HÍREK * REGISZTRÁCIÓ * BELÉPÉS * CHAT * FÓRUM * CIKKEK * TESZTEK * SEGÍTSÉG * LINKEK

Tanácstalanság

Vissza a témákhoz
Új Hozzászólás

Előző | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Következő
Feri1973 válasz 2011-12-01 17:46:13
Kedves Mirror!

Sajnos az ok, amiért tanácsot kértem az attól tartók, hogy már időszerű. Bár úgy néz ki, hogy a pofon nem onnan érkezik legalábbis közvetlenül ahonnan vártuk! Anyukámnak emlőből induló daganata van, csont, mirigy és máj áttétel. Sajnos ráadásul már a trombocita száma is a minimum 160 helyet 16. Egy hete kapott tüdőgyulladást és emiatt fullad, lázas és nagyon gyenge. Hozzá kell tennem, hogy egy véletlen protekcióval olyan korházban van, ahová halandó ember nem jut be (sajnos). El kell ismernem, hogy mindent, megtesznek érte, de sajnos nem hogy nem javul az állapota, de folyton romlik. Sajnos böngészve az internetet egyik problémájáról sem írnak, semmi jót a tüdőgyulladással azt hiszem gyakorlatilag eldűlt a sorsa rövidtávon is. Hát az elmúlt hónapokban leírtakból azt hiszem, látszik, hogy nem születtem valami szerencsés csillagzat alatt így már csak mellékesen jegyzem meg hogy a feleségemet 13-án műtik miómával. Bár nem nagy műtét, de szeretnénk még egy közös babát és azért a méhe veszélyben van. Tisztában vagyok vele, hogy ez nem egy szerencsés időszak a műtétre pláne, hogy csak a meddőség kizárása miatt van rá szűkség, de sajnos így a 40-nél erre sincsen idő, hogy várjunk.
Tisztelettel:Feri
Előzmény: Mirror (2011-12-01 15:23:23)
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

Mirror válasz 2011-12-01 15:23:23
Kedves Feri,

köszönöm, hogy írtál. Embert próbáló időszak ez - ez volt az első gondolatom, ami a bejegyzésed kapcsán eszembe jutott. A videót megnéztem és a tartalmával egyetértek.
Inkább csak a gondolataimat osztanám meg Veled, ami a bejegyzésed kapcsán eszembe jutott.

Az ember az egyetlen élőlény, amely tudatában van léte végességével. A kisgyerek ezt még nem ismeri, lassan, ahogy a veszteségek sora éri, merül fel benne az a gondolat, hogy az ő léte is véges. Egy elpusztult háziállat, amit nagy szeretettel gondozott, a nagyszülők betegsége, esetlegesen váratlan halála döbbenti rá arra a tényre, hogy egyszer talán az ő élete is véget ér (mint mindannyiunké). Néha ez sokkszerűen hat, néha szorongások mögé ágyazódik a kimondatlan, kimondhatatlan kérdés, lévén, hogy a halál még ma is tabu.
Írni, beszélni róla egyaránt. A média által közvetített borzalmak csak másokkal történhetnek meg, de velünk soha. Pedig ez egy illúzió.
Erre mi is apródonként jövünk rá, egyszer, amikor túlhajtottam magam, s kiugrott a vérnyomásom, s az ügyeletes orvos harmadjára mérte meg, s csak a fejét csóválta, majd adott két injekciót és azt mondta, üljek le, míg felszívódik, vagy amikor egy szembejövő vezető előzés közben rosszul mérte be a távolságot és majdnem frontálisan ütköztünk - s hány ilyen volt -, akkor jön az az érzés, hogy bizony ez nem sokon múlt.
Azt gondolom, minden felnőtt ember életében számos ilyen élmény van.

Fontos lenne tudni, hogy Édesanyád betegségének mik a kilátásai - s ez nem csak az életminősége, de az idő szempontjából is meghatározó. Nem tudni, mennyi adatott meg neki, de azt gondolom, nagyon fontos, hogy ebben az életszakaszban érezze a körülötte lévők szeretetét és törődését. Nem csak szavakkal, de tettekkel is, mely sokszor fontosabb lehet. Lehetséges, hogy ez az időszak a búcsú ideje, ilyenkor van lehetőség arra, hogy tisztázzátok eddigi konfliktusaitokat, bocsássátok meg egymásnak az esetleges haragot, ha van ilyen, s ez egyben alkalom egymás "újra megtalálására" is.

Azt gondolom, azt nagyon nehéz megélni, ami most Édesanyáddal történik. Nagyon nehéz elfogadni is. Hagyd, hogy beszéljen, hagyd, hogy mondjon ki dolgokat, beszéljen az életéről, az élményeiről, az eddig kimondatlan dolgairól, vagy éppen a be nem teljesült vágyairól. Ezzel is támogatod őt, hiszen segítesz neki élete összerendezésében, életmérlegének felállításában, a belső rendje megteremtésében és talán kevésbé marad egyedül a szorongásaival, félelmeivel is.
S valóban létezik ez a mechanizmus, ismeretségi körömben magam is megtapasztaltam. Hirtelen nagy mennyiségű endorfin szabadul fel, s a búcsúzni készülő ekkor kivirul. Mosolyog, beszédes lesz, amennyire lehetséges, fizikailag aktív. Sajnos, ez nem a gyógyulás jele és nem tart sokáig. Talán tényleg a búcsú ideje ez, amikor eljön. Nagyon fontos, hogyan megy el, milyen érzésekkel – később ezeken már nem lehet változtatni.
Nem tudni, hová megy el. Az akadémikus pszichológia nem ismeri el a halál utáni életet, de ez a tudomány sem mindentudó. S lehetséges, hogy igaz, amit a vallások tanítanak, bár ezt sem igazolni, sem cáfolni nem tudom. Csak azt tudom biztosan, hogy nem tudom, mi fog utána történni.

Ez az út, amin végig kell őt kísérned, sok szeretettel, sok türelemmel. S ez valóban embert próbáló. Nagyon sok erőt kívánok hozzá.

Szeretetettel:

Mirror
Előzmény: Feri1973 (2011-11-30 13:56:22)
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

Hirdetés

Feri1973 válasz 2011-11-30 13:56:22
Kedves Mirror!

Köszönöm szépen a válaszodat és a tanácsaidat! Elnézést kérek, hogy eddig nem reagáltam, de azt hiszem az általad is ismert okból ez érthetõ! Sajnos ellentétben az eddigi tanácsaiddal ez nem tudtam betartani. Két hét gyógyszer szünet után minden rendben volt a véradásnál. Azért ne hidd, hogy nem volt igazad, mert úgy 2 nap után már éreztem idegileg, hogy tisztul a szervezetem. Most negyedik hete nem szedem, és hát kutyául érzem magam, de felvetõdött egy esetleges csontvelõadás. Miután anyukámnál nem túl fényes a helyzet ezért szeretnélek megkérni arra, hogy ha lehetõséged van, rá tekintsd meg azt a videót, aminek a linkjét elküldõm. http://videoklinika.hu/video/csernus_visszajonnek_bucsuzni
Kérlek, szépen írj nekem róla véleményt, és ha tudsz, kérlek, adj tanácsot, ha valamit helytelennek találsz! Ezen a videón nem én tettem fel a kérdést, de sajnos amúgy minden stimmel, talán még az nem hogy én nem tudom elfogadni ezt az állapotot.

