HÍREK * REGISZTRÁCIÓ * BELÉPÉS * CHAT * FÓRUM * CIKKEK * TESZTEK * SEGÍTSÉG * LINKEK

Segítség!

Vissza a témákhoz
Új Hozzászólás

Mirror válasz 2011-06-11 23:16:19
Kedves Blueman,

ha változatlanul ebben a formában szeretnél segítséget kérni, és ezt eddig még nem tetted meg, úgy várom az e-mailed.

Szeretettel:

Mirror
Előzmény: Blueman (2011-05-04 15:28:02)

iksz válasz 2011-05-04 16:28:31
Kedves Blueman!

A nyitólapon kint van Humanerror emailcíme, neki is írhatsz levelet, vagy itt Mirror nevére jobbgombozva neki is. Mindketten pszichológusok, úgy gondolom, reagálni fog, akinek írsz. A chatre is fel lehet jönni, de itt többnyire laikusok vannak, ha szakember-segítség kell, akkor inkább a fentieket ajánlom.
Legyen szép a napod.
Előzmény: Blueman (2011-05-04 15:28:02)

Hirdetés

Blueman válasz 2011-05-04 15:28:02
Sziasztok...

Nem is tudom hol kezdjem,szóval arról van szó.hogy szeretnék keresni egy személyt aki segítene nekem "talpraállni" illetve ötletek is szívesen meghallgatnék...

Mindenkinek nem szeretném kiteregni a Szennyest "igy hát ide nem irnám le.. de az életem egy nagy csőd volt mindig is illetve több nagy traumán estem át és nem találom a helyem "röviden tömören ... hu elolvastam amit irtam jo nagy össze visszaság lett belöle ezért ne haragudjatok,remélem nem hiába probálom meg ezt a lehetöséget és Köszönöm hogy elolvastad ....Szép napot szebbet mint nekem....

Erre a hozzászólásra 2 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

i válasz 2010-05-02 17:48:36
Hogy lehet valakinek a konkrét segítségét kérni, ha én csak 1 valakivel szeretnék beszélni? Úgy értem, nem tudom, hogy értem. Bajban vagyok de csak 1 illetőt keresnék a segítők közül, megvan rá az okom. Tud valaki segíteni, hogy ezt hogy tegyem? Ja és az illetőt nem akarom telefonon hívni!
Erre a hozzászólásra 2 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

Viorica válasz 2008-05-07 18:19:22
Na, most fel is mentem a kőbányai családsegító honlapjára! Azt látom, hogy van náluk pszichológus... jó ötletnek tűnik, bár egy kicsit szkeptikus vagyok, mert elég sokat kellett ilyen nevelési tanácsadós "állami" pszichológusokhoz járnom, és volt egyfajta kötelező-íze a dolognak. Nem is igazán tudták, mire figyeljenek, csupa szépet és jót mondtak Anyának, miközben én egyre hülyébb lettem... volt egy - kölünben egy nagyon aranyos néni - aki homlokegyenest mást következtetett ki egy jelből, mint amit akár egy józan paraszti ésszel megáldott valaki.
[Bővebben: valamikor elsőben elkezdtem ember méretű figurákat rajzolni és láthatatlan embereket kitalálni. Amiből is a néni ügyesen kikövetkeztette, hogy én csudajól érzem magam a többiekkel. Ezt nem ironikusan... volt vagy négy iskolaváltásom, egy évvel korábban akartak suliba küldeni, mert már kezdtem írást imitáló firkákat csinálni. Ez néha elsős koromban is előjött, ekkor általános sziszegés közepette megjegyezték, hogy na, te is csak firkálni tudsz, meg a szemetet gyártani. A másik, ami miatt előre akarták hozni a sulikezdést, az volt, hogy minden szót megtanultam, amit használtak körülöttem, és én is használtam, általában helyesen. És nagyon pipa voltam, amikor egy-egy másik gyerek visszakérdezett, hogy mi az a... valami. Nem csak kiejthetetlen idegen szavakra (bár azokra különösen ugrottak), hanem olyanokra, hogy zökkenés. Én azt hittem, hogy ezek használatos szavak, minden felsőbbrendűsködés vagy különleges kacsatojáskodás nélkül.]

Viorica válasz 2008-05-07 17:40:40
Ebben biztos, hogy van igazság. Egy másik helyen emlegettek ősbizalmat, ami az emberben az anyukájával való kommunikáció útján alakul ki. Anya minden jóindulata ellenére ezt ha a feje tetejére állt volna se tudta volna megugrani, mert egyedül volt egy háromemberes háztartásra, nagypapám rántotta vissza az önálló háztartás terveitől, akkora családja sose lehetett, amekkorát ő szeretett volna, mert egyedül volt egy gyerekkel... ebben több olyan "taposóakna" is van, ami miatt nem lehet tökéletes az ősbizalom. Nem lehet teljes mértékben rákenni a dolgot, de, ogy itt valami - véletlenül - el lett rontva, az biztos.
Köszi a segítséget. A családsegítővel azért nem kísérleteztem, mert oda a gyerekeket viszik, én meg 22 éves vagyok.

