HÍREK * REGISZTRÁCIÓ * BELÉPÉS * CHAT * FÓRUM * CIKKEK * TESZTEK * SEGÍTSÉG * LINKEK

Kényszerbetegségek

Vissza a témákhoz
Új Hozzászólás

Előző | 1 | 2
human.eRRor válasz 2009-01-31 09:27:01
Szia!

Köszönöm a kérdéseimre adott válaszod. A gyógyszeres terápiával kapcsolatban - általánosságban - az a tapasztalat, amit te is megosztottál itt az oldalon. A nagyon súlyos tünetek leküzdésében segít, de ezek a gyógyszerek tüneti kezelést nyújtanak, vagyis a probléma okát nem tudják megszüntetni, így azok néha visszatérnek vagy átalakulhatnak. Esetedben is erről lehet szó, ezért szokták és szoktuk mi is a komplex kezeléseket javasolni, amiben a gyógyszer mellett a pszichoterápia is szerepet kap.

Említetted, hogy lehet valamiféle nem közvetlen összefüggés a tünetek és az életviteled közt, az előző hozzászólásodban pedig arra utaltál, hogy a kényszergondolataid összefüggésben vannak édesapád viselkedésével, ami egyben szorongással is jár. Ez utóbbi persze része a betegség okozta tüneteknek, de a tartós szorongás gyakran ennél többről is szól.

A terápiákról írtad, hogy az egyik relaxációs volt (ez sajnos nem hat mindenkinél, azt gondolom a te problémád is mélyebb eredetű annál, hogy így kezelhető lenne), illetve, hogy voltak beszélgetős típusúak. Ez utóbbiakról nem tudod véletlen, hogy milyen irányzatú terápiák voltak (kognitív, pszichoanalitikus, humanisztikus)? Ezek egyéni vagy csoportterápiák voltak? Azt is írtad, hogy heti gyakoriságúak voltak, ezekre hány hétig jártál?

Human
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

LonelyMaster válasz 2009-01-29 14:18:39
Szia!
Igen, elég sokféle gyógyszert kipróbáltunk, igaz leginkább azok depresszióra voltak. Az anafranilt mióta oda járok (5 éve) szedem. Nem mondanám azért, hogy nem használt soha semmit, mert nagyon súlyos kényszeres/depis állapotban voltam anno, ahonnan azért kihúzott, de a mostani kényszergondolatokra nem éppen hatásos... De lehet, hogy már semmilyen gyógyszer sem használna, és együtt kell élnem ezzel (mint sok egyéb más dologgal, amivel nem akarok). Van egy olyan (inkább pszichológiai) elméletem is arra, hogy tudat alatt így "tiltakozok" a jelenlegi életem ellen (ami semmi másból nem áll jóformán, csak filmnézésből), biztosan nem árta a pszichoterápa sem. Mindenesetre legközelebb ha megyek panaszkodni, hogy még a megnövelt anafranillal sem nagyon szabadulok a gondolatoktól, talán már fog valami érdemlegeset is tenni, lehet éppen gyógyszert változtatni.
Pszichoterápia főleg beszélgetések voltak (az első lógusomnál relaxációs gyakorlatok is, de azokkal nem mentünk semmire), egy órát jártam általában hetente egy alkalommal. Biztosan van kapcsolat, ha nem is közvetlen...

Hirdetés

human.eRRor válasz 2009-01-28 18:55:46
Szia Lonelymaster!

A gyógyszeres terápiáddal kapcsolatban biztos, hogy a kezelőorvosod a legkompetensebb, de az azért felmerült bennem, hogy minden elérhető gyógyszert próbáltatok már? Elképzelhető, hogy egy gyógyszer hiába erős valakire nem hat vagy méginkább nem úgy, mint ahogy szeretnék, egy másik pedig használ. Lehet, hogy érdemes lenne felvetni a doktorodnak, hogy más gyógyszereket is kipróbálnál, hogy az hasson.

Írtad, hogy több pszichológusnál is jártál. A kérdésem ezzel kapcsolatban, hogy tudod-e milyen terápiát tartottak? És mennyi ideig tartottak ezek? Ez talán azért lehet fontos, mert a hozzászólásodból úgy tűnik, hogy van mélyebb kapcsolat a múltban történt események és a mostani tüneteid közt, ami pedig a pszichoterápia szempontjából fontos lehet.