Tisztelettel:Feri



Előzmény: Mirror (2011-10-27 21:06:17)
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

Mirror válasz 2011-10-27 21:06:17
Kedves Feri,

bár a kérdésed szigorúan véve orvosi kompetenciába tartozik, azért azt fontos tudni, hogy az általad szedett szer a vérben (vérplazmában) is jelen van, ami értelemszerűen a vérátömlesztéskor is átkerül a befogadó szervezetbe. Továbbá ez a szer - lévén hogy nem azonnali hatáskezdettel rendelkezik, hanem elhúzódó hatású (és ez igaz a gyógyszer abbahagyására is), ezért a gyógyszer szedésének elkezdésekor, a szedése alatt és az abbahagyáskor is indokolja az orvosi kontrollt, ezért külön orvosi utasítás nélkül nem szabad abbahagyni a szedését sem.
Arra vonatkozóan nem találtam semmilyen adatot, hogy ezzel a gyógyszerrel adhatsz - e vért, de a vérplazmád jelenleg tartalmazza a szert (illetve természetes bomlástermékeit), ezért ezt véradás előtt feltétlenül közölnöd kell az orvossal, mert jelen esetben ezt a kérdést neki kell eldöntenie.
Amennyiben Te nem rendelkezel társadalombiztosítási jogviszonnyal, de Édesanyád igen, s ezért a legszerencsésebb lenne ezt Édesanyád kezelőorvosával egyeztetni. Azonban lényeges, hogy a kezelőorvosának el kell mondanod, ha az a helyzet áll elő, hogy vért adnál Édesanyádnak, a végleges döntést az Ő kezelőorvosa hozza meg erről, megfelelő mérlegelést követően.

Szeretettel:

Mirror
Előzmény: Feri1973 (2011-10-27 06:06:26)
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

Feri1973 válasz 2011-10-27 06:06:26
Kedves Mirror!

Lenne egy nagyon sürgős kérdésem! Jelenleg nem rendelkezem biztosítási jogviszonnyal így csak ezúton tudok segítséget kérni. Az általad is ismert okok miatt 3 hónapja szedem a cipralex nevű gyógyszert napi 1x1-et. Nekem bevált, de most úgy adódott, hogy anyukámnak vért kellene adnom. Azt szeretném kérdezni hogy adhatok e a cipralex mellet vért vagy ha abba hagyom a szedését akkor mennyi idő után lehet vért adni?

Tisztelettel:Feri1973
Előzmény: Mirror (2011-09-23 01:12:04)
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

Mirror válasz 2011-09-23 01:12:04
Kedves Feri,

bármikor nyugodtan fordulhatsz a fórumhoz, s örömmel vesszük a jelentkezésedet.
Kezdeném a dolog második felével. Azt gondolom, az nagyon fontos, hogy körültekintő, empatikus, együttérző, de nem sajnálkozó módon adjon felvilágosítást az orvos ilyen esetekben. Ugyanis a gyógyulás egyik fontos eleme az orvos – beteg kapcsolat, s ennek minősége, ez a bizalmi szál nagyon sokban befolyásolja a gyógyulási folyamatot is.
Ahogy írod, a közlés nem éppen megfelelő módon történt, s ez negatívan hat ki bizonyos mértékben a gyógyulási folyamatra is, hiszen Neki (Édesanyádnak) nem csupán a betegséggel, de az ezzel járó érzelmi stresszel is meg kell küzdenie, s fontos lenne, hogy ebben az orvost szövetségesként tekinthesse. S ezért lenne (lett volna) fontos, hogy a megküzdéshez szükséges erőforrásokat egy ilyen közlés ne rombolja le.

Az, hogy miért történt a családtól való elszakadás, azt gondolom, szintén nagyon higgadtan kell kezelni. Talán megoldás lehet az, ha elmondod Neki, hogy úgy érezted, hogy a köztetek lévő feszültség túl nagy volt, s szükséged volt arra, hogy ez megfelelő módon rendeződjön, hogy jobban átgondolhasd a családtagjaiddal való viszonyodat, de ez nem szembefordulás volt, hanem idő ahhoz, hogy újragondold a köztetek lévő kapcsolatot.

Az Édesanyád döntése valóban komoly elhatározás, s ebben mindenképpen segítő gesztust látok a részéről. Kérhetsz időt ahhoz, hogy ezt higgadtan átgondolhasd (bár az idő itt lehet, hogy tényleg véges vagy nagyon szűkös), s egyben jelezd felé azt, hogy méltányolod az erőfeszítését és a segítőkészségét. Fontold meg az ajánlatát, de a hangsúlyt én nem arra helyezném, hogy „ott nem szeretnénk élni”, hanem arra, hogy Te és a családod önálló életet szeretni élni. A különbség ugyan csak árnyalatnyi, de egész más a jelentése. S javaslom, biztosítsd Őt afelől, hogy továbbiakban is segíteni és támogatni szeretnéd Őt.

Örülök, hogy írtál.

Szeretettel: Mirror
Előzmény: Feri1973 (2011-09-22 07:24:54)
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

Feri1973 válasz 2011-09-22 07:24:54
Kedves mirror!


Szeretném avval kezdeni, hogy fejet kell hajtanom a szakmai hozzáértésed előtt, mert amiket írtál azok nagyon jó tanácsok voltak, amiket meg is fogadtam. Tegnap voltam anyukámnál és tökéletesen sikerült alkalmazni a tanácsaidat. Tényleg próbáltunk általános dolgokról beszélgetni bár szóba került a betegsége is. Sajnos anyukám mindenképpen ragaszkodik egy beszélgetéshez, mert szeretné tudni, hogy mi volt az oka, hogy hirtelen szembefordultam velük. Mi a véleményed erről? Nos, az utolsó válaszod tökéletesen érthető csak az orvos közlésének formaiságával voltak gondok. Azt értem, hogy a törvény kötelezi az orvost, de hiányzott az emberség belőle. Úgy beledöngölte a földbe, hogy nincsen az az ember, aki lelket tudna önteni belé. Tegnap elmondta, hogy harcol és reménykedik, de sajnos kénytelen voltam megkérni, hogy ne azt mondja, amit mi hallani akarunk, hanem amit gondol. Ezután volt némi hallgatás. Kedves mirror! Ne haragudj, hogy folyton kérdésekkel bombázlak, már-már kellemetlennek érzem, de folyton újabbnál újabb problémák jelentkeznek, amivel nem tudok mit kezdeni. Anyukám szeretné az életemet rendbe tenni és szeretné, ha már nem szeretnénk ott lakni, akkor máshol tudnánk venni egy házat. A testvérem venné meg hitelből a lakásunkat. Nem érzem magam olyan állapotban, hogy evvel a témával foglalkozzak, hiszen ez egy komoly döntés. Mit tegyek, ha anyukámnak viszont ez a kívánsága?