Viorica válasz 2008-05-06 18:52:56
Jaj, konkrétum! Eddig nem írtam a munkáról és az ebből adódó paráimról, pedig az jóval konkrétabb és fontosabb, mint pl a már helyre került Irinel-történet vagy az, hogy néha összezuhantomban Anyukám hogyléte miatt is elkezdek kekszelni.
Első ingatlanos munkahely (referens, tehát én mutogatom, ill. adom el a lakásokat). Élvezem, hasonló se volt eddig, jó, hogy én szervezem a beosztásomat, jó a társaság, aranyosak, szeretem őket, azt hiszem, ők is elfogadnak. De két hónapja vagyok ott, és semmit nem vettek tőlem. Volt négy olyanom zsinórban, hogy visszamondták, aztán semmi. Tizedik kerület, aránylag kevés olyan van, amibe én magam ne költöznék bele, ha nekem adnák... kezdek folyamatos légüres térben lenni, hogy megy-e ez nekem, vagy valami, három hónap a próbaidő. Elküdtek tanfolamra minden értékesítőt, engem is - ez vajon jelez valamit? És hogyan küzdhető le ez a stressz, hogy esetleg továbblépjek, mielőtt még más is megérezné (idegbajos embertől se szívesen vásárolnak, érthető okokból).

Viorica válasz 2008-05-06 17:43:29
Ingatlanreferensként dolgozom egy kis, most alakult irodánál. ehhez kapcsolódó dolgokat tanulok, most megyek egy tanfolyamra, ez a második szakmám. Ezen kívül valamikorra tervezem, hogy főiskolát vagy egyetemet végzek, mert az is ad egy jó háttértudást.
A párommal most vagyunk haramdik éve együtt, tavaly decemberben költöztünk össze egy albérletbe. Kezdünk túljutni a friss együttélések jellegzetes hibáin.
Barátaim nincsenek. De nem azért, mert elvből egy hülye magányos lennék. Nehéz úgy barátokat szerezni, hogy eddig sehol nem tudtam huzamosabb ideig dolgozni, tanulni, régebb el is vágtam magam attól, hogy barátaim lehessenek. Most ezt kellene behozni.
Irinel. Leírtam, hogy mi volt vele a baj, amikor elkezdtem hozzá járni. Legutóbbi óránkon úgy tűnt, hogy ő még nem zavarodott össze (nem az az összezavarodós), én meg már nem. Volt azért egy terápiás értelme annak, hogy olyan állapotban mentem oda, mint egy életregalvanizált felmosórongy:-)
Ha valami nyomaszt Anyukámmal kapcsolatban, akkor az az, hogy én csak a bajnak vagyok neki. Nem ilyen lovat akart, ez még akkor is így van, ha már hajlamosabb elfogadni emgem egy másik emberként.
Hogy egyedül érzem-e magam? Nem, mert akkor le leszek magányosozva, azt pedig, köszönöm szépen, kihagynám. Egyébként igen, gyakran. Van egy barátnőm, jön, megy, az utóbbi időben anyagi okokból vele is csak levelezünk. Egy másiknak családja van+egyetemre jár, ma akarok írni neki, hogy mi van vele. Egy harmadik vidéken van egyetemen+másik vidéki városban a barátja - talán ki lehet bekkelni, hogy találkozzunk, mondjuk vele és a Mityával. Ahhoz a társastáncos tásasághoz, akikkel szokott lógni, anélkül, hogy táncolnék valamit, nincs kedvem. Ha táncolnék valamit, lennének témák (óra, tábor, buli, lépések), így én vagyok a Magamódjánhozzányökögő Furcsalány - a rémálomszerep, hagyjuk...
Köszönöm, további szép napot neked is:-)!

Viorica válasz 2008-05-06 12:43:57
A román kultúra okozza a problémát, ami miatt megkerested az oldalt?
Nem. Van egy-két ilyen "kedvenc lovam", amivel szívesen megkeresnék egy lelki segélyvonalat, de a zöld számok mobilon nem működnek. Találtam két fórumot, az egyik helyen már ahányan hozzá akartak és tudtak szólni a témához, hozzászóltak, így jöttem ide. Itt egy kicsit nyitottabban reagáltatok, kérdezetetek, a másik helyen inkább spontán beszélgetés folyt, nagyon gyorsan el is kezdtek "offolni", de mivel egy nagyon érdekes szálon kezdtek el menni, ez egyáltalán nem bántott.
Igazából az egyik ilyen téma a román kultúrához való kötődésem, mert valahogy megkülönböztetehető egy sima "oda vagyok meg vissza"-állapottól... régebb voltak az éjszakai paráim. Néha a párommal kapcsolatos "friss-együttélők típushibái" is ilyen témákká válnak, vagy ilyen volt egy-két hete Irinel.