Human

LonelyMaster válasz 2009-01-26 21:53:10
Sziasztok! Jelenleg ez (mmint az OCD) az egyik legnagyobb problémám jó ideje már (a depresszió, mánia és szocfóbia mellett), ezen belül is a kényszergondolatok azok, amik totál megőrjítenek. Azt tudni kell rólam, hogy nagyon szeretem a filmeket (annyira, hogy ezen kívül nincs is számomra más boldogság / örömforrás), de még ezt is állandóan tönkreverik a kényszergondolatok. Pl. ma is, este már egyszerűen képtelen vagyok filmet nézni, annyira nem bírok koncentrálni, annyira felemészt, leblokkol az OCD. Talán nem túl meglepő módon a kényszergondolataim 95%-a a "nézéssel", szememmel, szemüveggel, filmekkel (valamint TV-vel és DVD-vel) kapcsolatosak. Most éppen az van soron, hogy károsodást szenvedett e a szemem faterom korábbi pofonjai/arconcsapásai (szemen ütései) miatt, vagyis ezen agyalok, szorongok, és érzem azt a "kényszeres érzést" a fejemben. Anafranilt szedek kényszerre (a másik 5 féle gyógyszer mellett) 5 éve, jelenleg 3x75=225 mg-osat naponta, ami ugye szemmel láthatóan kevés (pedig az anafranil az egyik legerősebb gyógyszer OCD-re, és a legnagyobb/legrosszabb mellékhatásai is ennek vannak...). De hiába emeltük meg legutóbb az adagot napi 150-ről 225-re, egyszerűen így sem használ semmit. Szemésznél voltam 1 hónap alatt kétszer is kivizsgáltatni a szemeimet. Az orvos megnyugtatott, hogy nincs baja a szememnek, de még ez sem győzte le a gondolatokat... (például mert az ütést nem mondtam). Persze biztos vagyok benne, ha ez megoldódik, utána lesz újabb kényszergondolat, amin agyalhatok.
Jártam több pszichológushoz is sokáig (bár elsősorban nem a kényszer miatt...), de nem nagyon tudtak a kényszergondolataimmal mit kezdeni... Kényszercselekvések (rituálék) is voltak korábban elég erősen, most is vannak, de szerencsére ezek annyira már nem komolyak (vagyis nem keserítik meg úgy az életemet, mint a gondolatok). Kényszergondolatokkal mit tud egy pszichológus kezdeni? Főleg ha olyan, amit nem lehet megoldani... Márpedig mindig kitalálok valamit, amin agyalhatok, van hogy egyszerre több dolgot, és van, hogy annyira "átveszi az uralmat" fölöttem, hogy nagyon nehéz elviselni.
Az OCD fog a sírba vinni, ez tuti, emiatt leszek öngyilkos előbb-utóbb... :S

Levendula válasz 2008-06-11 20:12:44
Nálam nem annyira kiélezettek ezek a szokások, csak néha feltűnik, hogy vannak ilyesmik.
Amúgy nem igazán vagyok rendmániás.
Azt viszont rosszul viselem, ha pl. a papírhalmaimba belenyúlnak, mert akkor már télleg nem találok meg semmit.
Előzmény: pillanat (2008-06-11 07:20:42)

biztalan válasz 2008-06-11 14:19:18
Kedves Levendula, Pillanat
Nekem is voltak efféle kényszereim, meg még több is, rengeteg.

Levendula válasz 2008-06-10 21:04:50
Érdekes, pár apróságban én is néha észreveszek ilyesmiket magamon. Pl. étkezéskor mielőbb eldobom az asztalon levő csomagolásokat, már étkezés közben. Nem sokáig tudom nézni... Pedig nem lenne az sürgés, mégis...
A másik: régen, passziánszozás (kártyajáték) közben mindig megigazítottam az ellenfél lapjait, ha kicsit ferdén tette le őket. Szegényt az őrülebe kergetem ezzel. :)
Előzmény: pillanat (2008-01-24 11:06:14)
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

human.eRRor válasz 2008-04-27 17:54:29
Szia Niki!

Ha a fórumon rákattintasz a nevemre, akkor felugrik egy ablak, amin keresztül közvetlen az e-mail címemre tudsz írni.