Legnagyobb tisztelettel: Feri
Előzmény: Mirror (2011-09-20 23:30:51)
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

Mirror válasz 2011-09-20 23:30:51
Kedves Feri,

elég nehéz az a kérdés, amit feltettél.
Az Egészségügyi Törvény szerint a gyógykezelésben részesülő személynek joga van a betegségével kapcsolatos valamennyi olyan információra, amely a betegségével kapcsolatos, ideértve annak lefolyását, a terápiás tervet és a gyógykezelések kockázatát és a betegség lehetséges kimenetelét, továbbá tájékoztatnia kell a beteget a gyógykezelés visszautasításának lehetőségéről és annak következményeiről.
Továbbá a beteg rendelkezik arra vonatkozóan is, hogy konkrétan kik azok a személyeknek a köre, akinek az orvos az állapotáról felvilágosítást adhat (erre csak orvos jogosult), bár nyilván nagyon nem mindegy, hogy azt milyen módon közli a beteggel vagy a beteg hozzátartozóival.
Vagyis amennyiben a beteg ezt kifejezetten kéri, az orvos nem tagadhatja meg a válaszadást.

Mindazonáltal szembesülni egy olyan diagnózissal, ami adott esetben komoly, esetlegesen terminális megbetegedést jelent, a beteg számára komoly stressz, mégis joga van az állapotával összefüggő valamennyi kérdésére választ kapnia.

Mirror
Előzmény: Feri1973 (2011-09-20 07:50:25)
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

Feri1973 válasz 2011-09-20 07:50:25
Kedves mirror!

Szeretnék kérdezni még valamit, ami esetleg már nem csak engem, érint, hanem mindenkit, akinek a családjában gyógyíthatatlan beteg van! A család kérése az volt az orvoshoz hogy azt a tényt, hogy néhány hete esetleg honapja van, hátra édesanyámmal ne közöljék. Ennek a kérésnek sajnos nem tettek eleget! Miért jó, ha egy ember úgy éli az utolsó heteit, hogy tudja, hogy semmi esélye? Miért jó hogy úgy kell élnie, hogy, tudja, hogy esetleg már nem lesz holnap? Ezek után már mit lehet neki mondani és mivel lehet biztatni? Így az a csata, amit az előző hozzászólásomban írtam elveszett. Anyukámék lakásából pedig siralomház lett.

Tisztelettel:Feri
Előzmény: Mirror (2011-09-17 00:46:09)
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

Hirdetés

Mirror válasz 2011-09-17 00:46:09
Kedves Feri,

nagyon szívesen és nagyon köszönjük a jókívánságaidat. Való igaz, ebben a csatában csak veszíteni lehet.

Nagyon sok erőt kívánok Neked és a továbbiakban is bármikor szeretettel várunk vissza.

Mirror
Előzmény: Feri1973 (2011-09-15 07:15:05)
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

Feri1973 válasz 2011-09-15 07:15:05
Kedves mirror!


Szomorúan, de megértéssel olvastam soraidat! Köszönöm szépen a sok segítséget és tanácsokat, amit kivétel nélkül megfogadok! Most hatalmas csatába indulok anyukám oldalán, csak sajnos ebben a csatában csak veszteni lehet. Hálás szívvel köszönök mindent és a további munkádhoz sok sikert és jó egészséget kívánok!

Őszinte tisztelettel:Feri
Előzmény: Mirror (2011-09-14 23:44:35)
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

Mirror válasz 2011-09-14 23:44:35
Kedves Feri,

azt hiszem, ez egy olyan helyzet az életben, amikor nincsenek igazán jó megoldások. Fontos, hogy ne a betegségére koncentrálj a beszélgetés alatt (mindketten tudjátok persze, miről van szó), hanem a személyére. Ha javasolhatom, légy higgadt Vele és toleráns, még akkor is, ha ez valójában senkinek nem könnyű helyzet. Ha lehet, ebben a helyzetben célszerű elkerülni minden konfliktust, vagy ha ilyen helyzetek adódnának, azt semmiképpen sem kiélezni, mert néha tényleg nem lehet tudni, nem ez a találkozás lesz - e adott esetben az utolsó. Ajánld fel a segítségedet, amiben kéri, s légy Vele most fokozottan türelmes.
Figyelj Rá, próbáld megérteni, mit élhet át, s lehet, hogy ez a végleges búcsú, nem tudhatom, de ha ez így lesz, próbálj lelkileg felkészülni rá, már amennyire egy ilyen helyzetre lehetséges.

Sok erőt Neked!

Mirror
Előzmény: Feri1973 (2011-09-14 07:32:58)
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

Feri1973 válasz 2011-09-14 07:32:58
Kedves Mirror!

Teljesen igazad van mindenben, amit írtál! Az a vicc, amit idéztem anyai nagypapámtól származik, akivel egész életemben eléggé távol álltunk egymástól! Soha nem tudtam az okát. Ezt a viccet az utolsó napjaiban mesélte el nekem és a vicc végén ránézett nagymamámra! Ekkor derült ki számomra, hogy ez nem vicc volt. Visszatérve az eredeti témára nem csinálok titkot belőle, de azért a természetemnél fogva bennem is van egy jó adag makacsság. De azt kell mondanom, hogy ez az oldal hatalmas segítség annak, akinek igazán szűksége, van segítségre. Így megfogadva a tanácsod biztos, hogy meglátogatom édesanyám. Kedves Mirror! Sajnos életem során már kijutott a tragédiából bőven, ha csak az elmúlt 1 évet nézem, akkor is kétszer, volt részem otthoni öltöztetésben is. Tehát a Bucsuzás nem ismeretlen érzés számomra. De most akár milyen is, de az édesanyámról van szó! Megfogadom a tanácsod és nem hánytorgatom a múltat, de a legkisebb elképzelésen sincsen, hogy mit mondjak, neki mivel vigasztaljam, és hogyan titkoljam a betegségével kapcsolatos érzéseim.

Tisztelettel:Feri
Előzmény: Mirror (2011-09-13 21:28:27)
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

Mirror válasz 2011-09-13 21:28:27
Kedves Feri,

nagyon köszönjük soraidat.
Általában a fordítottját szoktam tapasztalni, amikor egy válás bekövetkezik, azt, hogy a szülők inkább a "gyermekük" pártját fogják, egy kicsit az ő irányában "torzítanak pozitívan", a "gyerekük" felé mutatnak - jó értelemben véve - elfogultságot.
Azt gondolom, azt kimondani, hogy ha nincs a jelenlegi párod - feleséged -, akkor az előző házasságod fennmaradt volna - nyilván nem lehet. Ha valamiért az befejeződött, aligha függ össze azzal, hogy második házasságodban találtad meg a boldogságodat.