Mi az ami ennyire vonzz benne?
Jó kérdés. A nyelvnek a hangzása. Mintha ismerős lenne valahonnan, néha olyan, mintha belemondanák a fülembe. A zene. Amióta voltam Moldvában, az emberek is, addig magyar elmesélések alapján (valaki utazott CFR-rel, erdélyiek) kicsit tartottam tőlük, bár sejtettem, hogy meg fogok lepődni. És tessék: a erdélyiek egy része által kb Afganisztánnak kikiáltott Moldva nagyon jó hely, gyönyörű, amijük van, arra vigyáznak, rendesek, és egyáltalán nem befolyásolta őket, hogy pestiek vagyunk. Nagyon kevés olyan dolog volt, ami nem tetszett (Câmpulung Moldovenesc legnagyobb szállodájában nagyképűek voltak velünk. De csak ott!)

Mi az amit átszeretnél venni tölük? Vallás? Zene..vagy?..
A vallás nehéz kérdés, ők görögkeletiek, aminek egy elég szigorú szertartásrendje van (a felfogása maga lazább, életesebb, mint a róm- kat.). Én elvben római katolikus vagyok, gyakorlatban hinni hiszek, valllásról épp csak halványlila gőzöm van. Áttérni ortodoxnak - nem is mertem rajta gondolkodni.
Zene: hajaj! Elég tűrhető hangom van hozzá, ha nem is olyan, mint Maria Tănasenak, de nem rossz:-) Táncot hébe-hóba szoktam tanulgatni (Cerbul de Aur), de nem nagyon juttam hozzá az utóbbi időben (pénz), és olyan nagyon ügyes sem vagyok (az egyik legnehezebb tánc a térségben, fej-fej mellett a bolgárral).
Azt a felfogást, amit kint tapasztaltam, hogy olyan összeszedettek. Abban, amilyenek éppen. Pl elég lökött humoruk van, de az is a helyén van. Vagy ahogy vigyáznak arra, ami van, független attól, hogy régi (de nincs másik). Ahogy ezt elő tudják adni.

Szerinted van valamilyen összefüggés aközött, hogy anyukád ennyire nem szereti a román kultúrát és aközött, hogy te pont ezt választottad?
Hajlamos vagyok amellé állni, de legalábbis annak utánanézni, akit bántanak, de itt valahogy nem láttam ezt iniciáló oknak. Előbb volt nálam ez a dolog, aztán kezdett Negyedi kötözködni miatta, majd mindenféle egyéb behatások is jöttek, és végül Anyukám is elkzdte vágni a képeket a románokra+bolgárokra egykalap.

Mivel kezdődött a hovatartozás kétely? Csak a nemzeti identitásban vagy másban is volt ilyen?
Név. Nem tudok istennek se mit kezdeni azzal a nevemmel, hogy Sára. Nem azért, mert nem tetszik - semmi bajom nincs vele, azon kívül, hogy ha nekem mondják, bosszant. Óvodában is a falra tudtam mászni tőle, kitalálgattam más neveket. anyáék ragaszkodtak hozzá - mert szép. Na bumm, szép, gondoltam, de ha egyszer bosszant. Aztán szép lassan összekerült a két fogalomrendszer: különféle nemzetiségű nevek is vannak, hoppá!

Írtad, hogy jó a kapcsolatod anyukáddal, miben rossz (ha van ilyen)? példákkal leirnád?
Egy koherens egészként kezeli az egész eddigi "produkciómat". Amikor felvettem a második nevem, és megtanítottam egy pár embernek, mint cigányasszony az átkot szórta rám, hogy "a személyiségemet nem tudom megváltoztatni!". Mert szerinte az a szellemi állóvíz, az a bénaság az én személyiségem... Tehát hajlamos úgy nem érteni dolgokat, hogy rájuk húzza azt a sémát, hogy na, már megint vetyengek, lázadozom, megint "úgy érzem" pedig nem úgy van...

Szüleid elváltak? Azért laktatok a nagypapánál?
Három évvel a válásuk után születtem. Hogy azt hogy, arra vonatkozóan nem sikerült semmit megtudnom, pedig különben nincs nagy titkolózás nálunk. Apa csecsemőkoromban párszor átjött, meg hétéves koromban láttam utoljára egyszer.

Mivel vagy magadban megelégedve és mivel nem? Írnál pár példát?
Úgy fog kinézni, hogy jönek a pozitívumok, és amelyiket "agyonnyomja" (vagy megpróbálja ~ni) valami, ahhoz jön magyarázó jelleggel az ellenpólusa.
+
Tanulásképes vagyok. Ha figyelek, egész gyorsan tudok akár egy új életformát is elsajátítani. Én érzem, hogy nehézkes és néha lassuló, majd visszagyorsuló folyamat, de legalább megy!
Nem rossz a nyelvérzékem.
Elméleti tárgyakat is könnyen tanulok.
Szeretek énekelni, nem is rossz a hangom.
Tudok verseket, illetve dalszövegeket írni.
Rajzolni is tudok, és nem csak a tanult szakmám miatt (dekoratőr-tipográfus), van érzékem hozzá.
-
Néha észreveszem, hogy rengeteg dolog kimaradt, amire nekem plusz oda kell figyelnem. Már kevésbé bosszant, de azért tud.
Mivel eddig lusta voltam, mint a fene, nagyon nehéz ráállnom egy tanulási fegyelemre.
Nyelveket nem merek beszélni, akkor meg lótúrót nem ér. ezért parázom agyon a románt is.
Bármilyen elméleti tanulásból jelentősen visszavesz az a stressz is, ami megmaradt pályaválasztás, egyetem, vizsga témában, kétszer nem vettek fel, egyszer teljes bénaság és tötyörgős miatt, egyszer mert gyengítettem magamat, hogy én otthonról, szegény Anyukám amúgy is túlterhelt nyakából nemö fogok sulizni. Pedig nagyon tisztelem a tudást, emlékszem, szakiskolában is sok Eliade-t olvastam és a művtöri volt a kedvenc. A marketinget csak bírtam, mindenkinek én súgtam le. Az ábrázoló geometriát rettegve tiszteletem és nagyon pipa voltam magamra, hogy mi az istent nem értek rajta, mikor tiszta logika?!
Mikrofonparám van:-) Ez azt jelenti, hogy lutri, hogy tudok-e énekelni a mikrofonba, vagy beáll az egész légcsövem és nyekergek.

