én még mindig azon gondolkozom hogy talán jobbletvolna ha sikerűl, igazán nem is tudom,nincs kivel beszélgetni nemszeretnék visszaesni a depresszióba de az az ígazság hogy még mindíg félek a problémákkal szembe nézni, néha szeretnék elbújni mintha nem is lennék nemtudom miért van ilyen érzésem biztos hűlyének tartasz ha elolvasod azért szeretném ha megírnád a véleményed.
Előzmény: human.eRRor (2009-01-21 15:56:04)

human.eRRor válasz 2009-01-21 15:56:04
Szia Ngizi!

Azt hiszem a családod azért ellenzi az elképzelésed, mert úgy vélik, hogy nekik Rád van szükségük. Már azzal jót teszel, ha otthon vagy egészségesen, ezért nem is várják el, hogy másnak még pluszban segíts. Én pedig úgy vélem, hogy nekik lehet igazuk.

Mire érted, hogy ha nem találsz ki valamit, akkor visszaesel? Mit kell kitalálnod szerinted, hogy ne ess vissza?

Human
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

ngizi válasz 2009-01-20 19:49:05
Kőszőnőm hogy írtál mióta itthon vagyok mindig uton vagyok mert sok az elintézni való és úgy érzem hogy csak errevagyok jó a donorság az amikor felkinálom pl az egyik vesémet ez szerintem jó mert ha már meghalni nemtudtam segíthetek más életén és ez jó érzés lenne ezért kértem a véleményedet mert már dőntőtem hogyfelajánlom az egyik vesémet acsaládom ellenzi mit tanácsolsz te hogy látod? tudod attólfélek hogy ha nemtalálok ki valamit vissza esek és újra kisérletezni fogok. És kőszőnőm hogy írsz nekem és tanácsot adol.
Előzmény: human.eRRor (2009-01-20 10:46:34)

human.eRRor válasz 2009-01-20 10:46:34
Szia Ngizi!

Örülök, hogy hazaengedtek és, hogy már nincsenek öngyilkossági gondolataid. Nem tudom, hogy mit értesz élő donorságon, de én azt hiszem, hogy akár anélkül is nagyon nagy szüksége van másoknak Rád. A családodnak és ismerőseidnek már az is elég, és sokat jelent, ha velük vagy.

Mi történt veled mióta otthon vagy?
Előzmény: ngizi (2009-01-19 20:15:47)
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

ngizi válasz 2009-01-19 20:15:47
szia ma engedtek haza már nemkell viszamenni a kórházba már nemgondolok az őngyilkosságra mert a fejembe vettem hogy élő donor akarok lenni szeretném ha megírnád a véleményed hogyte szerinted jólteszem-e így legalább segíthetek másokon.
Előzmény: human.eRRor (2008-12-28 19:35:26)
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

Levendula válasz 2009-01-05 17:09:24
"A szorongó emberek kínlódása abból ered, hogy nem ismerik a róluk alkotott véleményt. Mihelyt ezt a véleményt világosan kifejezik, akármilyen is az, a szenvedés
megszűnik."
/Lev Tolsztoj/

TANIA válasz 2009-01-02 22:28:15
Sziasztok,én most vagyok itt az oldalon először...
remélem nem utoljára. Tegnap óta csak arra tudok gondolni, hogy bárcsak meghalnék. Búék? A boldogság csak néhány pillanat a többi csak a rá való emlékezés :(
8 éve vagyok a párommal, vettünk egy lakást hitelre. Ő szeret engem, én is őt, de már nem úgy mint az elején, mostanra már megfakultunk, csak dolgozunk aztán otthon vagyunk, nem történik semmi... A volt kollégáim szilvesztert szerveztek vidéken, én nem akartam menni, de végül is elmentünk egy panzióba, ahol egy másik társaság is volt. Hamar berúgtam, mert így tudok csak feloldódni. És tudtam, hogy nem kellett volne elmennem! Ott volt egy fiú, aki rögtön megtetszett nekem, ne mondják, hogy nincs szerelem első látásra! Beszélgettünk, táncoltunk és lehet hogy szemét dolog, de néha belopóztunk a szobájába, ahol megcsókolt, én bebújtam a karjaiba és azt akartam, hogy sose legyen vége. Megadta a számát én is az enyémet, azt mondta felhív ha akarom. Azt mondtam nem tudom. Az utolsó ölelés után azt mondta, legyek boldog a barátommal. Másnap csak futólag találkoztunk, két puszi és egy búék. Aztán mi hazajöttünk, de én csak rá tudok gondolni. Nem akarom megcsalni a párom, de otthagyni sem ez olyan bonyolult. De szeretném még látni Őt, beszélni vele, hallani akarom még amiket mondott, szépeket...A párom nem szokott már dicsérni, de nekem szükségem van arra, hogy lássam, hogy tetszem másoknak, hogy szépeket mondjanak nekem. Lehet, hogy bolond vagyok és nem vagyok fair a párommal, de nem tudok magamon uralkodni. Bárcsak holnap reggel már nem ébrednék fel...
lehet, hogy nem tünik nagy dolognak a problémám, de már sok ilyen eset volt, hogy megtetszett valaki (a párom mellett) és vele akartam lenni...de most volt először olyan, hogy másnak a karjában voltam és élveztem.
Nagyon sok fájdalom volt bennem eddig is, ez most már, hogy mondják? hab a tortán... Meg van a száma. Felhívjam? Irjak SMS-t? Erre gondoltam. De mit?
És mi a "legviccesebb" az egészben??? Hogy ha akarnám sem tudnám megcsalni a párom, mert...szexuális problémáim vannak...vaginizmus...most akarok pszichiáterhez menni, csak nem tudom hova. Meg lehet-e gyógyulni? :((
Valaki mondja meg...megkeressem őt? Így még pláne nincs értelme igaz? Annyira fáj...meg akarok halni :((((((

human.eRRor válasz 2008-12-28 19:35:26
Szia!

Én köszönöm, hogy írtál. Remélem mikor legközelebb beszélünk itt már csak mint rossz emlék, és nem mint a jelened meghatározója kerül majd szóba mindez.

Addig is vigyázz magadra!

Human
Előzmény: ngizi (2008-12-28 16:00:38)
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

ngizi válasz 2008-12-28 16:00:38
most nincs már időm leírni de ha megint kiengednek akórházból akkor írok róla ellőre is boldog újévet kivánok nemtudom hogy mikor engednek ki.és mégegyszer kőszőnőm hogy írt.
Előzmény: human.eRRor (2008-12-27 23:09:21)
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

human.eRRor válasz 2008-12-27 23:09:21
Szia!

A legfontosabb most, hogy betartsd azokat a dolgokat, amiket a doktornő kért tőled, mert hidd el, az valóban segíteni fog neked.

Mik történtek veled, amikről úgy érzed, hogy még egymásra is rakódtak?

Human
Előzmény: ngizi (2008-12-27 22:36:01)
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

ngizi válasz 2008-12-27 22:36:01
kőszőnőm a választ de én nem reménykedek semiben mert ha úgyérzem hogy talán lesz valahogy és próbálok valamit kezdeni mindig falnak űtkőzők valami mindig rá tetőzik én már nemhiszem hogy van kiút valamiből is nemtudom mi lesz ezért se tudom azt igérni a doktornőnek hogy nemfordulok magam ellen ha más megoldásom nem marad akkor mitcsináljak?
Előzmény: human.eRRor (2008-12-27 12:02:27)
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

1 | 2 | 3 | 4 Következő
Új Hozzászólás
198