Soraidból úgy vettem ki, hogy Édesanyád nagyon is tisztában van a helyzetével, bármennyire nehéz is ezt így leírni.
Általában ilyen helyzetekben az emberek - bizonyos értelemben - meglágyulnak, megbocsátóbbá válnak - bár ahogy írod, Édesanyád erre nem igazán mutat hajlandóságot.
Tudom, hogy ez nem Rajtad múlik, de egy ilyen helyzetben "ki kellene békülnie", pontosabban, jobb lenne, ha kibékülne mindenkivel, akit hátrahagy, vagy hátrahagyhat.

A másik vetülete a dolognak, hogy a feleségeddel a kapcsolatod rendeződött, rendbe jöttek a dolgaitok. Azt nagyon nehéz lehetett elfogadni, hogy Őt igazán nem fogadta be a család "teljes jogú családtagnak" - legalábbis soraidból erre következtetek.
Ugyanakkor nagyon fontos, hogy érezze, hogy Te szereted Őt, akár a családtagjaidtól függetlenül, s ha kell, mellette állsz, sok házasság ezen áll vagy bukik.

Édesapád makacsságát az idézett vicc jól szemlélteti, s biztosan nem lehet(ett) könnyű mellette könnyű fontos döntéseket meghozni. Ugyanakkor bizonyos életesemények (házasságkötés vagy a válás) már nem a szülőkről szólnak, nem nekik kell boldognak lenniük benne vagy éppen ha úgy láttátok, hogy ez együtt már nem megy tovább - sajnos ilyen is van - akkor a döntés és a felelősség már a Tiéd, hiszen Nálad senki sem tudja jobban megítélni, hogy boldog volt - e az előző házasságod vagy sem, hiszen ezt Te élted meg és nem ők.
Az, hogy szerették a menyüket, önmagában egyáltalán nem baj, de bizonyos dolgokba talán már nem lett volna szabad ilyen mértékig beleszólniuk, hogy Te kit választasz társként.
Ennek a helyzetnek másik nehézsége, hogy sok esetben a szó szoros értelmében "egyensúlyozni kell" a feleséged és a szüleid között.
Mindenek mellett mégis azt gondolom, hogy pároddal való kapcsolatot óvni és védeni kell, s abban csak bízni lehet, hogy Édesapád idővel átgondolja a Veled és Veletek való viszonyulását.

Szeretettel:

Mirror
Előzmény: Feri1973 (2011-09-12 09:15:16)
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

Feri1973 válasz 2011-09-12 09:15:16
Kedves mirror! Kedves iksz!
Hálásan köszönöm a segítségedet! Amiket írtál abban teljesen igazad van. Valamikor régem-apukám teljesen pártatlan tudott lenni és gyermekkoromban inkább mindig mellettem állt ki. Majd felnőtt koromban kialakult egy bizonyos baráti viszony is, amit az sem befolyásolt, hogy néhány évig a főnököm volt. Nagyon jó főnök volt és következetes. De természetesen nem kivételezett soha velem a munkahelyen, és ha valami volt én voltam az első, akit leszidott. Na persze nem minden ok nélkül! Ez persze nem befolyásolta a magánéleti kapcsolatunkat, sőt még inkább felnéztem rá mert erre nem mindenki képes. Aztán kb. 8-10 éve nagyot változott! Mint már írtam is csak anyukám álláspontját fogadta el pedig ekkor még nem is volt beteg. A jelenlegi helyzetet egy erőltetett viccel tudnám vázolni. – A második világháború után az őrmester és a közlegény megy a csatatéren és az őrmester folyamatosan adja a parancsot a közlegénynek. Ez halott ez hullaház, ez sebesült ez korház. Ez így megy egy jó darabig, amikor az őrmester ismét adja a parancsot, hogy ez halott ez hullaház! Erre a halott megszólal. Őrmester úr én, még éllek! Mire az őrmester! Csend én jobban tudom!- Ezért szerettem volna, ha valaki segített volna, mert ezt kettőnknek sajnos nem megy. Ez ebben a pillanatban is így van, mert hallani sem akar egy esetleges alternatív kezelési módról. Bár most kicsit nehezemre esik gondolkodni, de azt, hiszem sikerült röviden megfogalmaznom magamban anyukámmal kapcsolatos problémákat. Gyakorlatilag nem tudja megbocsájtani nekem hogy elváltam, a feleségemet azért nem fogadta el, mert szerinte, ha ő, nincs, akkor én nem válok el. Ez persze nem igaz, mert Augusztusban adtam be a keresetett a feleségemet csak november végén ismertem meg. Hogy teljes legyen a kialakult helyzet előttetek még fontosnak tartom elmondani, hogy a költözésűnknek az egyetlen nagy hátránya az volt, hogy szüleimnek sikerült azt elérniük, hogy az egész család beleértve a 17 éves lányomat is, segít nekik haragudni anélkül, hogy bármelyik is meghallgatta volna a másik felet is. Elnézést kérek, ha a levelem fogalmazásával, ill. a helyesírással lennének problémák, de tegnap testvéremtől kaptam egy email, amiben kéri, hogy közöljem a házzal kapcsolatos elképzeléseimet, mert kedden megy az ügyvéd a papírokat megcsinálni. Sajnos ez véleményem szerint csak két dolgot jelenthet, az egyik hogy nyílván anyukám már tisztában van a valós helyzetével a másik meg az, hogy a makacsságuk és önfejűségük ellenére feladták a harcot. Lehet, hogy tévedek, de nekem úgy tűnik, hogy édesanyám az őszinte megbocsájtás nélkül készül a hosszú útra.
Őszinte tisztelettel: Feri
Előzmény: Mirror (2011-09-11 20:37:40)
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

Mirror válasz 2011-09-11 20:37:40
Kedves Feri1973,

köszönjük a leveled.

Teljes mértékben egyetértek Iksz előző bejegyzésével, azt gondolom, hogy vannak az életben olyan helyzetek, amikor minden régebbi sérelmet félretéve meg kell adni az ápolást, a szeretetet és a méltó elbúcsúzást Édesanyádnak. S ehhez nem kell "engedélyt kérni", hiszen felnőtt ember vagy, s nem is csak Édesapád és Édesanyád belső közös ügye, hiszen a gyermekük vagy.

Nagyon nem mindegy, hogyan, milyen érzésekkel hagyjuk elmenni szeretteinket, ha arra esetlegesen a közeljövőben sorra kerül, mert később már nem lesz mód arra, hogy ezt korrigáljuk. S az sem mindegy, Benned milyen kép él majd akkor, ha Édesanyád esetleg elmegy, meg lesz - e az az élményed, hogy méltó módon el tudtál-e búcsúzni Tőle, vagy sem.

A problémád másik vetülete, hogy házasságod túl van egy komoly válságon, s most jól vagytok, s ennek az eredményeit hosszútávon is fenn kellene tartani. Ahogy írod, az első házasságod válással végződött, s a mostani párkapcsolatodban is komoly problémák merültek fel, amit végül is megoldottatok.