Hirdetés

Viorica válasz 2008-05-05 20:28:06
Köszi vickie a kérdéseket, válaszolok:
Miért gondolod azt, hogy ha román kultúrát követed, akkor azzal letagadnád anyukád?
Írtam a történet közepén, hogy anno, amikor még kamaszkori szárnypróbálgatás szintjén előadtam, hogy hú, én milyen komoly ír vagy akármi vagyok, Anyukám azt reagálta, hogy az olyan, mintha ellökném magamtól. Igaz, hogy az más eset volt, mert ott tényleg egy kamaszos, harsány lázadozásról volt szó, olyasmiről, ami előbb robban, aztán bánja meg, hogy hú, tényleg mit mondtam, dehogy akarok senkit, hogy elsüllyedjen, vagy ilyesmi... de anykám egyként kezeli az összes koromat, neki nem lehet elmagyaraázni, hogy azokhoz, amiket eddig előadtam, mint "én", semmi érdemi közöm nincs.
A másik ok az, hogy - nem tudni pontosan, milyen okból - borzasztóan idegenkedik a románoktól, azt is inkább csak eltűrte, hogy akkor én most komolyan ezzel akarok foglalkozni.

Ez a hovatartozási kétely benned, mikor kezdödött?
Kisiskolás koromban, de akkor még csak valami elmosódó képek formájában, meg, hogy milyen érdekes nevek vannak. Románok még sehol. Aztán tízéves korom körül kezdtem nagy felszínesen erőltetni ezt a skandináv, illetve finn-dolgot, majd kb két év múlva volt egy ír korszak. Az is vagy három évig.

Milyen a kapcsolatod anyukáddal?
A leírtakon kívül: mikor milyen. Jól kijövünk, szoktunk találkozni, örülök, hogy kicsit elvan a barátaival, jókat eszik, utazik, amióta nem lakom nála, csak a nagytatámmal nem tud nagyon mit kezdeni, mindent megcsinál körülötte, mint egy Sziszifusz. Mindig elérzékenyülök egy kicsit, mikor arra gondolok, hogy neki most kicsit emberibb, hogy nem hárman szuszogunk egymás nyakába. Szomorú leszek, hogy mégis mennyit segít nekem (még veszi bérletet, amíg nem kérek a cégnél, próbaidő alatt nem mertem), hogy milyennek képzelt el, ha nem ilyen lennék (egyetem, tanítanék - de egyszerűen nem jutottam el odáig, hogy elméletet tudjak tanulni, miközben egész gyerek+kamaszkoromban csak ültem, egyre jobban elzárva magam a világtól).

Milyen volt otthon lakni a szüleiddel?
Oxigénmentes. Három tök különböző karakter, három generáció, állandóan az ellentétek kerültek elő... egy családi vacsora úgy zajlott tízéves korom körül, hogy bent ülünk, anyukám, barátja, nagytata, én. Nagytata csámcsog mint veszett (kicsit nagyothallott már akkor is). Anya sóhajtozik és úgy eszi az ételt, mintha haragudna rá. Majd belevágja az eszcájgot a tányérba és elviharzik. (Plusz adalékanyag, hogy én étel fölött még káromkodni se szoktam, külön figyelek erre, nemhogy belecsapjak valamit vagy dobáljam. Mérgesen nem eszem.) Aztán kikerültünk az előszobába, nagytata bent, elvégre övé a lakás. Akkor jöttek Negyedi (Anyukám barátja, hozzánk jár embert látni) elég otromba kötözködései, folyamatosan, amíg nem ordítottam vele - akkor jött, hogy de szemtelen vagyok. Nagytata innentől kezdve csak jelzészerűen volt jelen, értsd baromi rendetlen... Aztán Negyedi is relatív megszelídült (velem ritkábban bunkó, megtanultam leszerelni, Anyával amíg még otthon voltam, egyre gyakrabban az volt).