Üdv

Human

niki válasz 2008-04-27 13:46:13
Kedves Human!
Privátba lehet kérdést küldeni, ha nem szeretném, hogy megjelenjen a fórumon?

Hirdetés

human.eRRor válasz 2008-02-02 12:42:40
Kedves Pillanat!

Kissé megkésve, de szeretnék válaszolni az általad feltett kérdésekre.

Az, hogy számodra ilyen fontos a rend magad körül, hogy mindennek megvan a helye, és vissza is teszel mindent oda, amint mód nyílik rá, egyértelműen lelki eredetű.

A kialakulásában több dolog is szerepet játszhat, de általában a függetlenségért vívott harc, és a közben érzett harag elnyomása a kényszeres cselekvések oka. A fennmaradásában már nem közvetlen a harag, hanem a meg nem élt harag miatt érzett szorongás kordában tartása játszik szerepet, de emellett megjelennek illogikus gondolkodási sajátosságok is. Ezek közül többről írtál is korábban, ide tartozik pl. a tökéletességre való törekvés (perfekcionizmus) vagy az, ha valaki a dolgokat csak fekete-fehérben, vagyis végletesen képes látni.

Ha többet mesélsz magadról, ennél azért kevésbé elméleti módon is rá tudunk tekinteni. :-)

Üdv:

Human

human.eRRor válasz 2008-01-24 11:51:52
Kedves Pillanat!

Örülök, hogy írtál a fórumra, üdvözlünk itt.

Először, hadd reagáljak a második bejegyzésedre, miszerint: túl könnyen mondják egyes normálistól eltérő viselkedésre, hogy az betegség. Ebben - én is úgy érzem -, hogy igazad van, sajnos túl gyakran minősítenek embereket betegnek, akkor, ha a viselkedésük valamiért "furcsa". A pszichiátriai kórképek esetén ennek azonban egyszerű oka van. Kevéssé ismert a legtöbb betegség biológiai háttere (vagy drága és bonyolult vizsgálatot kíván a kimutatása), ezért nem a betegség okát keresik, mint pl. egy fertőzésnél a vérből kimutatott kórokozót, hanem a tünetekből próbálnak következtetni a betegség meglétére. A tünetek, illetve a betegségek besorolása pedig korról-korra változik sokkal nagyobb fokú bizonytalanságot okozva a diagnosztizálásban, mint a testi betegségeknél. Emiatt viszont gyakran azt is betegségnek nevezik, vagy olyan embert is betegnek tartanak, amire illetve akire nyugodt szívvel mondhatnánk, hogy egészséges. Egy viszonylag egyszerű megoldás azonban erre a problémára is van; azt tekintjük betegnek, akinek már zavarja az életvezetését (munkáját, családi életét, önmagáról alkotott képét) egy adott viselkedés (esetedben pl. ezek a kényszeres vonások), és a környezethez való alkalmazkodása fokozottan rossz.

A magadról leírtak valóban illenek egy kényszeres személyiségű emberre, de amíg ez téged nem zavar annyira, hogy változtatni akarj rajta, én úgy gondolom, hogy ne nevezzük betegségnek. Te ilyen vagy, de hidd el szükség van rendszerető emberekre is. :-) Nem hiszem, hogy jó lenne, ha mind egyformák lennénk. :-)

A pszichiátriákon megjelenő kényszeres zavarok (kényszergondolatok, kényszercselekvések) az általad leírtaknál súlyosabb problémák. A kényszercselekvések esetén pl. a betegnek bizonyos rituálészerű viselkedéses elemeket rendszeresen ismételnie kell, hogy csökkentse szorongását, pl. 47-szer megforgatni a kezében a szappant, miközben kezet mos. Ha ezt nem teszi meg, akkor egyre fokozódik a szorongása, egészen addig, míg el nem végzi az adott cselekedetet. Vagy pl. abban az esetben, ha elrontja a számolást, és nem tudja, hol tart, elkezdi előről az egész procedúrát. A kényszeres betegeknél ezen cselekvések köre egyre jobban kibővül, míg végül napjaik jó részét (akár 4-6 órát is) elvesznek ezek a "rutinok". Természetesen ez az állapot számukra sem örömteli, hiszen egyrészt megakadályozza normális életvitelüket, másrészt kellemetlen élményekkel is jár, többek közt szorongással.

Üdv:

Human

Új Hozzászólás
Google PageRank