"A feleségem ott maradt egy hónapig. Ebben az egy hónapban volt időm gondolkodni kettőnkről, de közben szüleim folyamatosan nyomást gyakoroltak rám hogy feltétlenül váljunk el!" - írod.
Végig az volt az érzésem, hogy túlságosan nagy nyomást gyakoroltak vagy akartak gyakorolni az életedre és a döntéseidre (javíts ki, ha tévednék), de a házasságkötés és a válás is adott esetben a Te felnőtt, önálló döntésed. Meghallgathatod a tanácsaikat, de a döntést Tőlük függetlenül Neked kell meghozni, hiszen a döntésed valamennyi következményét Neked kell viselned.

Az szomorú dolog egyébként, ha a szülők nem tudnak örülni gyerekük választott párjának, még szomorúbb, ha ezt éreztetik is Vele, esetleg Veled, de mindettől függetlenül ez a kettőtök kapcsolata, amibe már túlságosan sok beleszólást, azt gondolom, nem szabad megengedni.

A pároddal szeretitek egymást, a válságot átvészeltétek, a lényeges problémákat megoldottátok, ami komoly dolog. Tegyetek meg minden tőletek telhetőt, hogy a mostani kiegyensúlyozott kapcsolatotok fennmaradjon. A másik dolog, ami bennem felvetődött, hogy jó lenne, ha Édesapáddal is le tudnátok ülni és át tudnátok beszélni kettőtök kapcsolatát (itt az apa-fiú kapcsolatra gondolok). Azt írod, önfejű és makacs ember, de talán nem a családtól való végleges elszakadás, hanem a kapcsolat rendezése lenne jobb megoldás, ha ebben Ő is partner. Talán lehetséges lenne Vele egy újabb, más minőségű kapcsolatot kialakítani.

Szeretettel:

Mirror










Előzmény: Feri1973 (2011-09-09 07:43:51)
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

iksz válasz 2011-09-11 12:59:22
Vannak helyzetek, amikor az ember még akkor is félreteszi a sérelmeit, ha valaki provokatívan megpróbálja azokat felpiszkálni. Az apukád szemrehányásait most türelmesen és szeretettel kell kezelned (még akkor is, ha látszólag ellened szólnak), mert most neki is és anyukádnak is arra van szüksége, hogy szeretettel, segítőkészen ott állj mellettük.
Előzmény: Feri1973 (2011-09-09 07:43:51)

Feri1973 válasz 2011-09-09 07:43:51
Kedves mindenki!
Elnézést kérek, de kicsit hosszú lesz a mondanivalóm, mert csak a teljes történet ismeretében lenne kevés esélyem, hogy valaki tanácsot tudjon adni nekem. Nos, a felnőtt életem átlagosan indult. Iskolai tanulmányok után Honvédség, esküvő, baba! De a baba születése után kezdődött minden rossz. Mivel egy lakásban éltűnk szüleimmel a feleségem folyton anyukámmal volt anyukám meg folyton a baba körül volt én meg szinte kiszorultam a nevelésből. Szüleim eladták a lakást és egy háromlakásos házba költöztünk ahol az egyik lakás a szüleimé a másik a mienk a harmadig pedig a húgomé lett. Sajnos itt is a feleségem folyton az anyukámnál volt folyton neki segített otthon pedig semmit nem csinált. Nagy léptekkel távolodtunk el egymástól! Egy szép augusztusi napon beadtam a válópert! Szüleimmel együtt közöltük a hírt nagyon kulturáltan! Novemberig nem volt semmi gond, de amikor a tárgyalásra megkaptam az idézést an yukám teljesen ellenem fordult. November közepe táján miután feleségemmel tudtuk, hogy a házasságunk nem menthető meg, mind a ketten egy új kapcsolatba kezdtünk, de ebből sem volt küzdtünk probléma. Az egész válás alatt közös lakásban laktunk, de külön szobában, ami a szüleim nevén volt, de mindig azt hangoztatták, hogy az enyém. Következő év januárjában édesapám 60-ik születésnapjára, ami egy étteremben volt tartva nem vihettem el a barátnőmet, mert anyám nem engedte meg. Nos, miután a barátnőm 150 Km-re lakott tőlem és csak hétvégéken találkozhattunk a szülinap meg egy szombati napon volt így a barátnőmet választottam! Nos, ekkor anyukám sem személyesen sem telefonon nem beszélt még a barátnőmmel így semmilyen pozitív, ill. negatív vélemény nem alakulhatott ki benne. Májusban elváltuk és az ex feleségem elköltözött a kislányommal. Én nem erőltettem a költözést, ez az ő döntése volt. Miután nem messze költöztek így az ex és a lányom továbbra is majdnem minden nap anyukámnál volt. Augusztus végén a barátnőm hozzám költözött. Az ex továbbra is folyton anyám nyakán volt, amit persze anyám igényelt is, de a barátnőmet igen hanyagolta. Később már nem csak az, ex hanem annak a barátja is ott volt folyton, sőt anyukám még a barátjának az egész családját többször meghívta. Az én barátnőm családját egyszer sem. A barátnőmet nagyon bántotta, hogy ennyire semmibe veszi anyukám és sokszor tudtukra és tudtomra adta igen kemény stílusban, hogy nem tetszik neki, hogy az ex folyton oda jár. Ebből volt köztünk is nagyon sok kemény veszekedés és repkedtek a tányérok is, de ennek ellenére következő év Júliusában összeházasodtunk. Nos, készültek az esküvőn fényképek, de egy fényképen sem szerepel anyukám a feleségemmel és sajnos más fénykép nem készült anyukámról, csak amelyiken sír. Gyanítom, ill. most már tudom, hogy nem örömkönnyek voltak. A következő években nem történt változás,az ex és a barátja folyton ott voltak még karácsonykor is,egyre többet veszekedtünk a feleségemmel. A kapcsolatunk eljutott odáig hogy a megmentésére csak párterápiával van esély. Sajnos tény hogy nem voltunk teljesen őszinték a terápiákon és ezért hosszú távú javulást nem hozott. Tavaly augusztus elején kezdődött csak az igazi rámállom, ami az óta csak erősödik!A sok veszekedésnek köszönhetően kapcsolatunk a feleségemmel ismét rohamosan romlott, amin az egy hetes nyaralás sem segített, mert ott is voltak köztünk feszültségek. Majd a nyaralásból közvetlen a hétvégi házunkba mentünk egy hónapra, de az első nap összevesztünk és én haza mentem. A feleségem ott maradt egy hónapig. Ebben az egy hónapban volt időm gondolkodni kettőnkről, de közben szüleim folyamatosan nyomást gyakoroltak rám hogy feltétlenül vá ljunk el! Aznap amikor feleségem haza jött rögtön szóváltásba keveredet a szüleimmel, ami tettlegességig fajult és rendőri intézkedés is történt. Amikor elmentek a rendőrök ismételten kemény szóváltások történtek melynek az eredménye az lett, hogy a feleségem-anyám felé rúgott és állítólag enyhén el is találta. Ezt látva nekimentem a feleségemnek (nem vagyok rá büszke) akinek felszakadt a fejbőre. Ismét rendőri intézkedés történt én egy órán keresztül voltam bilincsbe a feleségemet az ügyeletre vitték. Pár nap múlva, amikor csitultak a kedélyek már világos volt számomra, hogy el szeretnék válni, de tekintettel arra, hogy vidéki és azért szerettem nem kívántam egyik napról a másikra kitenni az utcára! Szüleim minden áron fel szerették volna jelenteni és az volt az elvárásuk, hogy tanúskodjak a feleségem ellen, amit én nem szerettem volna. Majd eltelt három hét és már a válás részleteiről bes zélgettünk a feleségemmel, amikor felajánlottam neki mivel ő nem akart válni, hogy menjünk el ismét egy párterápiára, de csak ha teljesen őszinték leszünk. Elmondtam neki, hogy a terápia sikerességétől teszem függővé a folytatást. Tavaly szeptember végén elkezdünk terápiára járni, ami nagyon kemény volt és sok seb szakadt fel. December 10.-én még javában tartott a terápia, amikor otthon ismét keményen összevesztünk és ő szaladt be a szobába én utána, amikor rám vágta az üveges ajtót és a ki tőrt üveg 5-6 helyen mindenemet szétvágta. Ekkor én szóltam a szüleimnek, hogy vigyenek el orvoshoz mire anyám üvöltve közölte, hogy „meg is érdemled mi a p…ért nem zavartad már el”.Ekkor én becsaptam az ajtott előttük és többé nem beszéltem velük!Kértem a testvéremet is hogy vigyen el orvoshoz, de a férje csak annyit mondott, hogy tegyem már rendbe a nyomorult életem. Ekkor én 10 km-t gyalogoltam az ügyel etre mivel ez este 11-kor történt. Volt időm gondolkodni ez a séta alatt és arra a döntésre jutottam, hogy minden kapcsolatot megszüntetek a családdal! A terápia folytatódót egészen addig ameddig egyszer csak kitisztult előttem a kép! Rájöttem, hogy a feleségem csak abban volt hibás, hogy nagyon rosszul kommunikált velem. Nem érthettem meg hogy mi a problémája! Már tudom, amit már írtam is, hogy nem az fájt neki hogy az ex folyton oda járt, bár szerintem ez sem egészséges, hanem az hogy anyám csak az ex-et szerette és őt egyáltalán nem fogadta el! Azt is akkor tudtam, meg hogy amikor hozzám költözött egy idegen helyre messze a családjától, anyukám ahelyett, hogy segített volna vagy néhány jó szót szól hozzá csak állt az ablakban és sírt. Tekintettel arra, hogy decemberben minden kapcsolatot megszűntettem a családdal és figyelembe véve a feleségem problémáit is, amit sajnos orvosolni nem lehetett márciusban kikölt öztünk a nyaralóba végleg. Bár ennek van néhány hátránya például a feleségemnek az utazás, ami napi 180km. De a döntés helyes volt, mert nem csak hogy rendbe jött a házasságunk és egy átlagos házaspárnál is kevesebb vitánk van, de ráadásul szerelmesek is vagyunk. Hát itt vége is lehetne a történetnek, mert bár a családdal megszakadt 9 hónapja a kapcsolatom, de túl voltam rajta és boldog voltam. Sajnos két napja apukám 9 hónap után felhívott sírva hogy anyukám áttételes rákos és hogy azt mondták az orvosok, hogy néhány honapja van hátra! Én úgy gondolom, ha 9 hónap után valakit egy ilyen hírrel felhívnak az nem biztos, hogy hírtelen szóhoz tudd jutni és pláne nem a másikat vigasztalni. Átgondolva az elmúlt 8 évet, ill. ezt az utolsó 9 hónapot és azt, hogy apám mennyire makacs és önfejű és figyelembe véve azt a tényt is, hogy mindig is csak anyukám variációja volt elfogatható minden vitába úgy gond oltam, hogy a problémákat csak szakember segítségével lehet megoldani. Sms-ben kértem a testvéremet hogy beszéljen apukámmal, hogy menjünk el szakemberhez, aki nem csak a kettőnk problémájával foglalkozna, de esetleg segítene ezt a szörnyű dolgot is elviselni. Tegnap ismét felhívott apukám közölte, hogy olvasta az sms-t és gúnyosan megköszönte a vigasztalást és közölte, hogy a kettőnk problémája nem tartozik másra. Erre persze már én is kicsit gúnyosan közöltem vele, hogy megnyugodhatnak, mert a feleségem kijelentkezett onnan! Miután ebben a nehéz helyzetben is az volt a válasza hogy ennek őrülök így én közöltem vele, hogy többé ne hívjon és kinyomtam a telefont! Nagyon szomorúnak érzem hogy egy gyermeknek meg kell kérdeznie hogy meglátogassa e a haldokló édesanyját de a jelen körülmények között ennek szükségét érzem.
Erre a hozzászólásra 2 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