Milyen embernek tartod magad? (elfogadod önmagad, vagy nem vagy megelégedve magaddal?)
Mikor mennyire vagyok megelégedve. Nem vagyok valami nagyon hanyttesve magatól, legalábbis amit eddig sikerült letenni az asztalra, az egy kalap...gyöngyvirág. Mondjuk úgy, hogy mindennek lehet pozitív, illetve negatív értelemben lenni. Azon vagyok, hogy én pozitív értelemben legyek én. Így van, amikor már látszik ez a felem - azzal meg vagyok elégedve, az akár jó fej is lehet. De mindenképpen kiforrottabb, korrektebb, mint a másik. Ha az jön elő - le vagyok eresztve, passzívabb vagyok, mint az utóbbi idők átlaga, rosszabbul megy a meló - akkor seggberúgnám magamat. Mintha visszacsúsznék abba a kukába, amiből kimásztam.

Mik azok a dolgok amin általában szorongsz, biztos sokat szoktál ilyeneken gondolkodni.. Alvás elött min szokott pörögni az agyad?
Amin általában szorongok: lesz-e ebből a mi életünkből valami (hallottam sokkal biztosabb, régebb óta építgetett egzisztenciákról is, hogy összeomlottak). Szerintem lesz. De ezt akárki mondhatja. Amikor semelyikünk nem tartozik senkinek, nincs filléreskedés, van viszont kaja... komolyabbak leszünk, nem ilyen kis egy szusszal elfújható csóringerek. Nem minden a pénz, de abból él az ember.
A legutóbbi óránkig (szombat) Irinel miatt is szorongtam. Amikor legutóbb megjelent a villamos megállóban (úgy szoktuk, hogy kimegyek a Bécsi úthoz, kijön, és bemegyünk a koleszbe), ledermedtem egy pillanatra. Egyébként is elég dögrovásos napjaim voltak, nem tudtam aludni, mert a párom nem volt itthon és sokáig neteztem. Azt se tudtam, mit akarok, le voltam gyengülve, le kellett üljek, amíg vártam. Szerencsére ezt nem vette észre, és lassan teljesen elmúlt ez a szorongás.

human.eRRor válasz 2008-05-04 10:01:26
Szia Viorica!

Köszönöm, hogy válaszoltál és röviden megfogalmaztad azt a néhány kérdést, ami foglalkoztat. A válaszod alapján azt gondolnám, hogy félreértetted a kérésem. Nem miattam, hanem miattad volt szükség erre. Ha beszélgetni szeretne az ember, akkor a témák közti összefüggést csak így értheti meg, ezen a módon, ahogy az első hozzászólásod megírtad. De ha egy nehéz problémával szembesülünk, valami olyannal, ami tényleges nehézséget okoz az életünkben, akkor először a legfontosabb, hogy tisztázzuk, mi is az, ami problémát jelent.

Az identitással kapcsolatos kérdésfeltevésed nagyon izgalmas, hiszen azt kell kideríteni, hogy vajon mi állhat mögötte. Az édesanyáddal kapcsolatban elmondottak úgy gondolom, hogy ehhez köthetők. Több kultúrát is megismertél, több kultúrában is próbáltad megtalálni önmagad, már egész kicsi korodtól. Ez egyből érthetővé válik, ha feltételezzük, hogy kimondva ki nem mondva, de valami miatt nem érezted jól magad a bőrödben. A szorongásod kapcsán említetted, hogy magaddal beszélsz, ha egyedül vagy és az elalvással kapcsolatos gondjaidat is említetted, amik alapján az feltételezhető, hogy általában az egyedüllétől félsz. Az egyedüllét érzése ellen akár az is hasznos lehet, hogy ha egy olyan kultúra tagjának érzed magad, aminek távolról csak az áldásait érzed, hiszen nem vagy tagjaival mindennapos kapcsolatban, így csak elképzelni lehet azt. Vagyis lehetséges az, hogy az idegen kultúrák iránti nagyfokú érdekledés innen fakad - az egyedüllét érzés elleni küzdelem része.

Hogy mi az, ami miatt egyedül érezheted magad nem derült ki a leírásodból mindenestül. De sok támpontot adtál az utalásaiddal, nagyon sokszor került szóba édesanyád életed azon pontjainál, amik most itt kérdésként vagy gondként merülnek fel. Mit gondolsz őróla és milyennek jellemznéd a vele való kapcsolatod a múltban és a jelenben? Talán ha ezt megértjük, közelebb jutunk a megoldáshoz.

Üdv

Human

Viorica válasz 2008-05-01 18:09:02
Ja, azt hiszem, beleírtam Irinelt is, na vele kapcsolatban van konkrét kérdésem: hogy hgy lehetne vele abba kerülni, amibe valók vagyunk: valami barátságfélébe, mindenféle bénázások nélkül? Azon kívül, hogy "ne endlizd magad", mert erre már magamtól is rátippeltem.

Viorica válasz 2008-05-01 18:04:54
Ez valahogy hasonló eset, mint mikor tizenévesen betelefonáltam egy lelki segélyvonalra, mert volt valami témám, amiről nem akartam senki általam ismert emberrel beszélni. Bedobtam a témát, mire válaszképp egy unott hang: "jóó de miakérdés". Mert ő ahhoz volt szokva, hogy a kis kamasz felhívja az égető problémájával, egy nagy, világító kérdőjellel a feje helyén, hogy mostakkó terhes leszek-e vagy sem.
Első téma: hovatartozás. Erről is csak beszélgetni akartam, mennyire ismert az ilyen viselkedés, ilyesmi.
Második: ennek a hovatartozás-mizériának a hozadékaként - hogy lehet ezt anélkül, hogy ne olyan legyen, mintha Anyukámat letagadnám. Ebből jött aztán egy másik elem, a különféle pszichológushoz rohangálások, Anya parái, aztán az én szorongásaim. Ki hogy látja ezt, mi milyen ok-okozati viszonyban van...
Ennyi, több szem többet lát, ezért írtam ide.

human.eRRor válasz 2008-04-30 18:45:51
Szia Viorica!