Mirror válasz 2010-10-24 11:41:15
Kedves Alexa,

egy egyetemi stúdiumba belekezdeni, pláne eredményesen elvégezni dicséretes, ám nem könnyű elhatározás. Azt biztosan megtapasztaltad, hogy egy egyetemi képzés minden, csak nem "dédelgetős", nem is ez a dolga. Teljesítményhelyzetek sorozata, amit az ember jobb-rosszabb hatásfokkal teljesít, mikor éppen ki, milyen követelményeket támaszt a leendő szakemberek felé. Az egyetem nem "szülőpótlék". érzelmeket semmiképpen nem érdemes elvárni tőle, szeretethiányt pótolni meg végképp nem tud, de ismétlem, nem is ezért van.
Sokkal inkább a vizsgákkal, a teljesítményhelyzetekkel együtt járó szorongások és alkalmatlanság-érzetek, alkalmi sikerek sorozata, ha a képzést érzelmi oldalról közelítjük meg.
Feltételezem, hogy a vizsgákból fakadó nehézségek nem a képességeidből fakadnak, hanem sokkal inkább abból, hogy időre, szemeszterről szemeszterre meg kell küzdeni nem csak ezekkel a teljesítményhelyzetekkel, hanem az ehhez kapcsolódó szorongásokkal is. Ha érzelmi támaszt keresel, azt sokkal inkább a csoporttársaid, barátaid között találhatod meg jobb eséllyel, barátkozz, segítsétek hát egymást, amilyen módon csak lehet.
Szeretethiány - elgondolkodtam rajta. szeretni és szeretve lenni az egyik legnehezebb dolog az életben. Sokan érezhetjük magunkat más szeretetére érdemtelennek és szeretetre képtelennek - gyanítom, ma messze ez a leggyakoribb lelki zavar, ami fellelhető.
Az is dicséretes, ha Te szeretettel és érdeklődéssel fordulsz a világ felé, de ebből nem következik, hogy ezt Te feltétlenül vissza is fogod kapni. Ilyen ez a világ - méricskéljük a szeretetet (is), mint sok minden mást. Nem csoda, hogy ott tartunk emberi kapcsolatainkban, ahol.
Visszatérve a problémádra: támogatást sokkal inkább azoktól kaphatsz, akik Veled hasonló helyzetben vannak: barátok, csoporttársak - közöttük keresd. És emellett mindez kiváló lehetőség, hogy életre szóló emberi és szakmai kapcsolatokat alakíts ki - ne késlekedj hát.