A hosszú leírásodhoz egy rövid kérdés. Hogyan tudnád megfogalmazni, mivel kapcsolatban van kérdésed, illetve problémád? Min szeretnél változtatni?(Maradva persze a pszichológiai témákon belül.)

Viorica válasz 2008-04-30 12:31:00
Egyedüli gyerek vagyok, de nem vagyok "etyke". Akartam testvéreket, utólag kiderült, hogy Anya is +két gyerek +apányi energiát zúdított a képembe, ő is nagyobb családot akart (elég széthúzós család vagyunk). Nem jó állapot ez, nm arról van szó, hogy csak magammal jövök jól ki... jó lett volna a nagy család, az, hogy nem nulláról kell kötelező-szocializálódnom már három évesen, amikor állítólag még kár is ezt erőltetni, mert inkább csak párhuzamos játék történik, nem együttjátszás.
Ha félekasötétben baba lettem volna, nem húzódott volna huszonegy éves koromig. És látod pont ezért nem kezeltettem hosszú ideig, mert azonnal rácsapják, hogy a kisgyerek fél a sötétben, meg, hogy a megfelelési kényszeres iskolás kislánykák szoktak felriadni. Nem arról van szó, hogy a rossz meg a sötét tudatosan egybe lenne applikálva - ha van a szobában ember, sötétben alszom. De ha nincs, akkor a sötét olyan, mintha a semmibe lökődnék ki, eszembe nem jut aludni benne... pláne, hogy elég vacak a szemem, tehát, ha leveszem a szemügőt, kész.

Viorica válasz 2008-04-30 10:36:47
Nem tudom, itt mi a metódus, átugrottam-e valamit?
Bevallom, egy helyen már beírtam ezt a témát, de több helyen is bekopogok vel "több szem töbet lát" jeligére. A másik oldalon is kaptam némi segítséget, de valahogy még csákányoznám a témát övező betontömböt (haj, de szép előadói-beszédes képzavar!:-))

Tehát íme a Helyzet:
Előre mondom, nem vicc, nem kitalált történet és nem valakit parodizálok.
Eddig sehol nem mertem így elpanaszolni. Kicsit nehezen találom a hovatartozásomat. Illetve megtalált ő engem, vagy kilenc éve, nem győztem visszapasszírozni.
Nulla általam ismert erdélyi vagy román rokonsággal, tősgyökeres pestiként, Budapest kellős közepén elkezdtem automatice románosodni.
Már csak a nyelvet kell megtanulnom... és kész a díszromán. Mint ilyen nem bántok senkit, mindenfajta nacionalizmust hülyeségnek tartok, amiből csak a baj van. Általában erről elég nehezen tudok beszélni. Utalgatok, kiborul... Visszanéztem a blogomat (zatrig.nolblog.hu; zatrig.freeblog.hu) és a legutolsó posztot már azzal kezdtem, hogy nyám, nyám, de finom ez a gitt... Első körben: pesti vagyok, az egész családom magyarországi és magyar származású, kivéve, aki sváb. Igaz, nagyon kevés embert ismerek, és csak anyai ágról.
Ezt azért fontos leszögezni, mert én nem is tudok magyar lenni. Nem tudom, hogyan kell... kisiskolás korom óta vannak ennek jelei. Nem tettek rám megjegyzést, nem is nagyon volt ilyen irányú megjegyeznivalójuk, a fent leírtakról tudtak, sőt arról se nagyon (nem vagyok túl németes).
Minden hülyeséget kitaláltam már, amíg eljutottam ide. Skandináv dolgok, finn, nem tudtam semmit megjegyezni, de valahogy tetszett a dolog, tízéves korom körül. Aztán, elébe menve a későbbi íres divatnak, írnek is bepróbálkoztam :-)). Az se volt semmi, ott is egy kicsit kompenzálnom kellett alapvetően nem túl íres megjelenésemet... Egyszóval ebben az időszakban nehezen kibírható és nagyképű voltam. Broáf.
Aztán valaki megrázta az egészet és a nyakamba esett egész Kelet-Európa. Adta magát, hogy szerb népzenével kezdjem, hiszen akkor kezdett beindulni a Kusturica-Bregović-rezes-ezmegaz-tengely köré szerveződő őrület. Akkor még nem fogtam, hogy ez egy divat, örültem, hogy néha már rádióban is hallok - törökös, darálós, olyan-amilyen, de mégis - népzenét. Vagy mit. Párhuzamosan magyar, román, akkor volt Bălănescu és Lajkó Félix közös koncertje. Ekkor voltam nyolcadikos. Utóbbi miatt mentem, előbbi maradt meg. Kezdett kísérteni egy-két kép, hang, hangalak, elhessegettem.
Aztán bolgár. Kicsi göröggel megkörítve, sokáig ez volt az ügyeletes bicikli. A bolgár túlélt, azt most is bármikor képes vagyok felakadt szemekkel hallgatni. A görög is, nem túl jó dolgok is fejönnek vele, de valahogy elszállnak, és akkor már jó.
Elérkezett a szalagavató. Utána való nap a születésnapom alkalmából egy-két barátnőm átjött, hogy menjünk oda, ahova én akarok. Jó, mondtam, van egy román táncház, ahol én még nem voltam, de pár hete hallottam, hogy jó. Szerencse, hogy zenei mindenevőkkel álltam szemben, mert eljöttek. Akkor még nem sejtettem, hogy disz iz dö bigining. A korábban említett párhuzamos román téma kinyílt, mint egy tavirózsa és plátty, beterített. Olyan volt, mintha előhúzták volna... elkezdték volna húzni nyolcadikban, a nevek, a hívószavak, én gyömöszköltem volna vissza, aztán egyszercsak nem bírtam tovább gyömöszölni és kijött.
Egy ideig még próbáltam álcázni. Volt két év lázas visszamagyarosodási kísérletem, beiratkoztam az Óbudai Népzenei Iskolába másodszorra is, próbáltam mindezt úgy, hogy igen, ezt így köll... Anyáék csak ingatták a fejüket, mint tapasztalt ápolók... Közben azért román táncházaztam is, viszont a nyelvet még nem kezdtem el, mert ahhoz lusta voltam. És rámrogyott volna a népharag, hogy se a lengyelt, se a franciát nem beszélem, ennek fényében mit marháskodom, ráadásul egy ilyen - akkor még - célszerűtlen hülye nyelvvel. Egy ideig így is hallgathattam, hogy miért nem kultúrnépekkel foglalkozom (copyright by Anyukám).
Neki se tudtam semmi okosat mondani. Hallgattam. Hallgatni már egész frankón tudtam románul...
Részben lustasági, részben szorongásos okokból csak most kezdtem el románul megtanulni. Lustaság: no comment. Szorongás: Anyukám. A legkorábbi, éretlen szökési kísérleteim (finn, skandi) láttán azt mondta, olyan, mintha letagadnám őt, ráütnék a kezére, ha meg akar simogatni. Ez azzal együtt teljes kép, hogy kamaszkoromig voltak olyan paráim, hogy nem mertem egyedül elaludni, most is csak lámpával tudok, ha nincs mellettem senki (tavaly óta, amióta összköltöztünk a barátommal). Szegény anyukám le se robbanthatott magáról, én is pipa voltam magamra, hogy miért vagyok ilyen nyámnyila (tudtam is akkor, hogy ez nem vicc és nem komolytalan, gyerekes nyafogás... nem tudtam.), ő is, mert nem tudott egy cigit elszívni, elterpeszkedni az ágyában, semmit. Mégis azt gondolta, hogy én őt letagadom, ha nem akarok magyar lenni. Mert ő minden politika (inkább balra húz -na, ha nem lenne az egész családnak kétoldali politikaundoritisze), melldöngetés, rájátszás nélkül magyar. Ezt ő így tudja, kész, vita lezárva. A mázlista. Én meg itt vetyengek, mert én meg ugyanilyen normális lennék románnak, egyszer se mondanám ki, hogy az vagyok, nem bántanék senkit, ha nem az. Csak Anyukám mit tudna úgy velem kezdeni? Amikor felvettem a második nevemet, amit máig nem is jegyeztettem be és nem is mindenhol használok (ez egy román név), már az se tetszett neki. Nem akarom letagadni Anyukámat, jó lenne valami visszhangot hallani, hogy van-e még hasonló eset, és hogy lehet úgy megoldani, hogy a kecske is meg a káposzta is...