Tanulmányaidhoz sok sikert kívánva,

szeretettel:

Mirror
Előzmény: alexa (2010-10-19 18:14:57)

Ritu válasz 2010-10-21 19:47:40
Mikor tudnék szakemberrel beszélni?
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

alexa válasz 2010-10-19 18:14:57
Sziasztok!

Szlovákiában tanulok, az orvosi egyetemen, és érzem, kezd alólam kicsúszni a talaj. Még csak október van, de már olyan tanulási gondjaim vannak, hogy nem tudom, hogy fogok feltápászkodni a helyzetből...Arról szó sincs,hogy itt akarom hagyni az orvosit, viszont én olyan ember vagyok,akinek elsőre minden döcögősen megy..Sajnos nincs itt olyan ember,akihez fordulni tudnék-néha annak örülnék igazán, ha kisírhatnám magam valakinek...Egyszerűen szeretethiányban szenvedek, és ez kihat az eredményeimre is. Álmomban sem hittem volna, hogy könnyű vizsgákat így el tudok rontani.Úgy érzem magam, mint egy robot, akinek csak tanulnia kell.Érzékeny ember vagyok, erős antennám van a világ rezgésire, művész típus, rajzolok is, és ebből adódóan jól megfigyelem a világot ,és én is olyan figyelmet várok el a világtól.Csak ezt valahogy nem kaptam meg az utóbbi hónapokban. Senki sem kíváncsi a lelkemre, és ez kikészít.
Hogy hozzam rendbe magam lelkileg? A szüleimnek nem mehetek már panaszkodni, hiszem sok-sok kilométerre úgy sem tudnak értem semmit tenni, nekik az eredményeim számítanak mindenekelőtt, de amíg nem jövök rendbe, nem tudok javítani a teljesítményemen.
Segítsetek.
Köszönöm.
Erre a hozzászólásra 2 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

Forever válasz 2010-07-14 10:13:08
Szia!

Írnál nekem privátba, hogy tudjak válaszolni?
Köszönöm!
Előzmény: pillanat (2010-07-13 15:11:03)
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

Forever válasz 2010-07-13 12:02:59
Szia pillanat!

Hazajöttünk a nyaralásból. Jól sikerült.:) Bár jókora vita volt még az indulás előtt,de arra jó volt, hogy sokmindenen elgondolkodott most, és igyekszik mindent átértékelni.

A férjem nem hozott magával céges telefont, így nem tudta megzavarni semmi. Bár a sajátja ott volt, amin aztán az egyik kolléga hívta, mert mint kiderült, külföldi útra kellett volna mennie tegnap hajnalban. De úgy döntött, nem megy! Képzeld! Ezt megtette értünk! Ez már elég nagy előrelépés, nem??

Én akarom őt. Akarom ezt a házasságot, vele akarok lenni. A kislányunk is imádja(ami természetes), és sokszor mikor nézem őket együtt, az az érzésem, hogy nem lehetek olyan "szemét", hogy elszakítom őket egymástól.

Pihenés alatt persze agyaltunk még a sok más terheken. (Anyagi, építkezési, kocsicserék, kft, vállalkozás...és még sorolhatnám) És most úgy néz ki, belevágunk végre az általam sokat emlegetettbe,ami lent áll. Végre együtt csinálunk megint vlmit,ami persze jó sok készülettel jár, de inkább hivatalos részekkel. Minden alapanyag lent áll már, csak hely kell,ahova kitelepülhetünk.

Na, míg neked írtam, már hívott is a párom, hogy csütörtöktől levezényelték Baranyába, mert a cég ezt találta ki. Persze igazi családbarát, nem? Ha elment volna a külföldi útra,most hazajönne bőröndöt cserélni,és megy oda. Azt hiszem most kell elszámolnom vagy 100x 10-ig. Mert a vérnyomásom már az egekben. Gyűlölöm ezt a munkát!
Így hívjak fel segítőt? És ha a férjemet épp máshova küldik,akkor én megyek csak párterápiára?! Pont ma akartam telefonálni.:( Ráadsául mivel mindenki szabin van, lassan hazaér a párom a köréről,de ha napokra elköltözik, hogyan intézzünk bármit?!

Írtad a hobbit....hát igen. Jártunk jógára, úszásra, zenebölcsibe. De nyárra minden szünetel. Majd szeptemberbe lesz megint,de az is csak az úszás, mert a többi megszünt. Én szeretnék majd egyedül jógára menni,de nincs kire hagyni a kislányomat. Ha a férjem elmegy,én senkire nem tudom hagyni. Anyósomat nem érdekli(nem is hagynám rá szívesen),apósom pedig elvan vele,imádja, de nem tudja tisztába tenni. És míg néha itt vigyáz rá,míg a házimunkát csinálom, állandóan kérdezi, hogy nem szomjas?Nem éhes? Kivigyem a kertbe? stb... Tehát gondolhatod, mekkora segítség! Múltkor már kínomban azt mondtam,vegye úgy,mintha itt se lennék. Ki se láttam a munkából,de nem csinált mást, mint jött utánam a kérdéseivel.
Tehát az én hobbim a kislányom. Meg a főzés, mosás, takarítás, vasalás. Most kiraktuk a kismedencét, így most a pancsolás is bejött hobbinak. De azon kívül én nem tudok a lányom nélkül menni sehova. 4 havonta 1 fodrász,azt is estére időzítem,amikor már csak itthon van a párom, és annyi.
Aki ismerős van hasonló picivel(jógáról) mindenki csak a párja miatt van itt. Így sikerült olyanokkal barátságot kialakítani,akik szintén több km-re laktak azelőtt,és amikor csak tehetik,akár hetekre is visszaköltöznek.:( Nekik nem fontos a férjükkel lenni.
Így maradok itt egyedül. Sehol senki, aki csak 1 kicsit segítene, vagy tudnám milyen,amikor a kislányom hiányzik,mert nem velem van. De hát én vállaltam.... Magamnak köszönhetem....
És persze továbbra sem találom a megoldást.
Előzmény: pillanat (2010-07-04 08:10:17)
Erre a hozzászólásra 2 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

Forever válasz 2010-07-02 11:52:25
Szia!