Ehhez a sztorihoz hozzátevődött az eddigi fórumos beszélgetések után az anyukám esete: három évvel miután elváltak apától, jöttem én - hogy, minek, amikor ezt megkérdeztem, Anyukám elérzékenyülve közölte, hogy a szeretet miatt, mert szeretett volna egy gyereket, aki olyan, mint az apám (akit mintegy mellékesen egy szeszélyes, felelőtlen balfaxnak tart, de legalább ezt is bevallja). Miután ilyen ügyesen meg bírtam születni (nyóc hónapra, nehogymár egyszerűlegyen ez is), Anyukám tényleg aranyosan, szeretettel nevelgetett egy barátja (egy ideig el is voltak jegyezkedve szintén még Viorica-időszámítás előtt, de kiderült, hogy a pasi inkább csak havernek alkalmas, mániás-depressziós, vagy nem is tudom milyen, de tényleg van valami baja, ma is tartjuk a kapcsolatot) segítségével. Aztán egyszercsak olyan hároméves korom körül meglátta, hogyan játszom. Valamit figyelgettem a földön, teszegettem, rakosgattam, jött egy gyerek, akart társulni. Erre én - nem agresszíven, csak ilyen csssss figyelni próbálok-jelleggel - elhajtottam. Erre Anya kiókumlálta, hogy biztos "autisztikus szemályiságzavarom" van. Irány a cihológus!
Közben egy kis, majd egyre nagyobb szorongásom lett, nem mindig lehetett egyedülhagyni engem a szobában, ha viszont egyedülhagytak, elkezdtem hangosan gondolkodni. Mivel ezeket a dolgokat cikinek szokták találni, a pszichológusok meg nem igazán tudták, mivel is kezeljenek, ez megmaradt egész mostanáig.
Nem tudtam egyedül aludni, ezt mondjuk megtűzoltottam tavaly, mert el akartam költözni itthonról. Már lámpával azért tudok (a párom néha éjszakás, és így egyedül kell maradnom).
A hangos gondolkodásról annyit, hogy tessék elképzelni, hogy a sulifolyosón teszem ezt alapos körülnézés után, erre előugrik egy gyerek és megkérdezi, hogy KIVEELBESZÉÉSZ?? Aztán baromira meg van lepve, hogy milyen egy lópokróc vagyok.
Egy idő után kezdtem úgy érezni, hogy mindegy, le van ejtve, elvagyok én itt. Csakhát sose voltam az a visszafogott levélnehezék-típus, úgyhogy a levélnehezék-énem meg a dalszövegírós-éneklős-énem nagyokat ütközött, én meg egyre hülyébb lettem... olyan igazi elvont-művész-pióca fajta.
Na, ennek akarom, hogy vége legyen. Én nem ez vagyok. Biztos!!!! Huszonegy évig ültem benne, egy éve próbálom kirúgni magam belőle. Eme rézcseszés utolsó éveiben kitanultam egy szakmát, de nem tudok benne elhelyezkedni (dekoratőr-tipográfus). Szoktam gyakorolni a rajzolást, olvasgatni a művtörit, ne menjen már kárba a dolog. Dolgozom, élvezem a melót. Még be akarom valamikor pótolni azt, ami kiesett az életemből tanulás helyett, de nem más kontójára.
A másik eset a páromé. Harmadik éve vagyunk együtt.
Előtte volt egy pár udvarlóm, semmi komoly nem lett belőlük, főleg, hogy általában tíz évvel idősebbnek néztek, még félórai beszélgetés után is, aztán sokkolta őket, mikor mondtam egy mínusz tíz év számot. Aztán egy nagyon gáz dolog, két és fél évig, abban is csak ilyen beleragadtam-jelleggel bírtam (nem bírtam) ennyi ideig.
Két év szünet, majd jött a párom. Sok közös érdeklődési körünk van, nagyon jó fej, egy valami ijesztő benne: egy ideig drogozott és nem brahiból, hanem ő így "oldotta meg" (passzírozta szőnyeg alá) azt, amit én a bezsibbadt hülyeszerep játszásával. Tette ezt huszonháromtól kb harminckét éves koráig, közben nem irtódott le a logikája, viszont gazdálkodni egyedül nem is tudom, hogy tud-e, hihetetlen nyelvérzéke van (orosz anyanyelvi szint, német, angol, lengyel, ezenkívül ami ragad rá... román, többek között, ennek előzménye is van, utóbb kiderült, hogy atyai ágról erdélyi), kombinációs készsége is nagyon jó - közben meg csetlik-botlik, mostani munkahelyén főrecepciós, és mint ilyen, ágyútöltelék... van emellé egy pék szakmája, az is volt egy darabig, jól bírta, csak valaki addig heccelte, hogy nem bírja megemelni az ötvenkilós zsákot hasizomból, hogy megemelte és lesántult. Azóta jól van, vissza akar menni, de éhbérért, és különben is utálta nézni, hogyan spórolnak ki mindent a kajákból - ő igazi kenyereket akart csinálni... na, így. Négy hónapig ő dolgozott helyettem is, mert nem volt munkám, akkor kezdtünk hülyék lenni. Sokat dolgozott, keveset találkoztunk, akkor is vagy munka, vagy gitár (azon játszik, zenét szerez, szöveget ír), és csak ő beszélt. Előző hónapban ételre se volt pénzünk, előtte se nagyon, de akkor elmentem egy romántanárhoz, neki még lógok is pénzzel. Meg azért is röstellem magam előtte, mert valószínű megérezhetett valamit abból, hogy be vagyok dunsztolódva. Moldvai a pasas, egyszer voltam ott, azóta akarok visszamenni, annyira más ott minden. Ismerik a barátságot, közvetlenek, akár fiúk lányokkal is. Na igen, de ebben az esetben Irinel kedvessége pont hülyén jött ki, mert én szétrettegtem magam, hogy mi lesz, ha hozom az átlag félreszocializált magyar formát és félreérti, ráadásul van egy tökjófej barátnője is, akivel nagyon jók együtt.... a barátom meg féltékeny lett Irinelre. Egy ideig ment ez is, most szerencsére ezt már megdumáltuk, hogy nemö, nem erről van szó, viszont én is tartok a helyzettől, és ha nem beszélhetek róla, tényleg kialakulhat egy nagyon gáz típustragikomédia...
Bocs, hosszú lett.

Új Hozzászólás
Google PageRank