Régen írtam...és átváltottam erre a fórumra,mint láthatod. Ez jobban jellemez.:(
Idáig vártam a "jószerencsét". Megkerestem Vickie által írt szakembereket,de még nem kaptam választ.Hiába írta,semmi válasz.
Viszont holnap elutazunk "nyaralni". Így ha hazajöttünk,inkább telefonon próbálok segítséget kérni.
Bár nagyon bánt...azt hitem mire elutazunk,már sikerül eljutni legalább 1 tanácsadásra...:(

Nem érzem jól magam..sem lelkileg sem fizikailag. Úgy érzem,fáj mindenem. Már egy hete fáj a mellkasom,és mára már hangom is alig van. Most,hogy lefektettem a kislányunkat,örülök,hogy elfekhetek. Pedig rengeteg dolgom lenne..de nincs se kedvem,sem erőm.
Nincs senki,aki segítene. Hihetetlenül egyedül érzem magam.
A férjemmel azóta sincs semmi gond. Nagyon igyekszik mindenben a kedvemben járni. De mégsem jó...lehet hogy végérvényesen megszakadt bennem vlmi?
Tegnap kerti partin búcsúztatták apósomat,mert nyugdíjba ment... Munka után mi is mentünk(mivel a mi kertünkbe volt). De persze a férjem csak felvitt minket,mert neki megint a főnökasszonnyal volt találkozója. Valami fontosat kellett odaadnia. Mint múlt héten. Meg azelött,meg azelött. Ha kell,este 10kor. Mi meg a kislányommal ottmaradtunk egy rakás részeggel. Nagyon jó fejek,szeretem őket,de nagyon fájt. Már nem érzek féltékenységet, nem gondolom,hogy vele megcsalna,még ha jó nő,akkor se. Az sem érdekel,hogy korban az anyja lehetne,csak nem látszik... Fájt,és kész. Aztán mikor hazaértünk csak sírni tudtam. Mint múlt héten. És nem bírtam abbahagyni. Tegnap csak feküdtem,mint egy darab fa,és zokogtam. Párnába szorított fejjel,hogy senki ne hallja. Férjem a szokásos esti beszámolót csinálta. Utoljára akkor sírtam így,amikor eltemettem 1 hozzámtartozót. Magam sem értettem. Minél inkább abba akartam hagyni,annál inkább nem ment. És múlt héten is így volt. Csak akkor idejött a n. Most először. Este 10kor. Persze én épp a férjem másnapi kajáját csomagoltam,így nem volt lehetőség a bemutatásra. És most sem volt lehetőség elmenni vele, hisz csak átad vlmit....1 órán keresztül. Persze a többiek poénkodtak,hogy biztos messzire ment... Azért jön ilyen "hamar". Olyankor jóérzés tud lenni. :( Mikor ott állsz,mint egy hülye,és jóképet vágsz mindenhez. Elvégre Te vagy az igazgató úr menye, akit mindenki ismer, irigyel. És ami a legjobb még,hogy az ital kihozta párból a lelki bajait, így én voltam a hallgató, aki tanácsokat adott. És azért volt vicces az egész,mert volt olyan férj,aki mondta, hogy elküldi hozzám a feleségét, és magyarázzam el neki ezeket. Mert az ő felesége nem így gondolkodik. Hm.... hát emberére akadt velem....mert nekem is fáj...én is hisztizek..nekem sem jó,amikor este a férjem hazaér, és még telefonál. Aztán még 3x. Aztán hirtelen el kell mennie,mert át kell vennie valamit. De mit mondhattam volna?! 1 ill. 2 gyerekesnek. Aki szinte ott sír?? Merthogy én el sem tudom (szerinte) képzelni,milyen érzés?! Pár hónapos gyerekkel.... Vicces, igaz?

Ha azt érzem,hogy nem vagyok féltékeny,akkor miért kapok sírógörcsöt,ha vele van? Nem veszekedtem vele...csak sírtam. Bár szerintem a tegnapit észre sem vette. Annyi minden kavargott még este bennem,hogy miket akarok írni neked...de talán aludtam rá..vagy jót tett, hogy éjjel arra ébredtem,a párom simogat,és átölel. Nem tudom. A gyomrom megint liftezik. De már nem remegek... Csak fáj....
Nem tudok megbírkózni ezzel. Arra jöttem rá,hogy talán szakember sem segíthet ezen. Nem megy. Nem tudok jóképet vágni a továbbképzésekhez...Bár ma elmaradt az értekezlet Talán nem akarta a sors, hogy így menjünk el? Mert ugyebár onnan mindig éjjel ér haza.... És oda csak 1 kocsival lehet menni.

Utálom,hogy mindenki mosolyog a családban. Mindenki úgy van vele, hogy na, jó...végre minden rendben. Nem beszélünk róla, tehát nincs is semmi. Szerintem csak engem marcangol. És ha feltör, és rossz kedvem van...jön a: "Mi baja van megint?" MEGINT? Mi az hogy MEGINT????????????????????? Drágalátos szülei ezt kérdezték múlt héten is. Vagyis én a szemükbe csak egy kis hülye vagyok..akinek mindig van vlmi baja...ahelyett hogy csendbe lennék, és jóképet vágnék!
Rá kellett jönnöm, hogy csalódtam apósomba is. És ez fáj a legjobban most. Talán azzal,hogy leült velem a pofon napján,hogy ne hagyjam el a fiát,mert ő azt nem éli túl, azzal minden rendeződött? Mert akkor azt mondta,hogy minden rendbe jön! Ilyen nem fordul elő többet. Igen,nem ütött meg azóta. Ez kipipálva. Na és? Beszéltünk róla? NEM. Kaptunk segítséget? NEM. Ugyanúgy folytatódik a munkahelyén minden? IGEN. Minden héten van valami,ami földbe tapos? IGEN.

Mit tegyek? Nem akarom,hogy fájjon. Nem akarok már sírni!
Utálom,hogy senki nem ért meg! Ha merek bármit mondani, úgy néznek rám,mint valami idiótára!
Mikor arra célzok, hogy nem a legjobb a munkája, jön a kérdés: "Akkor miből akarsz megélni?" Mindegyik szülő ugyanazt mondja. Akkor miből akarom a számlákat fizetni?
Már teljesen belém-magyarázták, hogy én vagyok a rossz, én vagyok a hülye, mert normális ember ezt megérti. Csak én nem. Mert én hiába mondom, hogy ott áll az udvaron a vállalkozás(=utánfutó),amit akartunk, és minden kellék a pincébe. Abba van minden vagyonunk,ami most segítene rajtunk. 1 millió forint. Hónapokig intéztük,mire minden meglett! Csak menni kéne vele. De ha még apósom is azt mondja, hogy azon nem idegeskedjünk. Az ott eláll. Most a főmunkának kell beindulnia. Hogy a próbaidő alatt megfeleljen...Akkor?? Kitől várjam, hogy fejbe csapja, és rászóljon, hogy ÉBRESZTŐ!!! Nem másnak kéne a hasznot hajtani! Hanem magadnak. És persze tudnánk még nyaralni menni, még pénzünkbe sem kerülne...de egy csak jutalékos munkahelyről hogyan menjen el az ember? Így is jövő héten 0 Ft lesz a forgalom. Lesz 3 hete pénzt keresni.

Jaj,nem tudom.... Csak feküdnék, bezárkóznék, hogy senki ne szóljon hozzám! Asszem lázam is van már.:(
Nem akarom én ezt az életet.
Előzmény: pillanat (2010-06-14 18:01:43)
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

Silent_Fury válasz 2010-06-21 16:05:23
Értem.

E-mailben elérhető szakember? Merthogy nem egyedül ülök a gép előtt. Még a szöveges chat is aggályos.
Előzmény: Vickie (2010-06-21 15:51:45)
Erre a hozzászólásra 1 db válasz érkezett.
Válaszok megtekintése

Előző | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Következő
Új Hozzászólás
Google PageRank